KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

1895–1995

[Krúdy tárcájáról]

Kelecsényi László

Százévesnek tűnik fel nekem a mozi – írta Krúdy Gyula egy alkalmi cikkében, pedig akkor ínég csak huszonöt éves colt a találmány. Mostanáig úgy hihettük, hogy csak ebben az 1920-ban keletkezett, Ha én filmet írnék, című vallomásszerű kisprózájában szentelt külön figyelmet a mozgóképnek. A bőséges termékenységű író kötetben eddig kiadatlan publicisztikáit kutatva bukkantam az alább közölt cikkre, amelyben Valdemar Psilander halála ürügyén elmélkedik Krúdy a sztárrendszer és a közönséglélektan összefüggéseiről.

A hétévi tündöklés után 33 éves korában váratlanul elhunyt első nagy férfisztár tehetséges is volt, nemcsak népszerű. Első filmsikere, a Dorian Gray arcképe zárta be az elegáns úriember szerepkörébe. 1914-ben Pesten is járt, s fellépett a Roval Orfeumban. Krúdy talán ekkor látta színpadon, s felkeltette érdeklődését az ő Szindbádjához külsőleg hasonlatos figura. Másként mire vélhetnénk ezt a tanulmányszerűen mély – és máig helytálló! – elemzést, melyet a szívelégtelenségben elhalt sztár halálakor közzétett.

Filmtudósokat megszégyenítően szociografikus alapossággal ismeri a nézők igényeit: a lelki szegénység növeli ideállá a mozi sötétjében a vásznon megjelenő emberi alakmást – állítja. Amit pedig a műveltek és a műveletlenek közötti szakadékról ír, mintha a két kultúra teoretikus megállapításainak előlegezése lenne. Pedig Krúdyról közismert, hogy nem könyvtárakban szerezte műveltségét – csak a józan ész munkálkodott benne, s vezette tollát, mikor ezt a feledésből most kimentett vasárnapi tárcáját papírra vetette, s a Magyarország című napilap 1917. október 14-i számában, a Pesti levelek sorozatában megjelentette.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/02 18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=422