KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• (X) : Szociográfia, szociofotó és szociofilm pályázat

• Báron György: Az iskola-alapító Illés György
• Muhi Klára: Egy hibátlan legenda Beszélgetés Kende Jánossal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Bábeli filmzavar Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Nánay Bence: A görögdinnye erotikája Tsai Ming-liang
• Vincze Teréz: Posztmodern, dinnyehéjban Huncut felhőcske
MÉDIA
• Szőnyei Tamás: Már fájl minden csók Táncdalfesztivál
• Vaskó Péter: A nézők meg a sztárok Megasztár
TELEVÍZÓ
• Greff András: Hosszú műszak 24
• Pápai Zsolt: Amerikai kinopravda Drót
• Szabó Tamás: Az emlékezés dramaturgiája A sziget foglyai – Lost 1-2. évad

• Ádám Péter: Folt a becsületen Dreyfus-ügy a moziban
• N. N.: Carné-filmek
VÁROSVÍZIÓK
• Kolozsi László: Csillagpor nélkül Privát Pest
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Pesti szellemképek Gál László: „Csak a szépre…”
FESZTIVÁL
• Palotai János: A bomlás virágai ARIFF
• Teszár Dávid: Latin fieszta Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Hofi kora Magyar plazma
KRITIKA
• Muhi Klára: Anyámasszony Nyugalom
• Bori Erzsébet: Családban marad Balkán bajnok
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: Superman visszatér
• Géczi Zoltán: Ház a tónál
• Kárpáti György: Hidegzuhany
• Vajda Judit: The King
• Vörös Adél: A Karib-tenger kalózai 2. – A holtak kincse
• Vízer Balázs: Halálos iramban: Tokiói hajsza
DVD
• Pápai Zsolt: A tintahal és a bálna
• Nevelős Zoltán: Őrültek háza
• Tosoki Gyula: Kis hal
• Németh Áron: Suliláz

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Nyugalom

Anyámasszony

Muhi Klára

A családi pokol hétköznapjai. Bartis Attila regényét Vizi Mária adaptálta a Duna Televízió képernyőjére.

 

Körülbelül mostanában dől el, hogy az egy háztartásra jutó – úgy napi félszáz – véges és végtelenített sorozat, béfilm, moziklasszikus, közepesen friss blockbuster, és „csak-a-duna televízióban-látható” ínyencfilm – mennyiségileg mindenképpen elképesztő – kínálata mellett van-e értelme feltámasztani a régi jó magyar tévéjátékot. Amiről ugyan hosszú évtizedekig senki sem tudta pontosan, hogy mi is valójában – „szegény mozi” kisképernyőre, valami soap-előd, netán „klasszikusok díszdobozban” – ám a terminológiai bizonytalanság senkit sem érdekelt, mert a hazai közszolgálati televíziózás fénykorában – a hetvenes-nyolcvanas években – a műfaj egyszerűen virult. Negyven-ötven (!) tévéjáték is készült évente. Zsurzs Évától Esztergályos Károlyig, Fehér Györgytől Dömölky Jánosig, Molnár Györgyig rangos-rutinos direktorgárdát is kitermelt a műfaj, s miközben a hazai mozi szép lassan padlót fogott, a Fekete város, az Abigél vagy az Indul a bakterház tetszésindexe – bizarr összehasonlítás – felülmúlta korcs utódai, a Barátok közt vagy a Jóban-rosszban milliós nézőszámait.

Szóval miért is ne? – gondolhatták a kurátorok és kulturális döntéshozók az ORTT és a közszolgálati tévék tájékán. Olcsón, értékeset, két film közt éppen ráérő profi filmrendezőkkel, hazai színészekkel, mint régen. Éljen az újra feltalált minőségi tévéjáték!

A dolog azonban sajnos nem ennyire egyszerű. Vegyük például a Duna Televízió – Bartis Attila azonos című regényből készült – A nyugalom című 50 perces produkcióját, mely annak a néző sokaságnak szólna, amelyik már nem nagyon olvas, mégis, ha egy vonzó bemondónő kortárs fiatal író művének televíziós adaptációjára invitálja, nem kapcsol át. Sőt, tulajdonképpen rögtön kedvet kap a fiatal, igen tehetséges Trill Zsolthoz, aki a történet szerint reménytelenül hadakozik zsarnoki anyjával, megörül a gonosz díva-anyát alakító Szirtes Áginak, aki megkeményedett, időtől összekuszált vonásokkal is nagyon szép, s most is bátran, kitárulkozón játssza Veér Rebeka művésznő hullását. Egyáltalán, érdeklődéssel követi a jelenbe vetített szophoklészi sorskanyarokat a pesti művésznőről, aki az átkosban – miután lánya disszidálása miatt Kleopátrából visszaminősítették első szolgálóvá –, elevenen temeti el magát lakásában, az író fiúról, aki évtizede szolgálja konokul ezt az őrületet, s táplálja vele írásait, valamint az öngyilkosjelölt lányról, akit a fiú megment, s aki cserébe szívesen megmentené az anyától a fiút. Ám mire a rendezőnő idáig jut, felteszi a palettára a hatásos alapszíneket, s mi a kifejlésért cserébe már-már megbocsátjuk a túlzenélt passzázsokat s a túl sok narrálást, súlyos üzemzavarok lépnek fel. Egyre kevésbé értjük, melyik jelenet mikor is játszódik, melyik évtizedben, nem világos, miért követ el öngyilkosságot mégis az előbb még boldog szerelemben fürdő fiú kedvese, vajon mi lehet a disszidált nővér valós szerepe anya és fiú életében, s mit keres a filmben maga az író, Bartis Attila, ráadásul fotográfusként? Majd mikor a fiú az anya sírjánál – ahol egyébként Vizi Mária az adaptáció fonalát gombolyítani kezdte – bejelenti, hogy valójában ő volt anyja gyilkosa, a sok dramaturgiai hiátustól az egész építmény beomlik.

De minden rendben, sőt, egy sajátos logikával az ORTT kurátoroknak is igazuk volt, ha ezen a ponton a felajzott képzeletű néző előveszi a közben már negyedik kiadást megért Bartis Attila regényét: igazi, mély, komplex prózairodalommal lesz ugyanis találkája. Egy rettentő leszámolással, végkiárusítással, Hajnóczy Péter, Tar Sándor, Bodor Ádám „elátkozott” irodalmának folytatásával és összegzésével, a rendszerváltás mozgóképen éppenséggel teljesen feldolgozatlan témájának kulcsregényével. Melyben a filmhez értőt a Nyolc és fél örvényszerű szerkezetére emlékeztető „regény a regényben” elbeszélőtechnika hibátlanul komponált, a kádárizmus végóráinak miliőrajza kegyetlenül pontos, az álmok és víziók éppenséggel filmért kiáltanak.

Vizi Mária érezhette, hogy televíziós dolgozata az eredetihez mérve méltatlanul soványka és vázlatszerű, ezért aztán – sajátos függelékként – hozzáforgatott egy műhelybeszélgetést Bartis Attila, Trill Zsolt és Szirtes Ági között. Menetközben tehát tulajdonképpen műfajt váltott. A nyugalom televíziós változata így inkább egy dramatizált illusztrációkkal teli színvonalas irodalmi műsornak látszik, amin – ez esetben – szerencsére nem kell számon kérnünk a szuverén mozgóképi adaptációt.

Marad tehát a terminológiai bizonytalanság. S persze a nyitott kérdés, hogy közszolgálati televízióinknak valóban fel kell-e találniuk újra a tévéjátékot?

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/08 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8701