KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A vasálarcos

Turcsányi Sándor

 

Ki a vonzóbb? Az ifjú vagy az agg? Nehezen eldönthető kérdés, kivált ha a híres Dumas-regényfolyam eddigi filmreviteleinek szempontjából nézzük. Hiszen a filmkészítők egy tetemes hányada a négy muskétásban vélte felfedezni azt a médiumot, mely által elmondhatják a magukét a messze szálló időről a nemes vagy nemtelen vénülésről. Legutóbb D’Artagnan lánya szerzett, elsősorban olykor fedetlenül hagyott vállával, kellemes perceket a kardozós-köpenyes romantika aligha felnőtt lelkű rajongóinak, most meg itt van D’Artagnan fia. Mindjárt kettő példányban. Ám ahelyett, hogy róluk értekeznénk, forduljunk régi kedvenceink felé. Irtózva bár a magasztos szavaktól, mást mégsem mondhatunk: újra itt van a nagy csapat.

Athos, Porthos, Aramis és D’Artagnan, mélyültek ráncaik, lelkükben a láng takarékon, titkos tagok valami magán-nyugdíjpénztárban, amúgy mit sem változtak: köszönik, megvannak.

Aramis konspirál, Porthos handabandázik, Athos homlokán felhős mélabú, D’Artagnan az ősbalek, aki egyszer már, arcpirító zálogházi művelet: kiváltotta az ékszereket, most se különb, számosan az ő kardjával verik a csalánt. Aramist Jeremy Irons, Athost John Malkovich adja, tudható előre, remekül. De az igazi vicc az egészben, hogy nyugodtan lehetne fordítva is. Hah, Malkovich micsoda intrikus lenne, s hogy jajongna-búsongna Irons. Nincs ez másként Depardieu Portossal és Gabriel Byrne D’Artagnannal sem. Látható, nem filléres nosztalgia-lovaglás e mozi, drágán s jól megcsinált nagyívű darab színészzsenikkel, megejtő s fojtó díszletek között, körültekintően odatett forgatókönyv szerint. (Az egyébként nem túl izgalmas, ám annál sikeresebb Rettenthetetlen Oscar-díjas forgatókönyvírójának adaptációja, s egyben első rendezése is.)

A történet finoman eltér, de csak a végire az eredetitől, nem is feltétlen hollywoodi irányba, na jó egy kicsit, miután a képek leperegtek, megnyugtató hang tudat: az életben maradók számára aztán frankó lett minden, de hál’istennek a képek e közlést jó előre cáfolják alaposan.

Mint annyi boldog vég, most ez is csak egy gyalázatos kezdetet takar. Amikor már nem fogja többet senki mondani, hogy: „Mindenki egyért! Egy mindenkiért!” Hiszen két órán át mást sem láttunk, mint testvérharcot, testőrt ölő testőrt, apát ölő fiút. Remek kis darab, szavamra. Hazavágja rendesen az egész bandát. Korhű muskétások az ezredfordulóra.

Azt hittem, megvolt már nekem ez a kardozós dolog. De nem. Erre vártam, például ilyen Ausztriai Annát sóvár szemem még sohase látott. Anne Parillaud-ért magam is kardot rántanék legott vagy Kalasnyikovot. Csak távoli, kósza fuvallat, hajszálnyi hiányérzet csupán: e mesterműből sem tudjuk meg, mi volt a nemes D’Artagnan keresztneve. (Charles, mi más?)

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/04 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3674