KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/november
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Csala Károly: A messzeség – közelről

• Bársony Éva: Maupassant, jutányos áron Útközben
• Almási Miklós: A Holdbeli Öreg Minden szerdán
• Báron György: Kitörés a Vidám Parkba A kis Valentínó
• Faragó Vilmos: Mi bajom a magyar filmmel?
• Bikácsy Gergely: A márvány és az ember
• N. N.: Andrzej Wajda filmjei
• Pap Pál: Varsói beszélgetés Andrzej Wajdával A Márványember magyarországi bemutatója előtt
• Bacsó Péter: Örkény és a Babik-mozgalom Beveztés egy soha el nem készült filmhez
• Örkény István: Babik Forgatókönyv-részletek
• Bacsó Péter: Babik Forgatókönyv-részletek
• Papp Zsolt: Holocaust avagy: a mindennapi élet pszichopatológiája
• Csurka István: Valaki a kamera mögött Családi összeesküvés
• Ablonczy László: Mit ér a film, ha magyar? Beszélgetés Kovács Andrással
FESZTIVÁL
• Iván Gábor: Mi van a szélmalmok mögött? A budapesti holland filmhétről
• Zsugán István: Bolondok, leszbikusok és egy ismeretlen japán Locarno

• Osgyáni Csaba: Mai titkokat felmutatni Beszélgetés Gothár Péterrel
• R. Székely Julianna: Korlátok között, szabadon Portré-vázlatok amatőrfilmesekről
LÁTTUK MÉG
• Urbán Mária: Az elveszett múlt
• Loránd Gábor: Törvénytelen törvény
• Veress József: Ellenségek
• Bende Monika: Dráma a vadászaton
• Gervai András: Az ördög menyasszonya
TELEVÍZÓ
• Honárkay Róbert: A Szentágothai-show Az emberi test és az anatómia
• Pálffy Judit: Öt év, négy film, nulla műsorperc A tévé kísérleti stúdiójáról
• Sík Csaba: Leonardo és Micelangelo a képernyőn
KÖNYV
• Berkes Ildikó: A kortárs filmművészet panorámája
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Posta

N. N.

 

A Mont Blancról a Magas-Tátrára?

 

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Előrebocsátom, nem vagyok megszállott Jancsó-hívő. Most azonban, hogy ismét fellángolnak a Jancsó körüli viták, szeretnék néhány – bevallottan szubjektív – megjegyzést tenni. Abban a reményben, hogy ez nem vonja automatikusan maga után a „sznob”, „vakon elfogult”, „parabola-mániákus” stb. címke homlokra-ragasztását. Bár a címkeragasztás nálunk divat.

Kezdem azzal, hogy az új Jancsó-filmek vihart kavarása egyet feltétlenül bizonyít; olyan filmek születtek, amelyek legalább vitát eredményeztek. És a konstruktív vita igazán elkel kulturális életünk, vagy szűkebben filméletünk állóvizében.

Olyan valaki lépett porondra, aki a kitűnő Oldás és kötés és az Így jöttem után remekműveket alkotott – egy különleges és csak rá jellemző filmnyelv kialakításával – mint a jogosan világhírű Szegénylegények és a Csillagosok, katonák. S ezekkel a művekkel örökre „befilmezte” magát a magyar – és nem csak a magyar – filmtörténelembe.

Ez a múlt – mondhatja bárki –, s elvileg ez igaz is. Korábbi remekművek erényeit nem lehet a mai alkotások eszmei vagy esztétikai támoszlopaiként felhasználni. A korábbi filmekre való utalással csak emlékeztetni kívánok minden könnyen felejtőt arra, hogy nem akármilyen formátumú művészről van szó. És bírálhatják Jancsót – jogosan vagy jogtalanul – új filmjei kapcsán modorossággal, patentek alkalmazásával, mi több, kiüresedéssel is – annyit hadd írjak le: ezeknek is vannak olyan percei (például a Magyar rapszódiában a sorozási jelenet, vagy az urak mulatozása), amelyek gondolatilag és művészi megvalósításban egyaránt jócskán felülmúlják az úgynevezett filmeket, nem is említve az olyan magyar filmek másfél óráját, amire tapintatosan azt szokták mondani: „tisztes középszer”. A gondolatilag sekélyes, kivitelezésben primitív fércművekről már nem is szólok. Sajnos, van belőlük jócskán.

Valaki azt mondta nekem – mellékes, hogy igaza van-e vagy nincs –: Jancsó lezuhant a Mont Blancról a Magas-Tátrára. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a Magas-Tátra is sokkal magasabb, mint a Gellérthegy.

Tisztelettel:

Farsang Kálmán közgazdász

Budapest

 

 

Pierre Louýs védelmére

 

Habár a filmek jelentős része ma is regényekből készül, a bírálók sokszor meg sem említik a forrást. Most, amikor közönségünk oly meleg fogadtatásban részesíti Buňuel mester A vágy titokzatos tárgya című remekét, csak néhány filmkritikus említette, hogy a film P. Louýs regényéből született. A megújhodott Filmvilág első számában folytatott Weöres– Károlyi–Bikácsy beszélgetésben pedig elhangzott a „cselédromantika”, sőt – többször is – a „giccs” kifejezés.

Anélkül, hogy tagadnám az agg spanyol rendező lángeszét (hiszen épp e lapban adóztam csodálattal A szabadság fantomjának; 1975–2–15), szeretném hangsúlyozni, hogy azért a „nyersanyagul” használt Louýs-regény is van olyan jó (mellesleg a rendező sokszor szóról szóra átvette az eredeti párbeszédet)! Talán nem véletlen, hogy Sternberg és Duvivier is filmre vitte (1935, 1958), hogy P. Frondaie drámát írt belőle, melyet Heltai fordított magyarra (1918). Különben ez az „elsőrangú írói talentum” (Ambrus Zoltán) valaha bestseller volt nálunk. Leghíresebb regényét, az Aphroditét, még a botrányos megjelenés évében, azon melegében lefordították: „aligha volt még francia könyv, amelyet nálunk ennyien olvastak, s ennyien megszerettek. Egy eleven Aphrodite sem szerezhetett volna rövidebb időn nagyobb ismeretséget” – írta róla Ambrus, hosszú méltatásában. A La Femme et le Pantin című kisregényét is sebesen, a francia eredeti után egy év múlva (1899) lefordították, Az asszony bolondja címmel, majd az a megtiszteltetés érte, hogy 1918-ban Szini Gyula új fordításában, a Nyugat is közölte!

Louýs (1870–1925) kitűnő író és költő volt. Bilitisz dalai című ál-hellén kötetével, amelyet Kozma József zenésített meg, ragyogóan átejtette a filoszokat (akár Mérimée Clara Gazullal, vagy nálunk Thaly). Nagy sikert aratott Pauszolé király kalandjai című szatírájával is (ez Meztelen ország címmel jelent meg magyarul), amelyről Szini azt írta a Nyugatban közölt nekrológjában, hogy „szellemes, fölényes remekmű”. A Buňuel-film forrását illetően egyébként Szini megjegyezte: „A Carmen után megírni a La Femme et le Pantint, ehhez olyan merészség kellett, mintha valaki nálunk Toldiról írna új költeményt Arany János után”. O. Wildeot P. Louýs vezette be a párizsi irodalmi körökbe, s az angol kolléga hálásan ajánlotta pártfogójának franciául írt Salome című drámáját. Az Aphrodite írója Heredia és Mallarmé barátja volt, s ő beszélte rá Debussyt, hogy megzenésítse a Pelléas és Mélisandeot. majd haláláig antik csecsebecsékkel zsúfolt lakásában őrizte Debussy zongoráját. „Szerelmese volt a hellén világnak. Eklatáns kifejezője volt annak az athéni szellemnek, amely sajátságos lélekvándorlás útján a Szajna partján kötött ki és a derűs isteneknek emelt oltárt a Quartier Latinben és a Mont-martre-on” (Szini).

Még csak annyit, hogy hátrahagyott egy Psyché című befejezetlen regényt...

 

Bajomi Lázár Endre

 

*

 

„Maga a puszta történet hamisítatlan giccs” – mondta Weöres Sándor a Vágy titokzatos tárgyáról szólván. Úgy érezzük, ezzel éppannyira nem a film alapjául szolgáló regényt minősíti, mint amennyire a filmet sem. Hiszen már Pierre Louýs műve is nyilván több, mint maga a puszta történet. A század eleji írót, Pierre Louýs-t mára valóban elfeledték. Érdemtelenül? Vagy joggal, mint Pierre Lotit és Paul Bourget-t? Döntsék el buzgó (újra)olvasói vagy szorgos kutatók. Bajomi Lázár Endre szemhatár-tágító levelének viszont éppen azért örülünk, mert rávilágít arra, milyen szerteágazó gyökerei, milyen nagy „holdudvara”, háttere van egy-egy jelentős filmnek. Hadd hívjuk hát fel mi is a filmbarátok figyelmét Bunuel állandó forgatókönyvírójára, a regényt is publikált, saját filmet is rendezett Jean-Claude Carrière-re. Társalkotói hozzájárulása érezhetően segítette a mestert utóbbi (a hatvanas évek végétől kezdődő) korszakában.

 

Bikácsy Gergely


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/11 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8101