KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez

Hatszor szökött, mindig egyedül

Kardos István

 

B. Etelka tizenhat éves javítóintézeti nevelésre ítélt, állami gondozottat egy szekrényben láttam először. Még a film előkészületei során. Mások is voltak abban a szekrényben, én mégis őt jegyeztem meg magamnak.

Gyermekvédelmis rendőrök mögött ácsorogtunk Rózsa János filmrendezővel: valami igazit akartunk látni, ők meg azt mondták, hogy jöhetünk. A rendőrök becsöngettek a lakótelepi lakásba. A kinyíló ajtó vacsoraillatot kavart. A ház ura, egy fiatal, harminc körüli férfi, zöld sportgatyában, sárga atlétában ült a levesestál mellett. Az asszony meg felemelte az ujját, hogy csendesen, mert alszik a kisebb gyerek…

A rendőrök valóban csendesen nyitották ki a diófa kombinált szekrény akasztós részét, s óvatosan nyúltak a kabátok közé. Ekkor láttam először B. Etelkát. Úgy jött ki abból a szekrényből, mintha csak a másik szobából jött volna. Az összes rendőrt ismerte, az egyikre még rá is mosolygott.

Még két lány volt a szekrényben…

A zöldgatyás rosszkedvűen eltolta maga elől a tányérját…

A többi lány is ismerte a rendőröket, a rendőrök is a lányokat… Egy pillanatig mindenki tanácstalanul állt az asztal mellett, erre a zöldgatyás intett: az ehet a levesből, aki akar…

 

„Mindig egyedül éltem, hiába éltem közösségben, s élek most is, ebbe már beletörődtem. Jelenleg mindenórás terhes vagyok… Hiszem, hogy semmi más nem kell az élethez, mint egy harmonikus család, egy stabil munkahely, és a sok-sok rossz kitörlése az emlékezetemből…”

(B. Etelka 16 éves javítóintézeti nevelésre ítélt állami gondozott.)

„…Nekem szabadság kell! Világot látni, mind azt, ami nincs Magyarországon: sivatagot, tengert látni. Ha nincs pénz, kocsikat feltörni, s abból élni, ha szükséges, embert ölni…”

(B. Éva 15 éves javítóintézeti nevelésre ítélt állami gondozott.)

 

A két kiemelt részlethez két kislány tartozik. Az egyik nyugodt, fekete hajú, a kezén, lábán néhány tetoválás: jelentéktelen kis ábrák, meg egy évszám. A másik szőke hajú, nyugtalan, a beszélgetés első pillanataiban cigarettát kunyizó, az ember képébe bámuló. Lopásért, garázdaságért került ide.

Szobatársak, s viszonylag jó barátnők. Kétszer is megbüntették őket, mert éjszakára összetolták az ágyaikat, s együtt aludtak.

Barátságuk fő összetartója B. Etelka terhessége. B. Éva önkéntes testőri szerepet tölt be B. Etelka mellett: közösen készülnek a szülésre.

1977-ben kerültünk először Rózsa Jánossal az egyik leánynevelő intézet közelébe. Szó szerint értendő a dolog: hosszú időt vett igénybe a különböző engedélyek beszerzése, elveszítettük a türelmünket, s legalább kívülről megnéztük az épületet.

A kerítésfal tetején betonba ágyazott zúzalék-üveg, főleg borosüvegtalpak. Ha süt a nap, finom, zöldes fény játszik a kerítés vonala felett.

Zuhogott az eső, amikor először bejutottunk az intézetbe. A portánál egy lány ácsorgott. Szabadult, s csak azért nem ment, mert esett.

Tegnap töltötte be tizennyolcadik évét: az intézetből automatikusan kikerült. Hetedik, nyolcadik hónapos terhes lehetett. A nevét is rögtön megtudtuk: a ZITA név négy betűje a bal kéz négy különböző ujján. Mint utólag megtudtuk, két évet töltött benn, ezalatt tizenegy szökése volt – kétnapostól háromhónaposig egyaránt –, de most tényleg látszott rajta, hogy nem vágyódik a külvilág után, s tökéletesen mindegy az is, hogy melyik irányba induljon. Tőlünk mindenesetre kért néhány cigarettát, a portásnőtől meg úgy búcsúzott el, mintha az édesanyját látná utoljára. Végre rászánta magát a távozásra. Kétszer elsétált a kapu előtt, végül intett egy arra guruló teherautónak… A sofőr kinézett a vezetőfülkéből, végigmérte a lányt, aztán nemet intett…

 

Személyi lap: B. Etelka (16 éves állami gondozottról)

Ítélet: Lopás, magánlaksértés, garázdaság.

Testvéreinek száma: 6.

Típus: Bőbeszédű, lelkes, főleg a történelem érdekli. Az intézetben fellelhető összes történelmi tárgyú könyvet olvasta. Kiemelkedő emlékezőtehetséggel megáldott lány, ugyanakkor a világról alkotott véleménye miatt még a társai is elítélik. Fiúkkal tartott kapcsolatot, de minden érzelmi motiváció nélkül. Életideálja megfejthetetlen. Fantáziája rendkívül felduzzadt, s ez a tény durva ellentmondásban van az egész személyiségét átfogó közönnyel. Hatszor szökött, mindig egyedül. 1977-ben egyik társát bántalmazta is, mert az vele akart szökni. Szökésének egyetlen bevallott célja: meg akarta ismerni a testvéreit. Jelenleg terhes.

 

 

Leányregény

 

A beszélgetések során az egyik nevelő elmondott egy régi történetet. Akkoriban a lányok egy részét a Szőlő utcából kapták. Óbuda és a kijelölt új intézet között villamossal jöttek a gyerekek. A csoportvezető aztán becsöngetett az intézet kapuján, a portásnak csak annyit mondott: „Szőlő utcából jöttünk…”, s már benn is voltak a falakon belül.

Az egyik évben, augusztus 20-án tetőzött a szökési kedv. A legfőbb ok: az esti utcabál. A kivilágított tereken a tömegben megbújva nyugodtan táncolni egyet az erre az időpontra szintén falakat átugró srácokkal. Az emeleti szobák egyikéből, a lefekvés után kilencen megszöknek. Blúz, melegítőalsó, tornacipő mindenkin. A falról való le-ugrás közben az egyik lány a lábát töri. Gyorsan a fal mellé húzzák, lapulevelekkel betakarják, s megígérik neki, hogy reggel hatra érte jönnek. A társaság a falon kívül megbeszéli, hogy reggel hatkor az intézetnél találkoznak…, s csak hárman indulnak el az utcabálra.

Az egyik cigánylány az „igazság” nyomába indul. A napokban levelet kapott a fiújától, amiben arról értesíti őt, hogy lakcíme megváltozott. A levél olvasása közben furcsa gyanú támadt benne – amit aztán szobatársnői csak tovább növeltek –, hátha hazugság az egész költözési história, csak egy másik lány jelent meg a fiú életében.

A lány az éjszaka különböző teherautókon több mint kétszáz kilométert tett meg. A megadott cím létezik. Egy vidéki férfi munkásszállás jó szándékú gondnoka megmutatja a lánynak – az ablakon keresztül – a békésen alvó cigányfiút. A lány fel sem ébreszti…, megnyugodott. A gondnoktól vesz egy liter pálinkát és reggel fél ötkor már a kerítésfalnál fekvő lányt itatja, pálinkás borogatást készít a törött lábra.

Ketten Csepelre mentek…, ezek nem jutottak el a céljukhoz. Egy bolgár kamionos vette fel őket, aki társával együtt az egyik lányt megerőszakolta… Amelyiknek sikerült elfutni, az száz méterre a történtektől végig várta, míg barátnőjét elengedték.

A kamion elment, a lányok egy faluban megtudták, hogy Győrtől tizennégy kilométerre vannak. Két motoros srác bevitte őket Győrbe, ezek rendesek voltak.

Vonat már nem indult, kisétáltak a pesti úthoz. Itt szerencséjük volt, egy vásáros felvette őket, s egész a Flórián térig behozta a lányokat. Reggel ötre a falnál voltak… A három utcabálos, három különböző ágy tollpihéivel, negyed hat körül megérkezett… Kettőjüket is kiszúrták a rendőrök a bálon, megkergették őket…, de nekik sikerült lelépniök. Két részeg, negyven körüli vasutas szedte fel őket… Az egyik lány reggel ellopta a vasutasok sapkáját, ezen jót röhögött az egész társaság…

A két maradék lány pont hatkor jött. Mindkettő összeverve: ezek a fiúikhoz mentek erre az éjszakára.

A fal mellett sorba álltak… A töröttlábút közrefogták, hogy ne sziszegjen, kapott még néhány kortyot a gondnok pálinkájából… A legmagasabb becsöngetett…

– „A Szőlő utcából jöttünk” – mondták az álmos portásnak…

A félhetes ébresztő már mindenkit az álmából ébresztett fel…

 

 

Értesítések, feljegyzések

 

„Értesítem, hogy intézetünkből a javítóintézeti nevelés alatt álló B. Etelka nevű kiskorú gyermeke megszökött. Amennyiben hazament, kérem, hogy azonnal hozza vissza. Ezen értesítésemmel egyidejűleg a rendőrségnek is bejelentem a nevezett szökését.”

Nevelői feljegyzés B. Etelka szökéséről:

Testnevelési órán vonulás közben a sorból elszaladt. Öltözete: világoskék melegítő felső, farmer, tornacipő.

Nyilatkozat a szökésről: Név: B. Etelka

Szökésem időpontja: 1977. VI. 11.

Szökésem oka: nem kaptam otthonról levelet

Szökésem alatt az alábbi helyeken tartózkodtam: Balaton

Beszélgetés B. Etelka 16 éves, javítóintézeti nevelésre ítélt állami gondozottal:

– Hány éves voltál, amikor először megszöktél az intézetből?

Akkor? Tíz!

– És hová mentél?

– Hát volt egy barátnőm, most az is itt van, jó barátok lettünk, összehaverkodtunk, és megbeszéltük azt, hogy megszökünk. Annak az intézetnek volt egy nyaralója a Balatonon. És hát nem lehetett cigiznünk.

– Tízéves korotokban?

– Igen. És mi rágyújtottunk, lebuktunk, megvertek, megszöktünk…

– Megvertek?

– Igen.

– Ki?

– Pali bácsinak hívták, az egyik nevelőt. Az megvert és megszöktünk. És így… elkaptak, megint megszöktünk, megint elkaptak, megint megszöktünk.

– És hány napot tudtatok akkor szökésben maradni?

– Egy hónap… két hónap…

– Erről mesélj, az hogy telt…

– Egy ilyen szökés? Hát, mi mindig haza mentünk, vagy hozzánk, vagy hozzájuk.

– És apád ilyenkor mit szólt, mikor beállítottál és még hoztál egy barátnőt is…

– Semmit. Hogy vigyázzak magamra…

– Nem vitt vissza?

– Nem. Örül az, ha én otthon vagyok!

– Akkor mi a probléma?

– Hát… semmi.

– Akkor miért nem haza mész, hozzá?

– Hát, mert… most nincs kedvem odamenni… A ház miatt! Meg már verekedtünk is a házban, a bátyám is verekedett, az apám is, én is. Meg ott vannak a haverok is. Azokat is el kell felejteni. Ki tudja, hogy nem visznek-e bele egyszer valamibe megint.

– Mibe?

– Verekedés…

– Csak?

– Csak verekedés…

– Te ilyen nagy verekedő vagy?

– Apám is ütött, amikor kicsi voltam. Szíjjal, vasalózsinórral…

– A lány (a barátnő) miért van itt?

– Verekedés, kocsilopás…

– Még most is barátnők vagytok?

– Nem.

– Miért?

– Mert itt mindenki megunja egymást. Kint más, mint itt bent. Most idehoztak megint egy lányt, avval lakok egy házban. Avval sem beszélek. Itt bent egészen más, mint kint.

– Van itt barátnőd?

– Igen. Akik itt vannak most bent, azok közül kint ismertem egy párat – most itt vannak és ezek közül szinte mindegyikkel jóban voltam, havernőm volt. Dehát bejöttem, meguntam őket. Ez az Erika, ennek van itt egy ikertestvére, a Mari, és ő a barátnőm, az Erika. Na meg a testvére, azzal is jóba vagyok.

– Ők mért vannak bent?

– Nem tudom. Valami ok… valami hamisítás, valami ilyesmi. De nem szoktunk ilyesmiről beszélni.

– Miért?

– El kell felejteni! Csak az újakat kérdezzük meg. Jönnek új lányok, mért vagy itt, hogy hívnak, hol laksz. Ennyi. Hány éves.

– A barátnődet szereted?

– Hm. Elmegy…

– Van, akit szeretsz itt bent?

– Nincs.

– Kint?

– Kint van. Lány is meg fiú is. Ezt a fiút is szeretem, akihez most hozzá megyek. A másik fiút nem így szeretem, hogy szerelem, vagy valami. Hát – haver.

– Azt mondtad erre is, hogy ez sem olyan igazi nagy szerelem.

– Hát, ha ilyen kedvem van, akkor olyan, ha olyan, akkor amolyan…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 04-06. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7962