KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zorán, a zsoké fia

Jakubovits Anna

Zorán, a tizenkét éves kisfiú minden látszat ellenére nagyon magányos. Hiába veszik körül osztálytársai, hiába a barátaival közös rejtekhely, játékbirodalom, hiába járnak együtt a lóversenypályára, hiába ülhetnek föl mindannyian a lóra, hiába csodálja minden gyerek Zorán apját, a zsokét, s lovát, Borostyánt – Zorán mégis szomorú. Szomorú, mert a gyönyörű testű lovak, a homályos istálló, a zöld fű, a ritmusos patadobogás, a lovaglás mind tiltott öröm a számára. Az anyja tiltja el Zoránt attól, hogy a semmirekellő apjához járjon, hogy megnézze a versenyt, amelyben apja Borostyán hátán az esélyes; anyja tiltja meg a kisfiúnak, hogy csodálja szépnek, erősnek, győzelmesnek látott apját. Zorán szomorú és nagyon magányos, hiszen bánatát senkinek nem mondhatja el.

Pedig szép lehetne a zsoké fiának élete, amilyen boldog és felhőtlen társaié is. De Jovan Rančić, a jugoszláv film rendezője olyan tág horizontból vizsgálja a gyermeki élet idilljét, hogy a képbe a kevésbé felhőtlen percek és érzések is beleférjenek, hogy láthatóvá váljanak a kis tizenévesek – a közhit ellenére létező – gyötrődései. Az értő és érdeklődő szemmel vizsgált történet során azonban a rendező enged a könnyebb, meseszerű megoldás csábításának. Ahogy pereg a film, ahogy a kisfiú és a ló barátságának lírája, anyja hétköznapi veszekedései váltogatják egymást, úgy kap egyre nagyobb hangsúlyt az angyalarcú tanítónéni, úgy válnak egyre jóságosabbá az addig rossz és gonosz fölnőttek, akik végül is eltekintenek Borostyán vágóhídra szállításától, s engedik, amit eddig tiltottak.

Mire a film véget ér, Zorán már nem szomorú; ő a legboldogabb kisfiú a világon. Története valóban mesébe illő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7161