KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/február
KRÓNIKA
• N. N.: A 30. Budapesti Független Film- és Videószemle díjai
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: A mese vége Elveszett történetek
• Jeles András: Raszter Színészmaszkok

• Schubert Gusztáv: Hidegebb a halálnál A Haneke-gyilkosságok
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Digitális ablak Hétköznapok teleregénye
• Horváth Antal Balázs: Egy show a semmiről Seinfeld
• N. N.: Másképp röhögünk
• Gelencsér Gábor: Magaskultúra földközelben Jelenetek egy házasságból

• Herpai Gergely: A virtuális rivaldafény sztárjai CD-mozi
• Beregi Tamás: Rovarszív Bogaras filmek
• Bikácsy Gergely: Én voltam a Hold Méliès-tekercsek
• Varró Attila: Az édenkert peremén Nyugat-Afrika filmjei
• Muhi Klára: Kilégzés, belégzés Európa filmhét
• Geréb Anna: Megkövült snittek A két Eizenstein
• Ágfalvi Attila: Alphawille-től Abraxasig Filmépítészet
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Mozgóképeskönyv Varga Csaba: Film és story board
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nagybudapesti feltámadás Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
• Spiró György: Magyar virtus Gengszterfilm
• Békés Pál: Halványkék angyal Ámbár tanár úr
• Ardai Zoltán: Örökzöld Baltimore Kuki
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Eladó
• Hungler Tímea: Téli vendég
• Kis Anna: A galamb szárnyai
• Kömlődi Ferenc: Penge
• Mátyás Péter: Rejtélyes alkony
• Hatvani Tamás: Ha eljön Joe Black
• Korcsog Balázs: A közellenség
• Somogyi Marcell: Rémségek könyve
• Janisch Attila: Psycho
• Vidovszky György: Örökkön örökké
• Harmat György: Egyiptom hercege
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Ott vagyunk minden kilométerkőnél

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ámbár tanár úr

Halványkék angyal

Békés Pál

A kétszer kettő néha hat. Olykor a matektanár is lehet ember, s a magyar film is szórakoztató. Annyi minden lehetett volna ebből a filmből.

 

Ha csupán annyit teszünk, hogy nem térünk ki a hírlapinformációk, a reklámok és reklámriportok - vagyis a manapság minden produkciót kötelezően körülhömpölygő hajcihő - elől, akkor várakozásunk felcsigázva, képzeletünk felajzva, pozitív előítéleteink ugrásra készen. Szívből reméljük, hogy amit látni fogunk, az igazolja előzetes magyar filmek-vígjátékok-színészek iránti jószándékúan szurkoló elfogultságunkat. Ha egy kis szerencsénk van, igazi bravúrt láthatunk (véljük a beharangozás alapján). Nem sajnáljuk hétszázhúsz forintunkat a Duna Plaza multiplexében, és szemünk könnybe lábad a mozgólépcső tövében kiállított epezöld robogó láttán (maga Dobó Kata robogott rajta!) melyet a fölé függesztett tábla tanúsága szerint megnyerhetünk, ha... (itt követhetetlen föltételek sora következik csupa de, azonban, mindazonáltal sőt ámbár - ez utóbbi legalább stílusos).

A vetítőterem felé közelítve még egyszer föllistázzuk magunkban mindazt, ami látatlanban is az Ámbár tanár úr javára szól. Komédiáról van szó. Olyan műfajról, mely (a sorozatgyártott amerikai blődliktől eltekintve) ritkaságszámba megy. A fő- és mellékszerepekben olyan élvonalbeli magyar színészek csapatáról, akikért a néző igenis bemegy a moziba (én legalábbis feltétlenül). Olyan öregróka komédiásról és fiatal sztárról (Koltai Róbert és Dobó Kata), akiktől az ember vár valamit, és hajlamos elfogadni a jelszót: „győztes csapaton ne változtass” - visszaemlékezvén A miniszter félrelépben nyújtott együttesükre. Annyi - a szó legjobb értelmében vett - professzionalizmust sejt az ember az alkotók listáját böngészve (a színészeken túl az író Vámos Miklós, a zeneszerző Darvas Ferenc, az operatőr Kende János valamennyien szakmájuk élvonalát képviselik).

Aztán nincs tovább, az előjátékának vége - jön a film. Jön, jön, jön... Kezdődik.

Igen lassan.

Jut idő számba venni, mi minden lehetett volna ebből a vállalkozásból. A fiatal leány-idős férfi szerelme, ezen belül a tanár-diák szerelem ősi téma, lehetőséget ad szinte mindenre, amit az alkotók belelátnak. Lehetne setét tragédia, kacagtató habkönnyedelem, könnyfakasztó érzelemár - ahogy tetszik. Szólhatna végzetes, pusztító vonzalomról (van ilyen), lehetne párjanincs gegparádé (az alkotók képesek volnának rá). Fölös sorolni, hogy mi minden lehetne. Ugyanis egyik sem lett. A „mindenből egy kicsit” megközelítés megbosszulja magát, az „is-is”-ből „se-se” lesz. Hiszen amikor a kabaré-ihletettségű névvel felruházott ifjabb doktor Baradlay Rómeó a tus alatt elkeseredetten üvölti szerelmes kínjait a zuhanyrózsába, vagy nyoma vész az éjszakai országúton, akkor a sötétebb színek felé hajlik a történet, amikor ugyanő szemeteskonténerben hull alá szerelme anyjának ölébe, akkor a „poént tűzön-vízen át” szemlélet veszi át a főszerepet, és a két lehetséges szemlélet nemhogy erősítené, inkább kioltja egymást.

A filmre valami nehezen megfogható arányérzék-hiány nyomja rá bélyegét. Valószínűleg a rendező és a főszereplő küzdelmének nyomait látjuk. A rendező nem tudta megzabolázni filmjének főhősét, és bár Koltai Róbert és Koltai Róbert küzdelméből kétség kívül Koltai Róbert kerül ki győztesen (aki közismert, sok kabaréban kipróbált tanárparódiáinak elemeiből állította össze ifjabb doktor Baradlay Rómeót), a néző e győzelmet nem diadalként éli meg. Valószínűleg jobban értékelné, ha a többiek is kapnának labdát. Ha nem egyszemélyes filmet látna, melyben jobbnál jobb színészek alig-statiszta szerepre vannak kárhoztatva, holott ha csak kisujjnyi lehetőséget kapnak, remekelnek, mint például Kállai Ferenc idősebb Baradlay Rómeóként.

A színészek megtesznek minden tőlük telhetőt, s hogy nem tehetnek többet, ahhoz nem a tehetség hiányzik.

Mindezzel együtt az Ámbár tanár úr szerethető film. Egy-egy jelenetére, például a csörtét vesztett vívólány és az őt vigasztaló csokornyakkendős hősszerelmes kettősére, vagy az iskolából megvert kutyaként, részegen kitántorgó tanár szólójára jó szívvel emlékezhetünk. És a legemlékezetesebb töredékek éppenséggel nem azok, melyeket a rendező talán a legmulatságosabbnak szánt, hanem azok, amelyekben a főszereplő a megalázott kisember kínjaiból villantott fel valami hiteleset és érvényeset.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3962