KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ámokfutó

Koltai Ágnes

A szocialista kriminek nincs Poirot-ja, Maigret-je, de még Kojakja és Columbója sem. Szürke, „tulajdonságok nélküli” hivatalnokok végzik mindennapi munkájukat; ki tudja miért, semmi könnyedség, természetesség nincs a viselkedésükben, sehol egy egyéni gesztus. Roman Załuski is csak tisztes nyomozást jelenít meg filmjében.

Az érthető, hogy az ámokfutó gyilkos hangsúlyozottan szürke, hétköznapi figura. Kopott ballonkabátja, elnyűtt táskája, fáradt vonásai senkiben sem ébresztenek gyanút. Belevész az élet forgatagába, épp ezért veszélyes. De miért, hogy a mindannyiunkra leselkedő veszélyt csak jellegtelen, arcnélküli nyomozók háríthatják el? Az egysíkú, fád, unalmas hősök tönkreteszik a legjobb sztorit is, ráadásul az Ámokfutó cselekményvezetése nehézkes, hosszú a történet „felvezetése”, az áldozatok kiszemelése egy-egy különálló kis betét.

Becsületes mestermunkát láthatunk, kár, hogy a nyers valóságtól nem rugaszkodott el a rendező, hiszen karakteresebb figurákkal, pontosabb cselekménnyel legalább azt érzékeltethette volna, hogy mennyire nem ura az ember sorsának: egy vagdalkozó” őrült bármikor végezhet velünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7160