KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Holtomiglan-holtodiglan

Sneé Péter

Csökkenteni a befektetés kockázatát – ez minden üzleti vállalkozás egyik fő törekvése. Ki annak tekinti a filmkészítést is, nem vonhatja ki magát a hatálya alól, következésképp ragaszkodik a már bevált receptekhez. Az újítás ugyanis azon veszéllyel jár, hogy esetleg elriasztja a nézőt, s üresen marad a kassza. Igyekezni kell tehát minél inkább emlékeztetni a kedveltre, az unalomig ismertre, már feltéve, ha egyáltalán képesek vagyunk rá.

Gene Quintano azonban ügyetlen mókamester, rossz viccmesélő, nem tudja jól előadni az ezerszer ismételt sztorit sem. Beéri avval, hogy különféle bizarr figurákat állítson lehetetlen helyzetekbe, s azután magukra hagyja őket, reánk bízva: min nevetünk éppen. Ha olykor mégis elszánja magát egy poénra, előtte nem felejt el figyelmeztetni, most következik az attrakció: színészeivel bugyuta képet vágat, hogy észrevegyük, ideje mulatni. Amikor pedig tétován elejt egy szituációt, „még jó, hogy nem történt semmi bajunk”-féle fordulattal köti a következő bágyadalomhoz. Jobbára az alkotók hibáin derülhetünk tehát, azt számolgathatjuk, hányszor vetül a mikrofon árnya szerencsétlen mímesekre, vagy miként feledkeznek meg az előző jelenet zárszaváról.

Ennél csupán az szórakoztatóbb, mennyire egybevág a gyártók és a forgalmazók gondolkodásmódja. Utóbbiakat vélhetően az ösztökélhette a produkció bemutatására, hogy főszereplőjével, Kim Cattrall-lal találkozhattunk már a Rendőrakadémia sorozatában, illetve a Nagy zűr Kis Kínában című opuszban. Vajon ennyi elég?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/09 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=565