KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mint a kámfor

Hogyan lett az ember óriás?

Ardai Zoltán

A Kafkával gyürkőző Soderberghet ezúttal a kommersz bűnök világa babonázta meg. Hőse egy szívtipró rabló.

 

A Vészhelyzet-szériából kitört George Clooney ma Soderbergh-nél visz főszerepet egy enyhén tarantinós rablásfilmben (ahogy a Jackie Brown, ez is Elmore Leonard regényéből készült). Itt nem dokit játszik, nem is amolyan svungos, jóvágású TV-meteorológust, bár a film legelején képtelenség másnak látni. Nem, az új szerep szerint pénztárak fosztogatása a legbegyakorlottabb szakmája. Hogy ez a foglalkozás micsoda morális magasságokban tündököl az esőlesők működése fölött, hogy honnét tekint le továbbá a reklámirodai vagy a biztosítási tevékenységekre, azt a Mint a kámfor kérlelhetetlen meggyőzőerejű jelenetek egész sorával szemlélteti. Egy rendőrbírónő már-már korbácsért nyúl, hogy reklámszakember udvarlóját sikerüljön végre elkergetnie (a bűnözővel megbeszélt titkos randi helyszínéről). Míg a pénztáros kisasszonyok, börtönőrök, pr-ügyvezetők és más hasonszőrűek örökösen kistotálban szerencsétlenkednek, addig Clooney plánozása valóságos Sors-szimfónia. Amint korpusza először nyomul be egy bankfiók terébe, már rögtön fel is ölti multiplexes héroszalakját, amelyet ettől fogva sosem hagy el. Válla hegygerinccé szélesedik, fejének minden kiszögellése úgy rajzolódik a környezet távlatára, mintha a berchtesgadeni sasfészket néznénk. Többé már nem is adhatja alább, hiszen elítéltként meg kell járnia egy börtöntelepet is, ahol katedraIis-méretű néger fegyencek ingának körülötte.

A premier plán nagyjából egyidős a mozival. A századfordulós ijedelmek után húszegynéhány évvel a még némán kivetülő emberfő-kolosszusokat már kibontakozott ikonrendszer értőjeként fogadta a közönség: egy-egy arc-gigász egy-egy fajta indulatot vagy magatartást reprezentált. A személyiség képzetkörének a premier plánok csak később kezdtek igazán használni, az ötvenes években, Bressonnál, Fellininél, Bergmannál.

Ásatag már minden európai atyamester. A multiplex-kompatibilis filmfazon, ez a káprázatos vívmány meghaladta őket: sarkig tárta a második éden kapuját az emberi szerzetnek. Úgy árad ránk a fény az önérzet-tanfolyamot végzett Egyének paradicsomából, hogy egyelőre csak hebegünk. Ekkora boldogságban nem mertünk hinni. Ilyen nagyra még sohasem nőtt az ember. Csak az USA alapító atyáinak sziklafalba faragott kőarcai birtokolták eddig azt a fenséget, amelyet ma bármelyik zsarufeleség vagy gengszterek sofőrje felszívhat, legalábbis Los Angeles légkörében.

A Vízöntő-kor hajnalának mozija szerint a korszerű egyén: rosszabb esetben embergodzilla, középesetben embertitanic, szembeúszva az előbb említettel. Jó esetben: élő gigant-űrhajó. Roppant arcfrontja mögött speciális saját rakomány, húszmillió tonna ásványérc. Személyzeti létszám (belső rész-egók): hét. De ha csak kettő, úgy is jó. Az élő hajó előtoluló ábrázata büszkén tölt be bármekkora vetítőfelületet.

Lássuk Jennifer Lopezt mint szövetségi rendőrbírót. Hatalmas lény ez a funkcionáriusasszony is. Mármost magának Lopeznek amúgy van valami csábos „egész érdekes nő”-mellékzöngéje, és ez hullámokban fel is tud erősödni nála. Na de kiknek a szemére való dolog ez? Az európai múmiákéra; a multiplexben ennek veszendőbe kell mennie. Cserébe világokat nyerünk. Ahogy Jennifer Lopez tenyéréllel odavág az elbizakodott karibi söpredéknek, szakasztott olyan ő, mint Thor isten, amikor a fjordokat létesítette.

Soderbergh ugyan láthatólag igyekezett, hogy (megint) eltérjen a Nagy Dágványtól. Megkeverte az időrendet, kimerevített egyes képeket, csúsztatásos humorú pillanatokat is odacsempészgetett a többi közé. Harcolt a boldogság ellen, de elbukott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3865