KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Metamorfózis

Ardai Zoltán

 

Egy jóképű, tündöklő szellemű és kosárlabdázásban is elsőrangú fiatal tudós-tanár rendkívüli élettani felfedezés küszöbére jut, de girhes és konzervatív egyetemi fölérendeltjei megvonják tőle támogatásukat és nem sok hiányzik, hogy már a laboratóriumból is kitiltsák. – A Metamorfózis első félórájában mi sem jelzi előre a közelgő horror-fejleményeket. Az amerikai kutatóélet itt bontakozgató, egyszerre lelkes és kritikus rajza szokványos ugyan, de körültekintő; a kamera mintegy csak „végzi dolgát”, mellőzve bármi furcsa sugallatot; még csak holmi nyugtalanító zenei motívumok vagy érthetetlen álomképek sem tünedeznek fel. Ilymódon maga a film korántsem metamorfózison megy át a későbbiekben – mint a halhatatlanság pokoli szérumát önmagán kipróbáló hőse – hanem szándéktalan komikumú, átmenet nélküli műfajváltásokon. A kitűnő tudós egyszercsak hű famulusa torkának ugrik és kitépi a gégéjét (az addig gondosan jellemzett jóbarátot próbababa módjára látjuk ledőlni) – ezt a rémpillanatot az előzmények után képtelenség komoly elszörnyedéssel átélni. Mire pedig áthangolódunk új sémákra, egy ámokfutófilm feszültségeire, felpattan valamely fémkapu, és a főhős gőzfelhőben kalimpáló, irdatlan fogazatú sárkánygyíkként totyog elénk. „A múlt lidérce!” – dörög fel valaki a kapu előtt várakozók közül, ám ez nemhogy ellensúlyozná, inkább betetőzi a nagyjelenet vidámparki hangulatát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/10 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4728