KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/április
POSTA
• Kovács Dénesné: Ki nem ismeri Hammettet?
FILMSZEMLE
• Ágh Attila: Kényszerfiatalok és a történelem
• Schubert Gusztáv: Töredékek dramaturgiája Beszélgetés Székely Gáborral
• Zalán Vince: A krónikás ember Bábolna
• Reményi József Tamás: Övön alul Falfúró
• Szilágyi Ákos: A rendetlenség varázsa Beszélgetés az elfogulatlan filmezésről
• Koltai Ágnes: Hollywoodi suszterek Szerelem első vérig

• Hankiss Elemér: Üde és gyilkos naivitás Keserű igazság
• Faragó Vilmos: Háború és háború Jöjj és lásd
• Ardai Zoltán: Boldogságmontázs Dziga Vertov, a filmszem-ember
• Bikácsy Gergely: Hidegtál, sok késsel Bűnügyi film francia módon
FESZTIVÁL
• Báron György: Tükröződések London

• Mándy Iván: Marlene Dietrich
• Dárday István: Az elmulasztott reform Vita a filmgyártásról
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Nincs kettő négy nélkül
• Nóvé Béla: A kövek ura
• Báron György: A tiszteletbeli konzul
• Kapecz Zsuzsa: Vitorlás a láthatáron
• Máté J. György: A smaragd románca
• Upor László: Vaskos tréfa
• Baló Júlia: Mi lenne, ha...
• Farkas Ágnes: Váratlan fordulat
• Mészáros István: Nap, széna, eper
• Bérczes László: A borotvás gyilkos
• Vida János: Fehér lótusz
TELEVÍZÓ
• Szekfü András: A műsorszóró műhold jelen és jövője Televíziók versenye
• Boros István: A hold árnyékában... Budapestről nézve
KÖNYV
• Ardai Zoltán: Marlene, stílus nélkül

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Budapestről nézve

A hold árnyékában...

Boros István

 

Magyarországon a műholdas televíziózás a legtöbb ember szemében még a fantasztikum világába tartozik. Bár néhány évvel korábban ugyanígy voltunk a személyi számítógépekkel és a videomagnókkal. Azután kiderült, hogy hónapok, sőt napok alatt változott a helyzet... Nyitott gazdaságunk, centrális földrajzi elhelyezkedésünk következtében a külföldi hatások elérnek bennünket.

A műholdas adások mindenképpen egy újfajta televíziózás kezdetét jelentik, amelyek új alapokra helyezik ezt a médiát, beláthatatlan távlatokat nyitnak meg a kontinensek közötti információcserében. A szakemberek egyrésze tehát tényként számol a külföldi adásokkal, azok vételével, nem akar defenzívába vonulni, hanem éppen ellenkezőleg: be akar szállni a harcba, hogy le ne maradjunk...

1986 második felétől egy körülbelül másfél méter átmérőjű parabola-antenna segítségével Magyarországon is vehetők lesznek a közvetlenül sugárzó (DBS) műholdak közül elsőként az NSZK TV-SAT-1. és Franciaország TDF-1. adásai. Ezek többnyire szabad jogú műsorokat sugároznak majd. A későbbiekben pedig olasz, osztrák és svájci adók műsorai is vehetők lesznek a Kárpát-medencében.

Félreértés ne essék! Ezek az országok nem azért fektettek milliókat a műsorholdakba, hogy bennünket szórakoztassanak. Arról van szó, hogy a Svájcban elfogadott postai egyezmény fölosztotta az Egyenlítő fölötti úgynevezett geostacionális pályát a világ valamennyi országa között. Nekünk, magyaroknak is megvan a magunk helye, ahonnan – ha lesz rá pénzünk és technikánk – besugározhatjuk hazánkat műsorainkkal. Egyáltalán, ennek a műholdas televíziózásnak többek között az is a lényege, hogy adott országban jobb legyen a vétel minősége, ne kelljen drága földi gerincvezetéket kiépíteni. Természetesen a besugárzott területeket nem lehet pontosan az országhatárokhoz igazítani, így fordulhat elő, hogy bennünket egyszerre több ország adása is elér majd.

Hazánknak a műholdas televíziózás megvalósítására csak egyetlen esélye van: ha beindul a KGST-országok ilyen irányú vállalkozása, szovjet műhold segítségével. A KGST-műhold előállításának, fölszerelésének és pályára juttatásának költségéből – úgy három évvel ezelőtt – 1,7 milliárd forint jutott volna ránk, magyarokra. Bár ugyanennek a célnak a megvalósítására kiépítendő földi gerincvezeték „csak” egy milliárd forintba kerülne, de a fenntartási és üzemeltetési költségek a háromszorosára növelnék a kiadásokat. Arról már nem is beszélve, hogy a műhold azonnal képes a sugárzásra, míg a földi hálózat kiépítése tíz esztendeig is elhúzódhat.

Ebben a zavaros, felemás helyzetben ér bennünket tehát a lehetőség: egy lavórszerű antennával bekapcsolódni a világ kulturális és politikai életébe. Valahogy olyan ez, mintha az alföldi parasztgazda portáján, a reggeli mellé hirtelen láthatatlan kezek a helyi és az országos újságokkal együtt odatennék a Pravdát, a The Times-t és a Washington Post-ot. A jelenlegi szabályozás szerint az 1986-tól Magyarország területén, közvetlen műsorsugárzó műholdról érkező adások vételét a hatóságok nem tiltják magánosok esetében, de a kis- és nagyközösségi antennarendszerek (tehát ahol kábeltelevízió működik, vagy ahol csak központi antennáról osztják el a műsorokat) nem sugározzák a nyugat-európai adásokat.

A Népszabadság 1985. szeptember 5-i száma így ír:

„... nyugati műsorszórás, amely a tervek szerint jövőre kezdődik meg, s hazánkat is érinti. Talán felesleges is külön hangsúlyozni e programok már ma látható politikai indíttatását, céljait, amelyek új technikai köntösben a korábbi ellenséges propaganda felerősítését is szolgálják majd.”

Ugyanakkor a Budapesti Nemzetközi Vásáron kiállító Parabola Szövetkezet, amelyik éppen parabola-antennák gyártásával is foglalkozik (foglalkozna) az ehhez szükséges tőkét az Építőipari Innovációs Alaptól és az Állami Fejlesztési Banktól szerezte be. DBS 24 típusú vevőberendezésünk ára, amely négy műsor vételére alkalmas, körülbelül 350 000 forint. Az összeg nagyságából következik, hogy a befektetés csak nagyközösségi rendszernél volna kifizetődő, ahol a költségek megoszlanak a lakások között.

De a Parabola Szövetkezeten kívül, például a Computext is elkészítette – saját tervező-fejlesztő munkájának eredményeképpen – az egyedi vételre alkalmas antennát és készülékegyüttest. Ennek árát – úgy két és fél évvel ezelőtt – 60 000 forint körülire tervezték. A Híradótechnikai Vállalat 100 000 forint körüli berendezését már eleve nagyközösségi antennarendszerhez fejlesztette ki. Ez akár húszezer lakás vevőkészülékeit is képes lenne kiszolgálni.

Mi legyen tehát ezeknek a szellemi és anyagi befektetéseknek a sorsa, jövője???

A műholdas televíziózás – többek szerint – technikai és politikai kihívást jelent Magyarország számára, amire csak egyfajta válasz adható: saját műsoraink minőségi és tartalmi színvonalának emelése. Ezen belül is a technikai szint fejlesztése az első számú feladat. Vagyis a hetedik 5 éves tervben a Magyar Televízió gazdasági prioritást élvez. Ugyanakkor a műholdas televíziózást ellenzők érve, hogy a nemzeti műsorok védelmét garantálni kell, mivel az égből jött műsorok indirekt módon politikai befolyásoló eszközök, amelyek vételéhez nem biztosítanak központi erőforrásokat. Természetesen azt nem szankcionálják, ha valaki a kertjében vagy az erkélyén állítja föl parabola-antennáját. Egyes tájékoztatáspolitikával foglalkozó szakemberek szerint a műholdas televíziózás esetében bizonyos rádiós tapasztalatokat kell felhasználni. 1949-től 1956-ig zavarták a Szabad Európa adásait. 1957-ben a kormány úgy döntött, hogy további zavarásnak nincs értelme, inkább kialakított egy új tájékoztatáspolitikai koncepciót és struktúrát, amelynek következtében visszaesett a külföldi adók hallgatása.

Ugyanakkor a műholdas adásoktól függetlenül az ország lakosságának egyharmada most is rendszeresen néz valamilyen külföldi tévét. Ez földrajzi helyzetünkből adódik. Például Nyugat-Magyarország egyes részein a magyar adáson kívül a két osztrák, a két jugoszláv, a két szlovák és a moszkvai tévé műsora is vehető. Itt már alapvetően megváltoztak az emberek televíziózási szokásai. Megtanultak szelektálni, válogatni az információk között. Tény tehát, ha valamiről nem kapnak hírt hazai tájékoztatási forrásból, akkor ezeknek az adóknak felszökik a nézettsége. Bár ezeken a csatornákon elsősorban filmeket, Eurovíziós monstre szórakoztató műsorokat és sportközvetítéseket néznek az emberek, azért a magyar tévének is markánsabb lett a szerepe: olyan műsorok iránt érdeklődnek a lakosok, amelyek számukra fontos belpolitikai információt hordoznak.

A „műholdas kihívásra” pedig az lehet csak válasz, ha az l-es és a 2-es műsort kiépítik egész napos műsorrá. Be kellene indítani a 3. programot is, amely műholdról sugározná adásait. Biztosítani kellene nemzeti, körzeti és helyi szinten a megfelelő magyar ajánlatot, ugyanakkor tudatosítani, hogy bizonyos műfajokban egyszerűen nem vagyunk versenyképesek. Ennek ellenére be lehetne törni a nyugati kábeltévé piacra. Összefogva az osztrákokkal, a németekkel vagy a csehekkel, olyan koprodukciós műsorokat lehetne készíteni, amelyeket jó pénzért eladhatnánk.

A műholdas tévézés legnagyobb problémája az, hogy mivel szabad jogú és drága műsorokról van szó, a reklámnak fontos szerepe van. A nagy területű műsorbeszórással megszűnnek az állami monopóliumok, nyílttá válik a tömegkommunikációs verseny. A nézőkért folytatott harc kiéleződik. Az adók, a jobb nézettség – így a reklámárak – érdekében mindenképpen a néző igényeit elégítik ki, ami egyre kommerszebb programokat jelent. Idéznünk kell Szecskő Tamás – JelKép-beli – Európai hiányok című cikkéből.

„... drámai az a következtetés is, amelyet az EGK bizottság jelentése megfogalmaz: »Európa televíziós iparát, amely már ma sem tudja maga szolgáltatni a sugárzott műsoroknak még a felét sem, egyszerűen elsöpörhetik, s vele együtt a nemzeti európai kultúrákat is. Mint ahogy Európa a technológiai versenyfutásban már lemaradt Japán és az Egyesült Államok mögött, félő, hogy a kultúra és az információk körüli csatában is elsöprik.« A XX. század utolsó évtizedének hiánycikke tehát a televízió-műsor lesz... Már csak azért is, mert míg például az európai stúdiókban készült tévésorozat egy órája 250 000 dollárba kerül, a Dallasból... már hétezer dollárért ki lehet hozni egy műsorórát.”

De minden veszély ellenére a jövő útja a műhold. Ne feledjük: ez a média perspektivikusan nekünk is a rendelkezésünkre áll, kultúránkat eljuttathatjuk ezáltal északra és délre, keletre és nyugatra egyaránt. Ez pedig óriási lehetőség. Az „átcsorgások” miatt nemcsak bennünket érnek el a külföldi adók, hanem mi is elérjük a külföldet.

 

*

 

Nemes Péter, az MTV elnökhelyettese vállalkozott arra, hogy összefoglalja a Magyar Televízió várható stratégiájának lényegét abban a műsorharcban, amelyik a műholdak adásával veszi kezdetét, hiszen elsősorban nekik jelent konkurrenciát az új média.

Van elképzelésük arról, hogy erre az új tömegkommunikációs kihívásra miképpen kell vagy lehet válaszolni?

– Elképzelésünk, tervünk több forrásból táplálkozik. Mindenképpen szükségesnek tartjuk az új helyzetnek megfelelő távlatosabb műsorpolitikai koncepció kialakítását, a műsorkínálat növelését, a műsorstruktúra módosítását, a helyi információs (tévés) rendszerek fejlesztését, a műsorgyártás és sugárzás technikai megújítását, az új technikai eszközök hasznosítását. Rövidebb távon az egyes programot szeretnénk egésznapos műsorrá bővíteni, majd a ma még kiegészítő második programot fokozatosan meghatározott karakterű, valóságos választási lehetőséget kínáló egésznapos programmá szeretnénk fejleszteni. Jelentős szerepet szánunk a körzeti és a helyi kábeltelevíziós rendszer kiépítésének és hozzá kell kezdeni a 3., műholdas program tervezéséhez. De a legfontosabb olyan színvonalas műsorok gyártása, az ehhez szükséges szellemi és anyagi háttér megteremtése, amellyel versenyképesek lehetünk, amelyeket helyettünk más nem tud jobban létrehozni.

Milyen műsorokra gondol?

– Elsősorban azokra, amelyek az úgynevezett értékőrző nemzeti televíziózásunkat jelentik. Azokra, amelyekről nagy biztonsággal mondhatjuk már ma is: helyettünk más nem fogja, vagy nem tudja úgy elkészíteni. Gondolom, nemzeti kultúránk értékeit elsősorban nekünk kell és nekünk lehet a televíziós műsorokban feldolgozni. Azokról a jelenségekről, amelyek minket érintenek, a mi életünket befolyásolják, elsősorban nekünk kell szólni. Ami az országban történt és történik, amire büszkék vagyunk, vagy ami elsősorban minket bosszant, azt nekünk kell műsorokban feldolgozni. Meséinket, dalainkat, zenéinket, hagyományainkat nekünk kell őrizni, bemutatni és másokkal is megismertetni. Nem sorolom tovább: a növekvő tömegkommunikációs versenyben a saját gyártású műsorokkal kell nekünk helytállni, de nem általában mindenféle műsorral, hanem a nemzeti kultúrát megjelenítő alkotásokkal, filmekkel, tévéjátékokkal, más dramatikus műsorokkal, dokumentumfilmekkel, zenei, mese, folklór és tájfilmekkel, sportműsorokkal és az igazán tévészerű, gyors, hiteles információt nyújtó, az életben eligazodni segítő tájékoztató, szolgáltató, szervizműsorokkal. Azt is meg kell jegyezni, hogy ezek közül több műfaj a nemzetközi piacon már ma is keresett műsorunk, és remélhetőleg az is marad. De szükséges a televízió nemzeti jellegének erősítése azért is, mert a már ma is erősen konvencionalizálódó, meglehetősen sok kétes értékű műsor elárasztaná a mi képernyőnket is.

Ezek mindegyike anyagi kérdés?

– A saját gyártású műsor növelése természetesen több pénzt igényel, éppen ezért fontos a szétforgácsolt erők összefogása, a műsorgyártás és sugárzás gazdasági-műszaki-technikai-technológiai bázisának korszerűsítése, a tévén és filmszakmán belüli beruházások, pénzeszközök tervszerű koncentrálása. Például már ma is nagyon időszerű volna a film- és tévészakma lehetőségeinek, adottságainak ésszerű összehangolása, a jobb és gazdaságosabb együttműködés kialakítása.

Meglesz mindehhez a szükséges anyagi bázis is?

– Reméljük, bár sok gondunk van. A Magyar Televízió hosszú ideig (1982-ig) eltartotta magát a bevételeiből, sőt tekintélyes összeget fizetett be az állami költségvetésbe is. Néhány éve azonban már a saját bevétel nem elegendő. Az elégtelen stúdiókapacitás és műszaki színvonal miatt most nagyobb mértékű és átfogó fejlesztésre és beruházásra van szükség. Erre most dolgozunk ki programot. A jelenlegi anyagi lehetőségeink csupán a szintentartáshoz elégségesek.

Ugyanakkor felvetődik az a kérdés is, hogy a jelenlegi tévés dolgozók alkalmasak-e az újfajta televíziózásra, vagyis a jövendő korszakban elég lesz-e az a tudásszint, az a riporteri stílus, amellyel most esetenként kimagasló műsorok születnek?

– Általában igen. Egyrészt azért, mert már az eddigiekben is megfigyelhető az új követelményeknek megfelelő változás. Újfajta, „televíziósabb” műsorok, újfajta stílus van kialakulóban. Jól jelzik ezt az olyan műsorok, mint például az Ablak, a Hétvége, a Jóreggelt, jónapot Magyarország, a Családi vasárnap délután stb. Ezek nemcsak új műsorok: biztató jelzései az újszerű televíziózásnak, egy korszerűbb stílus, magatartás megjelenésének, de biztatók az 1986-ban módosított műsorstruktúra eddigi tapasztalatai is. Az új, határozottabb karakterű műsorsávok kialakítása, az egyes és kettes program profiljának egyértelműbb meghatározása, az ismétlések és felújítások átgondoltabb rendszere várhatóan minőségi javulást is eredményezhet. Tudjuk, szerény eredmények ezek egy nagy kihívás idején, de megalapozása lehet egy korszerűbb televíziózásnak, amely nemcsak a „kihívások”, hanem az együttműködés, a felelősség vonatkozásában is új, nagyobb követelményeket és lehetőségeket teremt.

 

*

 

Az elmondottakból úgy tűnhet, hogy mindez igazából a kis lépések taktikája. Pedig könnyen kikövetkeztethető a jövő, amelyről már 1983-ban Hajdú János így írt A planetáris kommunikáció című cikkében: „Felkészülni ugyanis rövid távra és defenzív szellemben nem érdemes. Tudniillik nem is lehet... Az úgynevezett közvetlen televíziós műsorszórás, illetve vétel lehetőség lesz..., a lényeg minden esetben az, hogy történetesen Magyarország e tekintetben is »a népek országútján« terül el. Még a kezdeti időkre sem érdemes olyan intézkedési tervekben gondolkodni, amelyek szerint osztályozzák cseppnyi országunk területi körzeteit, hogy hol kell a vételhez nagyközösségi antenna, hol érdemes egyéni parabola-antennát invesztálni..., egyrészt minden feltételezés tiszavirág életű, mert bizonyosra vehető, hogy a kezdeményezők technológiája még jódarabig megelőzi a reagálókat. Másrészt az is feltételezendő, hogy a netán korlátozó típusú reagálásra olyan értelemben is agresszív technológiával válaszol az (ideológiai ellenfélnek minősülő) műsorsugárzó, hogy árban megy le a gyakorlatilag mindenki által elérhető vételt biztosító tömegcikkre.”

A Német Szövetségi Köztársaságban jelenleg egy 60 centiméter átmérőjű parabola-antenna (Magyarországra körülbelül 150 centiméter átmérőjű szükséges) ára 800–1000 DM. A hozzávaló kiegészítő berendezés körülbelül 500 DM-ba kerül. Ez az ár nyilvánvalóan alaposan csökken majd, mihelyst beindulnak a műsorholdak adásai és ezáltal lehetőség lesz a tömeggyártásra. Hozzávetőleg egy 1000 DM körüli felszerelés (20– 25 ezer forint) a külföldet járó, s véleményt formáló népesség számára hozzáférhető lesz.

Hajdú Jánost, A Hét főszerkesztőjét éppen az előbb idézett, a Filmvilágban megjelent cikke miatt is kértük nyilatkozatra. Hiszen mint hivatásos tömegkommunikátornak, saját bőrén és munkáján keresztül kell majd éreznie a műholdas programok kihívását.

Nem fél attól, hogy amikor Magyarországon is vehetők lesznek a műholdas programok, az ön politikai műsora helyett az emberek német vagy francia adást néznek majd?

– Öt éve dolgozom a televízióban. Eközben is azt tapasztaltam, hogy a magyar állampolgárok döntő többsége lojális társadalmi rendszerünkhöz. Éppen ezért nem látok abban semmi veszélyt, és nem vonom kétségbe az emberek azon jogát sem, hogy információigényüket több, vagy akár sok forrásból elégítsék ki. Mi ezt mindig szem előtt tartjuk és A Hét műsorát ennek az elvnek figyelembevételével szerkesztjük. Különben az a konkrét munkatapasztalatunk, hogy az emberek csak akkor fordulnak más információs forrás felé, ha a hazai hírek áramlása valamiért akadozik.

Hogyan látja a műholdas televíziózás helyzetét ma Magyarországon?

– Egy analógiával szeretnék erre a kérdésre válaszolni. A reformáció idején Luthernek és Kálvinnak meg sem fordult a fejében, hogy eszméik terjesztésében lemondjanak a Gutenberg-galaxis nyújtotta lehetőségekről. Pedig az akkori információs infrastruktúra eredetileg a katolikus klérus kezében volt. De ezek a reformátorok azzal vonzották a maguk oldalára a polgárságot és szereztek politikai hatalmat, hogy nemzeti nyelvekre fordították le a Bibliát és eljuttatták azt a potenciális hívőkhöz.

Vagyis?

– Mi sem közeledhetünk defenzíven az új technológiához.

Mennyiben változik meg, mondjuk A Hét tömegkommunikációs felfogása, informáló lehetősége, ha már a műholdas adások elérik az országot, a nézők százezreit? Vagyis mennyivel lesznek nyíltabbak a közölt információk?

– Szembe kell nézni rossz beidegződésekkel, túlhaladott gyakorlati elemekkel. Amíg él például az a tájékoztatáspolitikai elv, hogy csak az a hír, amit az érintett szocialista ország önmagáról kiad, addig lesznek nehézségek és fennakadások. Ezt az ellentmondást mi, újságírók, tévések, nem tudjuk feloldani. Ez nem is a mi feladatunk. Ezt az ellentmondást a politikai döntések szférájában kell felszámolni.

Vagyis, továbbra is előfordulhat az a képtelenség, hogy az ország egy-egy része képes információt lát műholdról, ugyanakkor a Magyar Televízió úgy tesz, mintha mi sem történt volna?

– Én azt hiszem, hogy bizonyos késéssel erre mindenki reagálni fog. Azt sajnálom csupán, hogy akár átmeneti időre is, kedvezőtlenebb pozícióból kell küzdenie mindazoknak, akik a politikai barikád innenső oldalán keresik a sikerélményt.

Megvan annak a reális veszélye, hogy, mondjuk, magyarul szólaljon meg egy külföldi műholdas adó?

– Szerintem nincs. Először is ezt nemzetközi egyezmények tiltják. Másodszor pedig nem kényszeríti erre semmi a műsorkészítőket. Mert – például – létezik az úgynevezett Basic-English, amely ötszáz szónyi. Ezt kiegészítve ábrákkal, piktogrammokkal és jó képi információval – már biztos siker. A számítógépes információfeldolgozás garantálja a gyors lebonyolítást is. Továbbá ma már nem feltétlenül szükséges a direkt agitáció, vannak kifinomultabb eszközök is. Az ilyen műsorok sugárzását pedig nem lehet jogi érvekkel megakadályozni, hiszen nemcsak az Egyesült Államoknak van ahhoz joga, hogy a világ bármely pontján tartózkodó állampolgárainak műsort sugározzon.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/04 61-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5865