KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/március
• Vitézy László: „Úgy érezte, szabadon él” Részletek Vitézy László dokumentumfilmjéből
• Reményi József Tamás: Csak egy bűne van A Dunánál
• Magyar Bálint: A falusi színtér A szociológus szemével
A FILMVILÁG MOZIJA
• Fáber András: A popkrisztus pokoljárása Mechanikus narancs
• Ciment Michel: Elvetemült figurák Beszélgetés Stanley Kubrickkal

• Bikácsy Gergely: Alkímia Dél
• Báron György: A vakációzás nehézségei A zöld sugár
• Barabás Klára: A klip őse Marcel L’Herbier művének újjászületése
• Hudra Klára: A szívtelen asszony
• Barabás Klára: A csonka filmek doktora Beszélgetés Szilágyi Attilával
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Az ezredik kép Nyon
• Létay Vera: Civilizációs virágoskert Tokió
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Útvesztő
• Koltai Ágnes: Őrizet
• Szemadám György: A dzsungel könyve
• Nagy Zsolt: Onimasza
• Tamás Amaryllis: Reméljük, lány lesz
• Tamás Amaryllis: Fiú nagy fekete kutyával
• Gáti Péter: Szeretem a denevéreket
VIDEÓ
• Pataki Gábor: ...a teória aranyló fája zöld Kasseli jegyzet
• Boros István: Luxus? Szűkülő kazettapiac

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Marcel L’Herbier művének újjászületése

A klip őse

Barabás Klára

 

Párizs, London, Bologna, Trieszt, Stockholm, Madrid után Budapestre is eljutott az 1924-ben készült Marcel L’Herbier film, A szívtelen asszony (l’Inhumaine) restaurált, újrazenésített filmváltozata. Az Uránia filmszínházban tartott, élőzenével kísért bemutatóra a Restaurer recréer? (Restaurálás = újraalkotás?) című, francia–magyar kulturális rendezvénysorozaton került sor.

„Lesújtó, hogy milyen sok film veszett el, mivel a szakemberek véleménye szerint joggal gondolhatjuk, hogy az 1895. (tehát a filmművészet megszületésének hivatalos dátuma) óta készített filmeknek csaknem a fele eltűnt.” – olvasható A szívtelen asszony restaurálását irányító Franz Schmidtnek, a Bois ď Arcy Filmarchívum igazgatójának előadásában.

Megdöbbentő adat, amely magyarázatul szolgál a filmrestaurálás, a pusztulásnak indult régi kópiák megmentése iránt néhány év óta világviszonylatban megnövekedett érdeklődésre.

Patric Brunie, a La boite à images filmvállalat tulajdonosa, a filmrestaurálási munkálatainak producere – mint minden külföldi díszbemutatóra –, a budapesti előadásra is ellátogatott.

A filmbemutató után a francia filmrestaurálás helyzetéről, a felbecsülhetetlen kulturális értékek megmentésének esélyeiről beszélgettünk.

Első kérdésünk elvi jellegű. Mi a francia filmrestaurálás fő szempontja: az, hogy a kópiát minél eredetibb állapotban visszaállítsák (esetleg még azon az áron is, hogy töredékes marad), vagy az, hogy kikozmetikázott állapotban, a mai ízlés szerint tálalják a nagyközönség számára?

– Én azt hiszem, hogy a francia filmrestaurálásra inkább az első megoldás a jellemző; az amerikaiak „kozmetikáznak”. Hogy a film kommerciális értékét növeljék, kiszínezik még az eredetileg fekete-fehér kópiákat is és kísérőzenével látják el a néma, vagy addig csupán zongorakísérettel vetített filmalkotásokat. A szívtelen asszony kópiájának kiszínezése, valamint a kísérőzene hozzáadása nem ilyen jellegű eljárás a részünkről. Marcel L’Herbier eredeti, 1924-es kópiája is színezett volt.

A mi restaurálási munkánk, amely a Párizs melletti Bois d’Arcy Filmarchívumban készült, történeti és technikai jellegű volt. A film színezését emlékezetből és részben a rendező visszaemlékezései alapján, a nyolcvan éves Jean Dreville készítette, aki már hatvan évvel ezelőtt is részt vett a film létrehozásában. A színdramaturgiának rendkívüli a jelentősége ebben a filmben. Dreville az utolsó, laboratóriumi jelenetet kockánként, ecsettel színezte ki. Elképzelheti, hogy milyen hatalmas munka volt ez! A film eredeti zenéjét Darius Milhaud szerezte, ez a partitúra azonban elveszett. Az új zenét Jean-Christophe Desnoux, egy tehetséges, fiatal zeneszerző komponálta.

Az átlag magyar mozinézőnek nem sokat mond Marcel L’Herbier neve. Milyen helyet foglal el a francia filmtörténetben?

– Külföldön talán nem is érzékelik kellőképpen, milyen fontos szerepe van Marcel L’Herbier-nek a francia filmtörténetben. Ő volt az IDHEC. (Filmművészeti Főiskola) megalapítója, valamint elnöke a Francia Filmtudományi Intézetnek (Cinémathèque). Azért is vált korának szimbólumává, mert egyformán jelentős volt művészként és a filmkészítői mesterség szempontjából. Nálunk éppen ezért mindenki szereti és becsüli őt, a kommunistáktól a legfelsőbb arisztokráciáig. Ki kell emelnem, hogy L’Herbier rendkívül gondosan, figyelmesen irányította a főiskolát. Ugyanakkor A szívtelen asszonnyal az elsők között alkotott maradandót a francia filmművészetben.

Egyetlen kópia maradt csak fenn a filmből?

– Még a rendező életében (L’Herbier 1979-ben halt meg) találtunk egy dubnegatívot, amelyről – a rendező irányításával – sikerült lehúzni egy fekete-fehér pozitív kópiát, a Franz Schmidt vezette Bois d’Arcy Filmarchívumban. A kópia nem volt túl jó minőségű, ennek ellenére 1986-ban sikerült rekonstruálni a színeit. A filmnek megváltoztattuk a ritmusát, vagyis a másodpercenkénti 18 kockát áttettük másodpercenkénti 24 kockára. Talán egy kicsit ellentmondásos, vitatható eljárás, hogy a mozgás ritmusát maivá tettük – innen a jelentősége annak a ténynek, hogy a filmhez mai zenét illesztettünk. Ez alapján már sikerült egy tökéletes kópiát lehúznunk, ezt a filmográfusok segítségével főcímmel láttuk el, hiszen az is elveszett, majd Jean-Christophe Desnoux zenéjével néhány hangos standard kópiát gyártattunk, így tehát a mostani közönség már a végeredményt láthatja, a technikailag restaurált, zenével ellátott filmet. A Franz Schmidt vezette, körülbelül 12 fős team nagyon jó munkát végzett, hiszen az az egyetlen dubnegatív, ami előkerült a filmből; rettenetesen rossz állapotban volt, s a hosszantartó, alapos restaurálási munkának hála, a pozitív kópia nagyon korrekt, élvezhető.

De ez főleg a képek tartalmának köszönhető, hiszen egy fantasztikus, csodálatosan szép, modern világ elevenedik meg szemünk előtt. L’Herbier filmje még ma, hatvan év múltán is tökéletesen aktuális. Nemrég mondta nekem Dreville, hogy ez a film a klip őse.

Mennyi időt vesz igénybe a film restaurálása?

– A restaurálás kezdete visszanyúlik arra az időszakra, amikor L’Herbier még élt, ugyanis, mint már elmondtam, egy fekete-fehér kópia restaurálását még ő kezdte el barátjával, a Bois d’Arcy Filmarchívum igazgatójával. Ennek a fekete-fehér, néma kópiának a restaurálása nagyon hosszú időt vett igénybe, ennek ellenére már ez a kópia is járta a világot.

Űgy mondhatnánk, hogy véletlen, hogy a hatalmas, feldolgozásra váró anyagból éppen ezt a filmet választottuk ki. Az Univers de la Science (Tudomány világa) estélyt adott, amelyen beszélgetéssel egybekötve bemutatták A szívtelen asszonyt. Félő volt, hogy a csaknem 2 és fél órás némafilm próbára teszi a közönség türelmét, ezért felkérték Jean-Christophe Desnoux-ot, hogy készítsen zenei vázlatot a bemutatóhoz. Tehát minden itt kezdődött. Az estélyen részt vett a rendező unokaöccse lánya is, akik úgy találták, hogy a 26 éves zeneszerző tökéletesen ráérzett L’Herbier szellemére.

Ezután a rendező egykori munkatársainak, barátainak a segítségével megindult az aprólékos rekonstrukció. Először is a történeté. A munkálatokban részt vett a rendező lánya is, pedig először nagyon félt hozzányúlni ehhez a filmhez, hiszen ennek kudarca nagyon megtörte az apját, aki évekig nem is tudta kiheverni a rossz fogadtatást. Ráadásul, mivel saját maga volt a producer is, a bukás anyagilag is tönkretette.

Ilyen nagyot bukott a film?

A filmet 1925-ben mindössze négyszer mutatták be Párizsban; mindannyiszor hatalmas botrányok, rendbontások kísérték az előadást. A film után az emberek összeverekedtek az utcán. A korabeli közönség, a filmkritikusok, de még a filmrajongók is félreértették a filmet. A félreértés talán abból adódott, hogy a forgatókönyv nem hasonlítható a hagyományos irodalmi narrációjú forgatókönyvekhez, inkább olyan, mint egy opera szövegkönyve. Tehát még a filmrajongók többsége is eleve elhibázottnak tekintette. Véleményem szerint nem az, ugyanis a forgatókönyv egyértelműen arra törekszik, hogy a film képzőművészeti dimenzióit juttassa érvényre, egyfajta képzőművészeti parabola. Marcel L’Herbier filmjének alcíméül a következőt választotta: „Jelenkori tündérmese”. Az volt az elképzelése, hogy a filmes hagyományokkal és a hagyományos filmtörténettel szakítva, képzőművészeti tündérmesét hozzon létre.

A bukás után hogyan alakult a film sorsa?

– A hatalmas botrány ellenére világkörüli útra indultak vele az alkotók. A stáb csoportokra bomlott, és más-más tagok kísérték az egyes kópiákat az egyidőben, a világ különböző részein rendezett bemutatókra. A filmet megtapsolták Madridban, gyűlölték Londonban, megint másutt szerették, tehát A szívtelen asszonyra minden közönség másképpen reagált.

És a mostani vándor-bemutató során milyen a közönség fogadtatása?

– Az 1986-os bemutató-sorozat ilyen szempontból hasonló volt, azzal a különbséggel, hogy a zene általában mindenütt sikert aratott. Madridban ezer ember látta, és nemigen tudott mit kezdeni vele. Szépnek, de nagyon ellentmondásosnak érezte. Ezzel szemben a stockholmi közönség fogadtatása egyszerűen fantasztikus volt. A fiatalok fel akarták venni a zenét, tapsoltak, éljeneztek.

L’Herbier könyvében, a La tête qui tourne-ban olvasható egy szép mondat, amit már nagyon idősen, fél évvel a halála előtt írt magányában: „Csak egy tanácsot adhatok a fiatal filmeseknek: vessék meg a pénz hatalmát! Talán egy nap a dolgok a visszájukra fordulnak, és azokat az embereket, akiket egykoron lebecsültek és megtagadtak, el fogják ismerni.” Ez a jóslatnak is beillő gondolat tökéletesen beigazolódott, hiszen a Desnoux zenéjével kísért, restaurált filmet párizsi világpremierje után esténként háromezer ember tekintette meg, és a film hatalmas diadalt aratott. A fiatalok tetszésnyilvánításként úgy fütyültek és kiabáltak, mintha rock-koncerten lennének, felrohantak a színpadra, úgy ünnepelték a filmet.

Ez a film a fiataloké. A szívtelen asszonyt készítő stáb átlagéletkora 28 év volt. Nem tudom, önöknél hogy van, de nálunk, Franciaországban általában csak az idősebb generáció jut filmkészítéshez. L’Herbier már hat fontos filmmel a háta mögött még mindig csak 35 éves volt, amikor ezt a maga korában rendkívül magas költségvetésű filmet elkészítette.

Milyen cégek, vagy kik finanszírozták A szívtelen asszony restaurálását?

– A restaurálás hatalmas összegbe került, éppen ezért a költségekből több intézmény, vállalat is részt vállalt. Először is a Kulturális Minisztérium, a Georges Pompidou Központ, a Filmarchívum, a Damiens Stúdió, vagy az én filmvállalatom, a La boite a images, de a sort folytathatnám.

A finanszírozókhoz sorolhatnánk akár az Air France-ot is, amely ingyen vállalta a külön e filmzenéhez szerkesztett, több tonnás szintetizátornak, a percuphone-nak a szállítását.

Hány film restaurálását végzik évente a Filmarchívumban?

– Pontos számot nem tudok mondani, hiszen a restaurálásra fordított idő függ az egyes kópiák állapotától, és ez minden esetben változó. A Filmarchívum állományában jelenleg körülbelül 95 ezer filmcím van regisztrálva, ez körülbelül 720 ezer tekercset jelent. A szakértők véleménye szerint a valaha is készített filmeknek körülbelül a fele veszett el technikai problémák (megőrzési, tárolási gondok, az anyag bomlása stb.), valamint az emberi gondatlanság miatt. Ez óriási mennyiség, hatalmas, soha nem pótolható veszteség, hiszen ennek nagy része kiváló alkotás volt. Ráadásul megnehezíti a filmek számontartását, összegyűjtését az a tény is, hogy jó részük jogai magánkézben vannak. Franciaországban nincs megnyugtató módon rendezve a filmek jogainak a kérdése. Bertrand Tavernier vezetésével nagy harc folyik nálunk a rendezők jogainak az elismertetéséért. A zeneszerzők rendelkeznek az általuk szerzett zeneművek jogaival, míg a filmrendezők nem. Tavernier egy ankéton elmondta, hogy a csődbe ment producerek vásárokon remekművek dubnegatívjait adják el kilóra, ezer-ezerötszáz frankért!

Ezek között azután sok az olyan, amely így örökre eltűnik. Semmi és senki nem védi Franciaországban a filmrendezők jogait. Éppen ezért felbecsülhetetlen értékű a Bois d’Arcy Filmarchívum munkája, hiszen a filmrestaurálás kapcsán a filmek jogi helyzete is előtérbe került. 1980 óta működik már egy nemzetközi szövetség is az UNESCO támogatásával, amely szervezett formában próbálja megmenteni az enyészettől egyetemes kultúránk értékeit...

 

*

 

A szívtelen asszony magyarországi, élőzenei bemutatójára eljött a restaurált változat zeneszerzője, Jean-Christophe Desnoux is, hiszen ő játssza a kísérőzene zongoraszólamát és ő tanította be a magyar zenészeket. Először a párizsi Iparművészeti Főiskolán végzett tanulmányokat, ahol jelenleg is videótechnikus. Később zeneszerzést tanult, majd bérzongoristaként dolgozott Franciaországban és Martinique szigetén. Kabarékban lép fel, festészeti-zenei performance-okon vesz részt, kísérőzenét szerez rövid- és videófilmekhez: még csak 31 éves, máris kalandos életút áll mögötte.

Tudjuk, hogy az 1925-ös párizsi ősbemutatón is zenekar szolgáltatta A szívtelen asszony kísérőzenéjét. Ki szerezte az eredeti filmzenét?

– Darius Milhaud komponálta. De ellentétben az enyémmel, amely végig, az egész film során hallható, az ő kísérőzenéje csak három, körülbelül 5–5 perces zenedarabból állt. Ha hihetünk a legendának, az első hangok akkor csendültek fel először, amikor a filmből már több, mint egy óra eltelt. A dráma csúcspontján üstdobok és dobpergés kísérte a reménytelenül szerelmes mérnök autójának lezuhanását a szikla tetejéről. A másik két zenei betét az utolsó laboratóriumi jelenet során volt hallható. A maga korában rendkívül eredeti ötlet volt az, hogy Milhaud a kísérőzenét ütőhangszerekre és zenekarra komponálta. Ez a partitúra sajnálatos módon elveszett, ugyanis az amerikai bemutatóra elküldték az egyetlen (!) kézzel írott példányt, és a csomagot szállító hajó elsüllyedt. Ugyanakkor fennmaradtak Milhaud-nak más szerzeményei (amelyek hallatán az embernek az az érzése, hogy azok bármely némafilmhez illenének), így tehát a stílusra vissza lehet következtetni.

Ön tehát Milhaud stílusában próbálta megkomponálni a kísérőzenét?

– Nem törekedtem sem arra, hogy hasonlítson rá, sem arra, hogy attól gyökeresen különbözzön. Mivel a film saját kora képzőművészeti tendenciáit próbálta visszatükrözni, az én elképzelésem az volt, hogy a néző e csaknem 2 és fél órányi zenében a kortárs zene egész történetét felfedezhesse.

A kísérőzene a húszas évek zenei világából indul ki, majd fokozatosan egyre modernebb lesz. Az elején erőteljesen érezteti hatását L’Herbier kedvenc zeneszerzőjének, Debussy-nek a művészete, később egyre több a satie-s mozzanat. (Érdemes megjegyezni, hogy a film forgatásakor, 1923-ban többször is megfordult Satie a Joinville-i Stúdióban.) Majd a Fats Waller és Bix Beiderbecke inspirálta jazz-betéteken keresztül elérkezünk a komputerzenéhez. A Fernand Léger tervezte laboratórium jelenetében egy különös hangszer, a percuphone hallható. Ezt a húros-ütős, mechanikus szintetizátort, amely különös keveréke a szövőszéknek és az elektronikus tamtamdob-nak, megszólaltatója, Patrice Moullet tervezte direkt ehhez a filmzenéhez. A kísérőzene tehát nem rekonstruált, hanem teljesen eredeti alkotás. Természetesen nem minden előadás élőzenei bemutató, a hanganyagot rögzítettük, létezik 2–3 fényhangos kópia is A szívtelen asszonyból.

A filmben két „avantgardosított” ukrán népdal is elhangzik, amit Budapesten Csengery Adrienn adott elő...

– Milhaud kísérőzenéjében nem szerepeltek dalok. Ezt az ötletet maga a film szolgáltatta, hiszen A szívtelen asszony egy énekesnő történetét meséli el. A főszereplő, Georgette Leblanc (Maeterlinck élettársa és ass Arsène Lupin szerzőjének lánya), maga is korának egyik híres dívája volt. Ukrán népdalokat azért választottam, mert a filmben látható, hogy az énekesnőt balalajka kíséri. Akkoriban Franciaországban rendkívül divatosak voltak az orosz, ukrán népdalok, táncok. Az Orosz Balett a film forgatása idején rendszeresen tartotl előadásokat Párizsban, hihetetlen népszerűségnek örvendtek. A nagy énekesnők pedig világkörüli turnéikról magukkal hozták azoknak az országoknak a dalait, ahol megfordultak...

– Hogyan kapta a megbízatást, hogy zenét szerezzen A szívtelen asszonyhoz?

– Val-De-Marne-ben van egy Tudomány és Technika a Filmművészetben elnevezésű fesztivál, amelynek a díszbemutatóján öt évvel ezelőtt ez az alkotás szerepelt. (E film lényege ugyanis a tudomány apológiája, hiszen egy futurista látomásban már megjelenik a televízió, valamint egy olyan gép is, amely képes érzelmileg átalakítani, sőt, a halálból visszahozni embereket.) Készítettem tehát egy zenei vázlatot zongorára, amit meghallgatott a rendező lánya, Marie-Ange L’Herbier is. Nagyon el volt ragadtatva és azt nyilatkozta, hogy apja tökéletesen ilyen szellemben képzelte el a kísérőzenét és a film tulajdonképpen csak most, hatvan évvel később készült el igazán...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/03 32-35. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5070