KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Szellay Alice (1918–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Szilágyi Ákos: Tabuk és totemek A szabadság csele
• Lengyel László: Tabuk és totemek A szabadság csele
• Kovács András Bálint: Tabuk és totemek A szabadság csele
• Jancsó Miklós: Tabuk és totemek A szabadság csele
• Bikácsy Gergely: Tabuk és totemek A szabadság csele
• Schubert Gusztáv: Tabuk és totemek A szabadság csele

• Almási Miklós: Mr. Hákli zsebből forgat Doku-fikció Steve Soderbergh-ről és a videóról
• Bikácsy Gergely: A lenyergelt szamár szex, hazugság, videó
• Sneé Péter: Szagos siker John Waters piszkos gyönyörűsége
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A gazdag keleti rokon Cannes 2.
LENGYEL FILM
• Kovács István: A kegyetlenkedés esztétikája Kihallgatás
• Koltai Ágnes: Lelki vitamin Márciusi mandula

• Várkonyi Tibor: Faulkner kalandja de Gaulle tábornokkal Egy meghiúsult filmterv
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A konyharend lovagjai Vattatyúk
• Schéry András: Csodák Milánóban Maurizio Nichettiről
VIDEÓ
• Hirsch Tibor: Fényképezz vissza! Videóvilág
FESZTIVÁL
• Fáber András: Közeledések Strasbourg
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: Homo novus
• Tamás Amaryllis: Csoda Manilában
• Hegyi Gyula: Fekete mágia
• Koltai Ágnes: Az emlékmás
• Kovács András Bálint: Vadászat a Vörös Októberre
• Harmat György: Párjáték
• Fáber András: Lévy és Góliát
• Szemadám György: Űrgolyhók
ELLENFÉNY
• Koltai Ágnes: Katharina Blum meg a tisztesség

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Ellenfény

Katharina Blum meg a tisztesség

Koltai Ágnes

 

Ólomidő, Kés a fejben, Harmadik nemzedék – (nyugat)német filmek német emberekről. Nem német terroristákról, dehogy, német férfiakról és nőkről, akik félik és szolgálják az erőszakot; akik, rabjaként egy ideológiának, ölnek és öletnek; akik a negédes nyárspolgárság elől egyenesen a világforradalom ragadozó karmaiba menekülnek. Férfiak és nők, akiknek – úgymond – elegük van a német történelemből és a német bűnökből, akiket nem kábított el a német gazdasági csoda, s akiknek a lefegyverzett Németország demokráciája kevés.

Margarethe von Trotta (Ólomidő), Reinhard Hauff (Kés a fejben), Rainer Werner Fassbinder (Harmadik nemzedék) a maga módján dolgozta fel a német városi gerillák különös forradalmi romantikáját, zavaros hősiességét és durva politikai krakélerségét. Az Ólomidő, a Kés a fejben és a Harmadik nemzedék a filmművészet, az új (nyugatnémet film fontos alkotásai – nem a választott téma, hanem a jellem- és helyzetábrázolás miatt. A filmtörténet részei, de milyen érzésekkel néznénk ma újra, s milyen érzésekkel nézik majd a jövendő generációk? Eltűnt a forradalmi (ál)pátosz: s egyébként is: a főbelövések, az emberrablások, a robbantgatások nem rázták fel a „tespedt nyárspolgárokat”.

A naiv kispolgár, Katharina Blum tisztességét a vadra éhes sajtó hiénái lopták el, de vajon ki akart Margarethe von Trotta, Reinhard Hauff és Rainer Werner Fassbinder művészi becsületével csúfolód-ni? Hiábavaló volt az erőszak-forradalom provokálása.

Trotta, Hauff és Fassbinder továbbment azon az úton, amit a terroristavadászat csúcspontján egy, a lelkiismeretére és a politikai érdekektől független jogrendre kényes úr jelölt ki...Kegyelmet akar-e Ulrike Meinhof vagy törvényes eljárást?” – tette fel a kérdést 1972-ben a Der Spiegefoen írt cikkében Heinrich Böll. Semmi sem igazolta jobban Böll erkölcsi és jogi posztulátumát, mint az írás nyomán támadt vihar, szitok- és névtelenlevél-hullám. Egy pillanatra újra fellángolt a hisztéria, a féktelen gyűlölet, ami vért akart, akár a jogrend árán is. „Kegyelmet akar-e Ulrike Meinhof vagy törvényes eljárást? Még ha egyiket sem akarja, valaki akkor is fel kell, hogy ajánlja neki. Ennek a pernek le kell zajlania, mégpedig az eleven Ulrike Meinhoffal szemben, a világ közvéleményének színe előtt. Különben nemcsak ő és maradék csoportja vész oda, hanem tovább bűzlik a német publicisztika is, tovább bűzlik a német igazságszolgáltatás története” (Böll). Igen, a törvényesség annak is kijár, aki „hadat üzent a társadalomnak”.

Ulrike Meinhof és csoportja odaveszett (ki a híres-hírhedt Stuttgart-Stammheimi börtönben ölte meg magát rafinált módon, kit akció, kit bujkálás, másokat pedig az NDK Stasinak becézett biztonsági szolgálata felszámolásakor fogtak el), de a jogrendet nem vitték magukkal.

Mihelyst Ulrike Meinhof megfogalmazta „a zsaruk disznók, és természetesen szabad rájuk lőni” jelszót, kilépett a morál és a demokratikusjogrend világából, majd társaival a „lélektanilag veszedelmesen frusztrált rendőrtisztviselőket” (Böll kifejezése) hosszú évek kitartó öldöklésével sikerült rávennie hasonló törvénysértésre – mert ugyan mi más volt a kollektív stammheimi öngyilkosság?

A Heinrich Böll, Margarethe von Trotta, Reinhard Hauff, Rainer Werner Fassbinder módján gondolkodókat csak megdöbbenthette Stammheimr a törvénytelenségre válaszul adott törvénytelenség. Az elfogadhatatlan leszámolás elleni tiltakozás az Ólomidő, a Kés a fejben és a Harmadik nemzedék morális háttere. Ezt az egészséges lelki indulatot aligha veheti el az NDK kispolgárává átvedlett Susanne Albrecht s a többi tucatnyi idemenekült városi gerilla. Bárki megbízásából üzentek is hadat a (nyugat)német társadalomnak, bármilyen kiválóan sajátították is el a gyilkolás szakmáját: végrehajtók voltak csupán. Gyújtogatók, hídrobbantgatók, jégcsákányos gyilkosok kései harcostársai. Mégis akadt, aki törvényes eljárást követelt nekik.

S ha most Susanne Albrecht némi elégtétellel, netán csekély kárörömmel tette meg a kényszerutazást a Demokratikus Németországból az Egyesített Németországba, Böll, Trotta, Hauff és Fassbinder művészi becsületét a tizenöt esztendei védettség, bujkálás sem rendíthette meg. Milyen bíróság ítélkezne most felette, ha a hisztéria úrrá lett volna a törvényességen?

Ez is a rohadt demokrácia és az elpuhult liberálisok műve.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/09 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4711