KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/április
• Létay Vera: A margón kívül vagy belül Cserepek
• Csala Károly: Tasszili tenyérnyom Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Bikácsy Gergely: A légnadrág Ripacsok
FILMSZEMLE
• Ciment Michel: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Gambetti Giacomo: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Robinson David: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Rubanova Irina: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• N. N.: XIII. Magyar Játékfilmszemle – díjak és díjazottak

• Kardos Ferenc: Filmek, mozik, nézők – a filmrendező szemszögéből
• Gambetti Giacomo: Egy „kívülálló” rendező Giuseppe Ferrara portréjához
• Zsolt Róbert: Rallye, Formula I., Formula II. Autóversenyzők
• Galsai Pongrác: Jogi „love story” Kramer kontra Kramer
• Matos Lajos: Mozi az ördög tornyánál Harmadik típusú találkozások
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Trambulin a világsikerhez Nyugat-Berlin
WILDER
• Ciment Michel: „Ne untasd felebarátodat!” Beszélgetés Billy Wilderrel
• Wilder Billy: Billy Wilder zsebszótárából
• N. N.: Billy Wilder
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)

• Molnár Gál Péter: A félévszázados siheder Jegyzetek James Deanről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Hófehér és Rózsapiros
• Béresi Csilla: A repülés megszállottjai
• Dániel Ferenc: Ellopták Jupiter fenekét
• Szalai Anna: Péntek nem ünnep
• Dániel Ferenc: Az emberevő medve
• Sneé Péter: A bestia
• Oravecz Imre: Szárnyalás
• Iván Gábor: Az égő Barcelona
• Sólyom András: Piedone Egyiptomban
• Róna-Tas Ákos: A fekete kutya
• Loránd Gábor: Skorpió
• Palugyai István: Jobb félni, mint ...
• Báron György: Egy holland Jáva szigetén
TELEVÍZÓ
• Kerényi Mária: Hol a színpad: kint-e vagy bent...? A kékszakállú herceg vára
• Veress József: Igazság és Hamisság Közjáték Vichyben; Viadal
• Mészáros Tamás: Ismeri ön Horvátékat? Csáth Géza drámája
• Koltai Ágnes: A képernyő nem türelmes Beszélgetés Érdi Sándorral, a Stúdió főszerkesztőjével

• A szerkesztőség : Filmkritika-pályázatunk eredménye
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Angyalok földje
• Karcsai Kulcsár István: A kétéltű ember
• Karcsai Kulcsár István: Ötcentes mozi
KÖNYV
• Schéry András: A „bénító szintézis” ellen
• Csala Károly: Filmévkönyv, 1979
• Karsai Lucia: Laura Betti önéletrajzi regényéről
POSTA
• Zalán Vince: Lajta Andor

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmzene

Beszélgetések a filmzenéről (3.)

A mozizongorától az elektromos gitárig

Lőrincz Andrea

Ránki Júlia

 

– A mai magyar filmzeneszerzők között Kovács György mint hangmérnök dolgozik a Magyar Filmgyártó Vállalatnál. Hogyan lett hangmérnökből filmzeneszerző?

– Hosszú ideig aktív zenész voltam. Szimfonikus zenekarban játszottam pozaunon, majd később saját beatzenekarom volt még a beat őskorából, és az egyetem elvégzése után kerültem ide a filmgyárba. Itt immáron huszonhatodik önálló játékfilmemet csinálom, mint hangmérnök. Legelső filmzenémet Mészáros Márta örökbefogadás című filmjéhez írtam. Lényegében látatlanban bízott meg úgy, hogy nem is hallott tőlem még semmilyen szerzeményt. Voltaképpen elég előnyös helyzetben vagyok, mert eddig egykét kivételtől eltekintve azoknak a filmekinek, amelyeknek a zenéjét készítettem, én voltam a hangmérnöke is. A zenének általában beilleszthetőnek kell lennie az egész hangi világba, és emellett hatnia kell.

Ezt a hatást mivel lehet elérni? Hangszerrel, hangszereléssel, motívumokkal?

– Mind a hárommal. Alapvetően meg kell konstruálni az egész hatásvilágát, a hangulatokat, és lényegében utána jön a többi: a hangszerelés, motívumkeresés.

Nyilván konfliktust okoz, hogy mit szeressen inkább, a filmzenét, vagy pedig a film természetes hanghatásait.

Nem jelent konfliktust, mert mind a kettő mint hatáselem áll rendelkezésre, és a maga heíyén mind a kettő nagyon fontos. Rengeteg olyan eset van, amikor például saját zenémet, mint hangmérnök, kőszívvel nem keverem be, mert tudom, hogy ott egy hangeffektusnak sokkal nagyobb hatása lesz. Azért van viszonylag nehéz helyzetben a filmzeneszerzés, mert amíg külföldön kialakult az a kategória, hogy filmzeneszerző, addig nálunk ez lényegében csak másodállás lehet. Ennek két kézzelfogható veszélye van szerintem. Először, hogy vannak profi zeneszerzők, akik eléggé lenézik a filmzenét. Túl primitívnek, túl egyszerűnek tartják. Másodszor, hogy a filmek átfutásának szorításában általában a kísérletező kedv lényegesen háttérbe szorul, tehát fiatalokkal ritkán mernek kísérletezni. Ezért aztán gyakran középlangyos „akármilyen” zenék íródnak. A rendezők „tutira” mennek.

 

*

 

Presser Gábornak mí a véleménye ugyanerről?

– Tulajdonképpen nem mindenben látom így. En nagyon sokat tanultam itt a Filmgyár zenetermében és tényleg nagyon sokat kísérleteztem, de nem feltétlenül az alkotótársak kifejezett óhajára. Viszont nem úgy dolgozom, ahogy a többség, tehát nem hozok be egy sportszatyor kottát, hanem egy megszokott csapattal jövök és bár felkészülünk, tehát nagyon sokszor itt vagyok és a vágószobában nézem és mérem és dolgozom, de egyszeri improvizációval szeretem a dolgokat megcsinálni és utána ezt a technika segítségével felépíteni. Megszólalhat itt egy szimfonikus zenekar, de nem szeretem azt, amikor bejönnek és egyszerre kiosztjuk a negyven pultra való kottát, és akkor elkezdődik a bérmunka: a zenekar eljátszik egy számára teljesen semleges valamit, sem a film nem érdekli, sem én, sem a kotta, és akkor hívunk egy vendégkarmestert, akinek nem akarom elmagyarázni az egész filmet, mert nem is valószínű, hogy nagyon érdekelné. Ehelyett, és nagyon sok bosz-szúság helyett azt a – rendezők számára rettenetesen kényelmetlen és kellemetlen, saját magam számára pedig a lehető legjobb – megoldást választom, hogy elkezdek egyedül dolgozni és utána a szükséges hangszereket sorban feljátsszuk. Én nem kapok itt soha egy film terhére sem több stúdióidőt, mint amennyi valósan szükséges, ezen belül azonban van idő kísérletezésre. Ez nem zenei kísérletezés, hanem inkább stúdiókísérletezés.

De a filmzene szempontjából mégiscsak egyfajta kísérlet?

– Igen, megmondom, miért. Bejövök, nekem valami készen van az agyamban. A kijelölt filmanyagot elkezdik vetíteni és én magam mellé ültetem a rendezőt és eljátszom neki például zongorán azt, amit körülbelül gondolok. Amikor itt közben vita alakul ki, vagy valami óhaj a rendezőtől, aikkor itt tudok változtatni. Viszont hogyha egy zeneszerző ide bejön és behozza a kottákat, és elkezdi játszani a zenekar, akkor könnyen előfordulhat, hogy a rendező tulajdonképpen meg sem tudja fogalmazni, hogy mi a baja a zenével, mert egy filmrendezőnek nem kell tudnia azt, hogy őneki a második brácsa az, ami nem tetszik. Ennek aztán a vége vagy az, hogy „mindegy, jó ez így is, majd jó halkan elmegy valamilyen dialóg vagy egy autózúgás vagy bármi mögött”, vagy pedig a zeneszerző köt kompromisszumot. Közben az idő megy, a gyártásvezető néha bedugja az orrát és ránéz az órájára meg a számlákra, és ilyenkor gyerünk gyorsan... Ennek a technikának is bizonyára vannak előnyei. Nekem mondta már rendező azt is, hogy ha neki nem mutatom meg előre a zenét úgy ahogy van, akkor nem kell. Mondtam, hogy akkor nekem sem kell. Ezek általában ilyen gyors tárgyalások.

Előfordult-e, hogy valamelyik filmzenéből később önálló sláger lett vagy pedig a filmzene motívumát egy későbbi számban felhasználta?

– Tudatosan meg öntudatlanul is el szoktam lopni saját filmzenéimét később. Például a K. O. főcím-zenéje; az Ugye, mi jó barátok vagyunk; azt (két vagy három napra rá a nagylemezünkre rögtön fel is vettük.

Milyen jövőt lát a magyar filmzene előtt?

– Éppen olyan jövőt látok a magyar filmzene előtt, mint a magyar film előtt.

Éspedig?

– Nem tudom. Mint műfaj, ezt tudomásul kell venni, hogy ez alkalmazott műfaj.

A beatzene alkalmazása kezdetben önmagában is kísérlet volt. Ma már inkább a jövőbeni lehetőségekről érdemes gondolkodni.

– Úgy gondolom, hogy a filmrendezők is általában saját karakterüknek megfelelő filmeket rendeznek. Épp így, a zeneszerzőknek is megvan a maguk művészi egyénisége, karaktere, és azt hiszem, hogy abban az esetben, amikor a filmhez – általános értelemben popzene, vagy beatzene kell – akkor természetes, hogy ezt a legjobban olyan zeneszerző tudja megoldani, aki ebben a műfajban otthonosan mozog, aki maga is ebben él.

 

*

 

Bródy János két filmhez írt zenét; az egyik a Locsolókocsi, a másik pedig a Pókfoci. Beatzene vagy popzene volt-e ez? Illetve ezt kérte-e a rendező, vagy pedig a zeneszerzőre bízta a hangulatot?

– Nem tudom pontosan meghatározni, hogy milyen zene volt, de azt tudom, hogy a rendezők az én korosztályomhoz tartoznak és olyan dolgokról meséltek a filmjükben, ami engem éppen ugyanúgy érint, mint őket. Sőt azt kell mondanom, hogy bizonyos értelemben barátaim is voltak, és én megértettem az ő gondolataikat, a szemléletüket. Ez már tágabb értelmezése a dolgoknak, de azt hiszem, hogy filmzenét nem lehet úgy komponálni, hogy ide most kell valami hanghatás, és akkor megkérek egy jó zeneszerzőt, hogy az csináljon valamit hozzá. A filmzene éppúgy hozzátartozik a filmhez, mint a képi világ, hiszen ez audiovizuális műfaj és nagyon fontos, hogy a filmrendező és a zeneszerző legalábbis azoknál a részeknél, ahol a zene is szól és kép is van – megértsék egymást. A zene nagyon sokat tud változtatni a képi hatáson, fel tudja erősíteni, de adott esetben például ellenkezőjére is tudja váltaná a hangulatot.

A Pókfociban – ami egyébként is sikeres film volt nemcsak a díjait, hanem a közönség fogadtatását illetően is sikerült-e a zene és a kép egységét úgy megteremteni, ahogy ez most itt elhangzott?

– Szeretném azt hinni, hogy igen. Volt például egy kis dallam, ami mindig megszólalt mintegy külső szemlélőként, gúnyos véleményként, egy gúnyos hangként, azoknál a képsoroknál, amikor a gyerekek valami olyan cselekvést végeztek, amire semmd szükség nem volt, amikor fölöslegesen dolgoztak. Ügy kezdődött, hogy Nem érti senki sem, nem érti senki f nem érti senki, hogy mit nem ért senki – csak ennyi volt az ötletem.

 

*

 

Szörényi Levente is végighallgatta a beszélgetést Bródy Jánossal.

– Mielőtt tovább beszélnénk, a legeslegelső kérdéshez lenne valami hozzáfűznivalóm. Ha ugyanis felmerül az a kérdés, hogy máért kerül beatzene a filmekbe, önkéntelenül is arra gondol az ember, hogy ez egy kis ország és kicsik a lehetőségek. Minden területen kevés, viszonylagosan kevés a lehetőség és föl kell tegyük ugyanazt a kérdést, ami annak idején fölmerült: miért kell egyáltalán a beatzene? Tehát hogyha elfogadtuk azt, hogy beatzene van, és most már nemcsak elfogadtuk, hanem azért ennél egy kicsit többről van szó, akkor azért lassan el kell azt is fogadni, hogy a beatzene betör a filmbe, mint ahogy betört a színpadra is, és minden egyéb területre. A találkozás nem minden esetben egyértelmű, ez kétségtelen, de én ebben a kérdésben gyanítok némi irigységet. Annak idején az Illés együttesben mi elég keményen letettük a voksot a magyar népzenei ihletésű beatzene mellett. Na most, amikor olyan filmről van szó, mint a Petőfi 73, vagy a Hajdúk, vagy A trombitás, akkor én nagyon örülök, hogy rám esett a választás. Nem mint hogyha valaki más nem tudná ezt megcsinálni, de – és ez nagyon lényeges dolog –, hogy miközben ezeket a filmzenéket csináltam, már Fonográf együttesként működtünk, és ez a bizonyos vonal, amit az előbb említettem, amit az Illésben elkezdtünk, ezt én a filmzenékben, ezekben a filmzenékben igyekeztem továbbvezetni.

Most menjünk vissza az időben az Ezek a fiatalokhoz. Ez volt az első olyan magyar film, ami úgy készült, hogy a zene egyenrangú volt a történettel, a zenéért készült talán egy kicsit a film. Hogy csinálták az akkoriak, több mint tíz-tizenöt éve?

– Nagyon régen volt, és a rendező elképzelése és célja elsősorban az volt ezzel a filmmel, hogy ezt a műfajt, ami akkor nagyon fiatal volt és nagyon fésületlen, valahogy elfogadtassa és közelebb vigye ahhoz az átlagközönséghez, amelyik akkor meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadta az új műfaj jelentkezését. Ezért aztán rendezői utasítás volt, hogy bár a zenék úgy szólhattak, ahogy általában játsszuk, de az előadásmód, az öltözködés az hagyományos legyen, öltöny, nyakkendő stb.

Lehetne ma ilyen filmet csinálni? Érdemes lenne?

– Azt hiszem, mindenképpen érdemes lenne, de valószínűleg nincsen meg rá a reális lehetőség, mindenki másfelé biciklizik. Nagyon nagy különbség van a két műfaj között, tekintettel arra, hogy a magyar filmgyártás államilag támogatott, kultúrába beilleszkedett hivatalos műfaj, ahol állandó probléma van közönség és művész között. A filmrendezők többsége egyáltalán nem a közönségnek ‘készít filmet, hanem egy szűk szakmai rétegnek. Ezzel szemben a pop-műfaj, a zenekarok világa még mindig, talán minden műfajnál közvetlenebb kapcsolatban van a közönséggel. Elsősorban a közönségnek szól mindaz, amit a pop-műfajban létrehoznak, és valószínűleg ezek a szemléletbeli különbségek okozzák azt, hogy igazán jó együttműködés a két műfaj között még nem született.

Ha most mi megrendelnénk a Fonográf együttestől egy magyar filmet, ami egy beatzenekarról szól, akkor Bródy János milyen szövegű főcimzenét ima hozzá?

– Ó, hát én már forgatókönyvet is írtam erről a témáról, nem is egyet.

Amiből nem lett semmi?

– Amiből nem lett semmi, igen – bár örökké volt ilyen vágyam – talán az lenne a címe a számnak, hogy Hungarian Blues.

 

„Ha szívből akarsz énekelni,

és könnyes szemmel álmodozni

minden magyart átölelni,

minden rosszat elfeledni:

a hungarian blues csak az,

amit a cigány húz.”

 

A Magyar Rádióban 1980. május 26-án elhangzott műsor írott változata.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/04 35-37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7489