KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/május
KRÓNIKA
• Pörös Géza: Tadeusz Lomnicki
• Zalán Vince: A mi nesztorunk
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Lidérces városok Berlin

• Takács Ferenc: Az igazság paranoiája JFK
RETROSPEKTÍV
• Báron György: Választások és vonzások Eric Rohmer filmjei
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: A Sárkány utcánál nincs ravaszabb Beszélgetés a civil filmről
• Simándi Júlia: Mentse, aki tudja, a régi filmeket Beszélgetés Tóth Jánossal és Gyürey Verával
• Nemeskürty István: Atlantisz megmentett darabja Az obsitos; A falu rossza
TELEVÍZÓ
• György Péter: A Nyugat kapujában Össztűz; Friderikusz-show
• Balassa Péter: Arab hómezők Közjáték
KRITIKA
• Almási Miklós: Fortinbras nem jön Hamlet
• Hirsch Tibor: Csillagok háborúja A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire
• Koltai Ágnes: Népi szmoking Vörörs vurstli
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Sülve-főve Cinkekirály; Sellő félig a habokból; Sülve-főve
• Koltai Ágnes: Ay Carmela
• Turcsányi Sándor: Neon City
• Békés Pál: Az utolsó cserkész
• Sárközi Dezső: Űrszekerek VI.
• Sneé Péter: Felhők közül a nap
• Tamás Amaryllis: Beethoven
ELLENFÉNY
• Molnár Gál Péter: Hollywoodi pizza

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

A mi nesztorunk

Zalán Vince

Ezt a címet adta a világhírű francia etnográfus-filmrendező, Jean Rouch a barátra és pályatársra, az idén március 4-én elhunyt Nestor Almendrosra emlékező sorainak – utalva arra, hogy az elmúlt három évtized egyik legkáprázatosabb operatőrének keresztneve magában rejti azt a megkérdőjelezhetetlen rangot is, amelyet művészetével vívott ki magának a kortárs (elsősorban francia) filmművészetben.

Nestor Almendros a katalán fővárosban, Barcelonában született 1930. október 30-án. 18 éves korában családja Kubába emigrál, ő a havannai egyetemen folytat irodalmi-filozófiai tanulmányokat, s közben amatőrfilmet készít az azóta nálunk is ismert kubai rendezővel, Thomas Gutiérrez Aleával, majd New Yorkban az avantgarde film idős mesterénél, Hans Richternél tanul, de megfordul a római filmfőiskolán is. Batista bukása után, visszatérve Kubába dokumentumfilmeket forgat, ám amikor (1961) a hatóságok betiltják egyik filmjét, Franciaországba távozik. (Itt az elsők között kapcsolódik be a nouvelle vague mozgalmába, Barbet Schroeder rendező-producerforgalmazó, Rohmer leghűségesebb támogatója „fedezi fel”. Együtt is készítenek filmet, többek közt Bukowski regénye – Barfly – nyomán.

Az igazi, művészi kiteljesedést azonban az Eric Rohmerrel közösen forgatott filmek hozzák meg számára, ő az operatőre a Férfigyűjtő, az Éjszaka Maudnál, a Claire térde, az O márkiné, a Perceval de Gallois, a Pauline a strandon című filmeknek, ő Rohmer „rejtőzködő kamerájának” gyakorlati mestere. A hetvenes évektől kezdve az Egyesült Államokban is vállal munkát, szintén sikerrel: Oscar-díjjal tüntetik ki. Nálunk talán legismertebb, tengerentúlon forgatott filmje a Kramer kontra Kramer – de megmaradt francia operatőrnek: Pialat-val, Estache-sal, Rozier-val forgat, igazi rendezőtársa pedig Rohmeren kívül, Francois Truffaut. Közösen teremtik meg A vad gyerek, a Családi fészek, a Két angol lány és a kontinens, az Adele H. története és A zöld szoba képi világát. 1980-ban, Párizsban az operatőri mesterségről szóló, vallomásos kötete jelenik meg, Ember a kameránál címmel. Ez a cím Dziga Vertov filmjét (Ember a felvevőgéppel), filmelméletét juttatja eszünkbe. De az asszociáció megtévesztő. Nestor Almendros sohasem tartozott az avantgarde-hoz, pontosabban: az operatőri mesterség hivalkodásmentes, szinte észrevétlen megújítója volt. Észrevétlenül lett klasszikus.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/05 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=461