KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Két filmhét

• Zsugán István: Koturnus nélkül Beszélgetés Kovács Andrással A vörös grófnő című filmről
• Zalán Vince: Mindennapi agressziók Új nyugatnémet filmekről
• Szemadám György: Hejhó? Hófehér
• Hegedűs Zoltán: Gyilkosság egy francia szemével Holdtölte Texasban
• Dés Mihály: Isten hozott, Brazília! Bye, bye Brasil
• Pošová Kateřina: Horror és humor Prágai beszélgetés Juraj Herz-cel
• Ciment Michel: Filmművészet helyett filmek? Gyorsmérleg a francia moziról
• Beke László: Andy Warhol hipersztár Pop art töredékek
• Karcsai Kulcsár István: A zseniális szerepjátszó Eric von Stroheim
• N. N.: Eric von Stroheim filmrendezései
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Sztárok bűvöletében
• Báron György: Kicsi és pici
• Koltai Ágnes: Utószinkron
• Karafiáth Judit: Gyónás gyilkosság után
• Farkas Miklós: A piszkos tizenkettő
• Dániel Ferenc: A Sárkány közbelép
• Sarodi Tibor: Egész nap esik
• Lajta Gábor: A tó szelleme
• Harmat György: A beszélő köntös
• Szentistványi Rita: A kicsi kocsi újra száguld
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Rejtőzködő arcok Miskolc
• N. N.: A 24. Miskolci Tévéfesztivál díjnyertesei
• Faragó Vilmos: Lehet-e oratóriumot írni Auschwitzról? KZ-Oratórium
KÖNYV
• Bán Zsófia: Mozi-fenegyerekek

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Holdtölte Texasban

Gyilkosság egy francia szemével

Hegedűs Zoltán

 

François Reichenbach-ot a francia újhullám sodorta az amatőr kisfilmek csöndes vizeiről, közel három évtizede, a hivatásos dokumentaristák közé. Tehetségesnek bizonyult, legalábbis annak alapján, amit mi itthon láthattunk tőle. Igaz, mindössze két filmjét vetítették nálunk: a könnyed hangvételű, maróan gúnyos Amerika egy francia szemével címűt, amit a nagyközönség is láthatott, s az amerikai tengerészgyalogság, a „bőrnyakúak” embertelenül kemény katonai kiképzéséről szóló Tengerészgyalogságot. Ez utóbbi rövidfilm volt, s csak szakmai közönség elé került, ha jól emlékszem. További filmjei nem jutottak el hozzánk, bár közben Delluc-díjat kapott, s 70-ben Oscar-díjat is nyert Arthur Rubinstein című filmjével.

Most megint felbukkant a moziban egy Reichenbach-film, váratlanul, s megint amerikai téma; talán öt éve készült, a francia televízió megrendelésére, ami holtbiztos hátrány a moziban (lévén a film fő közvetítő eszköze a kép, a tévéé, bárhogy igyekszik képek mögé rejteni, a szó). Hogy ez okoz-e François Reichenbach legújabb munkájában ekkora szemléleti változást, sőt művészi visszaesést, vagy az eltelt évek, nehéz az életmű hiányos ismeretében eldönteni. Egy biztos: a régi Reichenbach-ot nem találjuk meg a Holdtölte Texasban képein. Ha valamit mégis: külsőségeket, az új hullám rég elkopott emlékeit, amiket már a James Bond-filmek is szakadtra gyűrtek, ebből is csak tízpercnyit, a mondandót exponáló képsorokat, az éjszakai Houstont „punk-show”-ra emlékeztető fényrángásaival, ami mögött aztán nem tűnik szembe, vélte a rendező-operatőr Reichenbach és az operatőr Serge Halsdorff, a film tartalmi szürkesége.

Mert az! Miről is szól röviden? A houstoni rendőrség „bravúrosnak” beállított nyomozásáról egy rendőrgyilkosság ügyében, (amiről ellenállhatatlanul eszébe jut az embernek egy másik texasi rendőrség „bravúros” balfogása, s az a gyanúja támad, hogy itt a houstoni rendőrségre és Reichenbach-ra hárul, hogy kiköszörüljék az egykor esett csorbát), ehhez azonban, bármilyen szupernehéz súlyú Carl Kent rendőrnyomozó, túlságosan is pehelysúly alatti maga a tettes; az ügy pedig legföljebb statisztikailag számba vehető, mint nyomozati anyagot pedig már elemi szintű rendőriskolán sem tanítják. Ha valami kézzelfogható tanulság, hasznosítható tapasztalat adódik ebből a „holdtöltéből”, ha nem is faulkneri mélységben, de rendőri szinten, az, hogy: egy „hold up”-ot végrehajtó, a kirabolt bisztróból menekülő tettest a kézre kerülés pillanatában ajánlatos megmotozni. Ha Charles Baker, nyugdíjazás előtt álló seriff ezt nem mulasztja el, Reichenbach-nak alighanem egy másik holdtöltére kellett volna várnia, hogy filmjében hihetően mutassa be, társadalmilag is jelentősebb, feszültebb, fordulatosabb történetben a houstoni rendőrség „imponálóan” sikeres munkáját. Mert hogy ez volt a szándéka – vagy talán már a filmet megrendelő francia tévé célja – abban alig kételkedhetünk. Máskülönben meg kellene kérdeznünk, hogyan lesz a külső környezet, portalanított rendőri íróasztalok, fényesre mosott börtönfolyosók, megnyugtatóan szellős börtönrácsok ábrázolása összemérhetetlenül, hangsúlyosabb, a rendőrarcok derűsebbek, szinte pincérien szolgálatkészek, mint azt e rácsok közé szorult emberi és társadalmi dráma egy percre is indokolná? Nincs arról szó, hogy a külső és a belső világ akár tónusban, akár a kifejlés mozgásában valamiféle drámai kontrasztba kerülne, feszültséget keltene. Sokkal inkább arról, hogy Reichenbach meg akarja nyugtatni az embert arról – még a megszeppent, kissé nyugtalankodó gyilkost is, (akire sejthetőleg halálos ítélet vár), hogy a houstoni rendőrség jónevű és megbízható pedagógiai intézet. Szó sincs itt arról, hogy a néző számára valamiféle kérdést tenne föl a Holdtölte Texasban, akár társadalmi, morális, vagy lélektani vonatkozásban továbbgondolásra, véleményformálásra késztetné. Ha valamire készteti, az az unalom.

Valamikor John Grierson, az angol dokumentumiskola megalapítója, azt a kérdést tette föl Flahertyvel kapcsolatban: az elemek harca izgalmasabb-e, mint egy virág kinyílása? Az előbbivel látszólag könnyebb ugyan izgalmat kelteni, de mindkét esetben lényeg a megközelítés módja. Ez egy más megfogalmazása az új hullám egykori jelszavának: a rendező szemléletében dől el, hogy egy téma kicsi-e vagy nagy. Joggal gondolhatjuk, – a Holdtölte Texasban erre vall – hogy Reichenbach számára, az egykori ígéret ellenére, a témák egyre kisebbek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/07 17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6372