KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/október
• Székely Gabriella: Rab vagy, amíg... Napló szerelmeimnek
• Szabó Vilmos: Hit, illúziókkal Egykorszak naplója
• Szilágyi Ákos: Dínomdánom pestis idején Ivan Lapsin és a 30-as évek
• Kézdi-Kovács Zsolt: Paris vu par...
• Bikácsy Gergely: Hétköznapok és tengerek
• Kézdi-Kovács Zsolt: Az élet számomra mozgás Jegyzetek Max Ophülsről
• Mezei András: A megtest(ület)esült előítélet Az utolsó szó jogán
• Koltai Ágnes: Ifjabb Julien Sorel Malom a pokolban
• Lukácsy Sándor: Történelem a gangon Isten veletek, barátaim
• Koltai Tamás: Füles farka Szamárköhögés
• Schubert Gusztáv: Pesti ámokfutók Zuhanás közben
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Fellini visszatér Moszkva
• Kovács István: Cselekvő szemlélődés Beszélgetés Feliks Falk lengyel filmrendezővel
• Zsugán István: Kitárt raktárajtók Pesaro

• Zalán Vince: A lelkiismeretfurdalás már nem elég A téma
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: A Jávor
• Hegyi Gyula: Doktor Minorka Vidor nagy napja
• Hirsch Tibor: Most és mindörökké
• Nóvé Béla: Bounty
• Szemadám György: Antonieta
• Schreiber László: 48 óra
• Tamás Amaryllis: Cutter útja
• Gáti Péter: Kicsorbult tőr
• Sulykos Ilona: Vissza a jövőbe
• Justyák János: A szenvedély hatalma

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Doktor Minorka Vidor nagy napja

Hegyi Gyula

 

Gyerekfilm, gondolom közhelyes egyszerűséggel, végeredményben kétféle akad. Van jó gyerekfilm, mely a felnőtt szemével nézve lényegében nem különbözik az egyéb jó filmektől, a gyerek számára pedig azokkal egyenértékű, de könnyebben, egészen természetesen feldolgozható hatást jelent. Aztán vannak csinált gyerekfilmek. Ezek, szemben minden öntörvényű művészi alkotással, nem a teljességre törekszenek, hanem valamiféle mesterségesen lekicsinyített világ szabályainak igyekeznek megfelelni. Mondjuk olyasminek, mint hogy gyerekfilmre kultúrpolitikai okok miatt szükség van, valami szerény összeg ilyesmire csak kihasítható a büdzséből, s túl komolyan amúgy sem érdemes venni az egészet. A mai gyerekközönség a tévé, a videó, a képregény jóvoltából vizuális mindenevő, a mozik korhatárról papoló jegyszedő nénijei egy régesrég elsüllyedt szokás utolsó, kedvesen felesleges őrei: a gyerek éppúgy nem csak gyerekfilmet néz, mint ahogy a hatvan feletti közönség sem kizárólag a nyugdíjasoknak szóló műsorokat figyeli a televízióban.

A Doktor Minorka Vidor nagy napja című gyerekfilm szerény elképzelésem szerint elsősorban olyan felnőtteknek készült, akiknek hivatalból kell dönteniük a hazai gyerekfilmek sorsa felett. Sólyom András és stábja mindent elkövetett, hogy a gyerekfilmmel kapcsolatos összes magas szempontnak eleget tegyen. A filmet író írta, egy másik író konzultált, a harmadik pedig dramaturgként működött közre. A történet kedves is, van is benne ötlet, épp csak egy rövid mesére, aprócska epizódra való: hihetetlen erőfeszítésbe kerülhetett nagyjátékfilmmé felduzzasztani. (Sajnos, ez a nagy erőfeszítés látszik is a filmen.) A téma mai is, gyerekes is, s amellett meglehetősen pozitív: végeredményben, ahol olyan bőségben akad élelmiszer, hogy másfél órán át lehet egymásra dobálni-lődözni, munícióképpen az ellenség fejéhez vágni, ott olyan nagyon rosszul nem mennek a dolgok. Néhány etióp falu gyerekei elélnének egy ideig a filmben ellődözött élelmiszeren, dehát ez a film nem is nekik született. Az ötletek közül némelyik – mint a címbeli beszélő, bölcsészdoktor tyúk, a rossz és még rosszabb emberek közt szárnyaszegetten felesleges jó tündér – kidolgozatlan marad, inkább csak körítésképp szolgál a nagy attrakcióhoz, a piaci sétához és háborúsághoz.

Ami a történet magvát, a kofák és a hentesek/halasok összecsapását illeti, ezt a film igen hosszadalmasán, de itt-ott tagadhatatlan leleménnyel dolgozza fel. A piac a mai Magyarországon igazán divatos dolog. Közgazdasági fogalomként szinte varázsige, mindennapi valóságában pedig zarándokhely, primer anyagi bőségünk nemzeti jelképe. Ételben-italban, húsban, zöldségben igazán nem szűkölködünk: akárki, brit miniszterelnök-asszony, amerikai rokon, keleti látogató egyaránt láthatja ezt a piacainkon. A piaci csata néhány képi ötlete valóban szellemes, már amennyire szellemesnek ítélhetjük az élelmiszerrel tüzelő gépfegyverek alapötletét. A szereplők, akiket szinte kizárólag színészek alakítanak, egészen olyanok, mint a hazai gyerekfilmekben játszó színészek általában. Vagyis mintha egy harminc-negyven éve készült „felnőttfilmben” játszanának. Kivéve némelyikük hangját-beszédét: ezt ugyanis éppoly nehéz megérteni, akárha egy mai, experimentális filmet látnánk-hallanánk. Ahogy dokumentumfilmekben olykor már előfordul, a hangtechnika és a vetítési körülmények mai állapotában érdemes lenne feliratozni egynémely magyar játékfilmet is.

Ami a film alaphangulatát illeti, a vállalkozást szürke és unalmas konzervativizmus jellemzi. Régi, poros babaházakban játszható ilyesfajta régimódi játék. Ami mindebben talán mégis vonzó lehetne, az ódon iránti divatos nosztalgia – nos, éppen azt rombolja szét tökéletes sikerrel a poros mesén átható erőszakos aktualizálás. Amikor már-már beleringatnánk magunkat a hagyományos mese szelíd unalmába, úgynevezett „mai” poénokba ütközünk: s mire az aktuális utalások talán-talán érdekesek lehetnének, a történet ismét a hagyományos mederbe csap vissza.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5185