KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/március
KRÓNIKA
• Gaál István: Herczenik Miklós (1930–1985)

• Breitner Miklós: Haldoklik-e a magyarfilm? Ár – költség – haszon
• Breitner Miklós: Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával Vita a filmgyártásról
• Lugossy László: Fantomgazdaság Vita a filmgyártásról
• Zalán Vince: Egy kelet-európai fotográfus Embriók
• Zsugán István: Arc ellenfényben Beszélgetés Zolnay Pállal
• Almási Miklós: Zsúfolóoptikával Visszaszámlálás
• Schubert Gusztáv: Elvis Presley azt üzente Beszélgetés András Ferenccel
• Bikácsy Gergely: Erosz túszai Az érzékek birodalma
FESZTIVÁL
• Fáber András: Kitörési kísérlerletek Nantes
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Itt élned, halnod kell
• Lukácsy Sándor: Ördögi kísértetek
• Koltai Ágnes: Te már nagykisfiú vagy
• Barna Imre: Káosz
• Barna Imre: A piszkos ügy
• Dés Mihály: Quilombo
• Ardai Zoltán: Az óriás
• Barna Imre: IV. Henrik
• Baló Júlia: Jörgensen, a zsaru
• Hegyi Gyula: Az ágyúgolyó futam
• Kapecz Zsuzsa: Azt mondják, baleset
• Faragó Zsuzsa: Farkasverem
• Hirsch Tibor: Lopják a koporsómat
• Gáti Péter: Hajmeresztő hajnövesztő
TELEVÍZÓ
• Forgács Éva: Sokkolás gyengeárammal A televízió és a képzőművészet
• Nemes Nagy Ágnes: Az új Laodameia Babits drámája a képernyőn
KÖNYV
• Balassa Péter: Egy tanulmánykötet értelme

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Visszaszámlálás

Zsúfolóoptikával

Almási Miklós

 

Kényelmetlen-kényes téma, fájdalmas viviszekció, félig megoldott, félig túlszínezett vállalkozás – ez a film. Kényelmetlen, mert jelenükről, a mai vidéki harmincévesek „üzleti”, vállalkozói kalandjairól szól, amelyekben a rizikó túl nagynak bizonyul, egészen a lelki és testi megroppanásig. Kényes is ez a konfliktuselemzés, mert bár társadalomkritikájának fókuszában a reform melléktermékei és mellékhatásai állnak, biztosan lesznek olyan nézők is, akik ebből arra következtetnek, hogy ezt a sok rémséget maga a reformvonulat okozta. S végül: csak félig sikerült ez a film. Amennyire hiteles a tényfelvétel, annyira zavaró az alkotók azon igyekezete, hogy szinte minden, e téren előforduló szörnyűséget belezsúfoljanak a történetbe. Mintha nem lenne elég a maszekolás kaland-enciklopédiája.

Egy fiatalember (Sanyi, Eperjes Károly alakításában) megunja, hogy rokonainál lakjon családjával, hogy kis fizetésből tengődjön, perspektíva nélkül. Ezért valami csillagászati ígérvényre megveszi a téesz felkínált teherautóját: maszek fuvaros akar lenni. Az első nagy pénz után azonban megáll az üzlet: a piacot a „maffia” tartja kézben, csak akkor szerezhet munkát, ha hozzájuk fordul. Sanyi ugyan megpróbálja kikerülni ezt a sötétszürke-fekete zónát, de egyszerűen kiverik a széntelepről a brancson kívülit. Újra a maffiózónál, aki még csak nem is mohó: Sanyi tíz százalékot kínál, amaz beéri nyolccal... Az üzlet most beindul, van már lakás is, bútor, viszonylagos nyugalom is, mikor egy hirtelen betegség leüti a lábáról: a 18 órás munkától megroppan a gerince. Fuccs az egész iparnak: többé nem ülhet volán mögé, kérdés, hogy egyáltalán nem bénul-e meg mindkét lába. Most a feleség a soros, aki egy kis háztáji varrodát épít ki a téesz melléküzemágaként. A teherautót visszaviszi a téesz, a rokkant fiatalembernek meg kell tanulnia varrogatni. Ez a történet. Persze kihagytam belőle a kisebb-nagyobb töltelék-rémségeket (Sanyi inni kezd, kocsiját, s – kamatként – feleségét a szomszéd használja, unokatestvére gyereklánya teherbe esik, Sanyi és felesége olykor, és egyre többször, ölik egymást stb.). Igaz, mindenből csak egy kicsit mutat a film, végül is a széntelepi ellenmaffia agyon is verhette volna, így csak a fejét rugdossák. Mégis: e sok apró vagy középméretű iszonyat majdnem eltorlaszolja a film igazi hatásenergiáinak útját.

Az embert persze letaglózza ez a film. Tudtam, ki ne tudná manapság, hogy van ilyen; hogy a „szerződéses üzemeltetés” nem fenékig tejfel, hogy a pénz félelmetes hatalom – de az egész, így egyben: sokkhatásként éri a nézőt. Sokkhatásként, ami gondolkodásra kényszerít. Erdőss filmjében először is az önkizsákmányolás természetrajzi demonstrációja döbbenetes. Sanyi ugyanis mindenre hajlandó. Mikor a maffiózó kevesli a napi 14 órás munkát, a fiú szemrebbenés nélkül ajánlja fel a 18 órát, legfeljebb otthon durcásabb munka után, ha nincs elég vacsora, ha nem a megszokott (régi) családi melegség fogadja – maga sem tudja, nem veszi észre, hogy hosszú távollétei idegenítik el fiát, sorvasztják el feleségét (aki ugyancsak dolgozik). Legfeljebb azzal vigasztalódhat, hogy ennek a képtelen önkizsákmányolásnak legalább van eredménye: a ház elkezd épülni, sőt a család valahogy konszolidálódik, úgy-ahogy berendezkedik. S mégis: rossz nézni azt a természetességet, ahogyan ő is, s nyilván mások is, egyszerűen elfogadják ezt a végtelen munkanapot – azzal, hogy „ma így forog a világ”... S ebben a filmben nem is ez az őskori kizsákmányolási rituálé a legnyomasztóbb, hanem a magárautaltság. Sanyinak mindent egyedül kell csinálnia: a házhoz egyedül hordja a köveket, építőanyagot, egyedül küszködik a hóban elakadt kocsival, egyedül rakodik a fuvarnál, ő szervez, fizet, vezet, épít. A haverok részvétele: egy-egy vacsora, baráti hátbaveregetés, szilveszteri puszi. Mindenkinek megvan a maga baja, senki sem tud segíteni. Vagy talán már maga a fogalom is eltűnt a gyakorlatból? Azért maszek valaki (magán-szektor), hogy mindent maga csináljon... Az is lehet persze, hogy ezt a magárautaltságot a film kicsit eltúlozza, stilizálja. Hiszen az építkezés talán még kalákában történik, bár lehet, hogy a gyors változások korában már ez a hagyomány is szertefoszlóban van. (Amit kétlek...) Bármint nézzük is: a film a magárautaltságot, a magányt, az egyedül kínlódás gyötrelmét is láttatni akarja, társadalmi jelenségként. A „vállalkozó”, a maszek – ha egyszer az, boldoguljon csak egymaga – senki sem segít. A szó érvényének kétségességét a maffiózó mondja ki. „Talán tudna segíteni...” – kezdi Sanyi a mondókáját, még a régi, hagyományos nyelvi fordulattal. Nem, mondja a maffiózó, segíteni nem tud – ő csak ad és vesz. Kemény munkát, pontosságot, és főképp hallgatást, továbbá ad egy lehetőséget, havi nyolc százalékért. Segíteni legfeljebb az isten tud, ha éppen ráér. És ez az igazi rémség ebben a filmben: a magárautaltság, a legalitás és illegalitás határán imbolygó egyén számkivetettsége. A védtelenség. Hová forduljon, hogy ez így nem bírható, hogy túl nagy a teher, a kockázat? Ha nem tetszik, hagyd ott, jön más: itt farkastörvények uralkodnak. Farkastörvények, melyek szép lassan beszivárognak még a családi élet szövetébe is. Sanyiék egyre többet és egyre elvadultabban veszekednek, a férfi betegsége után pedig végképp elmérgesedik a helyzet.

Erdőss Pál tehát egészen más ponton ragadja meg ezt a „szerződéses üzemeltetési” jelenséget, a fél-maszekolás képletét, mint ahogyan az a közvéleményben vagy a publicisztikában él; eredeti módon, az igazi konfliktusok erőterében. Nem a milliomosok dolce vitájánál, nem újgazdagék leleplezésénél, hanem a másik póluson. Az indulásnál, ami a kudarchoz vezet. Története nem karrier-ív, hanem kudarcelemzés: Sanyiéknak nem sikerül ez a vállalkozás, a felemelkedés. Az ok a történet során véletlennek látszik – a betegség balesetnek is felfogható –, valójában logikusan következik e barbár önkizsákmányolásból. Ám Sanyi élete akkor sem volna irigylésre méltó, ha netán még bírja néhány évig, és, mondjuk, neki is lesz egy BMW-je, mint a maffiózónak. Ez az életforma, a maga félig illegális veszélyeivel, szabályozatlanságával, társadalmonkívüliségével, rendkívül magas kockázati arányával – egészében kérdéses. És Erdőss ezt mutatja be: a kudarcból akarja láttatni e viszonyok valódi szerkezetét, mivel a siker sok mindent elleplez, megszépít. A kudarcelemzés viszont arról vall, merre kellene továbbmennie a reformtörekvéseknek, hogy ezek a mellékhatások legalább kevesebb betegséget okozzanak. Itt válik ez az élesen társadalomkritikus film reformpártivá. Igaz, csak a néző fejében, továbbszaladó gondolataiban, hiszen a történetben egyetlen szó sem hangzik el ilyen elvont összefüggésekről.

Ám a film azt is érzékelteti, hogyan formálja a szereplőket a vállalkozás tudata. A legfőbb hajtóerő, a kikerülhetetlen motívum kétségtelenül a lakásszerzés sürgető parancsa. Csakhogy itt azt is látjuk, hogy Sanyi esetleg a téeszen belül is megtalálhatta volna számítását, maszek fuvarosként, sajátos gmk-formában. Így talán nagyobb védettséget is élvezhetett volna. Ő azonban mindenáron maszek akart lenni: fejében már dolgozik az új mítosz. Az önkizsákmányolás taposómalmát nemcsak a pénzszerzés, lakásszerzés hajtja – egy új hamis tudat is. „Másképp néznek a fiamra az óvodában is, ha apja Maszek úr, anyja Maszekné.” Sanyit kicsit elvakítja e pálya újonnan nőtt presztízsértéke, s ehhez akar alkalmazkodni, ez is sarkallja, amikor hajcsárként agyonhajszolja magát. A fiktív új osztályba lépés hamis tudata. Ezekért az illúziókért aztán kemény árat kell fizetnie: bár néhány hónapra, évre sikerült kilépnie kisfizetésű társai köréből, igazán sohasem érkezik meg a nagymenők, az igazi maszekok birodalmába. Ő csak egy balek marad, a rizikó áldozata. S gondolom, ők is vannak annyian, mint a BMW-sek... Erdőss Pál filmje erről a káprázat okozta vakságról, a presztízsváltás csábításáról, az új hamis tudat kelepcéiről is szól.

A film erénye – kritikus nyersesége, friss látásmódja – a szociografikus alkotások hűvös, elemző pátosza. Ezért kár, hogy a film második része – Sanyi betegségével véget ér az első – voltaképp üres marad. Ozsda Erika – a feleség szerepében – ugyan kitűnő figurát alakít, de ez a veszekedő életmód, a varroda működése, a falusi gyerekcsináló bajnok lelepleződése, a „nyomorék varrni tanul” sztorija már egy más történet. Mintha Erdőss nem bízott volna a fél-maszek világ dokumentatív felfedezésének energiaszintjében és ezért nemcsak telezsúfolta a történetet apró rémségekkel, de meg is toldotta ezzel a lefelé hajló, feszültségmentesített fél sztorival. Kétségtelen, hogy Sanyi rokkantságának következményeit is be kell mutatni, e második rész azonban megoldatlan, illusztratív. A film itt dramaturgiailag is veszít erejéből, poén nélkül zárul.

A sztorit, túl a felfedezés elemi erején, elsősorban Eperjes Károly színészegyénisége viszi, aki ebben a spontánabb, kevésbé szövegkötött műfajban is otthonosan mozog. Erdőss a főhős minden jelenetében hiteles atmoszférát tud teremteni, apróságokban is finom problémaérzékével. Kár, hogy nem bízott anyagában, s nem engedte az első rész teljes ívét – a történet önmozgásától vezetve – kirajzolódni. Filmje így is telibetalálja „jelentudatunkat”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 18-19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5873