KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/november
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Csala Károly: A messzeség – közelről

• Bársony Éva: Maupassant, jutányos áron Útközben
• Almási Miklós: A Holdbeli Öreg Minden szerdán
• Báron György: Kitörés a Vidám Parkba A kis Valentínó
• Faragó Vilmos: Mi bajom a magyar filmmel?
• Bikácsy Gergely: A márvány és az ember
• N. N.: Andrzej Wajda filmjei
• Pap Pál: Varsói beszélgetés Andrzej Wajdával A Márványember magyarországi bemutatója előtt
• Bacsó Péter: Örkény és a Babik-mozgalom Beveztés egy soha el nem készült filmhez
• Örkény István: Babik Forgatókönyv-részletek
• Bacsó Péter: Babik Forgatókönyv-részletek
• Papp Zsolt: Holocaust avagy: a mindennapi élet pszichopatológiája
• Csurka István: Valaki a kamera mögött Családi összeesküvés
• Ablonczy László: Mit ér a film, ha magyar? Beszélgetés Kovács Andrással
FESZTIVÁL
• Iván Gábor: Mi van a szélmalmok mögött? A budapesti holland filmhétről
• Zsugán István: Bolondok, leszbikusok és egy ismeretlen japán Locarno

• Osgyáni Csaba: Mai titkokat felmutatni Beszélgetés Gothár Péterrel
• R. Székely Julianna: Korlátok között, szabadon Portré-vázlatok amatőrfilmesekről
LÁTTUK MÉG
• Urbán Mária: Az elveszett múlt
• Loránd Gábor: Törvénytelen törvény
• Veress József: Ellenségek
• Bende Monika: Dráma a vadászaton
• Gervai András: Az ördög menyasszonya
TELEVÍZÓ
• Honárkay Róbert: A Szentágothai-show Az emberi test és az anatómia
• Pálffy Judit: Öt év, négy film, nulla műsorperc A tévé kísérleti stúdiójáról
• Sík Csaba: Leonardo és Micelangelo a képernyőn
KÖNYV
• Berkes Ildikó: A kortárs filmművészet panorámája
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

A budapesti holland filmhétről

Mi van a szélmalmok mögött?

Iván Gábor

 

A Toldi mozi napi három-négy előadásán csaknem mindig megtelt a ház, tehát a holland filmhét, csakúgy, mint a korábban Utrechtben rendezett magyar, sikeres volt. A két siker között csupán az a különbség, hogy a hollandok ilyen egyszeri eseményen kívül is ismerkedhetnek a magyar filmes kultúrával, láthatják Fábri, Jancsó, Kovács, Mészáros Márta, Elek Judit és mások filmjeit. A magyar közönség bizalma azonban többé-kevésbé előlegezett volt. (A kisfilmek vetítését a Horizontban már nem is kísérte ilyen érdeklődés, holott a szakemberek Joris Ivens és Bert Haanstra nevével fémjelzett holland kis- és dokumentumfilmeket ismerik jobban.)

Szélmalom és tulipán... ennyit tud az átlagnéző Hollandiáról. A filmhétre kiadott tájékoztató füzetecske harmadikként még Észak Velencéjét is megemlíti, de annak a bizonyos átlagnézőnek ez inkább Leningrádot idézi, mint Amszterdamot. Ha valóban csak ennyit tudunk az országról, a holland filmről mindenesetre még ennyit se. És természetesen nem ismerjük azt a Hollandia nevezetű „képződményt”, polgárai legtitkosabb életét, a szélmalmok mögöttit, amiről csak hollandok – például filmen – tudnak beszélni. Ilyen titkokról fecsegő film a Hollandiai jelenetek is. (A filmet Otto Jongerius írta és rendezte; 1978-ban az oberhauseni fesztiválon második díjat nyert.) A kisfilm epizódjai gonoszak, gyönyörűek, ironikusak és kegyetlenül őszinték. Ehhez hasonló filmmondatokat jobbára csak az amatőr filmes mezőnyben látni. Az azonosság nem a formai faragatlanságban van, hisz az amatőrök tucatszámra készítenek agyoncsiszolt filmeket, hanem indulataik faragatlanságában, lekerekítetten mondandójukban. Az Egy pár című epizód, ha nem is a legjobb, de a legjellemzőbb erre a direkt beszédre. A filmen egy szikkadt asszony és egy gorombán kövér úr kerékpározik. Később megpihennek, falatoznak. Mindketten narancsot esznek, az úr a magokat a természet lágy ölébe köpdösi. A továbbiakban a hájas úr rágyújt egy kövér szivarra, majd továbbindulnak. Ennyi a film, vagyis öt perc semmi, mégis teljes világot fest mögéjük gesztusokkal és félszavakkal.

Az amatőrindulat tetten érhető más rövidfilmekben is. Például A pehelysúlyú című rajzfilmben, amelyik egyetlen mondatban összefoglalható tapasztalatot animál szó szerint, hogy tudniillik, aki a többieknél magasabbra képes emelkedni, azt a többiek visszahúzzák, a földhöz láncolják.

Az eredeti programban nem szerepelt Willeke van Ammelroy Pihenés című 6 perces celluloid sóhaja. Mélyen érző film, sőt mélyen érzelgős, telve súlyos mozdulatokkal, jelentőségteljes pillantásokkal. A vászonról lekiabál, hogy író-rendezőjének ez az első alkotó kísérlete filmen. Dokumentum-értéke miatt érdemel mégis említést, mert készítője az a szép színésznő, aki az Egy nemzet vagyunk című játékfilm női főszereplője.

A rövidfilmek amatőr jellege – volt köztük professzionistán szép és higgadt is, mint például a Hollandia ege című táj- és tájképfestészeti film – vagyis primer módszere ritkán menthető át a hosszabb művekbe, de gondolati töltésük, jobbító, tisztázó szándékuk igen, öniróniával fűszerezve, s némi elnéző távolságot tartva születhet olyan film, mint a Pastorale 1943. Az ellenállásról szóló film hollandiai bemutatóját közéleti viharok követték, amin nincs mit csodálkozni, még akkor sem, ha az izgalom itt Budapesten indokolatlannak látszik. Nekünk a saját ellenállásunkról alakult ki olyan képünk, amit a hollandoknál ez a film megzavart. Főszereplői alig hősök, ügyefogyott polgárok, akik súlyosakat hibáznak, tévednek. Hogy a tárgyilagos, bár szeretetteljes, de az ünneplést messze elkerülő feldolgozáshoz mennyi bátorságra volt szükség, azt csak sejthetjük. (A film írója és rendezője Wim Verstappen.)

A holland történelmet vizsgálja a Max Havelaar is (a rendező Fons Rademakers). A gyarmatosító politikát vádolja, az egykori gyarmati tisztviselők visszaéléseit leplezi le, Jáván. Az érdekszövevény, a korrupciós hálózat annyira bonyolult, hogy inkább csak érezzük, mint értjük, miként gáncsol mindenféle változást. A film ugyanakkor egzotikus kalandfilmnek sem rossz.

A közös szellemi háttér nyomait viseli magán a Rembrandt című film is (rendezője Jos Stelling). A nagy festő és esendő ember figurája – csábító lehetőség az irodalmi, filmi ábrázolásra. Hasonlóképpen a magyar televízióban szeptemberben sugárzott Mednyánszky-filmhez, ez is filmöszvérré sikeredett. Sem a nyugtalan ember története, sem a képek története nincs benne. Teljesítmény volt végigülni.

Erőteljesen kivált a programból, a Lopott szeretet (rendezője Rene van Nie) és a Rejtélyek (Paul de Lussanet). Ez a két mű egymásra sem hasonlít; az első viszont a francia filmek hatását viseli magán, a második pedig teljesen skandináv. A Lopott szeretet egy apa és erőszakosan elszakított fia kapcsolatának, éledező szeretetének aprólékosan, lágyan és rendkívül meggyőzően kibontott története. Minden részletében hibátlan pszichológiával, mély ember-(és gyerek) ismerettel felépített film.

A Rejtélyek – nyilván az alapanyag, Knut Hamsun regényének kisugárzása – álmokra, vágyakra, „vonzásokra és taszításokra” lecsupaszított filmköltemény, elemzése külön fejezetet érdemelne.

A holland mozikban évente több mint 500 filmet mutatnak be, s ebből csak 10–15 a hazai. A holland alkotók igényessége témaválasztásban, feldolgozásban érthető, hisz szerényebb anyagi lehetőségeikkel nem tudnák felvenni a versenyt a nagy filmiparú országok kommersz áradatával. Ha mégis megkísérelnék, nem maradna erejük az önvizsgálatra, amit rajtuk kívül más nem végezhet el.

Ezzel a filmhéttel az első lépést megtettük a holland filmkultúra megismerése felé. Jöhetne majd a második.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/11 34-35. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8088