KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/június
• Gaál István: Griffith lázas türelmetlensége Intolerance
• Ardai Zoltán: Anzix a trafikból Higgyetek nekem!
• Koltai Ágnes: Egy eretnek műfaj Beszélgetés Gyarmathy Líviával
• Kornis Mihály: Az Apokalipszis diszkrét bája A nagy zabálás
• Márton László: „Lám a cápa szája tátva...” A cápa
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Felhőbe lépő film Nyugat-Berlin
• Zsugán István: Film, eredj, légy osztályharcos! Havanna

• Fekete Ibolya: Falfúró Filmnovella
• Grunwalsky Ferenc: Falfúró Filmnovella
• Szomjas György: Falfúró Filmnovella
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Egy asszony visszanéz
• Márton László: Szaffi
• Barna Imre: Mégis, kinek az élete?
• Hirsch Tibor: Halál egyenes adásban
• Bánlaki Viktor: Egy filmcsillag élete
• Faragó Zsuzsa: Bocsássanak meg, kérem!
• Szentgyörgyi Rita: Folyópart tangó
• Harmat György: Öt láda aranyrög
• Tóth Péter Pál: Kígyóméreg
• Gáti Péter: Katapult
• Kapecz Zsuzsa: Gyermekrablás Caracasban
• Ardai Zoltán: Kölyökbanda
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A jövő Milyennek szeretném?
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Az új hullám húsz év múltán

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mégis, kinek az élete?

Barna Imre

 

Csupa elmét élesítőn, szíveket szakajtón megoldhatatlan dilemma, csupa finom ellentmondás ez a film. Kezdjük a legfőbbel: ezúttal nem azért izgulunk, hogy hősünk életben maradjon, hanem azért, hogy meghaljon. Pontosabban: hogy meghalhasson, minthogy egy baleset következtében örök tehetetlenségre, teljes bénaságra ítéltetett ő, Ken, aki ráadásul szobrász, s a munkája volt az élete. Ken higgadt elmével úgy dönt, hogy joga van meghalni, s meg is hal, ha törik, ha szakad.

Csakhogy az orvostudomány másként vélekedik az efféléről „22-es” csapda: lehet, hogy Kennek joga van meghalni. De ha meg akar halni, akkor depressziós. Ha depressziós, akkor beszámíthatatlan. Ha beszámíthatatlan, nincs joga dönteni az élete-halála felől...

És mit mond a jog? Ken ügyvédet fogad; az ügyvéd némi tusakodás után elvállalja az ügyet, s ettől fogva úgy viselkedik, ahogy egy ügyvédnek viselkednie kell: képviseli megbízójának érdekét. Megbízójának pedig mi áll érdekében? Az, hogy meghaljon. Roppantul paradox helyzet.

Hát az érzelmek? Régi szeretőjét elmarja Ken: ne emlékeztesse többé arra, amit már nem lehet. A nő „le is írja” Kent; Ken máris meghalt a számára. Nem úgy a rokonszenves doktornő: ő, dacolva az orvosi etikával, magáévá teszi Ken érveit, olyannyira, hogy együttérzéséből furcsa szerelemféle lesz. Paradox. Vonzódásának (s egy virgonc ápoló-pár törődésének) köszönhetően Ken már-már ismét teljes embernek érzi magát; ez viszont veszélybe sodorhatja eltökéltségét... Ez is paradox.

A néző pedig csak ül-ül, és minél inkább azonosul a Kent játszó Richard Dreyfusszal (aki – mondjuk -legalább olyan lehengerlő egyéniség, mint Brian Clark azonos című darabjának Madách-beli előadásában Huszti Péter), annál nehezebb szurkolnia Ken haláláért. Ez is ellentmondás, hát igen.

Még szerencse, hogy a rendező, John Badham diszkrét lilaságai megkímélnek bennünket az erkölcsi meghasonlástól. Végül is mindenkinek igaza lesz: a tudománynak is, a jognak is, és Kennek is, aki talán még meggondolja magát, tovább élvén a maga napi többezer dollárba kerülő életét. Ha nem? Akkor mást fektetnek a helyére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/06 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6099