KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/október
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Őszi paletta
• N. N.: A Szovjet Filmhét filmjei
• Szüszmann György: Majakovszkij és a film
• Majakovszkij Vlagyimir: Előszó egy kiadatlan forgatókönyv-gyűjteményhez
• Majakovszkij Vlagyimir: A forgatókönyv béklyójában

• Zalán Vince: „Hogy a megjövendőlt igazságot megtaláljam” Csontváry
• Sváby Lajos: Csodalényekre van szükségünk? Csontváry
• Faragó Vilmos: Legkisebb Cirkusz Circus Maximus
• Durst György: Mi újság a Balázs Béla Stúdióban?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Ide nekünk az oroszlánt is! Velence
• Zsugán István: Lázadók – okkal és ok nélkül Locarno

• Csala Károly: Titokzatos hatalmak? Érzéstelenítés nélkül
• Fábián László: A rövidfilm sorsa Az idő egészsége; Forgómozgás
• Berkes Ildikó: Előre a régi ideálok felé Jegyzetek új hollywoodi filmekről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Tűzharc
• Barna Márta: Élned kell!
• Schéry András: Stadion akció
• Palugyai István: Pihenőidő
• Zilahi Judit: A csere
• Karcsai Kulcsár István: Norma Rae
• Kulcsár Mária: Sakknovella
• Loránd Gábor: A frontvonal mögött
• Fekete Ibolya: A cukor
• Csala Károly: Fekete folyó
• Ledniczky Márton: Caddie
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: A hatalom útvesztői Szerelmem, Elektra; Negyedik Henrik király
• Mágori Erzsébet: „A vonatoknak menni kell” Hívójel
• Nemes György: Hámos helyett
• Péterffy András: Változatok elekronikus képre A video kihívása
• R. Székely Julianna: Nem a veszélyt keresem Beszélgetés Halász Mihály operatőrrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Csala Károly: Évről évre, hónapról hónapra
• Karcsai Kulcsár István: Egy színházi ember portréja
POSTA
• Scholtz Zoltán: Régóta szeretnék... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Körmöczi Lászlóné: Érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Egy színházi ember portréja

Karcsai Kulcsár István

 

Várkonyi Zoltán 1943-ban lefordította tisztelt és szeretett mesterének, Louis Jouvet-nek Egy komédiás feljegyzései című könyvét. Többek között így elmélkedik ebben a könyvben Jouvet: „...ha egy másik életemben, amikor majd díszletmunkás vagy tervező leszek...” – és kifejt egy gondolatsort, melyet szükségtelen most idézni, hiszen csak azért elevenítjük fel ezt a mondattöredéket, mert roppant jellemző Jouvet-re. Íme, a színházi ember, aki egy játékos fordulatként alkalmazott fél mondatban felidézi a halhatatlanságot, a lélekvándorlás ábrándját, és akkor sem tud másra gondolni, mint a színházra. Ha hihetnénk az efféle csodákban, Várkonyi Zoltánt sem képzelhetnénk el ma másképpen, minthogy valamilyen előadás, valamiféle színház körül lobog és lelkesedik abban a bizonyos másik életében. Hiszen ő is ízig-vérig színházi ember volt, színész, színházi rendező, színigazgató, író, műfordító, színésznemzedék nevelője egy személyben. A minap még köztünk járt, és most már emlékét idézzük.

Emléket idéz és egyben nagyszerűen bont ki egy vérbeli művészportrét a Várkonyi Zoltán című kötet, melyet a Magyar Színházi Intézet és a Népművelési Propaganda Iroda jelentetett meg a közelmúltban. Nem egy író munkája, több mint félszáz szerzője van. Beszélgetőpartnerek, újságírók, kollégák, rendezők, színészek, riporterek. A szerkesztő, Szántó Judit, kitűnő érzékkel csoportosította Várkonyi írásait, a vele folytatott beszélgetéseket, interjúkat, majd a róla szóló emlékezéseket, a munkatársak vallomásait, hogy végül is ebből a sokszínű kaleidoszkópból egységes portré kerekedjék.

A Várkonyi-írásokból kiderül, hogy szellemesen és elegánsan verselt, bizonyítja egy 1939-ben megjelent „elégiája”. Hogy jó tollú hírlapíró is volt, bizonyítják a felszabadulás után írt londoni, párizsi riportjai. De a legérdekesebb és legértékesebb közlemény Az első huszonnégy délután, egy színészosztállyal folytatott féléves munka naplója. Várkonyi nem mindennapi színészpedagógusi képességének dokumentuma.

A vele folytatott beszélgetések, interjúk sorában az első dátuma 1941, az utolsóé 1978. Valóságos színháztörténet bontakozik ki ezekből a beszélgetésekből, a Pünkösti-féle bátor kis Madách Színház éveitől kezdve a felszabadulás után feltűnő „vad és nagyszerű szerető”, a Művész Színház időszakán át a bölcs és kiegyensúlyozott „feleségig”, a Vígszínházig. Közben persze az ötvenes évek, a kényszerű kritika-önkritika csikorgó hangjaival. De a pályatársak, barátok és tanítványok legszélesebb körének nyilatkozataiból végül is a művésznek az a képe alakul ki, melyet a búcsú szavaiban így fogalmazott meg Darvas Iván: „...nagyformátumú volt, céhének igazi nagy mestere, és biztos volt a dolgában, mindig is...

Sok jó és érdekes dokumentum: fotók, facsimilében közölt írások, feljegyzések, plakátok tarkítják a kötetet. Egy nagy művészegyéniség képe bontakozik ki a könyv lapjain, és ez azok számára is érdekes, akik Várkonyi Zoltánnak elsősorban filmes vagy televíziós munkásságát ismerik. Ez a kötet, tudatosan, csak a színházi emberrel foglalkozik. Területét a kötethez írt előszavában Elbert János így jelöli ki: „Az arckép monografikus megrajzolása, a teljesség és az átfogó értékelés nyilván későbbi esztendőkre, újabb vállalkozásra vár. Teljesség tekintetében Várkonyi művészete amúgy is összetettebb leckét ad, mint jó néhány társáé: a színház mellett utolsó évtizedeiben a film is teljes értékű alkotóterülete lett – ilyen irányú munkásságának felmérésére a jelen gyűjtemény éppen úgy nem vállalkozik, mint televíziós színész- és rendező-munkásságának emlékekbe vagy adatokba foglalására.”

Várkonyi Zoltán 1934 óta szerepelt filmen, 1939-ben írta első forgatókönyvét, 1951-ben forgatta első önálló filmjét. Munkásságának ezzel a nem éppen jelentéktelen részével csupán egy kis propaganda füzetecske (Filmek és alkotók 7., MOKÉP) és Nemeskürty István nekrológ jellegű, filmművészeti folyóiratban megjelent tanulmánya foglalkozik. Jó lenne ehhez a színházi kötethez hasonló érdekes és izgalmas anyagot kézben tartani Várkonyi Zoltán filmszínészről és filmrendezőről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7712