KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Kijön a tévé

Faragó Vilmos

 

A „régi idők mozijáról” írott Mándy-elbeszélések azért szereznek olyan szívfájdító olvasmányörömöt, mert a mozimitológia lényegére tapintanak: arra, hogy – mint minden mitológia – ez is közösségi eredetű. A gyártás-folyamat lehet profitérdekű, az elkészült celluloidszalag lehet olcsó vásári termék, a reklámhírverés lehet körülötte cinikusan hazudozó – az ősmoziról akkor is folklórértékű mitológiát teremtenek a közösség vágyelképzelései, amelyek egy sötét terem ólmelegének szertartásrendjében keresnek és találnak kielégülést. Ebben o mitológiában éppoly állandósult a mozihősök szerepköre, mint a koragörögség isteneié és héroszaié: a közönség folytatásos történetként éli át a mozidarabokat, bennük Rudolf Valentino mindig a hősszerelmes, Mary Pickford mindig makrancos, Valdemar Psilander mindig férfias, Charlie Chaplin mindig csetlő-botló, Asta Nielsen mindig végzetes asszony, Lilian Gish mindig mosolygós – senki sem tud úgy mosolyogni, mint Lilian Gish. Ebben a mitológiában – mint minden mitológiában – nincs magánélete a hősöknek, illetve magánszerepük egybeolvad közszerepükkel, a közönség viszont olyan beavatottan éli át szereplésük eseményeit, mintha családtagok volnának: Valdemar Psilander bármikor betoppanhat a Nagyfuvaros utca tízbe, hogy a ház közismert széplányát, Holczer Bözsit feleségül kérje, mint ahogy Attika pásztorlányai is bármikor várhatták Zeus széptevő látogatását. És ebben a mitológiában a szertartásrend celebrálóira is átsugárzott a varázs: a mozitulajdonos pertu viszonyban van Rudolf Valentinóval, a gépésztől megtudható, hogyan áll Pola Negri vitája a producerével, a          jegyszedő nénik készséggel mesélik, kit bolondított el már megint Asta Nielsen. Senki sem tudott úgy elbolondítani, mint Asta Nielsen.

Támadt-e a „régi idők televíziójának” is mitológiája? Csak a hazai helyzetet ismerjük úgy-ahogy (jobban ismernénk, ha kutatóink a friss keletkezésű hiedelemrendszereket is vizsgálódásra méltó folklórnak tekintenék), mégis biztonsággal állíthatjuk, hogy támadt. A varázs épp most van foszladozóban, de az ős-televízió körül – valamikor húsz évvel ezelőtt – éppúgy közösségi hiedelemvilág támadt, mint az ős-mozi körül ötven évvel ezelőtt. A tévéhősök, állandósult szerepkörben. Takács Marika, a baba-bájos. Tamási Eszter, a megbízható, húsz éve azonos frizurával. Kudlik Júlia, a huncutul érzékies. Senki sem tud olyan huncut-érzékiesen elbúcsúzni a férfinézőktől, mint Kudlik Júlia. Vértessy Sándor, az ízes. Varga József, a monoton. Vitray Tamás, a nézőpárti. Senki sem tudja úgy képviselni a néző kíváncsiságát, mint Vitray Tamás. Meg a nagy, országos játékok. A Ki mit tud?-ok, melyeknek hősei az ismeretlenségből jöttek, s egy ország szurkolt értük: karrierek, a szemünk láttára, a közreműködésünkkel. Izgatott pletykák, bundákról, megvásárolt szavazólapokról, hány másodasszisztenssel feküdt le a szép keblű énekesjelölt, hogy a döntőbe juthasson. Pernye András szipkája. Van-e felesége Pernye Andrásnak? A Kicsoda micsodák. Kötelező-e ismerni a Tetemrehívást? A Fekete-fehér kerületi vetélkedők. Kiről van elnevezve a Rottenbiller utca? Visszapergetett jelenet: idejében és pontosan válaszolt-e a megkérdezett csapat? Megint Vitray Tamás, a nyugodt-derűs és fair játékvezető. Senki sem tud olyan nyugodt-derűs fair módon játékot vezetni, mint Vitray Tamás. Mindez országos izgatottság közepeit, a részvétel illúzióját keltve (mint a görög színházi játékok), s még azt az illúziót is, hogy mindenki lehet tévészereplő, bárki ismertté válhat, kicsi az ország, egyszer mindenkire sor kerül. És az a mitológiai hiedelem, hogy ahol baj van, oda kijön a tévé, rendet csinálni. Deus ex tévé-machina. Akadozik a vízszolgáltatás, sületlen a kenyér, goromba a műhelyfőnök. Majd kijön a tévé. Majd ránk néz Pallas Athéné, vagy Mátyás király, vagy a Föld szelleme.

Az őstelevízió-korszaknak vége, új arcok jönnek, de új tévéhősök nem, az országos izgatottság csihadóban, a varázs – mondtam – foszladozik. De ez a bizodalom még szívósan tartja magát: majd kijön a tévé. A Híradó jön ki, a Vitézy–Szegvári-stáb jön ki, A Hét jön ki, hogy rendet csináljon. A Hét a Füredi úti lakótelepre ment ki legutóbb: sokszáz lakásban életveszélyesek az átszerelt gáztűzhelyek. Sok éve életveszélyesek, a lakók varázsszavakat mormolnak, hogy a Főber így, meg a Javszer úgy, ők leveleket írtak, de Főber is, Javszer is gonosz manók, fülük botját se mozgatták. Ám most itt van a tévé. „Arra gondoltam, ha felrobban a tűzhely, legalább akkor tegye, amikor itt van a tévé” – így a csodahívő háziasszony. És ott a Főber is, meg a Javszer is, két szelíd nyuszi, a csoda pedig igazán megesik: a két nyuszi megígéri az igazságtevő kamerának, hogy ezentúl jó lesz. „Persze csak azután, hogy ott járt a tévé” – mondja sokszázadszor a panaszos dicsekvő zárómondatot a műsor vezetője.

Fölfoghatnánk ezt a tévé iránti bizalom jelének is. Pozitívumnak. Ezt a tévécsodavárást. Tulajdonképpen az is. Csakhogy negatívum az indítéka. Bizalmatlanság az ügyintéző Főber-Javszerek iránt. Nem az egészség jele tehát, hanem a betegségé: az ügyintézés funkciózavaráé. Az egészség jele az lesz, ha az ügyeket az ügyintézők intézik, és a tévé nem intéz semmit. Hanem műsort sugároz. A mitológia: gyermekkor. A mozimitológia a mozi gyermekkora, a tévémitológia a tévéé. Akár tetszik ez, akár nem, a mozi régen kinőtte gyermekkorát. És most a tévé is a legszebb fiatalember korban van. Ne ő, hanem Főber-Javszeres világunk jöjjön ki tehát. A gyermekkorából.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7988