KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A gonosz siker Bacon, Basquiat és a többiek
• Lajta Gábor: Fölfelé zuhanva Bacon nyomában
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A XXI -es csapdája Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
ANIMÁCIÓ
• Tóth András György: Szaggatott vonal Helyzetjelentés a magyar rajzfilmről
• Bodolai László: Egy újabb nap Beszélgetés Tóth Pállal
• Muhi Klára: Leonardo Kecskeméten KAFF ’999
• N. N.: Az 5. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjai
• M. Tóth Éva: Groteszk apokalipszis Boldog világvége

• Bori Erzsébet: Jobb félni, mint megijedni Hitchcock 100
• Janisch Attila: Kövér ember, fekete ruhában Találkozás Hitchcockkal
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A cigányok visszatérnek Macska-jaj
• Csejdy András: Fel van vágva a nyelvük A kis véreskezű
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Mátrix
• Csejdy András: Halálkanyar

• Mátyás Péter: Csak egy kis pánik
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A bambanő
• Nevelős Zoltán: Jackie Chan: Az elveszett zsaru + Csúcsformában
• Vörös András Csaba: Prérifarkas Blues
• Köves Gábor: Hivatali patkányok
• Tamás Amaryllis: Tangó
KÖNYV
• Nánay Bence: Film és elmélet Francesco Casetti: Filmelméletek 1945–1990
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bé oldal

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Prérifarkas Blues

Vörös András Csaba

 

Kamaszkor, bizonytalanság, lázadás, szerelem, felnőtté válás, no meg az amerikai foci: ezt kívánja bemutatni nekünk Mr. Robbins.

Elnagyolt figurák, kiszámítható dramaturgia, eddig már sokszor (és érdekesebben) felvetett problémák, hatásos (olykor hatásvadász) képek és az amerikai foci. Ennyit sikerült összehozni.

Pedig a kezdet ígéretes. Ott van mindjárt a kisváros neve: West Canaan. Itt azonban véget ért az alkotók tudománya. A név csak név marad. Aztán már a második percben megjelenik a vásznon egy kissrác, hatalmas fakereszttel a hátán. Még reggeli közben sem veszi le, hogy egyebekről ne is beszéljünk. A néző meg izgatottan várja, mi is lesz ebből – sajnos, hiába. Viszont arról a sportról, amit odaát football-nak hívnak – bár elsősorban nem lábbal játsszák -, elég sokat megtudunk. Persze nem a szabályokat, ez egy tengerentúli nézőnek a kisujjában van. Inkább azt, mennyire kemény sport is ez: védőfelszerelés ide vagy oda, gyakoriak a súlyos sérülések. A látvány azonban felejthetetlen – a filmben is. Azt hiszem, ha egyszer az amerikai foci elkötelezett rajongója leszek, az indítást Charles Cohen operatőrnek köszönhetem.

Ennél többet ne várjunk a Prérifarkas Bluestól. A sztori nem tartogat meglepetést, a figurák tipikusak és felszínesek. Aki gonosz, az nagyon gonosz, aki szerény, az nagyon szerény, aki érzékeny az nagyon érzékeny. A végén persze tanulság is van – ahogy ez már lenni szokott. Ha a szó eredeti értelmét nézzük, remekművel, vagyis mestermunkával állunk szemben. Ma ezt úgy mondanánk, becsületes iparosok tisztességes munkáját láttuk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/08 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4550