KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Szociofotó és szociofilm pályázat
• (X) : Turisták A Nisi Masa európai forgatókönyvíró pályázata

• Bikácsy Gergely: Tükör mögé írt képek Marguerite Duras
• Jeles András: Vaslogika Hrusztaljov, a kocsimat!
• N. N.: Marguerite Duras (1914-1996)
• Varga Anna: A vörös platonizmus Szovjet álomgyár
• Vaskó Péter: A Da Vinci-köd Történelem és misztikum
• Beregi Tamás: Mona Lisa könnyei A Da Vinci-kód
• Molnár György: Szellem a házban Trauner 100
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Szibériától Ibériáig Mediawave
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Kivetítő Magyar plazma
• Pintér Ferenc: Focibelső Férfitévé
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Retró a zsebben Mobil-mozi
• Schreiber András: Magyar dimenzió 3D idehaza
KÖNYV
• Gervai András: A vad Marlon Brando: E dalra tanított anyám
KRITIKA
• Nevelős Zoltán: A háború unokái Napola
• Vízer Balázs: Szentimentális depresszió Facér Jimmy
• Horeczky Krisztina: Lábnyom a vízben Álomturné
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A velencei kalmár
• Köves Gábor: Hard Candy
• Kárpáti György: Poseidon
• Varga Zoltán: Ómen
• Vajda Judit: Kebab kapcsolat
• Nevelős Zoltán: 16 utca
• Parádi Orsolya: Szakíts, ha bírsz
DVD
• Ardai Zoltán: Foglalkozása: riporter
• Pápai Zsolt: Minden vilángol
• Kovács Marcell: Cannibal Holocaust
• Tosoki Gyula: Producerek

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Multimédia

Mobil-mozi

Retró a zsebben

Hirsch Tibor

A mozgókép stílusát, dramaturgiáját behatárolja, hogy hol vetítik. A következő kihívás: a mobil mikroképernyője.

 

Cannes-ban tavaly októberben is osztottak díjakat, mégpedig egy olyan mozgóképes megmérettetésen, amihez hasonló sötétbeugró fesztivált talán bizony épp a televíziózás kezdetein rendeztek, hogy tudniillik nem biztos, hogy lesz belőle bármi is, de ha igen, akkor nagy dicsőség elsőnek lenni. Ez a tavalyi esemény a mobiltelefonon közvetített televíziós tartalmak megmérettetése és illő díjazása volt. Már a verseny kiírása is állítást fogalmaz meg a jövőről. Annyi máris biztos, a miniképernyő a kurta műfajok világa, a frissen alakuló, mobiltévé-tartalomban utazó producerek akármit, de csakis rövidet rendelnek. A rövidség egyik útja szimplán a rövidítés. A hagyományos televíziós eredeti mellett születhet rögtön avagy utólag mobilképernyős, kurta változata az erre alkalmas szappanoperáknak, vetélkedőműsoroknak, sőt állítólag már zanzásító szoftver is rendelkezésre áll, ami majdnem emberi beavatkozás nélkül metéli le a híradó mozgóképes tudósításaiból a felesleget.

De ne ez érdekeljen bennünket. Ez csak technológia, üzlet, legfeljebb médiapolitika. Másokra tartozik. Nézzük hát: mitől lehet esélyes egy műsor mobil-átdolgozásra, mitől nem? És ha eleve annak készül, mire mondja lesajnálóan majd a kritikus (és immár a fesztivál-zsűri), hogy a szerző, sajna, nem érzi a vadonatúj közeget, netán úgy teszi magát nevetségessé, mint a színházi manírokhoz ragaszkodó ősfilmes vagy a némafilmes ágálással próbálkozó ős-talkie sztárja? Mert hogy lesz, aki rendesen benne ragad a régiben, az holtbiztos. Mi minden is következik még abból – a szösszenethosszúságon túl, hogy a képernyő kicsi.

Például következik sok csinos zárt kompozíció. Következik az állandóan és kínosan középre helyezett lényeg, mert amit szétvagdos a képkivágás, azt keservesen nehéz értelmezni, sokkal nehezebb, mint az ugyanezen esztendőkben plazmafallá növekedő rendes televíziós képernyőn. No és jól teszi-e – persze fesztivál-zsűri szemmel megítélve – az alkotó, ha ezt a képet megmozgatja? Valószínűleg nem igazán. Hogy Bazin végképp forogjon a sírjában: tilos a mélységélességi bóklászás – úgy sem lát belőle senki semmit –, viszont éljen a montázs! Úgy is mint állóképek ritmusos sorjázása. Vagyis a mobil-televízió első blikkre kicsit idő-utaztat. Még csak a képnél tartunk, és máris szépen haladunk a filmtörténetben visszafelé. Minőségi tájékozódási pont az út végén: az orosz avantgarde. Az ilyen képet mellesleg nem árt föltűnő fény-árnyékjátékokkal cicomázni, talán bizony nem árt, ha a szemgödrök mélyülnek, pofacsont kiugrik. A stilizált háttér, a nem túl részletgazdag kulissza pedig féltenyérnyi képernyőn is fölismerhető, vagyis egy rövid kitérővel a visszaúton, el lehet kicsit időzni a német expresszionizmusnál. No és mi a helyzet a mélységélességi kamerahasználattal, azzal a mozgóképes revelációval, ami a modern filmet útjára indította? Természetesen nem kell. A mobil-televíziós képet finoman szólva nem az egymás mellé halmozott tűélességű látványelemek halmozására találták ki, melyek közül szabadon, felnőtt mód válogat a nézői tekintet. A mobilkép nyilvánvalóan prezentálni fog és kiugrasztani: szép arcot, izgató testrészt, széles gesztust. A prezentáció hír- vagy vetélkedő-műsor esetén szó szerint értendő. Már ez a mostani fesztivál is díjazta a népszerű lemezlovas, Pete Thong mobilra készült, Fast Trax című zene-ajánló sorozatát, amelynek legfőbb közegszerűsége éppen az, hogy a prezentáló mint haver a havernak, mélyen szemünkbe néz, és bemutat, akárcsak a vándormozis kikiáltó az ő híres-neves bambuszpálcájával. Ehhez még azt is hozzátették a témában érdekelt kísérletezők, hogy tetszetős óriásfeliratok nélkül a mobil-televíziózás nehezen találja meg majd önmagát: hiszen az magától értetődően multimédiás világ, de az Internet-mozgóképhez, vagy hagyományos szövegcsíkokkal kibélelt info-televízióhoz képest fokozottan kell keresni a szemnek kényelmes lebutított megoldásokat.

Ha még nem kedvetlenedtünk el eléggé, akkor ide a Szép Új Képre vonatkozó kilátások mellé kívánkozik még az is, amit az Új Dramaturgiáról gondolhatunk, pontosabban, amit már ma is díjaz a fesztivál-zsűri. Lehet örülni, ha végre fölértékelődik a tömény drámaiság. Animáció vagy szappanopera: epizódonként egy-egy vegytiszta csúcspont: sikoly és pofon, és a néző csak utána kérdezi meg, miért is kapta. De ez nem okoz nehézséget. Mire az egyszerű nézőből mobilnéző lesz, annyi történeten okosodott, hogy egyetlen képregény-állókép méretű statikus vértócsából is kibogozza azt a ma még másfélórásra nyújtott horror-mesét, mind a hat hullával, mind a hét gyanúsítottal. A mobil tévén a szolgáltatás újrajátszható, és egy szösszenet nyilván csábít is ilyesmire. Vetélkedőtől híradóig, mini-kliptől mikro-horrorig: kicsi képen kicsi jelzések, apró titkok. Kockázunk, meg-megállunk, újra nekifutunk. Talán bizony nem is lesz rossz. És egyben az utolsó stádium visszafelé. Az a bizonyos XIX. századi fekete henger, ahogy körbe-körbe forgott, miközben odabent a lámpafényben a bohóc ugrált, a kislány táncolt, a ló vágtatott. Mikroképernyős szösszenet: már akkor volt idő elmerülni a részletekben. Volt idő és lesz idő. A kör bezárult.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/07 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8664