KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/december
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: FIPRESCI- kollokvium Milánóban
• N. N.: Megújuló művész-mozi Szombathelyen
POSTA
• Fáber András: Wittgenstein és az öngyilkosság

• Hirsch Tibor: Kedvenc ellenségünk USA vs. SzU
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Boldogtalan békeidők Velence

• Molnár Gál Péter: Egy nagyváros kamarazenéje Mesék a járdán
• Barna Imre: Tavaszelő, Moravia, Budapest
• Ardai Zoltán: A hideg boldogság Lang némafilmjei
• Bikácsy Gergely: A fáradt halál rendezője Lang
• N. N.: Fritz Lang filmjei
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Európa Áruház Locarno
KRITIKA
• Lengyel László: Az ablak csukva van Magyar rekviem
• Kovács Ágnes: Képlélektan Szoba kiáltással
• Dániel Ferenc: Foltok a világatlaszon Forradalom után
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: Találkozások (Wallenberg)
• Sneé Péter: „hol zsarnokság van...”
• Szemadám György: Dick Tracy
• Fáber András: A fül
• Hegyi Gyula: Előre a múltba
• Koltai Ágnes: A betörés
• Gáti Péter: Jézus élete
• Szemadám György: Sárkány és Papucs
• Tamás Amaryllis: Ifjú Einstein
ELLENFÉNY
• Báron György: Az eladó és az iskolamester

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Wittgenstein és az öngyilkosság

Fáber András

 

„Miért ír az ember? Mert nem elég

jellemes, hogy tartózkodjék tőle.”

(Kari Kraus)

 

A Filmvilág októberi számának megjelenése után több olvasó felhívta figyelmemet arra, hogy Ludwig Wittgenstein osztrák gondolkodó (Bécs, 1889 – Cambridge, 1951)nem követett el öngyilkosságot, mint azt én az Eszterkönyv című filmről írott kritikám egy mellékmondatában állítom róla.

Az eset némi magyarázatra szorul.

A XIX. század vége és a XX. század első fele az Osztrák–Magyar Monarchiában, illetve annak felbomlása után az utódállamokban sajátos, túlfűtött szellemi életet hozott. Sok kiválóság választotta az élet önkezű befejezésének útját (egyedül Ausztriából hamarjában a következők jutnak az eszembe: Ludwig Boltzmann fizikus, Ottó Mahler, a híres zeneszerző testvére, maga is muzsikus, Georg Trakl költő, Eduárd Van der Null, a bécsi Operaház építésze, Ottó Weininger lélekgyógyász és Stefan Zweig író), hogy egyéb, a filmesek képzeletét is megmozgató híres esetekről ne is beszéljünk (Rudolf főherceg, Redl ezredes).

Ludwig Wittgenstein hét testvére közül három is eldobta magától az életet: Hans, akit a zene vonzott, Rudi, aki a színházért lelkesedett, és Kürt, aki az olasz fronton harcolt.

A filozófus sokáig vívódott öngyilkos gondolatokkal, mint erről Naplójegyzeteinek számos bejegyzése tanúskodik 1914–1916 között, de még 1926-ban is hasonló késztetéseiről számol be barátjának, Paul Engelmannak.

Unokaöccse elmebeteg volt, aki „nem megírta, hanem megélte filozófiáját”, legalábbis ezt tanúsítja róla Thomas Bernhard osztrák író, aki viszont néhány éve lett öngyilkos.

Wittgenstein halálának körülményeire több volt tanítványa úgy emlékszik vissza, hogy „hagyta magát meghalni”.

Hogy természetes halállal halt-e meg?

Egy dolog bizonyos. Nem kérte utolsó szavaival, hogy „Uraim, ne lőjenek!”

Mindez természetesen nem változtat sem a kritikám többi állításán, sem Wittgenstein jelentőségén.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4752