KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egyszerű eset

Bikácsy Gergely

Marie, Gabrielle, Esther, Anna és a többiek... Sokan emlékezünk még Claude Sautet legismertebb filmjére (Vincent, François, Paul és a többiek), melynek most mintegy „nőnemű megfelelője” az Egyszerű eset. A francia kinematográfia a hetvenes években ugyanúgy saját múltjából próbál erőt meríteni, mint Új-Hollywood. Öröksége azonban hiába művészibb, ha egyszer szegényesebb: használható filmmúltat csupán a renoiri témákban és filmcsinálási módszerben talált – jobban mondva a renoiri film egy rétegében. Nem a Nagy ábránd vagy a Marseillaise a példakép, hanem a nálunk jóformán ismeretlen Renoir, a munkahelyi kisközösségek, kiscsoportok, a lazán összetartozó baráti társaságok kis örömeinek és apró tragédiáinak elbeszélője.

Claude Sautet ma a francia film egyik „típus-film” rendezője. Hatását néhány kritikus fenyegetőnek véli: mintha minden második francia filmet az ő mintájára készítenének. Középpolgárok, technikusok, műszakiak; kis-magánvállalkozók mindennapjai, víkendjei peregnek a vásznon, veszekedős-kibéküléses összejövetelek a hétvégi házban vagy délután a bisztróban, s mindez szándékoltan banális, cselekménytelen történet során bomlik ki. Hasonló volt Tacchella Sógorok, sógornők című alkotása, de Yves Boisset, Pascal Thomas vagy Bertrand Tavernier is kedvvel készít hasonló filmet (hogy csupán a nálunk viszonylag ismert neveket említsük).

Az Egyszerű eset ennek a filmfajtának talán legsikerültebb darabja: a munkahelyi és bisztróbarátok zaklatottan mindennapi históriája egy varázsos nőalak (Marie – Romy Schneider) körül bonyolódik. Mellette a férfiak (barátai és szeretői) enyhén ellenszenves és szánandó paprikajancsik. Romy Schneider emberi méltósággal fogadja a magánéleti csapásokat, a férfiak emberien őszinte hisztériázással. Bizonyára így van ez az életben is, bólintunk. Sautet olykor a valódi művész, olykor a mozibűvész eleganciájával vegyít tragédiát és komédiát, villantja föl a banalitásban az élet mélységét (vagy mélynek szánt tragikus pillanatokban a banalitást). A francia középpolgárság mozilantosa ő, s ez a józan és dolgos társadalmi osztály igényes, ám nem igazán felzaklató portréfestőt igényel.

Sautet nem Renoirra, inkább Duvivier-re emlékeztet: a leglényegesebb mesterember a mai francia film egén. Lelouch-on túl, de Truffaut-n innen...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7167