KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/június
POSTA
• Ács Miklós: Kedves Filmvilág!

• Dániel Ferenc: Mister Úriember A Hitchcock-kennel
SOROZATGYILKOSOK
• Varga Zoltán: Rémület-kommersz A pszichológus szemével

• Bikácsy Gergely: Zazie, a kívülálló Louis Malle lidércfényei
• Ardai Zoltán: Sweet Movie Niagara kanális
• Fábry Sándor: Ödi-papi A hús
1895–1995
• Schubert Gusztáv: Lassított lónézés Székely Bertalan, az ősfilmes
• Beke László: 16 kocka igazság
• Székely Bertalan: A mozgás hogyan látszik?

• Lajta Gábor: A film újra meg újra A moziról beszél: El Kazovszkij
MAGYAR FILM
• Ozsda Erika: Főiskolai legenda Tanítványok Szőllősy Éváról
ANIMÁCIÓ
• Antal István: Donald kacsa magyar hangja Beszélgetés Michael Alexander Mehlmann-nal
KRITIKA
• Marton László Távolodó: Rock-bizarr David Bowie és a marsbéli pókok
• Hegyi Gyula: Magyar mártírium Lefegyverzett ellenséges erők I–II.; Magyar nők a Gulágon I.
• Békés Pál: A pinty hallgat A csalás gyönyöre
KÖNYV
• Ardai Zoltán: Hirsch Tibor: Bosun! Greenaway-jegyzetek
• Kelemen Sándor: Berkes Ildikó: Kurosawa Akira
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: My Girl (Az első szerelem)
• Hegyi Gyula: Grand Canyon
• Koltai Ágnes: Az Oroszország Ház
• Mattesz Mónika: Őrült szafari
• Turcsányi Sándor: Coming out
• Sárközi Dezső: Tini nindzsa teknőcök II.
• Asbóth Emil: A prosti

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az Oroszország Ház

Koltai Ágnes

Nem sikerült Tom Stoppadnak, pedig ő Shakespeare-t is átköltötte (Rosencrantz és Guildenstern halott); nem sikerült Sean Connerynek, az egyik leghíresebb James Bondnak; és nem sikerült a mandulaszemű Michelle Pfeiffernek valódi orosz szelet kavarni ebben a félorosz spiontörténetben. Afféle úti- és szerelmesfilm lett John le Carré amúgy sem pergő kémregényéből (Az Orosz Ház), a több száz oldalas tépelődésből: mi is a kém, hős vagy áldozat, nagyszabású kalandor vagy ügyes megfigyelő-kisiparos?

Le Carré regényének újszerű kérdésfelvetése az volt, hogy ha a Szovjetunióban beköszöntött a glasznoszty, akkor ezt a brit és az amerikai titkosszolgálatnak tudomásul kell-e vennie, avagy űzzék tovább a kémek és ellenkémek a maguk kis játékait? Mire a könyvet megfilmesítették, s mire az eljutott hozzánk, kiköszöntött a glasznoszty, mi több, már az új államalakulat is bomlani készül, úgyhogy van valami ódon lehelete a történetnek. Amolyan Pál utcai fiúk-féle grundháborúnak tűnik az amerikai és a brit kémszolgálat rivalizálása, a KGB előli bújócska, nem beszélve az olyan műkedvelő színielőadásokra emlékeztető jelenetekről, mint a szovjet pszichiátriai osztályon tett látogatás, a beállított utcajelenetek, és a realitást meghazudtoló lakásbelsők.

Az orosz medvét John le Carrénak sem sikerült becsalogatnia a sűrűbe, de amit a rendező, Fred Schepisi próbál ránk erőltetni valóság címén, az már szinte megejtően naiv. A kamera szerencsére többször is elszáguld a Vörös tér felett, kimenekül Zagorszkból, s még Leningrádban is tétován időz. Inkább Lisszabonba menekül, a „fehér városba”, Európa csücskébe, ahol minden olyan szervesen ódon. Jobb lett volna, ha egy tapodtat sem mozdul innen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/06 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=496