KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/március
KRÓNIKA
• N. N.: Magyar filmhét Rómában és Triesztben

• Létay Vera: Mephisto ezredes Szabó István új filmjéről
• Zalán Vince: Hiteink lombtalanodása
• Lengyel László: Lezárult-e a per? A magyar nép nevében
• Lengyel László: Börtönbeszélgetések Háborús bűnösök – önmagukról
VIDEÓ
• Jancsó Gabriella: Gyártók, piacok, jogok Kitekintés a képmagnózás világára
• Koltai Ágnes: Képmagnózás – itthon Beszélgetés dr. Gombár Józseffel
• N. N.: A Mokép videókazetta-kínálata
• N. N.: A Pannónia Filmstúdió videó műterme
• N. N.: A televízió videókazetta-kínálata

• Deák Tamás: Antonioni és a megismerés esélyei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: A másik Amerika New York
• Koltai Ágnes: Kortársunk a háború Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Tavaszi szimfónia
• Lajta Gábor: Erotikus képregény
• Schreiber László: Prognózis
• Bérczes László: Berthe
• Ardai Zoltán: Ha már egyszer megesett
• Magyar Judit: Gumi-Tarzan
• Kapecz Zsuzsa: Az önvédelem nagymestere
• Harmat György: Házibuli
• Gáti Péter: Megtorlás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Emlékezzünk játszva Szivárvány
• Breitner Miklós: Képhiba Gazdaság a tévében
• Koltai Tamás: Az eposz hitele Vaskor
• Szilágyi János: Péntek esti saláta Beszélgetés Balogh Náriával, a Televízió Ifjúsági Szerkesztőségének vezetőjével

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Videó

Beszélgetés dr. Gombár Józseffel

Képmagnózás – itthon

Koltai Ágnes

 

Ha felemás módon is, de megindult a hazai videózás. Két elektronikai gyárunk kezdett hozzá képmagnók összeszereléséhez (igaz, az első ezer készülékből egy sem került az üzletekbe), a videó behozatalát akadályozó vámszabályokat módosították, majdnem harmadára csökkent a saját használatra behozott VHS rendszerű készülékek vámja. Az elmúlt év végén három állami kazetta-kölcsönző nyílt, az Iparcikk Kölcsönző Vállalat napi 600 forintért ad bérbe képmagnót, már videó-szerviz is működik, és elkészült az első Polimer videokazetta. Mégsem beszélhetünk a videó rohamos előretöréséről; a kereskedelmi forgalomba került képmagnók, az üres- és műsoros kazetták rendkívül drágák, és egyelőre semmi jele annak, hogy a kvarcórákhoz és zsebszámológépekhez hasonlóan megindulna a videokészülékek áradata. Ami a három videotékát illeti: a kezdeményezés dicséretes, de a választék jelenleg szerény.

Külföldi műsorokat-filmeket csak a MOKÉP kínál. Dr. Gombár Józseffel, a MOKÉP igazgatójával az állami videoprogramról, a Videotékáról, a műszaki bizományik és nepperek szomszédságában, a Majakovszkij utcában megnyílt üzletről beszélgettünk.

1984. december 10-én nyílt meg a MOKÉP videokazetta-kölcsönzője. A Videotékát üzleti megfontolásból hozták létre vagy azért, mert a magyar filmforgalmazás is szeretne lépést tartani a legújabb technikai vívmányokkal?

– A MOKÉP nem az elmúlt évben kezdett videóval foglalkozni. Négy-öt éve, mióta az új Duna-parti és budai szállodák megépültek, szolgáltatásaik között videóműsorok is szerepelnek. A kazetták beszerzését, cseréjét, a propagandamunkát a MOKÉP vállalta. Nem volt könnyű, de elértük, hogy régebbi és újabb magyar filmek is szerepeljenek a kínálatban. A szállodák mellett a diszkóklubok számára is kínálunk műsorokat. Ám a videók széles körű elterjesztéséhez hiányoztak a technikai alapok. Ekkor még semmilyen program, terv nem létezett a hazai videokészülékek, kazetták gyártására. Ezért a televízióval és más vállalatokkal megalapítottuk a Videó Iroda Gazdasági Társulást, remélve, hogy meggyorsíthatjuk a videó terjedését. Minden igazgatótanácsi ülésen felmerült a hazai, itthon gyártott, vagy összeszerelt videokészülék igénye (a Skála Áruház 1983 karácsonyán árult ugyan körülbelül ezer készüléket, de ez a mennyiség természetesen kevés volt). Minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy ma már a Videoton és az Orion is készít – magyar–japán kooperációban – képmagnókat. Javaslatokat tettünk továbbá a Vám- és Pénzügyőrségnek a vámszabályok módosítására, mert a szigorú rendelkezések akadályozták a videó elterjedését. (1984 decemberétől lényegesen csökkent a VHS-rendszerű készülékek behozatali vámja).

Milyen változásokkal jár filmforgalmazásunkban a videó várható térhódítása?

– A VII. ötéves tervben, 1986–90 között a magyarországi filmforgalmazásban alapvető változások zajlanak le, olyan módosulások, amelyek eddigi gyakorlatunkkal szemben a mozi és a film társadalmi funkcióját megváltoztatják. A filmek elsőrendű terjesztője már ma is a televízió. Megváltozik és átalakul a mozik profilja is. A kisebb településeken a 16 mm-es vetítőket felváltja a videó, amely többféle igényt elégít ki: szerepet kap az oktatásban, ismeretterjesztésben, a jelenleginél jobban bevonja a társművészeteket és segíti a rajz-, rövid- és dokumentumfilmek forgalmazását is. Elképzeléseink szerint a mozik az össznézői igények mellett a rétegigényéket a mainál jobban fogják szolgálni. Nagyobb súlyt kapnak a filmtörténeti alkotásokat, irányzatokat, rendezői életműveket bemutató sorozatok, és még nagyobb teret kívánunk adni a tömegszórakoztató műveknek, de el fognak tűnni mozijainkból a szürke alkotások. Azok, amelyek nem „kasszasiker” szórakoztató filmek és nem is kiemelkedő értékek. A nyugati országok gyakorlatával szemben nálunk a videó – a kétségtelenül növekvő egyéni fogyasztás mellett – elsősorban a kisebb közösségek érdekeit, igényeit szolgálja, kitűnő eszköz például az oktatási egyenlőtlenségek kiküszöbölésére. A mozi, a videó és a televízió mellett hamarosan a kábeltévé és a műholdas műsorszórás megjelenésére is számítanunk kell. A kábeltévé és a szatellitprogram újabb versenytárs, ezt nemcsak a televíziónak, hanem minden más művelődési és filmterjesztői intézménynek figyelembe kell vennie. A mozi, a televízió, a kábeltévé, a műholdas programok és a videó a demokratizálódás lehetőségét kínálják: mindenki az ízlésének, érdeklődésének megfelelő műsor mellett dönthet. Természetesen a művelődéspolitika irányelvei változatlanok maradnak, de nő a mozgástér, a nézők több programból választhatnak, a piac, a műsorfogyasztók igényét jobban figyelembe lehet venni.

– Videokazetta-másolással és kölcsönzéssel nem kizárólag a MOKÉP foglalkozik. Az elmúlt év végén nyitotta meg boltját a Televízió a József körúton, a Pannónia Stúdió pedig a FŐ-FOTÓ-val társulva árusítja műsoros kazettáit. Egészséges konkurenciára gondolnék (különbözőek a kazetták napi kölcsönzési díjai, eladási árai és szerencsére a választék sem egyforma), ám a Pannónia Stúdióban és a Televízióban is járva azt tapasztaltam, hogy nem kívánnak egymással versenyezni. Mi ennek az oka? Nem elég nagy még a piac Magyarországon, vagy létezik egy hallgatólagos megállapodás a három intézmény között, hogy nem rontják egymás üzletét? Netán a Művelődési Minisztérium előterjesztésében szereplő, és január elején a kormány elé is tárt videó-program zárja ki a versenyt?

– A magyar videózás megteremtésében és kiszélesítésében csak a művelődéspolitika céljainak megvalósítása érdekében van helye az egészséges versenynek. Nincs és nem is lehet olyan verseny, amelynek kizárólagos mozgatója a profit. Koncentrálni kell erőinket, hogy megszűnjön a pazarló szétaprózottság. Ugyanakkor az is igaz, hogy kicsi még a piac (szakértői becslések szerint körülbelül 15–35 ezer készülék van magánkézben). A gazdasági helyzetet és a képmagnó-vásárlás jelenlegi ütemét figyelembe véve, úgy számoljuk, hogy az évtized végére nyolcvan–százezer készülék lesz hazánkban, és ez már akkora piac, amelyre biztonsággal lehet tervezni.

Miből fedezi a MOKÉP a költségeit? Kaptak pótlólagos import-keretet videójogok és kazetták vásárlására?

– Állami támogatás nélkül vállalkoztunk a videó-hálózat (vásárlás-másolás-terjesztés) megteremtésére, magunk sem tudjuk még, merre is visz az út. A videó hatalmas beruházásokat igényel. Meg kell teremteni a jó, biztonságos és olcsó másolás, sokszorosítás feltételeit. De erről az év végénél előbb szó sem lehet, pedig minden perc drága és addig is élnünk kell valahogy. Szófiában működik egyébként egy korszerű videó-laboratórium, már tárgyalunk velük, elfogadható (a Pannónia Stúdióénál ötven százalékkal alacsonyabb) áron készítenek úgynevezett „anyakazettát”. A sokszorosítás jelenleginél olcsóbb lehetőségeit is keressük. Egyelőre az évi megtakarításból fedezzük a videó költségeit, s hogy micsoda horribilis összegekről van szó, azt a kazettaárak is illusztrálhatják: idén vásároltunk tízezer üres kazettát, ez önmagában négymillió forint.

Ha ilyen óriási beruházásokra van szükség, ha a piac is csekély, ráadásul az ösztönző verseny kizárt, akkor csak ráfizetéses lehet a videóforgalmazás.

– A videóban mindenki hatalmas üzletet, óriási profitot sejt, pedig nálunk jelenleg ráfizetéses, és egyhamar nem is lesz jövedelmező üzlet. De foglalkozni kell vele, még ha nem is gazdagszunk meg rajta, mert tragikus volna, ha elmaradnánk a technikai fejlődéstől. A ráfordítások inkább hosszú, mint középtávon térülnek majd meg.

– Mivel nincs elkülönített keretük videójogok és kazetták vásárlására, kevesebb moziforgalmazásra szánt filmet tudnak venni?

– 1985-ben valamelyest emelkedik a film- és videójogok vásárlására fordítható keretünk. Nem kell tehát a film terhére vásárolni a videójogokat. Ez azt jelenti, hogy – miután a szocialista országokkal megegyezés született, s a videójog a moziforgalmazásával együtt kerül hozzánk – az elmúlt évekhez képest több film videójogát tudjuk megvásárolni a tőkés és fejlődő országokból.

Mennyi ma egy amerikai vagy francia film videó-jogdíja?

– A videó-jogdíjak az elmúlt egykét évben hihetetlenül megdrágultak. A MOKÉP, összköltségeit figyelembe véve 1500 dollárnál többet nem tud fizetni egy film videójogáért, de nem biztos, hogy ennyiért odaadják. Az egyik nagy francia forgalmazó most utasította el egy 1200 dolláros ajánlatunkat; ugyanakkor kisebb forgalmazótól ezer dollárért tudtuk megvenni Bergman legutóbbi filmjét, a Fanny és Alexandert.

Milyen anyagi és technikai feltételek között indult meg a Majakovszkij utcai üzlet? Mekkora beruházást igényelt a Videótéka létrehozása?

– Több millió forintot költöttünk rá és természetesen a jövőben is több millió forint ráfordítással számolunk. 1985-ben mintegy 20 millió forint értékben kívánunk műsoros kazettákat forgalomba hozni. Hogy ez sok vagy kevés, ezen nem érdemes meditálni. A lényeg az, hogy megnyitottuk az üzletet, mert nagy volt az igény műsoros kazettákra.

Mennyi az üzlet napi bevétele?

– A karácsony előtti „csúcsforgalomban” a kazetták letéti díján kívül körülbelül 55–60 ezer forint volt. Ma ennél kevesebb.

– A Videótéka kínálatában háromszáz műsor, több mint háromezer kazettán főleg magyar, szovjet, amerikai, kevesebb francia, NSZK, két olasz, egy-egy svájci, spanyol film szerepel, na meg a diszkó-műsorok. Hogyan alakult ki a Videótéka műsorkínálata?

– A külföldi filmek közül azok kerültek be, amelyeknek a videójogával rendelkezünk. Természetesen folyamatosan tárgyalunk és vásárolunk jogokat. A magyar filmekből kész kazettákkal rendelkeztünk, egyrészt a Hungarofilmmel közösen, 50–50 százalék költségmegoszlással videokazettára vettük azokat a filmeket, amelyek iránt külföldön érdeklődtek, másrészt a szállodák számára évek óta készítjük a műsoros kazettákat. Bevételeink arányában tudunk újabb és újabb kazettákat készíteni. Terveink szerint évente 100–150 magyar, 100 szocialista és 150–200 nyugati filmet fogunk kazettára átmásolni. A magyar filmekből úgynevezett törzsállományt szeretnénk létrehozni. A felszabadulás utáni magyar filmművészet valamennyi értékes alkotásának szerepelnie kell videó-repertoárunkban. Megoldottuk a sikeres, például irodalmi művek alapján készült, valamint a gyermek- és ifjúsági filmek átírását. Az értékes magyar filmek átmásolására és sokszorosítására minimum 15–20 millió forintra volna szükség. Ebben az évben megkezdjük a magyar rendezői életművek videóváltozatának összeállítását is, kismonográfiákkal, különböző kiadványokkal kiegészítve. Bízunk abban, hogy két éven belül minden számottevő magyar film kazettája elkészül.

Ki dönti el, hogy miből készüljön kazetta? A videónak ugyanaz az elfogadási mechanizmusa, mint a mozifilmeknek?

A videó elfogadása kicsit más… A MOKÉP a művelődéspolitika igényeit és követelményeit, a piac lehetőségeit és feltételeit, saját gazdasági helyzetét, valamint külföldi vásárlási lehetőségeit igyekszik mérlegelni, amikor egy-egy film videó-változatának forgalmazásáról dönt.

Forgalmazni fognak szex- és más „hiány”-filmeket is?

– Szexfilmeket nem fogunk forgalmazni. De a filmtörténet bizonyos műfajainak kísérletei és klasszikus alkotásai szóba jöhetnek, olyanok, amelyek eddig mozijainkban nem szerepeltek.

A műsortól függően egy kazetta napi kölcsönzési díja 80130 vagy 170 forint. Ez meglehetősen drága (nem beszélve a magas kaucióról). Nyugaton a mozijegy árához jobban közelít a kölcsönzési díj.

– Nem magas a díj, és ne felejtsük el, hogy nálunk a mozijegyet az állam dotálja. Amikor a kazetta kölcsönzési díját a törvényes rendelkezések és előírások alapján megállapítottuk, a mozijegy tényleges árát is figyelembe vettük. A legjobb szakemberek közreműködésével határoztuk meg az induláskor érvényesíthető, a költségekkel valamelyest lépést tartó kölcsönzési díjakat, s nyugodtan állíthatom, hogy a videokazetta. azon kevés „fogyasztási” cikkek közé tartozik, amelynek ára a jövőben csökkenni fog.

A magyar filmek kölcsönzési díja sem egyforma. Mi dönti el, hogy melyiket kölcsönzik 80, 130 avagy 170 forintért?

– Az úgynevezett sikerfilmek, a szórakoztató filmek 170 forintba kerülnek, a közművelődési és a gyermekfilmekért 80 forintot kérünk.

A Videótéka kínálatából és az árakból úgy tetszik, elsősorban intézmények, iskolák, művelődési otthonok igényeit szeretnék kielégíteni, amit az is jelez, hogy a Videoton mind az ezer, tavaly gyártott képmagnót közületeknek adta el.

– A kazettákkal a műsorkínálatot szeretnénk bővíteni. Az iskoláknak, kultúrházaknak a videó segítségével lehetőségük nyílik filmtörténeti jelentőségű alkotások gyűjtésére. A képmagnók gyorsabb terjedését segíti elő az a rendelet is, amelynek értelmében ez év elejétől a vállalatok, intézmények költségük terhére (nem fejlesztési alapjukból) vásárolhatnak készüléket.

Bábeli zűrzavar uralkodik a kazetták nyelve körül. Magyarországon már bemutatott amerikai, francia filmek német nyelvű kazettája kölcsönözhető. A jövőben eredeti nyelven hozzák forgalomba a kazettákat, vagy feliratozzák őket? Vajon elfogadják-e a nézők a feliratokat, hiszen ez idáig a mozi és a televízió leszoktatta őket a szöveg olvasásáról.

– A kazetták nyelve attól függ, hogy melyik forgalmazótól származik az „anyakazetta”. Eddig a bécsi Meteor céggel álltunk kapcsolatban, tőlük vásároltunk. Rövid időn belül szeretnénk megoldani a feliratozást, illetve a magyar hangbemondást (remélhetőleg ez év közepétől már így készülnek kazettáink). Külön engedély kell a szinkronizáláshoz; vannak például olyan filmek, amelyeknél kötelező az eredeti szöveg és hang megtartása. Az emberek nálunk valóban idegenkednek a feliratoktól, de egy idő múlva minden bizonnyal megbarátkoznak ezzel is, különösen, hogy a feliratok minősége jobb lesz a moziban forgalmazott filmekénél. Ugyanazt a filmet több verzióban is forgalmazni fogjuk: eredeti nyelven, szinkronizálva és – gondolva az idegenforgalomra – a jelentősebb európai nyelveken is.

A videokazetták forgalmazása azt jelenti, hogy Magyarországon több film lesz látható?

– Igen, több film lesz, ám ehhez néhány éves felfutásra van szükség. Az a célunk, hogy a magyar filmekből és a szocialista országok kiemelkedő alkotásaiból mindenki számára hozzáférhető gyűjteményt hozzunk létre, s hogy rövid időn belül utolérjük az európai kazettakínálatot.

Néhány héttel ezelőtt olvastam egy újsághírben, hogy megyei videótárak is nyílnak.

– Április közepétől kezdve sorra nyílnak a megyékben videotékák, a pestivel azonos kölcsönzési díjakkal. A kazettákat egy éves tartós bérletbe adjuk. Kedvező bérleti díjat szabtunk, hogy a befektetett tőke minél gyorsabban térüljön meg. A magyar filmeket és a szocialista országok alkotásait évi háromezer, a nyugati filmeket évi ötezer forintért adjuk oda. Ez azt jelenti, hogy – tizenkét hónapra számítva – a magyar filmek esetében minden hónapban a harmadik, nyugati filmek esetében a negyedik kölcsönzés már tiszta haszon.

Az illegális kazettamásolóknak és -forgalmazóknak egyelőre behozhatatlan előnyük van. Nem fizetnek jogdíjat, és műsorpolitikájuk sincs. Szándékukban áll-e letörni a feketepiacot?

– A feketepiaccal mindenkor számolnunk kell. Az illegális forgalmazók előnyösebb helyzetben vannak, hiszen minden jogszabály alól igyekeznek kibújni. Nekünk, azt hiszem, nem letörni kell a feketepiacot. Olcsó, jó minőségű kazettákat és több műsort kell kínálnunk. Nem kívánunk azonban konkurálni a feketepiac kínálatával a politikánkkal, ideológiánkkal ellentétes filmek terjesztése révén. Bár a videóforgalmazás – mint említettem – nyitottabb lesz, korlátlanul természetesen nem áramolhatnak be a kazetták. A videó arra is alkalmas lesz, hogy úgynevezett „kényesebb” alkotások megjelenjenek. Videoklubokban, pláne vitával egybekötve, be lehet mutatni ideológiailag nem ellenséges, de vitatható, művészileg azonban értékes alkotásokat is.

A képmagnók beszivárgása nálunk is megteremtette az illegális és legális kazettakölcsönzést. Elképzelhetőnek tartja-e, hogy most már a videotéka sietteti a videomagnók elterjedését?

– Reméljük, hogy gyorsítjuk a képmagnók elterjedését. A videó minőségi változást hoz, átalakítja a film- és tévénézési szokásokat, ám erre fel kellene készíteni az embereket. Szerencsétlen körülmények következtében, éppen mert a vámszabályok tiltották, s csak néhány darab jutott be hivatalos úton az országba, olyan hiány és mítosz keletkezett a videó körül, ami deformálta az értékeket. Ma a videó luxus, divatcikk.

Ha kazettát bérelnék a MOKÉP videotékájában, kijönne-e hozzám a Vám- és Pénzügyőrség ellenőrizni, fizettem-e vámot a képmagnómért?

– Nem hiszem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/03 26-29. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6164