KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/június
KRÓNIKA
• Balázs Béla: Greta Garbo
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Kedves Olvasónk!
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Fehér György: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Grunwalsky Ferenc: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Koltai Lajos: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Monory M. András: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Szabó István: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• György Péter: Öntudat és lázálom A Munkás a magyar filmben

• Bikácsy Gergely: Idióták a családban Chaplin, Keaton, Tati
• Török Gábor: Csöndjátékok Samuel Beckett és a Film
• Szemadám György: Papírdémonok Japán animációs filmnapok
• Csantavéri Júlia: Archív tengervíz Új olasz filmekről
KRITIKA
• Schlett István: 150 vagy 250 golyó? Vérrel és kötéllel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A halálraítélt
• Tamás Amaryllis: A parafenomén
• Koltai Ágnes: A mélység titka
• Szemadám György: Nem vagyunk mi angyalok
• Barna Imre: Lambada, a tiltott tánc
• Székely Gabriella: Gyilkos lövés
• Tamás Amaryllis: A kis Afrodité
• Nóvé Béla: Kötéltánc
• Ardai Zoltán: A Vadnyugat fiai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A mélység titka

Koltai Ágnes

 

Mostanában szerencsénk van a világsikerekkel: szinte azonnal az ölünkbe hullanak. Nem kell évekig áhítoznunk a Batman, a Rain Man, A hal neve: Wanda vagy A mélység titka után, a nagy európai mozikkal majdnem egyidőben futnak nálunk is. A világsiker persze nem garancia: a magyar forgalmazók nem gazdagodtak meg sem az E. T.-n, sem a Batman-en, s még a Rain Man-nel is inkább csak a szociális érzékenységet (az autista gyerekek iránti türelmet) sikerült felkelteni. A kasszasikerre James Cameron legújabb produkciója, A mélység titka számíthat. Ez a – közkeletű zsurnaliszta egyszerűsítéssel profi munkának nevezett – film szellemesen ötvözi a Kétéltű ember naiv báját és a Harmadik típusú találkozások mesés misztikumát. Izgalom, borzongató félelem, harc, szép nő, nagy szerelem – a jó mozi minden kellékét felhasználja Cameron, de csupán ezért nem hatotta volna meg az Oscar-díjakat osztó bizottság lelkét (ebben az évben ugyanis A mélység titka nyerte el a legjobb speciális effektusoknak járó elismerést).

Cameron szívhezszóló mélytengeri kalandfilmet forgatott, olyan mesét talált ki; amelyben a félelem és a pusztulás a bájjal, a kedvességgel, s a titokzatos idegen (a Földön, illetve Óceánon kívüli lény) jóindulatával jár jegyben. Mert elpusztul ugyan az amerikai haditengerészet legmodernebb tengeralattjárója, s a vízalatti olajfúróállomás sem bírja ki a tenger haragos árját, de hirtelen a semmiből megérkezik egy rózsaszínű, kocsonyás, alakját változtató lény, s kivezeti a megszeppent hősöket a mélység fogságából. Annyi vér, gyilkolás és értelmetlen pusztulás után A halálosztó és az Alien II. rendezője mintha levezekelte volna a morbid fantazmagóriákat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/06 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4368