KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/június
POSTA
• Korompai Zsigmondné: Cenzorok vagy sietős emberek?
• A szerkesztőség : Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Rövid hírek

• Szilágyi Ákos: A tokba bújt film Enteriőr a magyar filmművészetben
• Bikácsy Gergely: A tenger habja Eszkimó asszony fázik
• Reményi József Tamás: Félrelépni tilos Házasság szabadnappal
• Bálint B. András: Párbeszéd az együttélésért Nyitott utak
• Koltai Ágnes: Biedermeier szerelem Beszélgetés Elek Judittal
• Marx József: Platonov köpenye Három fivér
• Baracs Dénes: Kínai film, kínai élet, kínai politika Beszélgetés Dósai Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Fáber András: Művész – kettős szerepben Alai Robbe-Grillet, az író és a filmrendező
• N. N.: Alain Robbe-Grillet főbb írói művei
• N. N.: Alain Robbe-Grillet filmjei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: A lehetetlen álom Marco Ferreri filmjeiről
• N. N.: Marco Ferreri filmjei
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A legszebb férfikor Oberhausen
• Kovács András Bálint: Profi amatőrök vagy amatőr profik? Beszámoló a XXXI. Országos Amatőrfilm Fesztiválról

• Csontos Sándor: Sarkadi Imre kiadatlan írásaiból
• Sarkadi Imre: Sűrített pillanatok Sarkadi Imre kiadatlan írásaiból
LÁTTUK MÉG
• Lalík Sándor: Kelly hősei
• Harmat György: Sok pénznél jobb a több
• Schubert Gusztáv: A Tűz gyermekei
• Bán Zsófia: Fegyvercsempészek
• Hegedűs Tibor: Föld alatt, föld felett
• Sarodi Tibor: Balfácán
• Gáti Péter: Egy szerzetes szerelme
• Koltai Ágnes: Itália bukása
TELEVÍZÓ
• Szilágyi János: „Mester”-mű? Beszélgetés a Hírháttér hátteréről Mester Ákossal
• Faragó Vilmos: Határozatlansági reláció
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Glauber Rocha és a többiek

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Elek Judittal

Biedermeier szerelem

Koltai Ágnes

Az Objektív Stúdió és a Magyar Televízió koprodukciójában forgatta Elek Judit új filmjét, a Mária-napot, amely Szendrey Júlia életének motívumai alapján készült. A film Budán, a Rózsahegyen, Szendrey Ignác nyaralójában játszódik 1866. szeptember 8-án, Mária napján. A Mária-nap a nagysikerű Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társai ügyében (1981) című filmhez hasonlóan történeti tényeken alapuló fikciós rekonstrukció. A forgatókönyvet Pethő György írta, a főbb szerepeket Handel Edit, Fodor Tamás, Csiszár Imre, Szabó Sándor, Igó Éva és Kovács Lajos alakítja. A Mária-nap a februárban rendezett Játékfilmszemle programjában szerepelt.

 

 

Utolsó két filmje, a Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társai ügyében és a Mária-nap eredeti dokumentumokon alapszik. Miért ragaszkodik ennyire a nyers valósághoz, nem bízik a fikció erejében?

– Lehet, hogy nincs is elég fantáziám, és mintha a fikció szabadsága (éppen mert minden tőlem függ) zavarna, gátolna. Úgy érzem, szükségem van kapaszkodókra. Ezért vagy eredeti dokumentumokra támaszkodom, mint két utóbbi történelmi filmemnél, vagy valóságos emberekről készítek dokumentumfilmet. Az Istenmezején 197273-ban és az Egyszerű történet, de még a Sziget a szárazföldön és a Majd holnap is létező személyekről szól. A valódi személyekhez mérhetők azok a figurák, akiket az íróval és a színészekkel együtt megformáltunk, így még a fikciós film alakjainak is van tény-fedezete. Mivel a valóság is többféleképpen értelmezhető, úgy éreztem, vissza kell térnem a szigorúan vett történelmi eseményekhez. Talán ifjúkori élményeimmel is magyarázható a valósághoz, a történelmi tényékhez való ragaszkodásom: az ötvenes években, amikor a művészetekkel ismerkedtem, elég nehezen lehetett a kor műalkotásaiból a való életre ismerni, úgyhogy bennem elemi igényként fogalmazódott meg a valósághoz való hűség.

Történelmi filmnek nevezte a Martinovicsot és a Mária-napot. Mennyiben tekinthetők ezek történelmi filmeknek, hiszen egyik sem nagyívű, epikus korrajz, inkább egy személyiség drámája…

– Történészek és filozófusok számára a történelem szükségszerűen elvontabb, fogalmakkal leírható „objektív valóság”, én azonban filmeket készítek, történeteket, sorsokat elevenítek meg. Engem a „történelmet csináló” emberek érdekelnek, az okok és a miértek, amelyek elvezetnek valakit egy történelmi szerep vállalásához. Bármely korban játszódik is filmem, mindenkor az egyén drámája izgat. Száz vagy ötszáz évvel ezelőtt élt emberek történetéből, érzelmi és morális konfliktusaiból számunkra is érvényes következtetéseket csak akkor tudunk levonni, ha drámájukat saját korunk drámájaként tudjuk átélni. Korunkat pedig csak akkor érthetjük meg, ha tisztán látjuk történelmi örökségeinket. Talán itt, Közép-Európában a történelem nagyobb súllyal nehezedik ránk, jobban befolyásolja személyes kapcsolatainkat, mint Nyugat-Európában vagy Amerikában. Természetesen nem vonom kétségbe egy másik megközelítési mód jogosságát, de nekem az a legkézenfekvőbb, ha elfelejtem azokat a történelmi magyarázatokat, amelyeket a századok rátettek egy-egy korszakra, és megpróbálok a figurákba belehelyezkedni. A Martinovics és a Mária-nap történelmi film, de a történelmi személyiséget az emberi drámák közelségéből ábrázolja. Azt hiszem, hogy az emberi psziché, az indulatok és az ösztönök – amelyek társadalmi cselekedeteinket is meghatározzák – sokkal stabilabbak, mint hisszük.

– Három, rövid dokumentumfilm után készítette el 1969-ben első játékfilmjét, a lírai-groteszk Sziget a szárazföldönt, a magyar új hullám egyik értékes alkotása. A Mándy Iván forgatókönyvéből készült filmet a közönség és a kritika is kedvezően fogadta. A siker ellenére a hetvenes évek elején kizárólag hosszú dokumentumfilmeket forgatott – Istenmezején 1972–73-ban, Egyszerű történet –, s újabb játékfilmmel csak 1978-ban jelentkezett. Mi vonzotta a dokumentarizmushoz: a közvetlen valóságfeltáró módszer, vagy a lehetőség a fikciós film formanyelvének, megújítására?

– Pályám elején egyformán vonzott a játék- és dokumentumfilm. Egy rendező azonban nem a maga ura, sohasem azt a filmtervét valósítja meg, amit szeretne, hanem amire lehetősége nyílik. A Sziget a szárazföldön után készítettem a televízióban egy dokumentumfilmet bányászokról, de közben már a Martinovics forgatókönyvéhez gyűjtöttem anyagot. Akkor az volt az elképzelésem, hogy a könnyű kézi kamera és a fekete-fehér film lehetőségeit kihasználva egy kvázi-dokumentumfilmet készítek, amely azt az érzést kelti, mintha maga is Martinovics Ignác korából származó dokumentum volna. A beadott forgatókönyvben rekonstruált történelmi filmnek neveztem a Martinovicsot. Akkor nem készülhetett el a film, mondván, hogy az történelmi parabola. Ezt a címkét akkoriban szívesen ragasztották rá a hatvanas-hetvenes években készült Jancsó-filmekre is, amelyekre ugyanúgy nem illik rá, mint a Martinovicsra.

Az Istenmezejénben az új megismerési és filmezési mód izgatott. Úgy terveztem, hogy egy évet töltök el a film hőseivel. Amikor letelt az egy év, akkor döbbentem rá, hogy mindennek az elején vagyok, s máig sajnálom, hogy a filmgyártás mechanizmusából adódó adminisztratív okok miatt (éves terv) félkész anyagot kellett megvágnom. Engem dokumentumfilmjeimben is elsősorban az emberi kapcsolatok, egyéni tragédiák érdekeltek, de egy ponton túl a szereplők létét és személyi integritását veszélyeztették azok a drámai helyzetek, jelenetek, amelyeket a kamera rögzített.

Végül is erkölcsi gátlások miatt nem készített több dokumentumfilmet?

– Az Istenmezején és az Egyszerű történet között forgattam egy filmet azokról a konfliktusokról, amelyek köztem és a szereplők, illetve a falu lakói és a szereplők között támadtak a filmezés alatt és után. (Azóta sem vágtam meg ezt az anyagot, és nem tudom, hogy valaha is hozzáfogok-e ehhez a munkához.) A filmezés ténye akaratlanul is megváltoztatta a lányok sorsát, már-már akadályozta a filmtől független életüket. De az én életemet is befolyásolta ez a két film: öt évet töltöttem el a szereplőkkel és a faluval, azt hiszem, ezt csak egyszer lehet megtenni. Az Egyszerű történet után úgy gondoltam, számomra már nincs tovább a dokumentarizmusban.

Ezután készült a Majd holnap, amely hagyományos játékfilm volt…

– Kérdés, hogy mit tekintünk hagyományos játékfilmnek… Egyébként ennek a filmnek is hosszú az előélete. Még az Egyszerű történet előtt, 1973-ban írtunk egy forgatókönyvet Nádas Péterrel, amely más megközelítésből ugyan, de a Majd holnap tematikájával foglalkozott. Arról szerettem volna filmet készíteni, hogyan élnek az emberek egy konszolidálódó világban. Egy olyan világban, ahol a társadalmi mozgások és cselekvések kötöttebbek, a konfliktusok nem élesek, az emberek személyes kapcsolataikban élik meg a tett és a választás drámáját. Ez is szerelmi történet volt, összekuszált, zaklatott kapcsolatokkal. A forgatókönyvből nem készült film, de a téma éppen ezért továbbra is izgatott. Ezután írta meg Pethő György a Mária-nap és a Majd holnap forgatókönyvét.

A Martinovics a magyar jakobinus mozgalom és Sándor Lipót főherceg nádor iratain alapszik. Milyen korabeli dokumentumokat használtak fel a Mária-nap forgatókönyvének írásához?

– A Széchényi Könyvtár levéltárában őrzik Petőfi Zoltán és a Szendrey-család életének dokumentumait: leveleket, naplótöredékeket. Ezeket Pethő György összegyűjtötte és 1975–76-ban megírta Közelről című forgatókönyvét. Idén márciusban jelent meg a Magvető Kiadó Nemzet és emlékezet sorozatában az eredeti dokumentumokat és a film forgatókönyvét tartalmazó kötet.

A Mária-nap központi figurája Petőfi Sándor özvegye, Szendrey Júlia. Miért izgalmas személyiség ma is e különös, mitikussá lett asszony?

– Azt szerettem volna bemutatni, miként küzd meg egy konszolidálódó társadalom a múlttal, és hogyan formálja a történelem az emberi kapcsolatokat. A Szendrey-családban bizonyos konfliktusok érthetően erőteljesebbek, mint a környező világban, hiszen Júlia és a család többi tagja nem csak Petőfi hősi alakjával szembesül szinte minden nap, hanem egy irtózatos teherrel is küzd: sorsuk az, hogy megmentsék, tovább örökítsék azokat az értékeket és eszményeket, amelyekért Petőfi az életét áldozta. Júliának a maga külön személyes harcát is meg kellett vívnia, hogy ne keseredjen meg az özvegyi pózban, nyitott maradjon új érzelmekre, új kapcsolatokra.

Szerb Antal a Magyar Irodalom Történeté ben érdekes képet fest Petőfi szerelméről. „Szendrey Júlia minden volt, csak nem ártatlan, barna kislány: rövidre nyírta a haját, amikor ez a legnagyobb asszonyi lázadás szimbóluma volt még, szivarozott, férfias ruhákat hordott, mint George Sand, betegesen hiú volt… Kettejük házassága két vad és féktelen természet összecsapása, melyben a fin de sičcle erotikus elátkozottsága veti már előre árnyékát… és ezt stilizálta Petőfi biedermeier szerelemmé.” A filmbeli Szendrey Júlia erőtlen báb a férfiak kezében. Sem külleme, sem viselkedése, sem szavai nem utalnak a szabadszelű, a költészettel is kacérkodó Júliára…

– A 18–19 éves Szendrey Júlia, akibe Petőfi beleszeret, nem azonos a Mária-nap főszereplőjével, a 39 éves, megtört, súlyosan beteg asszonnyal. A film éppen ezt a szükségszerű és drámai változást mutatja be.

Az a kép, ami Petőfi Sándor szerelmes verseiből kirajzolódik, és amit Szendrey Júlia festett magáról, természetesen nem objektív. Miként a Mária-nap sem az egyedül lehetséges, objektív Szendrey Júlia-képet mutatja meg – bármennyi dokumentumon alapszik is a film –, hanem amilyennek én látom Petőfi szerelmét, özvegyét.

A film mindvégig a Szendrey-család Rózsa-hegyi nyaralójában játszódik, 1866-ban, néhány hónappal a kiegyezés előtt. Éles ellentét, késhegyig menő viták jellemzik Júlia második férje (Horvát Árpád történész, egyetemi tanár) és két sógora viszonyát (Petőfi István, Zoltán gyámja, Gyulai Pál, ezidőtájt a színészképző iskola aligazgatója, háta mögött a Petőfi költészetét értékelő irodalomtörténeti munkájával és a magyar nemesség requiemjévél, az Egy régi udvarház utolsó gazdájacímű regényével). A családi perpatvarok mélyén a 48-as forradalmi értelmiség politikai megosztottsága rejlik, nem világos azonban Gyulai Pál és Horvát Arpád ellentéte. Úgy tetszik, ez nem több, mint két férfi versengése a szeretett nőért, Júliáért…

– Ebben a családban a politikai ellentétek is személyes konfliktusok formájában jelennek meg. Valóban mindketten szerelmesek Szendrey Júliába, a bűvkörében élnek, de Júlia szelleme, érzékisége elválaszthatatlan Petőfihez fűződő kapcsolatától. Szendrey Júlia még a családban sem pusztán önmagát jelenti – éppen ez a viszály lényege. Horvát Árpád és Gyulai Pál 1850-ben Garayéknál nem Júliába, hanem Petőfi özvegyébe szerettek bele, aki persze eleven, hús-vér nő volt.

A Mária-nap minden szereplője kisajátítja magának 1848 emlékét, de mintha a forradalom eszméje már senkit sem hevítene…

– Ezek az emberek a magyar forradalmi értelmiség képviselői, tizenhét évvel a forradalom után mindannyian a létüket igazolják. Júliához hasonlóan ők is meg szeretnék őrizni Petőfi emlékét, és azokat az eszméket, értékeket, amelyekért egykor lelkesedtek, de nyomasztó teher számukra, hogy minden nap meg kell küzdeniük egy halottal. Petőfi mérce, állandóan hozzá kell mérniük magukat, és ez eléggé abszurd helyzet.

Gyulai 1854-ben megírta a nagy Petőfi-tanulmányát, kiadott egy válogatott Petőfi-kötetet. Természetesen a forradalmi versek nélkül. A Bach-korszakban, a tomboló ellenforradalom idején méltán érezhette hősnek magát, s gondolhatta azt, hogy a társadalmi cselekvés végső határait feszegeti. Megpróbálta eljuttatni a nemzethez a költőt, de ez a válogatott kötet Petőfi egész költészetét ismerve mégiscsak kompromisszum. Júlia, Petőfi István, és bizonyos mértékig Horvát Árpád is az „egészet” kéri számon, de ők is kompromisszumot kötöttek, másképp ugyan, mint Gyulai. Nem a költői művel, hanem az élet örökségével: Zoltánnal.

Miért nem jelenik meg Petőfi Zoltán a filmben?

– Két Petőfi nem jelenik meg, sem „a Petőfi” (így hívják a költőt Júlia és Horvát Árpád gyermekei), sem Zoltán. De végig jelen vannak, hiszen állandóan róluk beszélnek, s a film a hozzájuk fűződő ellentmondásos viszonyt ábrázolja. Ha megjelenne Petőfi Zoltán, túlzottan egyértelművé válna alakja – s mert az őt megformáló színésszel vagy azonosulna a néző, vagy elutasítaná –, eldöntené a családot megosztó konfliktusokat. Ahhoz, hogy bemutassam Zoltánt, nekem is el kellett volna döntenem, kinek van igaza ebben a vitában, márpedig én ezt nem akartam, mert nem bűnbakokat kerestem.

A Mária-nap hangvétele, dramaturgiája Nyikita Mihalkov Etűdök gépzongorára és Néhány nap Oblomov életéből című filmjeit idézi. Nyitó és záró jelenete kísértetiesen hasonlít az Oblomov nyitányához és befejezéséhez, csupán annyi a különbség, hogy Gyulai Pál lányai nem anyjuk, hanem apjuk elé szaladnak. De a végén Horvát Attila úgy belevész a buja, közönyös természetbe, mint a kis Oblomov. Véletlen a hasonlóság, vagy ándékosan utalt ezekre a művekre?

– Szívesen hasonlítanék Mihalkovhoz, de nem akartam idézni őt. A hasonlóság nyilván a korból és az ábrázolási módból eredhet.

Mihalkov filmjei mögött ott áll a klasszikus orosz irodalom. Csehov, Gncsarov, Turgenyev, akik olyan líraian rajzolták meg a jószándékú, de cselekvésre képtelen nemes figuráját. A mi irodalmi- és kulturális hagyományaink mintha nem kedveznének a Mihalkov-féle lírai társadalomelemzésnek. Mibennünk nincs annyi megbocsájtás a nemességgel szemben…

– Ezek az emberek gesztusaikban, viselkedésükben egy kultúrát hordoznak; a családi könyvtár, és az a levelesláda, amely a Nemzeti dalt rejti, jelzi, hogy milyen értékeket képviselnek. De a politikai véleménykülönbségek is erre utalnak: Petőfi István elutasítja a kiegyezést, Gyulai Pál részese annak, Horvát Árpád pedig a történelmi távlat hűvösségéből nézi az eseményeket. Mindez azonban csak hátországa a Mária-napnak. Nem véletlen, hogy a kerten, a nyaralón és a családon kívül senki és semmi nem jelenik meg a filmben. A hangsúly a történelmi konfliktusok előterében élő Szendrey-családon van.

Egyébként nem lehet egy filmtől számonkérni azt, amit – műfaji és tematikai okokból – nem akar vállalni. Egy műalkotás nem válaszolhat meg minden kérdést és gondolatot, amit felvet, legfeljebb felkeltheti a a nézőben azt az igényt, hogy elgondolkozzék bizonyos dolgokon. Történelmi közgondolkodásunkból hiányzik a Martinovicsra és a Mária-napra jellemző szemlélet. Én nem igazságot akartam osztani az utókor nevében, hanem megérteni – és megértetni a nézővel –, hogy egy történelmi személyiség cselekedeteit milyen érzelmek, indulatok és kényszerítő erők befolyásolják.

Azokra a történelmi helyzetekre, amelyek erőteljesen befolyásolják az egyének életét, többféle válasz lehetséges. 1848 példájánál maradva: Petőfi lőtt és meghalt, Arany János félrehúzódott, Széchenyi beleroppant, Kossuth emigrált, Deák bábáskodott a kiegyezés létrejötténél. Ezek mind olyan válaszok, amelyeknek létjogosultsága, hitele és szellemi háttere van. A Mária-nap az önkényuralmi korszakra adott válaszokat villantja fel.

A Martinovieshoz hasonlóan a Mária-napban is jórészt nem hivatásos színészek játszanak. A szikár Martinovicsban dramaturgiai szerepe volt az érces, kicsit színtelen beszédnek, de az artisztikus Mária-napban kimódoltnak tetszik ez a beszédstílus. Ráadásul a filmet élő hanggal vették fel, tehát a „bakikat”, nyelvbotlást és a rossz kiejtést nem lehetett korrigálni. Mindez megtöri a film stílusát, a pasztellszínű plein-air lágy melankóliáját…

– A színészeimet igyekszem aszerint kiválasztani, hogy mennyire hordják magukban azt a figurát, akit meg kell jeleníteniük. A Martinovicsnál nagyon fontos volt, hogy ne köszönjenek vissza az ismert színészarcok, hogy a szereplők ne jelentsenek mást, csak azt a személyt, akinek a bőrébe bújtak. A Mária-napban úgynevezett „amatőrök” (színházi rendező, balettmester) és hivatásos színészek együtt játszottak. A különböző színészi eszközök jelenléte a filmben az én hibám. A filmnek egyik fontos tanulsága számomra az, hogy az egységes színészi játékmódot még ilyen „vegyes” összeállításban is meg kellett volna tudnom oldani.

Egyébként e két, sokat beszélő, az emberi konfliktusokat verbálisan megjelenítő film után keveset beszélő, szituációkból építkező filmet szeretnék forgatni.



[1] Nem inkább Oblomov néhány napja ??? – nl


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/06 12-15. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6400