KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Művészfilm-centrum Szombathelyen
• (X) : Montázsfüzetek
• N. N.: Donald Siegel (1912–1991)

• Bikácsy Gergely: Álarcok irgalma Német megszállás francia kamerával
• Pályi András: A gyerekek szebben halnak meg Korczak
• Dániel Ferenc: A földgolyó-bábszínház Álmok
• Zalán Vince: Franciaország, Rivette, 1970 Out 1 – Noli me tangere
• Simándi Júlia: Oscar-díjas diploma Beszélgetés Böszörményi Zsuzsával
• Zsugán István: A Fidesz a filmklubban is született A moziról beszél: Dr. Fodor Gábor országgyűlési képviselő
• Ardai Zoltán: Túl a királynőkön Madonnával az ágyban
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Tűzmadár akció
• Koltai Ágnes: Lánglovagok
• Fáber András: Gyertek el a Mennyországba!
• Sneé Péter: Törvényre törve
• Zsenits Györgyi: Spionfióka
• Gáti Péter: Renegátok
• Tamás Amaryllis: Egy ágyban az ellenséggel

• Zalán Vince: A sárgazselés torta A Cahiers du Cinéma jubileumára
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Zanussi-mértan Pörös Géza: Illuminációk
• Zalán Vince: Nyelvbe bújtatott radikalizmus Szirtes András kötetéről
HÁTTÉR
• Turcsányi Sándor: Oidipusz találkozik a Keresztapával Franco Citti jelenései

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Out 1 – Noli me tangere

Franciaország, Rivette, 1970

Zalán Vince

A jó könyvet a föld is kidobja magából – olvastam Németh László valamelyik írásában. Ez az íróknak való biztatás szólhatna a filmrendezőknek is. A jó film éppen olyan nehezen viseli el az archívumok raktárpolcait, mint a tehetséggel megírt kézirat a kiadói asztalfiókot. Mintha ismeretlenül is létezne valamilyen titkos kapcsolat mű és befogadó között, amely kapcsolat az idők folyamán mintha egyre izzóbb feszültséggel telne meg, hogy aztán, előbb vagy utóbb – néha hihetetlenül kalandos történeteket produkálva – létrejöjjön a „tudat alatt” oly régen várt találkozás. Hogy mit jelent ez az előbb vagy utóbb, hogy mikor következik be az előbb vagy utóbb, az persze kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan; gyakran, sajnos, a néző-olvasó csak a szerző halála után találkozhat „művével”. A Filmvilág ez év márciusi számában mutatta be az 1943-ban elhunyt francia filmrendező, André Antoine Fecske és Cinke című, 1920-ban forgatott remekét, amely valójában csak az 1984-es Cinématèque-béli reprospektív vetítés alkalmával talált nézőire. Vannak azonban „szerencsésebb” rendezők. Például Jacques Rivette. Az 1970-ben forgatott Out l – Noli me tangere című filmjét az idén, 1991-ben, tehát húsz év késéssel sugározta a német WDR televízió, és szerepelt a Berlinálén, a fórum programjában. Az igazsághoz tartozik, hogy egyetlen alkalommal már korábban is bemutatták: 1971 októberében, Le Havre-ban; s hogy 1972-ben Rivette 4 órás változatot készített belőle, melyet Out 1 – Spectre címmel szintén vetítettek egy-egy alkalommal. 4 órás változat? Igen. Az Out 1 – Noli me tangere ugyanis nyolc fejezetből álló, majd 13 (!) órás film, egészen pontosan 773 perces, amelyet tavasszal (április-május) forgattak hat hét alatt, 16 mm-es kamerával, jószerivel forgatókönyv nélkül. A „forgatókönyv” valójában egy 30–40 oldalas füzet volt, amelyet az alkotótárs Suzanne Schiffman (egyébként Godard-nak, Truffaut-nak is – Amerikai éjszaka – tanácsadója, forgatókönyvírója) jegyzeteit tartalmazta Rivette-tel folytatott, kétnapos, szinte szünet nélküli tervezgetésükről. Hiányoznak tehát az előre megírt dialógusok, a jeleneteket improvizálták. Már korábban, Rivette előző filmjében, az őrült szerelemben is jelentős szerepet játszott az improvizáció, most azonban szinte eluralta az egész filmet. Rivette egy alkalommal, mint maga mondja, talán nem egészen szerencsés metaforával a víz áramlásához hasonlította az improvizációt, vagyis hogy a hegyekből, a tengerek felé igyekvő víz, ha akadályba ütközik, akkor irányt változtat, de a (végső) „cél” állandó, változatlan marad. Nos, az Out 1 Noli me tangere esetében többről van szó: maga az improvizáció lesz az alkotói folyamat lényege. Ennek jobb megértése érdekében talán érdemes idéznünk abból az interjúból, amelyet Rivette a Sight and Sound nevű angol szaklapnak adott 1974 őszén. Ebben kifejti, hogy – természetesen más módszerekkel és más célokkal – vissza akar térni az eredeti Dziga Vertov-i elképzeléshez, mely szerint a film montázsrendszerét a filmtervezéssel egyidőben kell kigondolni, hogy a montázs-tervnek már a forgatás előtt készen kell állnia. „Gyűlölöm, ha akár a forgatás, akár a montírozás alatt az az érzésem, hogy minden rögzítve van és semmi sem változtatható. A közmegegyezés szerinti »forgatókönyv« szót teljesen visszautasítom. Azt a régi gyakorlatot részesítem előnyben, amely a commedia dell’arte-ban dívott, azaz, hogy a forgatókönyv vázlatot, sémát jelent, ötleteket, elveket, a dinamizmust foglalja magában, amelyekből kiindulva rátalálhatunk a filmezéshez vezető legjobb útra. Azt szeretem, ha a forgatás a lehető legrövidebb idő alatt lezajlik, s a lehető legtöbb idő jut a szerkesztésre.” Ez a módszer – kivált a forgatás idején – különleges lehetőséget nyújt az alkotótársaknak, de különleges felelősséget is rak a vállukra. Jean-Pierre Léaud szerint, aki az egyik főszerepet alakítja a filmben, mindenki, aki játszott a filmben, felelőse volt annak a figurának, akit megformált, attól kezdve, hogy ő, saját maga találhatta ki a szereplő nevét... Talán valamiképpen ebből a sajátos módszerből eredeztethető az Out 1... csodálatos paradoxona: teljes szabadság a jeleneten belül, maximális precizitás és átgondoltság a szerkezetben. Meg merem kockáztatni: ez a majd 13 órás film a kortársi filmművészet poétikailag egyik legjobban szerkesztett műve. Rivette rendkívüli tehetségét dicséri, hogy a filmben a részletek szabadsága nem áll szemben a szerkezet szigorú rendjével. (Tudjuk, hogy ezt filmen különösen nehéz elérni.) Ez a – mondjuk így szemben állás-hiány nem jelenti egyúttal a feszültséghiányt is, sőt ez a paradoxiális viszony válik jelentéshordozóvá: míg az egyes jelenetek a figurák jellemét, sajátos élethelyzetét, a hétköznapok történéseit mutatják be, addig a szerkezet – közvetve – az egyes életeket uraló sors kérlelhetetlen, ugyanakkor rejtélyes érvényesülését, beteljesedését sugallja.

De hát végül is kiknek a sorsáról van szó? A kérdésre kérdéssel lehet válaszolni: mi történne, ha a mai társadalomban létezne egy olyan csoport, mint amilyent Balzac A tizenhármak története című művében leírt? Nos, Balzac könyvének előszavában a következőképpen jellemzi ezt a csoportot: „Volt Párizsban a Császárság idején tizenhárom rendkívüli férfi; egyformán éreztek, elég szívós energia volt bennük ahhoz, hogy kitartsanak eszméjük mellett; becsületesebbek voltak egymás iránt, semhogy elárulták volna egymást, mégha érdekeik történetesen ellenkeztek is... s voltak olyan vakmerők, hogy bármire vállalkozzanak... elfogadták egymást olyannak, amilyenek és a társadalmi előítéletekre ügyet sem vetettek... (Ványi Viktor fordítása) A balzaci leírás többé-kevésbé áll Rivette tizenhármakjára is, a két színész-csapatra. Az egyik truppot Lili (Michele Moretti) vezeti, ők a Heten Théba ellen bemutatójára készülnek; a professzionalistább másikat Thomas (Michael Lonsdale) irányítja, ők pedig A leláncolt Prometeuszt kívánják előadni; és a két magányos hősre, Colinra (Jean-Pierre Léaud), aki néhány frankért a „sors üzenetét postázza” kék borítékban a kávéházakban ülő párizsiaknak, valamint Frédérique-re (Juliet Berto), aki férfiakkal szeret ismeretséget kötni, kevésbé testi, inkább financiális okokból. Az Out 7-ben azonban Balzac csak igen közvetetten van jelen (nem lehet kijelenteni, hogy a balzaci mű nyomán forgatott film), jóllehet az egyik jelenetben Eric Rohmer mint Balzac-kutató formás előadást tart Jean-Pierre Léaud-nak a nagy francia író elbeszélőművészetéről. Rivette – talán balzaci becsvágytól is hajtva? – inkább bizonyos ideákat próbált átplántálni a majd másfél századdal korábban írott műből saját filmjébe. (Bevallása szerint a munkák kezdetekor még nem is olvasta a franciák körében feltehetően jól ismert Balzac-regényt.) Az Out 1... négy pólusról elinduló, majd egymásba fonódó történetének hátterében valamiféle utópisztikus összeesküvést sejtet a rendező, furcsa konspirációt, amely a talány (konkrét szervezkedés, vagy csak a sors játéka?) rejtelmeivel ajándékozza meg a nézőt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az Out 1... alig két évvel játszódik 68 májusa után, Párizsban.- Jóllehet semmi sem áll távolabb Jacques Rivette-től mint a közvetlen politizálás, ám annak –, aki egy kicsit is ismeri a társadalom lázas korszakait, a váratlanul (?) és szinte a mindenütt feltűnő, definiálatlan, utópisztikus célok érdekében történő szervezkedéseket, csoportosulásokat –, nos, annak nem nehéz felfedeznie e film színész-csoportjainak életében ezeknek egyfajta, „megemelt” változatát. Hisz a színészi, a színházi élet válságának s a színjátszás utópisztikus elképzeléseinek

(Lonsdale Living Theatre-beli tapasztalataival szinte uralja a vásznat) megjelenítése metaforikusán utal a társadalmi történésekre. Mindazonáltal Rivette számára ez a metafora másodlagos. Ami igazán érdekli az a – mai kifejezéssel – csoportdinamika, pontosabban szólva: egy, bizonyos célra szerveződött kis csoport élete. Meggyőződésem, hogy a kortárs filmművészetben nincs párja annak, ahogyan ezt az Outi... -ben Rivette érzékletes, átélhető, s azt kell mondanom, megrendítő filmregénnyé formálja. Módszere ugyanis pontosan azokat a belső, emberek (csoporttagok) közötti mozgásokat fedi fel, teszi érzékelhetővé a néző számára, amelyeket talán maguk a csoport tagjai sem mernek megnevezni (vagy mert maguk sem ismerik fel, vagy mert érdekeik kívánják így). Azokat a finom, valójában sohasem tetten érhető átalakulásokat, amelyek szimpátia-áthelyeződések, vagy épp a közös cél köpenyébe rejtett egyéni akarat-érvényesítések mélyén rejlenek.

Noli me tangere – idézi fel Jézus Mária Magdalénához intézett szavait (János Evangéliuma 20.17.) a film címe: „Ne illess engem”. Méghozzá nagyon is indokoltan, hiszen személyiségek közeledésének és távolodásának története a film, ám akként megjelenítve, hogy e személyek valaha is igazán megérintenék egymást. Vonatkozik ez a csoporttagok közötti viszonyra éppúgy, mint a férfi-nő kapcsolatokra. Rivette filmjében nincsenek lebírhatatlan, látványos szenvedélyek. (A két magányos hős lelkében sem. Kiegyensúlyozatlan kiegyensúlyozottság jellemzi az egymáshoz csapódó, az egymástól elvaló emberek kapcsolatait, jóllehet emlékek, vágyak remények csillannak fel a dialógusokban, de a jelenet végére alá is hullanak. Csodásán mutatja be a film, hogy az egyén talán még nem is tudatosult hajlamai, vágyai hogyan állnak ellent a többiek, a csapat kimondatlanul is természetesnek tartott „közmegegyezésének”; miként azt is, hogy nem egy esetben ugyanez a személy milyen őszinte együttmozdulással képes részt venni a közös munkában. Fassbinder remeke, a Berlin, Alexanderplatz, Sára Sándor történelmi eposza, a Pergőtűz után most Jacques Rivette Out 1 – Noli me tangere című filmje bizonyítja, hogy a filmművészet válaszolni tud – mondjuk így – a balzaci kihívásokra. Ezek a filmek vannak, léteznek. S egyszer közkinccsé lesznek, mint Németh László jövendölte a könyvekről. Talán épp a Magyar Televízió által.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/09 20-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4194