KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/október
• Székely Gabriella: Rab vagy, amíg... Napló szerelmeimnek
• Szabó Vilmos: Hit, illúziókkal Egykorszak naplója
• Szilágyi Ákos: Dínomdánom pestis idején Ivan Lapsin és a 30-as évek
• Kézdi-Kovács Zsolt: Paris vu par...
• Bikácsy Gergely: Hétköznapok és tengerek
• Kézdi-Kovács Zsolt: Az élet számomra mozgás Jegyzetek Max Ophülsről
• Mezei András: A megtest(ület)esült előítélet Az utolsó szó jogán
• Koltai Ágnes: Ifjabb Julien Sorel Malom a pokolban
• Lukácsy Sándor: Történelem a gangon Isten veletek, barátaim
• Koltai Tamás: Füles farka Szamárköhögés
• Schubert Gusztáv: Pesti ámokfutók Zuhanás közben
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Fellini visszatér Moszkva
• Kovács István: Cselekvő szemlélődés Beszélgetés Feliks Falk lengyel filmrendezővel
• Zsugán István: Kitárt raktárajtók Pesaro

• Zalán Vince: A lelkiismeretfurdalás már nem elég A téma
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: A Jávor
• Hegyi Gyula: Doktor Minorka Vidor nagy napja
• Hirsch Tibor: Most és mindörökké
• Nóvé Béla: Bounty
• Szemadám György: Antonieta
• Schreiber László: 48 óra
• Tamás Amaryllis: Cutter útja
• Gáti Péter: Kicsorbult tőr
• Sulykos Ilona: Vissza a jövőbe
• Justyák János: A szenvedély hatalma

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Malom a pokolban

Ifjabb Julien Sorel

Koltai Ágnes

 

Íme, újra itt van az ötvenes évek „kisembere”, a szent naiv, az öntudatlan karrierista, a csendes akarnok, az a fajta félkész jellem, akiből akármi lehet: hős is és áldozat is. Csak a szeszélyes Fortuna a megmondhatója, mi lészen sorsa, tündöklés vagy bukás. Csupa bizonytalanság, csupa kiszámíthatatlanság – a véletlenek efféle apoteózisával már találkoztunk Vészi Endre és Gábor Pál Angi Ferójában. A különös véletlen emelte ki Angi Verát a bénító szürkeségből, s lökte arra az útra, amelyen a hozzá hasonló alkalmazkodó emberek ügyesen végig is mentek. Flandera János, a Malom a pokolban című regény és a belőle készült film főhőse Angi Vera édestestvére. A véletlen őt is a nagy lehetőség, a felemelkedés közelébe sodorta, s bár karrierjének indulása már-már karikatúraszerűen fantasztikus (1944-ben felkéredzkedett egy szovjet tankra, Budapesttől egészen az osztrák határig kísérte a katonákat, akik egy géppisztolyt adtak a kitartó kölyöknek; a fegyver a háború utáni zűrzavarban négy ember életét oltotta ki, de a megszeppent fiatalembert nem vonták felelősségre a gyilkosságért, csupán áthelyezték a Győr Megyei Tanács kulturális osztályára), szegénységben, kirekesztettségben fogant élete később pontosan úgy fordul meg, mint Angi Veráé. Valaki felfigyelt rájuk, vagy, hogy a korszak egyik közkedvelt kifejezését használjuk: kiemelték őket.

Az az embertípus, amelynek Angi Vera és Flandera János az irodalmi, illetve filmes megtestesítője, nem köthető egyetlen történelmi korszakhoz, Vészi és Moldova hőse bizonyos értelemben mégis tipikus figura. Ha csupán csak törleszkedőek, szolgalelkűek és karrieristák volnának, nem szimbolizálnák az ötvenes éveket. Különösségük az, hogy kegyet lehetett gyakorolni velük, fel lehetett emelni őket, boldogan elfogadták a fensőbbség nyájas, ugyanakkor alattomos és követelődző segítségét. Jót tettek velük, lehetőséget adtak nekik, a kívülállóknak és hitetleneknek, és ők a jóság és a lehetőség mértékével arányosan hálásak is voltak.

Az a „kisember perspektíva” amelyből Vészi Endre és Moldova György ábrázolta az 1945 és 1956 közötti korszakot, hozzásegít (hozzásegíthetne) ahhoz, hogy megértsük, milyen tartaléka, hátországa, csendes tömege volt annak a paternalisztikus hatalomnak, amely a „holnapra megforgatjuk az egész világot” jelszavával végül is súlyos válságba kormányozta az országot. Nem lennének persze teljesek ezek a karriertörténetek, ha megkerülnék azt a – történelmi dátumokkal is igazolható – tényt, hogy ugyanez a gondviselő hatalom irracionális félelme tetőfokán saját kreatúráiból is ellenséget csinált. Angi Vera és Flandera János sorsa itt válik ketté: az őzszelíd, kicsit ügyetlen, tétova nő csalhatatlan ösztöneivel ráérez a szörnyű bukás lehetőségére, és fantasztikusan lavírozik a láthatatlan akadályok között, ám a türelmetlen, akarnok férfinak fogalma sincs a veszélyről. Aláhull a mélybe. Igaz, ebben éppen úgy nincs logika, mint gyors felemelkedésében.

Nem lehet véletlen, hogy a görög mitológiában a Sors nőnemű. Ez a nőiesen szeszélyes Sors hányja-veti a Malom a pokolban hősét. Ott serénykedik körötte a három Moira: Demjén Ildikó, a mitugrász újságírónő és anyapótlék fonja, Bóni Erzsi, a szerencsétlen kalauznő gombolyítja, Altschuler Nagyezsda, az emigrációból hazatért teljhatalmú vezető sánta leánykája pedig elvágja Flandera János sorsfonalát. Az újságírónő csillantja meg előtte a karriert, a kalauznő az őszinte érzéseket, a funkcionárius fagyos lánya a társadalmi rangot, a végén aztán mindhármat elveszíti, még a film alapjául szolgáló regényben is, ahol életben marad, s tulajdon gyávaságán kívül még tüdőbajjal is küszködhet. Ez a charme és igazi becsvágy nélküli szocialista-realista Julien Sorel megtagadta szerelmét és gyermekét, elmenekült a kötelesség elől, és utolsó gesztusként egy kínos emléktől, Bóna Erzsi szőke copfjaitól is sietve megszabadult. A hajtincsek egy könyörgő levélben érkeztek, s_ a fiatalember maradék becsületéhez, lelkiismeretéhez szólnak. Hiába. Ezt a Flandera Jánost el tudjuk képzelni világunkban, bármily egyszerűen írta is le Moldova György, a figura sugall valami folytonosságot. Valahogy úgy, ahogy Angi Vera is, mondjuk lelkes vagy kevésbé lelkes hivatalnokként látjuk őket magunk előtt. Az a Flandera János, aki a filmvásznon megjelenik, egyszeri és kivételes alak; furcsa életének, zavaros históriájának apósa bosszúvágya és szolgálati fegyvere vet véget.

Maár Gyula filmre írta a Malom a pokolbant (és folytatását, A változások őreit), no nem az egész regény-folyamot, annak csupán egyetlen mozzanatát, az „új ember” születését és bukását. Az íróval közösen átformálta a történetet, s Flandera János élete végképp modellé egyszerűsödött. Életét a nők irányítják, nem is tanult meg mást, csak hogy elfogadja a felkínálkozó hölgyeket. Az első keserű, fájdalmas pofonból sem tanult (pártfogója, Demjén Ildikó jelenti fel az ösztöndíjbizottságnál, és ezzel nemcsak Moszkvától, a tanulástól, a nagy reményektől esett el, hanem elindult lefelé a lejtőn), másodszorra is elfogadta egy erőszakos nő kegyeit. Mert bármily esendő is a gyermekkorában megnyomorított Altschuler Nagyezsda, mégiscsak rangjával és hajthatatlanságával hódította meg Flanderát, aki utolsó reményének, megmentőjének tekinti a lányt. Számíthat rá, mint egykor az újságírónőre, és a kecsegtető lehetőségekért cserébe lemond az egyetlen nőről, aki valóban szereti. A regény hőse kétszer bukik el: először elbukik mint jogász (már ott állt az értelmiségivó válás kapujában, ám akkor jött a feljelentőlevél), másodszor elbukik mint ember (mert nem az érzéseire hallgat, hanem az érdekeit követi). A film megváltoztatta az előjeleket és személyes intrika áldozatává tette a fiút. Flandera szerelmi vétségéért bűnhődik meg, miután bizonytalanságával, döntésképtelenségével öngyilkosságba kergette Nagyezsdát, a játékbabát, a kis ékszerdobozt, akit apja valami „rendes” fiúnak szánt. Ezért kellett meglakolnia. Altschuler József, a „Legfelsőbb Katonai Ügyészség elnöke” egyszerre áldozata és haszonélvezője annak a hatalmi gépezetnek, amely többek között Flandera Jánost is kizárta az egyetemről. Már akkor féktelen haragra gerjed, amikor a fiú nem hajlandó terhelő vallomást tenni egyik munkatársára, s természetesen végképp nem tud belenyugodni abba, hogy lánya olyan embert válasszon, aki nemcsak politikailag kétes, nemcsak léhűtő, de társadalmilag sem egyenrangú. Amikor lelövi egy álmos hajnalon a nyílt utcán a fiút, nem csupán a lánya halálát torolja meg, bosszút áll a mesalliance-ért és a politikai vétségért is. Ebből a tetszetősnek tűnő politikai históriából éppen csak Flandera személyes felelőssége hiányzik. Azzal, hogy lelövik, ráadásul nem is akárki, egy bűnös mechanizmus kiszolgáltatottjává válik, s így ismét visszajutottunk ahhoz a jól ismert sémához, hogy azokban a bizonyos ötvenes években csak gyilkosok és áldozatok voltak.

Igazából még a főhősnek sincs sorsa ebben a filmben, históriái, viselt dolgai vannak, akárcsak Altschulernek és a többi kisebb-nagyobb hatalmasságnak, vagy Nagyezsdának, Erzsinek és gróf Károlyinak. Anekdotafigurák ők, legfeljebb részigazságok kimondására és hangulatok jelzésére alkalmasok. Még inkább nagy érzelmekére, amelyek elapaszthatatlanul áradnak. Itt mindenki szenved, ki a kivetettségtől, ki a meg nem értéstől, ki egyszerűen csak a szenvedésért magáért. A gőgös és rettenthetetlen Altschuler szívében éppúgy dúlnak a viharok, mint a felfelé kapaszkodó Flanderáéban, és boldogtalanok a nők is: két kézzel adják a szeretetet, mégis magányosak. Maár Gyula a szeretet poklába küldte hőseit, mintegy kötelességszerűen végigjárják a boldogtalanság és csalódás stációit, hogy bebizonyítsák: politika ide, nagy jelszavak oda, az embereket elsősorban vágyaik és érzéseik irányítják. Kis, hétköznapi igazságok, dísztelen képek, amelyek nem tolakodnak az érzelmek elé – ez a Malom a pokolban. Nem több, csupán álnaiv rácsodálkozás a múltra.

A Malom a pokolban majdhogynem csak félközelikből, a televízióban megszokott szűk képkivágásokból szerveződött film, s ez nem magyarázható csak az operatőr, Márk Iván személyével. A szó szoros értelmében élettelen a film, a főszereplőkön kívül alig látni embert a vásznon, az utcai jelenetek kongóan üresek, a presszó-kép olyan, mintha bábok ülnének benne. A Flanderát alakító Funtek Frigyes az egyetlen rendezői telitalálat, megjelenése, mozgása és viselkedése remekül idézi azt a generációt, amely egy háborúval és sok más megpróbáltatással a háta mögött fiatalon is koravén volt. Persze nem a szenvedélyes szeretet nyomasztotta őket, de hát ez egy egészen más történet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/10 32-33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5176