KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/október
JEGYZET
• Koltai Ágnes: Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Létay Vera: Csak kézfogás Mephisto
• Zalán Vince: Szemben a történelemmel Ideiglenes paradicsom
• Ágh Attila: Mit ér a néptanító, ha magyar? Sára Sándor dokumentumfilmjéről
• Koltai Ágnes: Rubljov és gőzgép Világot teremtők
• Kulcsár Mária: Kabala és Facsiga Forgatási napló
• Báron György: „Holnapja nincs ez éjnek...” Éjszaka külsőben
• Takács Ferenc: Filmklisé és realizmus Kék gallér
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gazdag Gyula: Ki hallgat ma vonósnégyeseket? Otar Joszeliani
• N. N.: Otar Joszeliani filmjei

• Molnár Gál Péter: Az emberarcú vámpír Drakula és Nosferatu
VITA
• Császár Ferenc: Filmreformra van szükség! Vita a filmforgalmazásról

• Bársony Éva: 30 éves a magyar szinkron
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Történelem az arénában Pula
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Ratataplan
• Ardai Zoltán: Lidérces álmok
• Barna Márta: Fészek a szélben
• Harmat György: P. S., a avagy a könnyelműség határai
• Deli Bálint Attila: Rendőrök háborúja
• Loránd Gábor: Őrült napok
• Ardai Zoltán: ...és megint dühbe jövünk
• Képes Júlia: Zűrzavar a fellegekben
• Gáti Péter: A kölcsönkért gyufa
• Koltai Ágnes: Zsaru vagy csirkefogó?
TELEVÍZÓ
• Lukácsy Sándor: Mikrotársadalom vagy történelem? Zokogó majom
• Csala Károly: Televízió, novellaosztály
• Domonkos László: Empátia, telefonnal
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Az értelmezhetőség határai
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Neveletlenek
• Karcsai Kulcsár István: A folyó vonala

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Vita

Vita a filmforgalmazásról

Filmreformra van szükség!

Császár Ferenc

 

Huszonöt éve foglalkozom filmforgalmazással. Sajnálatos, hogy a gyártók és forgalmazók vitáiban már 15–20 évvel ezelőtt megfogalmazódtak mindazok a kérdések – a televízióval való együttműködés kivételével –, amelyek a jelenlegi vitában is foglalkoztatják a közvéleményt. Az elmúlt két évtizedben soha nem tapasztaltam, hogy az illetékeseknek komoly a szándéka egy hosszú távon is megalapozott változtatásra.

A filmterület mind a mai napig csak rövidtávú kulturális-politikai feladatok ellátására mozgósította erőit. Emiatt felélte belső tartalékait, elszalasztottá a korszerűsítés lehetőségét. Másfél évtizede csak a felületi kezelésnél tartunk. (Az 1964–66-os években a forgalmazási vállalatok szűkebb munkaközössége javaslatot tett „moziüzemi egyesülés” létrehozására, hogy szervezetét egységesítse, terjesztési, pénzügyi, műszaki bázisát egyesítse. Az illetékesek ezt a javaslatot is – talán hatalom- vagy pozícióféltésből – szinte lesöpörték az asztalról. Hol tartanánk, ha bizonyos érdekellentétek miatt nem kellett volna mostanáig várni a reformintézkedésekre?)

Ki felelős azért, hogy 30 év óta szinte változatlan a mozihálózatot irányító és működtető szervezet, a mozihálózat struktúrája? Miért halasztottuk el egy országosan is koordinálható műszaki-technikai fejlesztés lehetőségét? Hogyan juthatott a hazai mozizás technikai bázisa olyan helyzetbe, hogy még a vetítőgépek és hangleadó berendezések biztonságos üzemeltetéséhez szükséges alkatrész-utánpótlás sem biztosított? Hol késik immáron 20 év óta a gyártást és forgalmazást komplex módon összekapcsoló és szabályozó törvény? Miért késik a filmtörvény? Miért nem került sor egy korszerű filmkölcsönzési feltételt és rugalmas kópiagazdálkodást biztosító szállítási szerződés kidolgozására? Hogyan akarnak változtatni a mozikat „beskatulyázó”, merev kategorizálási- és helyárrendszeren? Lesz-e a szakmának korszerű és hosszú távon szabályozó műsorpolitikai, közgazdasági, műszaki-fejlesztési koncepciója?

Mindenekelőtt tisztázni kellene bizonyos alapelveket, mert minden meglevő és további ellentmondás – MOKÉP és moziüzemi vállalatok viszonya, a filmmegjelenés és kópiaellátottság kérdései, gyártók, alkotók, forgalmazók kapcsolata, a „látszat”, a „manipulált” vagy elismert látogatók stb. – ezekből táplálkozik. A legnagyobb hiba talán az, hogy manipulált a forgalmazás és üzemeltetés egész szervezeti rendszere, beleértve az elvi irányítást, a gyártás anyagi támogatását és értékrendszerét, az alkotók honorárium- és prémiumrendszerét, a filmbeszerzést és kópiagazdálkodást, az egész anyagi támogatási és ösztönzési rendszert, a vállalatok érdekeltségi rendszerét és egymáshoz fűződő kapcsolatait. A forgalmazási politika ma két lehetőség közül választhat; a „totális” forgalmazás – meglevő és tényleges közönségigény tudomásul vétele és kiszolgálása, figyelmet fordítva az igény és ízlés tudatos fejlesztésére –, vagy a „manipulált”, „korlátozott” forgalmazás – nem a néző választása és igénye a meghatározó, mert filmek ismerete nélkül döntenek, hogy egy-egy tervidőszakban hány nézője legyen az A–B–C-kategóriás, a magyar, a szocialista és nyugati filmeknek a mozihálózatban –, ami kész sablonokra, „szigorú szervezési” feladatokra (de nem visszaélésekre) ösztönzi a mozihálózatot.

Az elvi irányításnak e két lehetőség között kellene a helyes arányokat felismernie, kultúrpolitikai, pénzügyi, gazdasági döntéseit meghoznia. A ma is áttekinthetetlen „forgalmazási hangyaboly” ezekből a szabályozatlan kérdésekből terebélyesedik, és termeli újra ellentmondásait.

Nem a MOKÉP monopolhelyzetéből következnek az ellentétek. Elképzelhetetlen, hogy 20 moziüzemi vállalat önálló filmátvételt bonyolítson. Az alapgond a kapcsolatrendszerek szabályozatlansága; nem működnek a tényleges közgazdasági és pénzügyi szabályozók, nincs meghatározó szerepe a kínálat és kereslet törvényeinek, s ezért a MOKÉP sem igazán kölcsönző vagy kereskedelmi partner, hanem egy közbeiktatott közvetítő vagy hiánypótló ék – sokszor szabályozó hatáskörrel – a filmszakma állami irányítása és a forgalmazási apparátus között.

A rendezetlen alapkérdésekre vezethető vissza a forgalmazás támogatási rendszere. Nem értek egyet azzal, hogy a látogatói dotáció és a hibás nyereségérdekeltségi rendszer akadályozza az értékek eredményesebb és „nyitottabb” forgalmazását. Egyszerűen sértő, hogy némelyek a forgalmazást differenciált törekvései, közönségszervező és propagandamunkája miatt „manipulációkkal” vádolják. (A korhatár-rendelet és az ifjúsági kedvezményrendszer eleve kizárja óvodások, iskolai tanulók szervezését a bemutatott filmek jelentős részénél.) Vallom, hogy a forgalmazóknak „nézők tömegeiben” kell gondolkodniuk, s anyagi érdekeltségüket is erre kell építeni. Ez nem zárhatja ki az értékek előtérbe helyezését, a minőséget, a tartalmat. Más kérdés, hogyan lehetne évi 560 millió forint dotációt hatékonyan felhasználni. Véleményem szerint a moziüzemi vállalatok nyereségérdekeltségi rendszerének fenntartása mellett kombinált és többcsatornás dotációs, pénzügyi-támogatási és preferálási, üzemeltetési és műsorpolitikai formára, teljesen új filmkölcsönzési rendszerre van szükség. (Felemelt helyárú filmek nézői után igen magas és járulékoltatott kölcsöndíj, magyar filmek, egyéb értékek forgalmazása után kölcsöndíj mentesség stb.) A helyes ösztönzők növelhetik a forgalmazás szocialista és tartalmi elkötelezettségét. Alapkérdés: hogy csak a társadalmilag, közművelődés-politikailag is indokolt forgalmazási, üzemeltetési ráfordításokat ismerje el a támogatás bármilyen formája. Ehhez nélkülözhetetlen a jelenlegi filmforgalmazói szervezet teljes reformja. Rendkívül drága, túlméretezett, elaprózott a moziüzemeltetés szervezete, s ezekben a kérdésekben Gombár Józseffel értek egyet. Egy moziüzemi egyesülés, társulás feltétlenül jobb szervezeti, anyagi, technikai, személyi feltételeket biztosítana, de a közös érdekek hasznosabb védelmét is jelentené.

Újra kell fogalmazni a mozifunkciót. Dönteni kell, mit tekintsünk mozinak, hány mozit célszerű önálló létesítményként üzemeltetni? Ezt tartom a filmterjesztés másik fontos alapkérdésének. Elavult a mozik kategóriába sorolási rendszere, az erre épülő helyárrendszer, kópia- és műsorellátási fonna is. Ne a mozik „örök időkre” érvényes besorolása határozza meg a filmek lefutási és bemutatási sorrendjét, hanem a közönség és egy-egy terület tényleges társadalmi igénye. A filmkölcsöndíj mértéke és a mozihelyár ne a mozikategória függvénye, hanem a film bemutatási idejéhez kötődő feltétel legyen.

Elemzéseim alapján mozihálózatunk a következő struktúrában lenne a legéletképesebb. Javasolt mozicsoportok:

I. Kiemelt bemutató és előjátszó mozik. (Összesen 30–40 filmszínház sorolható ide, a monopolellátottságának megfelelő magas helyárral és kölcsöndíjjal.)

II. Premiermozik. (200–250 fejleszthető erre a színvonalra.)

III. Utánjátszó mozik. Csaknem 300 normál mozi alkalmas erre, a filmellátásnak megfelelő helyárral és kedvező kölcsöndíjjal.)

IV. Kiemelt ellátottságú 16 mm-es mozik. (Mintegy 750 normál és keskenymozi sorolható ide. Folyamatos vetítést biztosító nehéz FITE-gépekkel, a jelenleginél lényegesen gazdaságosabb üzemeltetési móddal.)

V. Hagyományos, kétgépes 16 mm-es mozik. (600-ra tehető azon települések száma, ahol ezzel a rendszerrel kulturált, folyamatos, mozijellegű filmközvetítést lehet biztosítani.)

VI. Klubmozik, iskolamozik. (Vagy 1600–1700 körüli vetítőegység hasznosítható erre a célra. Ezek igény szerint működő, a mozin kívüli filmforgalmazás funkcióit megvalósító, de a mozihálózat szervezetéhez tartozó vetítőegységek. Egyetlen személlyel üzemeltethetők. Filmkölcsöndíj-mentességet élveznek.)

Nem értek egyet azzal, hogy a filmszakma megszabaduljon mintegy 2000, jelenleg is működő keskeny vetítőhelytől – nem mozitól –, arra van szükség, hogy készüljünk fel a funkcióváltásra, s amit ma önálló moziként tartunk nyilván, az a jövőben a mozihálózat részeként, a jelenleginél sokkal gazdaságosabban, de szolgálja a közművelődés és közoktatás ügyét.

A mozik profilírozását, a differenciált terjesztést fontos feladatnak tartom, de nem értek egyet Gémes György, Boros István, Lakatos Gyuláné megállapításaival. A profilírozás eszköz lehet a forgalmazás finomítására, de nem végcél. A profilírozást nem pótolhatja a széles körű moziforgalmazás. Ha Gémes György javaslatai valósulnának meg, Budapesten alig 10–12 mozi lenne életképes. Meggyőződésem, hogy a mozik közönségét nem lehet a színházakhoz hasonlóan „nemzeti vagy operett” alapon profilírozni. A mozi közönsége heterogén, és az is marad. Éppen ez adja a mozi varázsát.

Rétegmozik viszont kellenek, de ezek fenntartása és üzemeltetése nem jelentheti a „kizárólagos profilú” mozihálózat kialakítását. A többtermes mozik előnye is elsősorban az, hogy egy időpontban sokféle igény kielégítésére alkalmasak, ugyanakkor a legnagyobb terem nagy tömegeket vonzó műsora az érdeklődőket „odacsalogatja”. Szerintem a magyar vagy szovjet filmek mozija funkciót sem értelmezzük jól. A magyar filmek mozijának az lenne a fő feladata, hogy a filmek utóéletét biztosítsa, amolyan filmtárlatszerű szerepkörrel. A premier a teljes mozihálózat feladata kell hogy legyen.

Egyetértek Kardos Ferenccel, aki film- és forgalmazási törvényekkel is védelmet kíván biztosítani a hazai alkotásoknak, mert a nemzeti filmgyártás védelme jogos igény. Vitatkozom azzal a megállapításával, hogy a külföldi filmbemutatók számának a növekedése miatt nem jut az évi 60 millió nézőből több magyar és szocialista alkotásokra, Az sem egyértelmű, hogy minden magyar film számára azonos forgalmazási lehetőséget biztosítsunk, mert ez inkább ártana, mint használna az egyes alkotásoknak. Az viszont jogos igény, hogy egész forgalmazásunk, mozihálózatunk találjon megfelelőbb módszereket a hazai alkotások forgalmazására. Nem biztos, hogy a fővárosban csak a Puskin mozi alkalmas a magyar filmek bemutatására. Más egyéb fővárosi mozikban is keresett lehetne egy-egy új magyar film, ha premier-megjelenéskor nem minden előadásban, hanem csak néhány, a legkedvezőbb és legkeresettebb előadásokon vetítenék azokat. Megvalósítható lehetőség a fővárosban a magyar filmek 3–4 kópiával és hosszú, „nyújtott osztással” történő forgalmazása. Ez vidéken is követendő módszer lehet. Nem igaz, hogy minden fővárosi lakos kizárólag 2–3 budapesti moziba akar „utazgatni”, hogy filmet láthasson. Egyetértek Nagy Sándorral, hogy ezek a kérdések összefüggnek a filmes kópiaellátással. Kifejezetten „közönségellenes” az a műsorellátási gyakorlat, amely arra készteti a forgalmazókat, hogy 30–40%-os kihasználtsággal levegyenek műsorról magyar vagy egyéb filmeket. Ez azért lehet így, mert napjainkban olyan zárt rendszert képez a film- és kópiaellátás, mint a vasúti menetrend. A műsorváltás menetrendszerű gyakorlatát meg kell szüntetni.

A megújhodás érdekében végül is alapkérdésnek tekintem a mozik kiszolgáltatottságának a megszüntetését. Nem lehet vállalati központokban eldönteni a filmforgalmazás ügyét. A moziüzemvezetők helyzete valamennyi művészeti intézménynél rosszabb és antidemokratikusabb. A mozira és vezetőjére központilag „rákényszerítik” a műsort, ugyanakkor abszolút felelősség terheli a különböző tervteljesítési mutatók teljesítéséért. A hazai filmforgalmazás ügye nem juthat előbbre, ha a mozik és vezetőik nem kapják meg szükséges rangjukat, becsületüket. „Profi felkészültségű” üzemvezetőkre vagy moziigazgatókra van szükség, akik nemcsak legjobb értői a filmművészetnek és a terjesztés ügyének, de elhivatott munkásai is. Jobban érdekeltté kell tenni a mozik vezetőit és dolgozóit a forgalmazási munkában. Gondolkodni kellene a munkaügyi és bérezési szabályokat nem sértő, jutalékos foglalkoztatáson. Megvalósítható lenne a „családi mozi” üzemeltetési forma is, ahol egy-egy hozzáértő, arra alkalmas család vállalja – megfelelő érdekeltség mellett – az üzemeltetés összes gondját.

Összefoglalva; a filmterületnek olyan átfogó reformra van szüksége, amely magában foglalja a teljes szervezetet, a szakmai irányítást, az erre épülő anyagi támogatási, preferálási és ösztönzési rendszert. Erre a feladatra a gyártóknak és forgalmazóknak, az alkotóknak és a moziszakembereknek, valamint az állami irányításnak érdemes szövetkezniük.

 

 

Császár Ferenc

 Hajdú-Bihar megyei Moziüzemi Vállalat műsorosztályának vezetője


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/10 30-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7303