KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/november
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Román Filmnapok
• Koltai Ágnes: Holland Filmhét
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Szilágyi Ákos: Orosz enteriőr Vassza
• Reményi József Tamás: Etűdök az árvaságra Pereputty; Tanúk nélkül
• Margócsy István: Kívül vagy belül? Harctéri regény

• Székely Gabriella: Play Molnár Játszani kell!
• Ardai Zoltán: Bensőséges árulások Beszélgetés Tarr Bélával
• Barna Imre: A kis utazás Szent Lőrinc éjszakája
FESZTIVÁL
• Reisenbüchler Sándor: Az E.T-szindróma Zágráb
• Bikácsy Gergely: Az esernyős hölgy fesztiválja Barcelona
• Zsugán István: Gengszterek és énekesek Locarno

• Vida János: A bolyongó költő Armand Gatti filmjeiről
• N. N.: Armand Gatti játékfilmjei
• Bársony Éva: Az animáció esélyei Dr. matolcsy Görgy a rajzfilmgyártásról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A nagyrozsdási eset
• Szkárosi Endre: A szenzáció áldozata
• Takács Ferenc: A vadon szava
• Bérczes László: Finom kis bordély
• Gáti Péter: Altatódal nászágyon
• Hegyi Gyula: Twist Olivér
• Lajta Gábor: Gyilkosok utcája
• Vanicsek Péter: Jim Craig

• N. N.: A 41. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Mi lesz? Csapdák és hírek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Értékek és folyamatok – vázlat a magyar filmművészetről

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Armand Gatti filmjeiről

A bolyongó költő

Vida János

 

Az 1961-es moszkvai filmfesztiválon a legjobb rendezés díját egy elsőfilmes művész, a francia Armand Gatti kapta, Bekerítve című alkotásáért. A film egy náci koncentrációs táborban játszódik. Főhősei: egy német ellenálló, Kari, és egy zsidó órás, David. A két halálraítéltet a németek összezárják egy bekerített területre, és azt hazudjak nekik, hogy amelyikük a másikat megöli, kegyelmet kap. A két férfi ebben a feszült drámai helyzetben a kölcsönös gyanakvástól nemcsak egymás megértéséig jut el, hanem végül David még segít is a titkos ellenálló csoportnak, hogy a számukra fontos Kari helyére egy holttestet csempésszenek, ő maga pedig, amikor „német vér kiontásáért” a gázkamrába küldik, már nem az a megfélemlített ember többé, akinek megismertük. Tudatosan vállalja a halált.

A filmet Jugoszláviában forgatták, s a szereplőket – a statisztákat is – többségükben olyanok közül válogatták, akiknek személyes emlékeik is voltak a koncentrációs táborokról. Akárcsak magának a rendezőnek.

Armand Gatti 1984. január 26-án töltötte be életének hatvanadik esztendejét. Monacóban született; családja révén olasz–orosz származású. Apját, aki utcaseprő volt, már tizennégy évesen elvesztette. Anyja huszonegy gyereknek adott életet, közülük hatan kiskorukban, heten pedig a háborúban haltak meg.

Gatti – alig tizenhét esztendősen – részt vett a francia ellenállásban. A németek elfogták, előbb halálra ítélték, majd mégis koncentrációs táborba vetették, onnan sikerült Angliába szöknie, s ejtőernyősként harcolt tovább.

A háború után újságíróként aratta első sikereit. Latin-Amerikából, Ázsiából tudósított. Kínában készült riportkötete 1956-ban, Szibériáról szóló könyve 1958-ban jelent meg a Föld országait bemutató könyvsorozatban, amelyet akkoriban Chris Marker, a rokon gondolkodású, hasonló utat bejárt filmrendező szerkesztett, A vele való együttműködés vezette Gattit a filmhez: együtt írták Marker Kínában és Szibériában készített dokumentumfilmjeinek (Vasárnap Pekingben – 1956; Levél Szibériából – 1957) forgatókönyvét.

Gatti 1958-ban az azóta elhunyt Jean-Claude Bonnardot rendezővel a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban járt, s az ő forgatókönyve alapján készült el a koreai háború kezdeti időszakában játszódó Moranbong című játékfilm.

A hatvanas évek elején indul el tulajdonképpeni színházi és filmes pályáján. Elsősorban drámaíróként és rendezőként vált ismertté. Mintegy két tucatnyi dráma szerzője, többségüket színpadra is ő állította. Mindegyikében a múlt és a jelen kiélezett helyzeteivel foglalkozik. A Sacco és Vanzetti-perről, a kínai és a spanyol polgárháborúról, a második világháborúról, az atombombáról, a kubai forradalomról, a vietnami háborúról, 1968 Párizsáról szóló darabjai a legváltozatosabb kulturális közegekben, hagyományokban megmerítkező, internacionalista elkötelezettségű alkotónak mutatják.

Ezért is forgathatta második játékfilmjét a Kubai Filmintézet meghívására 1962-ben Kubában. A másik Kolumbusz Kristófot, amely eredeti változatában négyórás volt, akkoriban szokatlan hosszúsága miatt mintegy felére kellett megvágnia. Ez a realista és expresszionista, epikus és lírai, dokumentatív és oratorikus eszközöket ötvöző, a korabeli eseményeket a mítoszokba, a konkrétumot a fantasztikumba építő filmköltemény nagyszabású látomás a közép-amerikai történelemről. Az 1963-as cannes-i fesztiválon ez a mű képviselte a kubai filmművészetet.

Közben és ezután: realizálatlan forgatókönyvek egész sora. Gatti mindig maga írja filmjeit, minden egyes beállítás tervét részletesen kidolgozza, akárcsak a színművek jeleneteit. Ha elveiből jottányit is engednie kellene, inkább hozzá sem lát a rendezéshez, másfelől persze anyagi támogatást is nehezen szerzett – egyébként igen szerény költségvetésű – filmjeihez, így aztán számos forgatókönyve maradt papíron a hatvanas években. El akarta készíteni Kafka A kastélyának filmváltozatát; forgatókönyvet írt a francia ellenállásról, az algériai háborúról; Jan Kadar csehszlovák rendezővel közösen tervezett egy filmet az ötvenes évek eleji Csehszlovákiáról; be akarta mutatni egy, a vietnami háborúban elpusztult görög emigráns életútját; filmszalagon akart megemlékezni a Párizsi Kommünről.

A Gattiról szóló tanulmányok szerzői ezeket az elképzeléseket éppúgy számontartják és elemzik, mint a színpadra nem került drámák szövegét. Hosszú idő után a sok terv egyike mégis megvalósulhatott: egy 1963-ban írott forgatókönyve alapján 1970-ben a stuttgarti televíziónál rendezhetett filmet. A főhős, Manuel (ugyanaz a Hans-Christian Blech alakítja, aki Kari megformálója volt a Bekerítve című filmben) katalán emigráns az NSZK-ban. Fia értelmetlen halála döbbenti rá, hogy haszontalanul vesztegette el éveit idegenben, vissza kell mennie harcolni Spanyolországba. Érdekes, hogy miközben Gatti számos alkotását akkoriban Franciaországban be sem mutatták, ez a film – Átkelés az Ebrón – az NSZK képviseletében szerepelhetett a prágai fesztiválon.

Meglehetősen páratlan és monumentális vállalkozásba fogott a rendező, amikor elkészítette azt a két videófilmjét – egyenként hatórás sorozatokat –, amelyek filmes tevékenységének mindeddig egyedüli franciaországi képviselői. A két videófilm közül az előbbi – Az oroszlán, a ketrece és a szárnyai (1975–77) – a Montbéliard-Sochaux-beli Peugeot-üzemben dolgozó bevándorolt spanyol, olasz, portugál, grúz, örmény, arab, lengyel, jugoszláv munkások – Gatti segítségével és irányításával összeállított – kollektív alkotása saját mindennapi életükről: ők maguk írták a forgatókönyveket, ők fűzték a magyarázatokat az egyes részletekhez. A másik – Az első levél (1978–79) – az ellenállás egy szinte ismeretlen hőse, egy 18 évesen kivégzett francia fiatalember életének színhelyeire kalauzol, s a környékbeliek emlékezései és elképzelései nyomán igyekszik feleleveníteni a fiatalember régen elhomályosult képét.

Az utóbbi mű egy szimfonikus költemény áradásával emeli egyre fennköltebb magaslatokba az emlékezés lírai motívumait. Az egyes részekben – ha úgy tetszik, tételekben – ténylegesen is egyre hangsúlyosabb szerephez jut a zene, a dal. Az ének a többi filmben is az áriák, kórusok funkcióját tölti be: nem aláfestés, nem is illusztráció, hanem mintegy összefoglalja és értelmezi a történetet; ráadásul a legváltozatosabb zenei hagyományokból merítve, különféle nyelveken. Összefügg ez Gatti filmjeinek nyelvi színességével is: a különböző nemzetiségű hősöket alakító színészek többnyire szerepeiknek megfelelően – saját anyanyelvükön beszélnek.

Gatti legújabb játékfilmje – Mindannyian fák nevei voltunk (1981–82) – ismét súlyos harcok színhelyén, az észak-írországi tűzfészekben, Londonderryben játszódik, s ott is forgatták. Gatti ebben a filmben ismét bebizonyítja azt a képességét, mennyire képes belülről látni és felmutatni, művészi erővel tolmácsolni más népek legégetőbb problémáit.

Filmjeinek –egész életművének – legszembeötlőbb közös vonása éppen ez: a nemzetköziség. Másként úgy vélhetnénk, Gatti mindig más és más úton indul el, s talán ez az oka, hogy a sebesen felfelé ívelő pályakezdés után mégsem volt könnyű megküzdenie az elismerésért. Hiszen a Bekerítve két ember benső világára összpontosító, egyetlen nap alatt lezajló drámájától (méghozzá a koncentrációs tábor viszonyai között, amelynek realista ábrázolása akkoriban nagy újdonságnak számított) első pillantásra igen távol esik az Újvilág történetének kavargó, színpadias víziója A másik Kolumbusz Kristófban; és mindkettőtől erősen különbözőnek tűnhet föl a Mindannyian fák nevei voltunk – a hatvanas, hetvenes évek nagysikerű politikai játékfilmjeinek hangvételét is idéző – előadásmódjában a fikciónak a dokumentummal, a színészi szerepformálásnak az önmagukat alakító amatőrök szerepeltetésével való kombinálása.

Mégsem valamiféle útkeresés ez: Gatti mindvégig ugyanazon az úton halad, múló divatokkal, anyagi szempontokkal mit sem törődve, konokul. Nem is az elismerésért küzd: alkotói pályáján ezért nem okozott semmiféle törést az a tény, hogy a több mint két évtizeddel ezelőtti moszkvai sikernek nem lett folytatása. Ő azért alkot, hogy az élet teljességére, az önállóságra, a méltóságra, a felszabadulásra törekvő ember küzdelmét minél hívebben kifejezhesse.

Számára a film is a művészi eszközök egyike csupán. A „bolyongó szó” nem véletlenül kedves kifejezése Gattinak. Ez jelképezi művészi felfogását és saját munkásságát is: a belőle feltörő szó valóban bolyong a vers, a próza, a dráma, a film világa között, Európa, Ázsia, Afrika, Amerika vidékein, a múltban, a jelenben. A művészeti ágak, műfajok, stílusok egymás mellett szerepelnek életművében: ezzel magyarázható szellemi vándorlása is a kultúra térben és időben egymástól igen távoli területei között, meg alkotások gyümölcsét termő valóságos utazásai is a földrészeken, országokon át.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/11 28-30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6274