KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/szeptember
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Kedves Olvasó!
• N. N.: Filmvilág névtár 1958–1979–1999
• Schubert Gusztáv: 2019. Filmodisszeia

• Lengyel László: Magyar glóbusz Ezredeleji beszélgetések
• Szilágyi Ákos: Magyar glóbusz Ezredeleji beszélgetések
• Jancsó Miklós: Levél H. Gy.-hez
• Bikácsy Gergely: A Fénybarlang Jónás, aki 2025-ben lesz huszonöt éves
• Kömlődi Ferenc: Jövő-Bábel A lineáris történelem vége
• N. N.: A jövő – évszámokban
• Sipos Júlia: Húsz év múlva Beszélgetés 2019-ről
• Varró Attila: Anakronisztikus krónikák Beszélgetés Quentin Tarantinóval
• Takács Ferenc: Alice látomásországban Az utolsó multiplex
• Peternák Miklós: Abbahagyni! A végeken túl
• Herpai Gergely: Greta Garbo overdrive Számítógépes játékok: a 2019-es széria
• Tillmann József A.: Az avatárok eljövetele Egy leendő ladomi leletből
• Bóna László: Égi csatornák Mennyei hírek
• Karátson Gábor: Elveszve egyetlen egyenesben Búcsú egy ígérettől
KRITIKA
• Herpai Gergely: Kasztok párbaja Csillagok háborúja – Baljós árnyak
• Beregi Tamás: Csillagok mágiája Star Wars-trilógia
LÁTTUK MÉG
• Bíró László: Kiruccanók A filmmúzeumok bemutatói
• Herpai Gergely: Az űrkommandó A filmmúzeumok bemutatói
• Kis Anna: Visszatérés a Paradicsomba A filmmúzeumok bemutatói
• Mátyás Péter: Ösztön A filmmúzeumok bemutatói
• Nevelős Zoltán: Tea Mussolinivel A filmmúzeumok bemutatói
• Varró Attila: Vadiúj Vadnyugat A filmmúzeumok bemutatói
• Hungler Tímea: 54 A filmmúzeumok bemutatói
• Vidovszky György: Drogosztag A filmmúzeumok bemutatói
• Pápai Zsolt: A Thomas Crowne-ügy A filmmúzeumok bemutatói
• Tamás Amaryllis: Gloria A filmmúzeumok bemutatói
KÖNYV
• Vasák Benedek Balázs: Montázs 2018 Szergej Mihajlovics Eizenstein: Montázs 1938
OLVASTUK
• Galambos Attila: Magyaros rétestészta
• Spiró György: Média-beszélők
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A ti KÉPMAGNÓtok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

2019. Filmodisszeia

Schubert Gusztáv

 

A múlt században történt, épp húsz évvel ezelőtt: egy maroknyi elszánt filmkritikus és médiakutató elhatározta, hogy egy mindössze 64 lapos lélekvesztőn nekivág az ismeretlen jövőnek, hogy ezzel az időutazással ünnepelje a „nagy” Filmvilág alapításának húsz éves jubileumát, és kifürkéssze, már amennyire lehet, miféle sorsot tartogat a fénysebességgel kompjuterizálódó médiavilág a hagyományos mozgóképnek.

Bár ne tették volna. Soha többé nem látta őket senki. Feltehetően időzavarba kerültek (a percek, órák, napok anyagi természetéről még mit sem tudtak). Sorsuk elkerülhetetlen volt, a múlt századi embernél kíváncsibb fajtát nem hordott hátán a föld. Nem bírt egyhelyben megmaradni. S ha már a térben nem kalandozhatott kedvére – az űrutazás csak földhözragadtságát bizonyította –, nekivágott az időnek. Ha a Borges-axiómát ismerik, aligha piszkálnak bele olyan gyakran a jövőbe, de természetesen nem ismerték, nyugton ülni egy könyv mellett, a kilencvenes évek örökmozgó homo labilisé szemében mi sem volt botrányosabb atavizmus. Borges már a századközepén megsejtette, hogy az idő emberi produktum, szerves anyag, akár a pókfonál, gondolatokból szövött háló, az ember midászi átokkal sújtott lény, valósággá változik, amire csak gondol. „Aki valami szörnyű tettet akar véghezvinni, képzelje, hogy már véghez is vitte: kényszerítse a jövőt, hogy éppen olyan visszavonhatatlan legyen, mint a múlt.” Ha az ember nem gondol semmi rosszra, az csak egy kicsit rosszabb, a történelem poklaiba vezető út jó szándékkal van kikövezve. A puszta gondolat, hogy a jövőt ki kell találni – mintha magától nem terebélyesedne, vagy torzán növekedne –, magában hordja a végzetet. A civilizált ember édenkertje mindig elvágólagos. A tökéletlen emberi lény örök rögeszméje, hogy, kerül amibe kerül, végre beteljesedjék. Tökéletes társadalmat akar. Tökéletes gépeket. Csakhogy ami mértanilag tökéletes, még nem feltétlenül boldogít. A mesteri háló: csapda. A pók számára is az. Életképtelen nélküle. „A tökéletes technika tökéletesen megbénít.” Az intelligens hűtőszekrény, amely elektronikus memóriájával számon tartja a tojások számát, s leadja a rendelést, ha elfogy a készlet, akár már meg is ehetne őket. Mi szükség van ránk egy agyongépesített világban? És mi szükségünk nekünk egy agyongépesített világra?

Még szerencse, hogy az emberi esendőség, a slamperáj folyton a segítségünkre siet; a modern történelem maga az elfuserált tökély.

2019 sem egészen úgy sikerült, ahogy a múlt századi ember megálmodta. A virtuáltechnikák valóban folyton tökéletesedtek, csak éppen a valóság lett egyre tökéletlenebb. A képmástól nem láttuk az erdőt. A technika csodáitól a szegényházi jövőt. Azt hittük szabadon cselekszünk, pedig csak a körülményeknek engedelmeskedtünk: a világot egy mégoly igazságos rendszer sem oszthatná szét tizenkét milliárd felé. A valóság a gazdagok privilégiuma, a 3D, a virtuál, a szimulakrum pedig azoknál landolt, akiknek eredetileg készült, a szegények öröme lett. A gazdag nem C-vitamin tablettát eszik, hanem paradicsomot, azt is csak akkor, amikor szezonja van, mert az íze akkor az igazi, a gazdag nem használ klímaberendezést, mert természetes anyagokból építtetheti házát, olyan helyre, ahol a legkellemesebb a klíma. Nem szörfözik az interneten, mert válogatott könyvtárára is kevés volna egy élet. És tévét sem néz, mert él. – A maradék tizenkétmilliárd pedig esküszik rá: „A pótkávé az igazi.” Ha már nem hinné, éhínség, őrjöngés, vérözön martalékául esne. Idő, sors nincs többé, nincs tragédia és nincs komédia. így kerek. Mozdulatlan és tökéletes. Csak a vetítő surrog, ritka luxus, csak a pixelek zsizsegnek. A világ filmvilág.

„Voltam prokonzul, mint mindenki Babilóniában, s mint mindenki, rabszolga.”

Keveselltük a sorsot: egy élet, egy szerep. Most, hogy egy és egy negyed század technikai fejlődése révén valóra vált az álom, és annyi szerepet játszhatunk, amennyit csak akarunk, már ennyi sem jut. A tét-lenség a sorsunk, a sorsjáték sors nélkül. Mindenünk megvan, csak a bizonytalanságunk veszett oda, az élethalál. Kép, kép, kép. Jövőnket filléres alapon játszottuk el. Fejünk fölött elrepült a Nickelodeon.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/09 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4557