KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/szeptember
JEGYZET
• N. N.: Búcsú

• Bikácsy Gergely: A zárójel felbontása Megáll az idő
• Bereményi Géza: Iskolaévek
• Faragó Vilmos: Állófilm Rohanj velem!
• Lukácsy Sándor: Aszkéta krimi Csak semmi pánik...
• Székely Gabriella: Rövid utazás Beszélgetés Sándor Pállal
• Breuer János: Kodály Zoltán mozija
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Fekete – fehér Karlovy Vary
• Matos Lajos: Sci-fi-gu-rák Trieszt

• Ardai Zoltán: Érintetlen Himalája Konstans
• Koltai Ágnes: Sziléziai anzix Egy rózsafüzér szemei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Matolcsy György: Az első avantgarde animátora Norman McLaren
• N. N.: Norman McLaren filmjei
• Lajta Gábor: Óvatos kísérletek – állami támogatással Újabb kanadai animációs filmek
VITA
• Veress József: Egy forgatókönyvolvasó feljegyzései Vita a forgatókönyvről
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Aki mer, az nyer
• Greskovits Béla: Én és Caterina
• Lajta Gábor: Találkozás az Atlanti-óceánon
• Loránd Gábor: A rögbi és a lány
• Schubert Gusztáv: Miron szerelme
• Loránd Gábor: A karatézó Cobra
• Lajta Gábor: Tristana
• Hollós László: A szelíd vadnyugat
• Bikácsy Gergely: Haragban a világgal
• Simándi Júlia: A jegyzetfüzet titka
TELEVÍZÓ
• Valkó Mihály: Hová, merre, tévédráma? Veszprém
• Zalán Vince: Családon belül és kívül Arany Prága
• Nemeskürty István: Candelaio Nápolyi mulatságok
• Bernáth László: Sorozatdramaturgia A tenger
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Volt egyszer egy ... neorealizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tristana

Lajta Gábor

 

Buñuelnek a Viridianától számított korszakában egészen a legutóbbi filmjéig, A vágy titokzatos tárgyáig talán a Tristana a legkeserűbb, leginkább rezignált hangvételű alkotása, mintegy hangulati mélypontja az 1961-től 77-ig terjedő ívnek.

A rendező most nem sziporkázik úgy, mint máskor. Látszólagos tétovaságának oka nyilván nem az alapul szolgáló regényben keresendő, hiszen Buñuel sok irodalmi anyagot „megdolgozott” már. Inkább abban, hogy ez a film nem olyan jellegzetesen „töredezett” szerkezetű, mint a rendező sok más munkája. Azok közé a filmek közé sorolható, amelyek a legvégén „világosítanak meg”, melyeknél az utolsó kockákkal kattan helyére a zár. Buñuel ezt erősítendő még vissza is pörgeti egy pillanatra az eseményeket.

Ebben a filmben soha nem az történik, amit szeretnénk vagy várnánk. A nagybátyja házába kerülő szűzies Tristana túl hamar föladja elveit. Don Lope is fölöttébb kiszámíthatatlanul viselkedik. És főleg az új, tiszta szerelem a fiatal festővel milyen kiábrándítóan fejeződik be. Tristana térdében daganat nő, le kell vágni a lábát. És hiába várjuk a csodát – az elbűvölő lány fél-lábbal botladozik tovább. Ilyenkor szokta a szerelem hite, ereje megmenteni a helyzetet. De nem. A festő elhidegül, Don Lope pedig egyre szörnyűbb vénember, akitől Tristana undorodik. A film íve így hajlik mind lejjebb és lejjebb, egészen a lány emberölési szándékáig.

A Tristana variáció a szabadság témájára. Buñuel, az anarchisztikus gondolkodó számára a szabadság nem naivan szent dolog. Ő soha nem prédikált a szabadságról, tetteiben, agresszióiban volt szabad, de ismerte azok korlátait. A filmből is kiérezhető a szándékos vagy akaratlan oldalvágás az egzisztencialisták felé: Tristana, aki mindig választ, még két borsószem között is, csak a sors ide-oda dobott labdája. Választhat ugyan, de döntéseinek nincs sok értelme.

Buñuel ebben a filmjében is sorra célba vesz mindent: a képmutató erkölcsöt, a lealacsonyító munkát, az álszabadságot, mindent, csak egyet nem – a véletlen hatalmát. Ezért finomabbra párolt a Tristana anarchizmusa, és komorabb a tónusa, mert talán csak a véletlen volt az egyetlen dolog, ami ellen Buñuel nem lázadt föl.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6982