KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Fekete Doboz

A forradalom elmúlt

Sipos Júlia

A Fekete Doboz videóműhely története Kelet-Európa átalakulásának történetéhez kapcsolódik. 1987-es megalakulása óta nagyot változott a világ, a kezdeti csapat tagjai Elbert Márta, Ember Judit, Jávor István, Lányi András, Pesty László – már más utakat járnak. Két –jellegzetesen eltérő– szerepértelmezésre példa a most következőkét beszélgetés Pesty Lászlóval, illetve a már külön filmező Jávor Istvánnal és Elbert Mártával.

 

Beszélgetés Pesty Lászlóval

 

– A Fekete Doboz indulásakor – és utána még hosszú ideig – a dolog politikai pikantériájára volt mindenki kíváncsi: arra, hogyan üldözött benneteket a „KGB”.

– Ha visszagondolok azokra a publikációkra, amelyek az elmúlt években a Fekete Dobozról megjelentek, akkor először is az jut eszembe, hogy kívülállásunkat politikailag közelítették meg, és nem érdeklődtek munkáink esztétikai minősége iránt. Kelet-Európában a 80-as évtizedben kétfajta illegalitás, kétfajta outsiderség volt lehetséges. Az egyik a politikai, a másik valamiféle művészeti vagy esztétikai kívülállás. Éppen ezért maga a másként gondolkodó társadalom is megosztott volt. Gondoljunk vissza a 80-as évek elejére, közepére... Az értelmiség sokat vitatkozott arról – nem a sajtó hasábjain, nem is a tévéképernyőn, hanem általában esti borozgatások, vagy délelőtti kávézgatások során fogalmazódott meg a kérdés – milyen eszközt használjunk, amikor szembekerülünk a rendszerrel, és egyáltalán szembeszegüljünk-e? A magyar értelmiségi társadalom, a tudományos, a művészeti vagy publicisztikai közélet nagyrésze nem értett egyet a kádári Magyarország politikájával, de az a mód, ahogyan nem értett egyet, már gyökeresen különbözött. Az egyik verzió az volt; szegüljünk szembe, próbáljunk csinálni valamit. Politizáljunk, nyilvánítsunk véleményt gazdasági, politikai kérdésekről. Többen azt mondták – és jobbára a művészek között voltak ilyenek –, ne foglalkozzunk ezekkel a direkt politikai kérdésekkel, törődjünk az örök, egyetemes kérdésekkel. A rendszer valóban rossz és embert nyomorító, de nekünk most nem az a feladatunk, hogy megdöntsük, bár nem értünk vele egyet, hanem az, hogy áldozzunk valamit az egyetemes európai kultúra oltárán! Mi az örök művészetnek dolgozunk! Tehát ezért mondom azt, hogy sok szempontból lehet a kívülállást megközelíteni, és tényleg nem ártana beszélni arról, hogy a Fekete Doboz mint jelenség, nemcsak politikailag volt outsider, magyarán ellenzéki, hanem esetleg esztétikailag is hozott valami újat, ami addig nem volt a médiában, nem volt a magyar mozgókép-kultúrában.

Azért mégis körüllengte ezt a munkát az amatőrizmus diszkrét bája...

– Nagyon finoman fogalmaztál... Technikailag, esztétikailag bizony nagyon gyengécskék a Fekete Doboz első anyagai, ezért is fontos különválasztani a kétfajta kívülállást. Miközben a politikai szabadgondolkodás szempontjából a Fekete Doboz fontos, jelentős volt, esztétikailag, az akkori független film közegében az a néhány kazetta, amit 88–89-ben kiadtunk, korántsem kiválóság. Már csak azért sem, mert voltak bizonyos technikai nehézségeink. Amikor elkezdtünk dolgozni, két amatőr kamerával indultunk, és illegálisan vágtunk. A Pénzügykutató Részvénytársaság nyújtott adminisztratív, a Balázs Béla Stúdió pedig technikai segítséget, ezzel együtt is olyanok ezek a kazetták, amilyenek: a riportok, tudósítások túlságosan is hosszúra nyúlnak, a vágópontok csúsznak, szóval az egész úgy, ahogy van, talán ma már nem lenne élvezhető a tévében.

Most új helyzet van. A dolog politikai pikantériája megszűnt. Mi az az esztétikai minőség és mi az a funkció, amit most a Fekete Doboz betölthet?

– Ha az ember „fekete dobozos” múlttal rendelkezik, akkor felejtse el azt, amit az illegalitás éveiben csinált, mert arra nem lehet hivatkozni egy olyan országban, ahol már megdőlt a rezsim, ahol egy új média épül, hogy „engem már három évvel ezelőtt üldöztek”. Ha én ma nem tudok profi produktumot letenni az asztalra, technikailag, esztétikailag egyaránt, akkor el fogok tűnni. Tehát nem szabad, hogy a múlt, a múltban elszenvedett sérelmek, illetve az eddigi tevékenységükkel megteremtett pozitív erkölcsi, politikai háttér arra sarkalljon, hogy ugyanolyan metódussal dolgozzunk, mint tegnapelőtt.

Ami a tanulást illeti, Amerikában voltál, nyilván azért, hogy a profizmust tanulmányozd. De hogyan tudod ezt hasznosítani most, a hazai viszonyok között? Ehhez lehetőségek kellenek, a technikától kezdve a személyes feltételekig, a befogadó közegig.

– A jó tévézéshez pénz szükséges, tehát nyilvánvaló, hogy amikor azt kérdezed, hogyan, akkor az egyszerűen annyit jelent: milyen pénzből? Mi folyamatosan dolgozunk, eladunk filmeket, és ebből a bevételből finanszírozzuk a tevékenységünket.

Beszéljünk a munkatársakról...

Ez nagyon fontos. Tervezzük, hogy nagyobb volumenű állandó kelet-európai, közép-európai hírszolgáltatást valósítunk meg, ami lehet magazinműsor, híradó stb. Ehhez valóban szakemberekre van szükség, és ennek a feltételei éppen Budapesten adottak. Nehezebb helyzetben volnánk, ha Moszkvában, Varsóban, vagy Belgrádban határoztuk volna el magunkat erre a feladatra. Budapesten viszonylag könnyen megoldható ez a dolog, ugyanis, – Budapest egy kicsit olyan, mint New York, Kelet-Európa, vagy Közép-Kelet Európa New Yorkja. Itt az elmúlt 10–15 évben összegyűltek a térség emigráns értelmiségei, akik részben ma is irodalommal, politikával, újságírással foglalkoznak. Ha szükségem van holnap egy albán tolmácsra, azonnal megtalálom. Ha egy litván riporterre, vagy egy lengyel operatőrre, azt is. Budapest földrajzilag ennek a régiónak a középpontja. Az én stábjaim kb. ugyanazon idő alatt meg tudják járni Varsót, Prágát, Vilniuszt, és vissza tudják szállítani azokat az anyagokat, amelyek egy heti egyszer, vagy kétszer jelentkező kulturális, gazdasági, politikai magazinműsorhoz szükségesek. Ezek az újságírók abszolút eredeti anyagot tudnak csinálni, mert ott születtek, mert ott nőttek fel, ahonnan tudósítanak. Tehát Budapest ideális egy ilyen kelet-európai magazin létrehozására.

Nem vagytok-e már sokan ezen a piacon? Ügy gondolom, hogy talán már másoknak is eszébe jutott ilyesmi, nem?

– Az a szerencsénk, hogy az elmúlt években a Fekete Doboznak, azért volt némi nyilvánossága. Azok a filmesek, újságírók, akik komolyan gondolták, hogy – ez most patetikusan fog hangzani, de nem tudom másképp megfogalmazni – az életüket is kockáztatják egy jó riportért, vagy egy jó snittért, többnyire valamiképpen a Fekete Doboz vonzásába kerültek, és a mai napig velünk dolgoznak. Jó szakemberek, ismerik Kelet-Európát. A konkurens cégek, az NBC, vagy a CNN, vagy nyugat-európai társaságuk, akiknek szintén van irodájuk Pesten is és Moszkvában is, nem biztos, hogy megtalálták ezeket a bátor embereket.

Nektek is meg kell keresnetek azokat a tévétársaságokat, Amerikában, Nyugat-Európában, akik majd tőletek rendelnek...

– Egy ilyen kelet-európai társaságnak, mint mi, meg kell vizsgálnia, hogy miből tud pénzt csinálni. Van egy nagy tőkéje: az információ. Az információ a világpiacon pillanatnyilag talán a legértékesebb árucikk. Amerikában azt tapasztaltam – és korábban éreztem már ezt Nyugat-Európában is – hogy igenis nagy érdeklődés van irántunk, szívesen megvesznek olyan anyagokat, amit mi készítünk, hiszen ezeket ők nem tudják olyan gyorsasággal, olyan frissességgel, olyan közelségben legyártani, és nem elhanyagolható szempont az, hogy sokkal olcsóbban dolgozunk... Ők ideküldenek négy embert, kivesznek a Fórumban egy apartmant, ideszállítanak velük két kamerát, stábfelszerelést, magnókat, etetik-itatják őket, reptetik ide-oda, és még a tetemes kelet-európai veszélyességi pótlékaikat is kifizetik... Ennek mi a feléért, negyedéért le tudnánk gyártani ezeket az anyagokat.

Az amatőrizmusból hirtelen az abszolút profizmusba csöppentek. Kimarad az itthoni közeg. Eszetekbe se jutott, hogy esetleg a Magyar Televízió számára csináljatok hírműsort?

Leírod amit most mondok? Zavarosnak, impotensnek és politikailag erkölcsileg is inkorrektnek tartom a Magyar Televíziót. Ha ma írnának ki pályázatot, akkor nagyon elgondolkodnánk, hogy pályázzunk-e. Miért alakult ki ez a véleményünk? A parlamenti választások után a magyar társadalom azt hitte, hogy miként a törvényhozás, a média is meg fog újulni. Ez nem történt meg. Hankiss Elemér elnök azt ígérte, hogy: uraim, új műsorok, új stábok, új alkotócsoportok alakulnak, gyerünk, adjanak be pályázatot, megújul a műsorstruktúra, megújul a szemlélet, csodálatos új magyar tévézés lesz! BBC-etikai kódexről, a hírműsorok versenyeztetéséről, politikai objektivitásról beszélt Hankiss úr. Szeptemberben sokan adtak be pályázatot, többek közt mi is, Közép-Európa Magazin címmel, meglehetősen jó szakemberekkel, olyan operatőrökkel és műszakiakkal, akik a tévének is elismert munkatársai. A műsort egy olyan 20 fős mag csinálta volna, amely valóban presztízzsel rendelkezik. Jól szerkesztett pályamunka volt. A műsorelvek, a műsorstruktúra, a gyártási elképzelések mind benne voltak. Négy hónapig, egy telefon nem érkezett a Magyar Televízió részéről. Telt, múlt az idő, a pályázati stábból lassan fogytak az emberek, hiszen mindenkinek biztos egzisztencia után kellett néznie. Nem szeretném a Hankiss urat megbántani, ő tanított engem, az egész generációmat az egyetemen, az ő szemináriumain 100–150 ember tolongott, míg másokén 5–6-an lézengtek. Bálványozott, legendás alakja volt az egyetemnek, zseniális szociológus, remek pedagógus és mindaddig, míg a Magyar Televízió elnöke nem lett, azt hiszem, az egész generációm és az egész magyar értelmiségi társadalom csak jót tudott mondani. Amit azóta tett, az botrányos és szégyenletes. Ugyanis a televízió és egyáltalán a média ma Magyarországon nem esztétikai kérdés. Hatalmi kérdés, és az, aki ma a Magyar Televízió elnöke, nem esztétikai feladat megoldása előtt áll, hanem különféle, egymással háborúzó hatalmi lobbik kereszttüzében kell, hogy tevékenységét végezze. Abban az esetben, hogyha nem ért a hatalomhoz, nem ért a pártpolitikához – ezek piszkos dolgok, de fontosak –, akkor nem tud effektív, ténylegesen használható tévét csinálni, és nem tudja a tévé elnöki munkáját ellátni, akkor ne vállalja el ezt a posztot! A tévében mindig is, és ma is, feudális viszonyok uralkodnak, feudális anarchiával állunk szemben, ahol a bárók, a feudális főurak különféle területeket birtokolnak. Ezek a bárók egymással háborúznak, és a király, aki nem bírja beszedni az adót, nem bír úrrá lenni semmilyen szempontból az országon. Kis várában pislog jobbra, balra. Jöhetnek hozzá velencei és genovai követek, és az angol király és a német-római császár is két évben egyszer, és tárgyalgatnak különféle dolgokról és emiatt ő nagyon fontos személyiségnek tűnhet, de valójában ehhez az országhoz, ehhez a területhez, ami állítólag az ő királysága alatt áll, nem sok köze van.

Ahogyan és amikről beszéltél, az majdnem a profi üzletember megközelítése volt. Mi történt a Fekete Dobozzal? Szakításra került sor.

– Létezik a Fekete Doboz Alapítvány. Feladata a fontos archivált anyagok gyűjtése, rendszerezése, kiértékelése. Mi, a Fekete Doboz LTD. mással foglalkozunk, mi profi filmgyártásra állunk rá, mi híradót, magazinműsorokat, hosszú dokumentumfilmeket gyártunk és publikálunk, információs hálózatot építünk ki Kelet-Európa különféle területei között. Munkatársaink vannak, számos kelet-európai országban, különösen a válságzónákban. Nemcsak a Magyar Királyi Televízióban lehet műsorokat közreadni.

 

 

Beszélgetés Jávor Istvánnal és Elbert Mártával

 

Jávor Istvánon és Elbert Mártán kívül most kik dolgoznak a műhelyben?

Elbert Márta: Szorosan véve nincs több, tágabb értelemben néhány kedves barátunk, munkatársunk, akik alkalmilag vagy rendszeresen segítségünkre vannak. Például Révész Márta, aki a televízió kitűnő vágója, és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy megosztja velünk az idejét, szakértelmét, tudását és kedvét, az egyéb hivatalos munkáin túl.

Milyen külön úton jártok? Van-e ilyen egyáltalán? Folytatjátok-e a Fekete Doboz hagyományait, vagy új elképzeléseitek vannak?

Jávor István: Innen tőlünk nem túl messze működik a Balázs Béla Stúdió, ahol harminc éve dolgoznak olyan dokumentarista filmkészítési módszerrel, amelyből rengeteg tanulnivalónk van. Legyen közérdekű és hiteles, amit csinálunk, továbbra sem akarunk beleavatkozni az általunk érzékelt valóságba.

Ez annyit jelent, hogy hosszabb lélegzetű dokumentumfilmeket készítetek?

Elbert Márta: Igen, de természetesen, ha a Tévéhíradónak volna olyan stábja, amelyikkel szívesen dolgoznánk, azonnal odaadnánk nekik az anyagot.

Most éppen mit forgattok?

Jávor István: Ami éppen most fut a vágóasztalon, az az orosz kivonulás kapcsán készült anyag, amivel már több mint egy fél éve foglalkozunk. Olyan terjedelmes, hogy végül is két verzió készül belőle. Az egyik egy interjú-csokor, történésszel, gazdaságtörténésszel, filmrendezővel, irodalomtörténésszel készült beszélgetések arról, hogy nekik mit jelentett az orosz ittlét, hogyan élték meg magánemberként, közéleti emberként. Úgy gondoltuk, hogy ezek a beszélgetések talán hozzátehetnek valami személyeset ahhoz, amit mindnyájan érzékeltünk, átéltünk. Ez az egyik verzió. A másik változat pedig egy kicsit gyakorlatiasabb oldaláról fogja meg ezt az eseményt, azokról a parttalan vitákról szól, amelyek pénzügyi, gazdasági vonatkozásokról folytak és még mindig folynak a szovjet és a magyar tárgyalópartnerek között. Erről a közvélemény csak nagyon keveset tud, illetve csak annyit, amennyit a napi sajtó ebből tudni enged. Megpróbálunk emögé nézni egy kicsit, hogy valójában tényleg mit hagynak itt az oroszok, mit csináltak, mit műveltek, milyen károkat okoztak.

Elbert Márta említette, hogy szívesen dolgoznátok akár a Híradóban is. Érdekelne, hogy most mia felvevőpiacotok?

Elbert Márta: Most éppen bajban vagyunk azért, mert ezt a bizonyos Az őrök hazamentek című filmet, előzetes megrendelésre forgattuk, még a Rózsa Péter-féle Napzártával kötöttünk szerződést, és április 1-től a Rózsa Péter nincs a Napzártában. Az Irodalmi újság című kétrészes dokumentumfilm, amit Dér András rendezett Rainer M. Jánossal, szintén dobozban várakozott arra, hogy áprilisban a TV2 levetítse.

Vannak-e még dobozban filmek, vetítésre várók...?

Elbert Márta: Dömölky Jánossal, a TV1 művészeti igazgatójával folytattunk tárgyalásokat. Megerősítettük mind a ketten, hogy ezt a bizonyos, A megszállásnak vége című filmet a televízió június 30-án a szovjetek kivonulásának éjszakáján be fogja mutatni. Ha a TV2 be is zárult előttünk, talán a TV1 ki fog nyílni. 87–88 fordulóján kezdődött a Fekete Doboz története. Az első kilenc, kb. 80–100 perces kazettákon terjesztett kiadványunkat a közvélemény gyakorlatilag nem ismeri. Eladtunk belőle jó néhányat, de azért ez mégsem egyenértékű a televízió nyilvánosságával. Van egy előzetes megállapodásunk a TV1-gyel, hogy ezt az anyagot, melyet Ember Judit, Pesty László, Lányi András készített, egy kilencrészes, rövidített változatban bemutatja.

A Doboz kettéválásának van-e valamilyen szakmai, esztétikai vetülete, ami a filmkészítést, szerkesztést illeti?

Jávor István: Közöttünk Pesty László kollegánk volt az, aki a legmozgékonyabban és leggyorsabban csapott le a körülöttünk zajló eseményekre, a napi aktualitásokra, sok szempontból neki is köszönhető, hogy a Fekete Doboz neve ismertebbé vált. Pesty kivált közülünk és önálló munkacsoportot szervezett – feltehetően az eddigiekhez hasonló elképzelésekkel folytatja pályáját.

Megváltozott a politikai közeg?

Jávor István: A forradalmi időszak elmúlt. Továbbra is fent kívánjuk tartani viszont azt a fajta szociális érzékenységet és szolidaritást, amellyel a hátrányos helyzetben élő, perifériára sodródott emberek életét vizsgáltuk. Talán valamit a nyilvánosság is tud tenni, hogy ne lakoltassák ki őket, hogy ne vegyék el a gyereküket, hogy legyen valamit enniük. Fontosnak gondoljuk, hogy a mindennapi magyar problémákkal tudjunk lépést tartani.

Ezt fogalmazhatom úgy, hogy már az illegalitás szférájából kilépve, de mindenképpen a szociális érzékenységet megtartva dolgoznátok?

Jávor István: Igen, feltétlenül. Ha Pesty továbbra is a Fekete Doboz tagja volna, bizonyára minden napra találna magának olyan helyszíneket, olyan történéseket, olyan konfliktushelyzeteket, amelyekről a korábbi módszereihez hűen, stílusban maradva tudósíthatna. El lehet menni Horvátországba, Albániába, Litvániába, de úgy gondolom azért itt körülöttünk is adódik egy s más. Van azért nekünk épp elég bajunk itthon is.

A Magyar Televízió belső helyzete állandóan változik és nagyon bizonytalan, lehet reménykedni akár Rózsa Péterben, akár Dömölky Jánosban... de bármi változhat...

Elbert Márta: A létünk függ attól, hogy ezeket a műsorokat, amelyeket félévnyi vagy háromnegyed évnyi munkával elkészítünk (az Irodalmi Újságot egy évig forgattuk), bemutathassuk. Rengeteg pénzünket és energiánkat emészti fel a várakozás, és veszélyezteti a következő filmünket is.

Nem gondoltatok arra, más csatornákat is kellene keresnetek, hogy kevésbé legyetek kiszolgáltatva az MTV-nek?

Elbert Márta: Az Irodalmi Újság, az ’56 előtti és ’56 utáni emigráció sorsa, ugyan melyik országot, kit érdekelne mást, mint a magyarokat? A Magyar kivonulás 60 percben a magyarokat érinti, a csehek meg fogják csinálni majd nyilván a cseh kivonulást, a németek az NDK kivonulást. Ezzel nem vagyunk partiképesek más országokban, mert ezek magyar témák, magyar ügyek. Esetleg kazettákon lehet terjeszteni, csak az egy kicsit költséges módszer volna.

Pontosan erről van szó, a további működéshez szükséges eszközökről és pénzről.

Jávor István: Csak alapfelszerelésünk van, de mindenképpen lehetővé teszi az önálló tevékenységet, nem világszintű, nem szuper profi csúcsminőségben, de mégiscsak közzétehető, adásképes minőséget tudunk produkálni. Ezek sajátjaink, amelyek még a Soros Alapítványtól, a támogatás utolsó fázisában érkeztek hozzánk, egy éve használjuk őket.

Elbert Márta: Enélkül már megszűntünk volna. Olyan piaci árak vannak vágóasztalok, trükkök és kamerák bérleti díjában, hogy ez számunkra megfizethetetlen. A Televízió viszont nekünk nem piaci árat fizet.

Jávor István: Addig tudunk működni, amíg az összegyűjtött tartalékunkból futja. Ha elfogyott, akkor becsukjuk a boltot.

Ebben a „profi” világban vajon meg lehet-e őrizni a kívülállást?

Jávor István: Megpróbáljuk. Én azt gondolom, hogy ez a fajta filmezés addig folytatódhat, míg nem kényszer, nem üzemszerű, ameddig tényleg lelkesedésből lehet csinálni. A Balázs Béla Stúdió nagyon sokat segített régen is, ma is. Miután egy légtérben élünk velük, rengetegszer vesszük igénybe az ő jobb felszerelésüket, de ha nekik van szükségük a mi felszerelésünkre, akkor megkapják. Ez azért jó érzés.

Elbert Márta: Ha a most együttműködni akaró partnerek közül valakivel szorosabbra akarnánk fűzni az együttműködést, akkor az a BBS lenne. Ez egyikünknek sem volna ellenére, és ha kell, együtt komolyabb erőt képviselnénk a piacon is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/06 18-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4134