KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/augusztus
POSTA
• Brüll Mária: Tűzszekerek vagy Illés szekere
VITA
• Koltai Tamás: Film akkor is van, ha nincs mese Kerekasztal-beszélgetés rendezőkkel

• Báron György: Budapesti ragadozók Dögkeselyű
• Székely Gabriella: A filmépítész Beszélgetés Szomjas Györggyel
• Pörös Géza: Szerelmi vallomás és népművelés Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Schubert Gusztáv: Láthatatlan film Kísérleti filmezés Magyarországon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Hajóval a hegyen át Cannes (2)
• Csala Károly: Mi újság a harmadik világban? Taskent

• Bereményi Géza: Kurtítás Sörgyári capriccio
• Zalán Vince: Háttér nélküli világok A nyugatnémet film A bádogdob után
• Csala Károly: „Nem vagyok ünnepélyes...” Beszélgetés Peter Lilienthallal
LÁTTUK MÉG
• Simándi Júlia: Honda-lovag
• Jakubovits Anna: Legyen a férjem!
• Farkas András: Földrengés Tokióban
• Lajta Gábor: Hogyan csináljunk svájcit?
• Loránd Gábor: A menyasszony
• Lajta Gábor: A csontok útja
• Farkas András: A seriff és az idegenek
• Ardai Zoltán: Krakatit
• Sebők László: A fekete paripa
• Simándi Júlia: Apaszerepben
• Gáti Péter: Tanú ne maradjon
• Bikácsy Gergely: A vidéki lány
TELEVÍZÓ
• Hankiss Elemér: A cselekvő és merengő tévé Jegyzetek az amerikai és a magyar televízió hatásmechanizmusáról
• Rajnai András: Az elektronikus jelenség Ellenvélemény
• Bernáth László: Én nem telefonáltam Ellenvélemény
• N. N.: A világ televíziói
KÖNYV
• Richter Rolf: Filmirodalom az NDK-ban

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apaszerepben

Simándi Júlia

 

A szovjet irodalom és filmművészet nem először fejezi ki aggodalmát azokért az emberekért, akik az elmúlt évtizedek nagy társadalmi mozgásai, az össztársadalmi léptékkel mérve pozitív iparosodási és városiasodási folyamat során elszakadtak gyökereiktől, a paraszti életformától, gondolkodásmódtól, erkölcstől, attól a közösségtől, amelynek számadással tartoztak, s magukra maradva nem könnyen és nem mindig találják meg környezetükben azokat a pontokat, amelyekhez belső mércéjüket igazíthatnák.

Az Apaszerepben főhőse, a tizenöt év után szülőfalujába látogató Pável megtudja, hogy hajdan hűtlennek hitt menyasszonya meghalt, három árvát hagyott maga után, s a legidősebbnek ő maga az apja. Ezt az önmagában is megdöbbentő tényt megemészteni sincs ideje, mert rá kell jönnie, hogy családja, a falu közössége tőle várja az árvák sorsának megoldását. Csakhogy Pável régen elszakadt a hagyományos paraszti közösségtől, értékrendjének alakítója a városias légkörű északi bányatelep, tetteit többnyire egyéni szempontok határozzák meg. A film az ő vívódásának, belső küzdelmének története, melyben végül is a család, a közösség nyomása bizonyul erősebbnek: mindhárom gyereket örökbe fogadja. Fél happy end: a gyerekek miatt élete addigi társa elhagyja.

Úgy látszik, a film rendezőnője, Iszkra Babics – a társíró Valentyin Mihajlovval együtt – hisz abban, hogy kritikus helyzetben újra felébred a mások sorsáért érzett felelősség, az ember rátalál a helyes döntésre, és hogy az emberséges magatartás a környezetből is hasonlót vált ki. S az alkotóknak ez a hite olyan erős, hogy Pável elé csupán egyetlen akadályt állítottak: saját gondolkodásmódját. A környezet a faluban is, a bányatelepen is türelmes, segítőkész és jóindulatú vele szemben, még a gyámügyi rendeletek csapdái közt vergődő hivatalnoknő is meghatódik és megoldást keres, és igazán minden jóra fordul. Még a némának hitt kisfiú is megszólal. Ez a sok jó és szép a valósággal szembesítve kétségeket ébreszt a nézőben – mentségére szolgáljon a filmnek, hogy vannak kétségei a főhősnek is, legalábbis a dolgok folytatását illetően. Igazán jó lett volna az elismerés hangján írni erről a filmről, amelynek alapötlete szerencsésen elegyíteni látszott a lényeges gondolati tartalmat az érzelmeket megragadó cselekménnyel. De az ötlet ötlet maradt – a bátortalan valóságábrázolás, a túlzott optimizmus élő emberek helyett sztereotípiákat teremtett. Mintha vastag ecsettel hordták volna fel az alakokat a vászonra. A megíratlanság, elnagyoltság és talán a rendezői bizonytalanság – hiteltelen alakításokat eredményezett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/08 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7010