KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/május
JEGYZET
• Zalán Vince: Magyar filmek Berlinben
• Deli Bálint Attila: Kísérleti filmezés Magyarországon I.
• Schubert Gusztáv: Kísérleti filmezés Magyarországon I.
VITA
• Csala Károly: Hogyan? Vita a forgatókönyvről
• Koltai Tamás: „Emberábrázolást tanultunk” Vita a forgatókönyvről. Kerekasztal-beszélgetés színészekkel

• Zsugán István: Kettős szorítottság kínjában Beszélgetés Makk Károllyal
• Bernáth László: Mozi vagy tévé? Új népszerű-tudományos filmekről
• Hegedűs Zoltán: Szatíra (galamb)epével Szívzűr
• Bikácsy Gergely: Örömragály Aranycsapat
• Zalán Vince: Táncmúzeum Cha-cha-cha
• Kovács András Bálint: A megkésettség drámája Beszélgetés Vitézy Lászlóval
• Loránd Gábor: A vád tanúi Nürnberg, 1946
• Györffy Miklós: Patkányok és emberek Amerikai nagybácsim
ANIMÁCIÓ
• Lajta Gábor: A mese és eszközei Jurij Norsteinről
• N. N.: Jurij Norstein filmjei
• Reisenbüchler Sándor: A kisgyerek és a filozófus
• Vajda Béla: A kisgyerek és a filozófus
• Varga Csaba: A kisgyerek és a filozófus

• Robinson David: A brit film koldus tehetsége
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Sánchez gyermekei
• Simándi Júlia: Milka
• Deli Bálint Attila: Egy kis romantika
• Báron György: Egy elvált férfi ballépései
• Lajta Gábor: Tizenkét hónap
• Kovács András Bálint: Alma
• Mayer Tamás Egon: Találkozás
• Schubert Gusztáv: Nyerítő nyeremény
• Deli Bálint Attila: Hegyi emberek
TELEVÍZÓ
• Losonczi Ágnes: Túl/lebecsült anyagiak és megpörkölődött eszmék A nyolcvanas évek televíziózása elé
• Koltai Ágnes: Könnyű bánat Csere
• Marx József: Milyen tévét szeretnék a nyolcvanas években?
• Kis Csaba: Moszkvától – Kamcsatkáig A szovjet televízióról
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Kubrick, avagy a pesszimizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

A szovjet televízióról

Moszkvától – Kamcsatkáig

Kis Csaba

 

Még 1939-ben sugározta első közvetítését a moszkvai televízió – a távolbalátás technikája ugyan gyerekcipőben járt, de a rendszeres műsorszórást már akkor tervezték. A háború persze hosszú kényszerszünetet iktatott be a televíziózás fejlődésébe, de az ötvenes években már az ország valamennyi köztársaságában megindult a televíziós adás, és megkezdték az országos hálózat kiépítését is. A mai szovjet televíziót az jellemzi, hogy a hatalmas országnak gyakorlatilag minden részében nézhető a tévé, az ország lakosságának már csaknem kilencven százaléka nézheti az első országos központi műsort, több mint egyharmadához eljut a második központi műsor, minden köztársaságnak van saját nemzeti nyelvű, gyakorlatilag egész napos adása, összesen 121 tévéállomás sugároz önálló műsort, vagyis csaknem minden nagyvárosnak saját tervű programja van. Az országos és köztársasági műsorokat hatalmas közvetítőlánc juttatja el az ország minden részébe: két, immár párhuzamosan működő mesterséges hold-rendszer, csaknem háromszáz retranszlaciós állomás dolgozik, a moszkvai központi programot ezek segítségével gyakorlatilag a nap 24 óráján át sugározzák. 1985-re már az ország területének 92 százalékára jut el az első központi program, több mint háromnegyedére a második és ugyancsak országos méretűvé válik, önálló csatornán, az iskolatelevízió, amely ma, önálló adásai mellett, „társbérletet” kapott a második országos program nappali adásaiban.

Érdemes néhány szót szólni arról, ahogy mára megoldották a technikai problémákat az országos programok kialakítására. Egy olyan országban, amelynek területén 11 időzóna van s ahol ráadásul a központi programot a legnyugatabbra eső zóna idejében sugározzák, ez nem is olyan egyszerű.

Elvileg lehetséges és a gyakorlatban is megvalósul, hogy Moszkvában és mondjuk a kamcsatkai Petropavlovszkban ugyanazt a programot egyszerre láthassák – csak ennek a nagy időkülönbség miatt kevés gyakorlati jelentősége van, hiszen például amikor a központi műsor fő tévéhíradóját helyi idő szerint este kilenckor sugározzák Moszkvában, akkor Kamcsatkán éppen másnap reggel hat óra van… Így a híradó álló anyagait már korábban – moszkvai idő szerint déli fél egykor – sugározzák annak a holdnak, amely Kamcsatkára továbbítja a programot, az eseményanyagot felvételről moszkvai éjfélkor adják, helyben „kompilálják” azután az ismétléseket a petropavlovszki adás fő híradójához. A különböző, Moszkvához mind közelebb eső övezeteknek azután egyre később és egyre bővítve tudják sugározni a híradó anyagát, így például nyugat-Szibériában helyi idő szerint este kilenckor már majdnem ugyanazt az anyagot láthatják a híradóban, mint amit azután a moszkvaiak látnak, csak a legfrissebb hírek maradnak el.

Az olvasót azonban a technikai problémáknál nyilván jobban érdeklik a válaszok arra a kérdésre, hogy mit lát a központi vagy a helyi programban a szovjet televízió nézője. A válasz nem is egyszerű, hiszen a szovjet televíziózás hagyományai mások, mint például a magyaré, nem is beszélve a nyugati tévék programszerkesztéséről. Annyi bizonyos, hogy a szovjet televízió sokkal közvetlenebbül és sokkal többet foglalkozik politikával, gazdasággal, sokkal szorosabban tartja magát ahhoz a szerephez, amelyet a pártsajtóról szólva Lenin fogalmazott meg, a kollektív agitátor és a kollektív nevelő funkcióját hangsúlyozva. Ezért azután a műsorban több a direktebben, közvetlenül agitáló, nevelő program. Ez nem jelenti persze azt, hogy a szórakoztatás háttérbe szorul – de ennek eszközei is sokban eltérnek attól, ami például a magyar televízió nézői számára megszokottá vált. Ebben szerepet játszik az ország kulturális hagyománya is, a kialakult közönségízlés és a megszokottság.

Nézzük például, hogyan alakul ki a legnézettebb politikai program, a televízió fő napi híradója, a Vremja programja. Ezt, mint említettük, moszkvai idő szerint este kilenckor sugározzák, vagyis a fő műsor után, ezt követően már inkább olyan műsorok következnek, amelyek – a hétvégi adások kivételével – nem feltétlenül tartanak számot általános nézettségre. A Vremja műsorideje általában 35 perc, de a túllépés nem ritka. Kialakult szabályai szerint általában a belpolitikai-gazdasági információs blokk nyitja a műsort. A híradónak nincs műsorvezetője, ezt, valamint a hírolvasást is két bemondó, egy férfi és egy nő látja el. Gyakori az olyan információ – például magasrangú külföldi vezetők látogatásakor – amikor rövid filmanyag után bizony nem egyszer hosszú időn át is a bemondó olvassa a beszédek szövegeit…

Ez a blokk adja rendszerint a műsoridő felét. A riportok az időszerű gazdaságpolitikai feladatokhoz kapcsolódnak. A fő cél az eredmények, a legjobb tapasztalatok népszerűsítése. Egy-egy riport általában másfél-két perces.

A második rész a külpolitikáé. Itt is elsősorban a hírinformáció dominál, ezért gyakori, hogy csak a hírolvasó bemondót hallhatjuk, a külföldi képanyag gyakran meglehetősen kevés. Igaz viszont, hogy a szovjet televíziónak sokhelyütt lévén tudósítója, vannak saját riportok a világ sok tájáról, ezek rendszerint azt mutatják be, ami aktuális politikai téma. Viszonylag kevés a külföldi televíziótól átvett képanyag. Kommentár a Vremja programjában csak ritkán szerepel. Ugyancsak kevés a „színes” anyag, a „szenzációkat” bemutató híradás. Az utóbbi időben rendszeressé vált a szocialista országok életét bemutató önálló blokk.

A híradóban gyakran szerepel a külföldi hírek után a „feature” jellegű anyag: egy-egy érdekesebb hazai színházi bemutatóról, kiállításról, kulturális eseményről készült riport.

Ezt követi a sporthírek blokkja, zömmel szovjet, illetve szovjet vonatkozású külföldi sporthírek, rövid tudósítások.

A Vremja programját másnap reggel megismétlik. A központi második program – és sok helyi adó – az esti adásban ugyancsak ezt a híradót sugározza. Az első programban ezen kívül a déli rövid műsorszünet előtt és azt követően vannak hírek, valamint a két állandó nemzetközi hírösszefoglaló, a Mi történt a világban című összefoglaló, az első moszkvai idő szerint este háromnegyed hét órakor, negyed órában, a másik rendszerint műsorzárás előtt. A programot a tévé külpolitikai kommentátorai felváltva szerkesztik és maguk is olvassák fel. Ezek a műsorok már gyakrabban használnak fel egy-egy rövid filmet külföldi televíziók, képügynökségek anyagaiból.

A külpolitikai témájú műsorok közül minden héten jelentkezik a Nemzetközi Panoráma – 45 perces összeállítás, amely leginkább a mi A Hét című programunk külföldi részére emlékeztet. A legrangosabb külpolitikai műsor a hazánkban is ismert Kilences stúdió, amelyben vezető szakértők, a politikai állásfoglalások kialakításának részesei mondják el véleményüket. Ez a program több-kevesebb rendszerességgel havonta látható. Ugyancsak nem rendszeres időközönként jelentkezik az ismert szovjet publicista, Jurij Zsukov, aki külpolitikai kérdésekre válaszol. Ezen kívül gyakoriak az olyan dokumentumfilmek, összeállítások, amelyeket egy-egy időszerű nemzetközi témáról készítenek.

A belpolitika és a gazdaságpolitika igen nagy hangsúlyt kap a szovjet televízió adásaiban. Különböző, általában a csúcsidő kezdetére időzített programjaik rendszerint az időszerű gazdaságpolitikai, ipari-mezőgazdasági feladatok teljesítésével foglalkoznak, a tapasztalatokat népszerűsítik, megszólaltatják a legjobb dolgozókat és ugyanakkor bírálják is a hibákat – mégpedig személyre szólóan és nem egyszer szóvátéve akár a miniszterek felelősségét is. Az utóbbi időben ezek a programok megélénkültek, többet törődnek a fogyasztás, a mindennapi élet témáival, megszólalnak bennük az ipar, a gazdaság irányítói, legnevesebb szakemberei is.

A politikai és az ismeretterjesztő műsorok közé a televízió nem húz éles határvonalat. A magyar televízió Jogi esetek című műsorához némiképpen hasonló és havonta jelentkező jogi program – Az ember és a törvény – például általában gyakran foglalkozik a köztulajdon védelmével, a közrendet sértő cselekményekkel; a magánjogi esetek ismertetése ritkább. A program fő célja azonban, hogy rendszeresen ismertesse a jogalkotás legfőbb eseményeit és gyakran válaszol olyan kérdésekre is, amelyeket a hallgatók küldenek be, személyi és munkajogi kérdésekben.

Az ismeretterjesztő műsorok igen jelentősek a szovjet televízió programjában. A legnépszerűbb adások közé tartozik például a hetente jelentkező Klub kinoputyesesztvii, a földrajzi ismeretterjesztő műsor, amelynek vezetője a jószerével legismertebb szovjet televíziós személyiségek egyike, Jurij Szenkevics, eredeti szakmájára nézve orvos, Thor Heyerdahl híres expedícióinak rendszeres résztvevője, aki most éppen a Himalájára készül a szovjet hegymászókkal… Szenkevics műsora leginkább a Kisfilmek a nagyvilágból adásaira emlékeztet, de a filmek többségét a szovjet televízió munkatársai, a különböző szovjet dokumentumfilm-stúdiók készítik, bemutatják a Szovjetunió körzeteit, szebbnél szebb, érdekesnél érdekesebb tájait, illetve a világ országait, egzotikus vidékeit is.

Külön fejezet a tudományos ismeretterjesztés – ezt is igen magas színvonalon, érdekesen oldják meg a központi programokban. Az Ocsevidnoje-nyeverojatnoje (Szemmel látható, mégis hihetetlen) című programnak kitűnő műsorvezetője van: Kapica professzor. Ő a tudomány legújabb, gyakran valóban hihetetlen eredményeit mutatja be. A műsornak van egy magazin-melléklete is, itt rendszeresen sugároznak rövid sci-fi filmeket, filmrészleteket is.

Az átlagosnál nagyobb terjedelmet kapnak a szovjet televízióműsorban az ifjúsági és gyermekprogramok, amelyek skálája rendkívül széles: a gyermekeknek naponta sugárzott rajzfilmeken, a műsorközlő bemondók személyes részvételével lebonyolított esti meseműsortól kezdve a különböző korosztályoknak sugárzott műsorokon át egészen az ifjúsági vetélkedőkig. Sok zenei és filmprogram is szól a gyerekekhez, fiatalokhoz – jellemző, hogy a központi stúdió műsorában havonta több, mint száz órát kapnak a gyermekműsorok.

Fiatalnak és idősebbnek is egyaránt kedvence a sportműsor. A szovjet televízió számos sportprogramot ad, közvetíti a fontosabb szovjet sporteseményeket, jelen van a nagy világversenyeken. A sportközvetítések magas szakmai és technikai színvonaláról mindenki meggyőződhetett az olimpia idején, s ezt a színvonalat azóta is tartják. Magától értetődően a szovjet közönség számára is a labdarúgás, illetve télen a jéghoki az első számú „televíziós sportág”, de emellett bőven láthatnak közvetítést más versenyekről is. A közvetítések egy része kerül az első országos programba, a másik része a második program, illetve a helyi adókon át jut el a nézőkhöz.

Ha mindebből úgy tűnne fel, hogy a szovjet televízió számára a szórakoztatás másodrendű programot jelenthetne, akkor a kép torz, az azonban biztos, hogy a szórakoztatás egyes területein az igények másként fogalmazódnak meg, s az is lényeges, hogy a szórakoztató programok túlnyomó – több mint kilenctized – része saját, vagyis szovjet produkció.

Kezdjük a legigényesebbel, az önálló alkotásokkal. A szovjet televízió központi programja, az egyes köztársaságok programja és a tévé rendelésére a filmgyártás egyaránt készít tévéjátékokat, tévéfilmeket, sorozatokat. A központi programban minden hétre esik egy-két bemutató, illetve egy sorozat premierje. Nagy hangsúlyt kapnak ezen belül a kortársi élet témái, az életforma, az erkölcs kérdései, de ugyanakkor jelentős erőket állítanak a klasszikusok alkotásainak képernyőre vitelére is, mégpedig magától értetődően nemcsak orosz klasszikusok, hanem a szovjet népek irodalma más nagy alkotásainak megfilmesítésére, s helyet kapnak a világirodalom jelentős alkotásai is. A magyar közönség nem egy ilyen filmet, filmsorozatot ismerhetett meg – csak kapásból említve néhányat: az orosz-szovjet klasszikus, Alekszej Tolsztoj Golgota című regényének többrészes feldolgozásától kezdve a kalandfilmkategóriába sorolható A fekete macska bandájáig. Az önálló produkciók száma – a köztársasági stúdiókat is beleszámítva – évente több mint száz, a központi program saját külön tévéjáték-tévéfilm csoportot hozott létre, az Ekran stúdiót, ahol neves rendezők foglalkoznak tévéjátékok, sorozatok készítésével. (Természetesen ma már csak színes filmeket készítenek, mivel a központi prograrmokat teljes egészükben színes adásban sugározzák.) Igen termékeny munkát végez e téren az ukrán, a belorusz televízió, a három balti állam televíziója, de rendkívül értékes sorozatok születtek már a közép-ázsiai vagy a kaukázusi köztársaságok televízióinak munkája nyomán is.

A szórakoztató műsorok között mindmáig szerepe van a filmre vett színielőadásoknak is – ezek közül legalább heti egy bekerül a központi programba. A törekvés immár évek óta az, hogy ne csak egyszerűen filmre vegyék a „dobozszínházat”, hanem a televíziós változatot külön, tévészerűbben készítsék el. Külön fejezetet érdemel az opera- és balettelőadások közvetítése. Különösen a balett szerepel gyakran, s az elmúlt években néhány kedves, vidám új balettfilm készült a leningrádi tévé stúdiójában, a világhírű táncos, koreográfus, Marisz Liepa rendezésében. A balett egyébként a szovjet televízióban általában annak klasszikus formájában látható.

Ha már a zenénél tartunk, a koncertközvetítés is gyakori. Rendszerint a moszkvai konzervatórium nagytermében veszik fel a szovjet és a külföldi zenekarok, kiváló művészek hangversenyeit, amelyekből heti három-négy is bekerül a két központi programba.

A könnyebb műfaj alapvető megjelenési formája a szovjet televízióban az esztrádprogramok sugárzása. Ez meglehetősen vegyes műfajú program: az operától és a klasszikus balettől az akrobatikáig terjedhet. Sokszor a hallgatók kívánságai alapján szerkesztik: főként a különböző „napokon” – a Szovjetunióban külön ünnepe van az egyes iparágak, ágazatok dolgozóinak. A könnyűipari dolgozók napján a textilmunkásnők kívánsága alapján szerkesztik a műsort, a repülők napján az Aeroflot dolgozóinak kívánságműsora látható…

A népzene, a néptánc is gyakori műsorfajta, mégpedig nemcsak a világhírű szovjet hivatásos együttesek programja kerül képernyőre, hanem a legjobb amatőregyütteseké is. Hasonlóképpen helyt kapnak az amatőrök a könnyű műfajban is: rendszeresen visszatérő műsor például a Sire krug – magyarul nehezen visszaadható címe az, hogy vonjuk szélesebbre a kört –, ebben az amatőr együttesek esztrádkoncertjét lehet megnézni, szinte profi színvonalon.

A táncdal, a könnyűzene elsősorban az esztrádmüsorokon belül jelentkezik, de vannak önálló programok is, igaz, ritkábban, mint más televíziókban. A könnyű műfaj egy-egy nagy egyénisége önálló programot is kaphat. Külföldi művész, együttes ritkábban szerepel, de például a közelmúlt népszerű együttese, a Boney M moszkvai szereplése alkalmából tévéfilm is készült róluk. Időről időre szerepel a programban külföldi közvetítés is, például a sopoti vagy a várnai táncdalfesztiválról, egy-egy nevesebb külföldi művész, például a Szovjetunióban népszerű Mireille Mathieu koncertjéről, s egy – általában pénteken késő este, havonta egyszer sorrakerülő – műsor külföldi felvételeket, köztük magyar könnyűzenei felvételeket is sugároz. Egy-egy alkalommal bemutatnak a szocialista országok könnyűzenei filmjeiből is, ennek azonban nincs állandó műsorideje.

Ugyancsak főként szovjet filmek adják a filmprogramot is a szovjet televízióban. Az új filmeket itt is csak késéssel tűzik a tévé műsorára, a játszott filmek zöme hat-nyolc éves, a köztársasági stúdiók alkotása. A filmek legfőbb műsorideje a második programon este van – ezeket gyakran ismétlik délelőtt az első programban. Külföldi film itt is elég ritkán kap helyet. Az első műsorban főidőben van egy szovjet klasszikus filmtörténeti sorozat, egy a szovjet filmkomédiákból összeállított sorozat, s az általában havi egy bemutató: Először a televízióban címmel. Van egy havonta egyszer jelentkező olyan sorozat is, amely a készülő filmekkel, azoknak rendezőivel, művészeivel ismertet meg, a Kinopanorama.

Igen gyakori és a szovjet közönség irodalmi érdeklődését tükröző az irodalmi program. Ennek egyik formája a stúdiótalálkozó: egy-egy neves író, költő saját műveiből olvas fel és válaszol a jelenlevő közönség soraiból feltett kérdésekre. Ez nem éppen „tévészerű” műfaj, gyakran azonban – az író személyétől függően persze – nagyon is érdekes.

Nincs mód és hely arra, hogy a köztársasági és a helyi stúdiók műsorát elemezzük – ezek nagyjából-egészéből hasonló elvek alapján épülnek fel. El lehet képzelni, hogy mivel a napi műsoridejük együttesen meghaladja az 1500 órát (!), sok a párhuzamosság, de a szerkesztés mindenütt önálló; – persze felhasználják a központi program egyes műsorait is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/05 60-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7116