KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Gyermekjátékok Jeles András
• Forgách András: Eleveny kollégák József és testvérei

• Kovács Marcell: Türelemjáték Monte Hellman indie-westernjei
• Strausz László: A reklám a lényeg! Exploitation - a rosszízlés diadala
• Zoltán Gábor: Lopott kameraidő Kávé és cigaretta
• Kolozsi László: Harisnyanesz Truffaut és a nők
• Ardai Zoltán: Felismerni Doinelt Újhullámos Gil Blas
• Kubiszyn Viktor: A Gutenberg-galaxis ég-e? Kultmozi: 451° Fahrenheit
CYBERVILÁG
• Géczi Zoltán: Flash-köztársaság Animáció a neten
• Berta László: Macromedia Flash
• Sebő Ferenc: Kíméld az ajtófélfát Magyar net-animáció
• Varró Attila: Digitális paletta CGI és fantasztikum

• Gelencsér Gábor: Beszédes csend Bergman Trilógiája
• Kúnos László: Bergman estéje Sarabande
MAGYAR FILM
• Szlanárs Emese: Ugrás az ismeretlenbe Beszélgetés
• Pápai Zsolt: Tűzkeresztelő A restaurált Ludas Matyi
KÖNYV
• Zalán Vince: Képkrónika Sára Sándor, a fotográfus
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Egy alvezér gyermekkora Che Guevara – A motoros naplója
• Kolozsi László: Van másik Világszám
• Vaskó Péter: Szabadság, szerelem Nyócker
• Lajta Gábor: Nun vagy Sin Csoda Krakkóban
• Szőnyei Tamás: Ajvé Yiddish Blues
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Könyörtelenek
• Nevelős Zoltán: Ördögűző – A kezdet
• Köves Gábor: Young Adam
• Kis Anna: Kóristák
• Vaskó Péter: Zuhanás a csöndbe
• Kolozsi László: A pityergő teve története
• Hideg János: Sírhely kilátással
• Pápai Zsolt: Kidobós
• Csillag Márton: Orion űrhajó – A visszatérés

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar film

Beszélgetés

Ugrás az ismeretlenbe

Szlanárs Emese

A régi magyar filmek romlandó anyagra készültek, de a filmemlékezetnek segíthet a digitális technika.

 

A Magyar Nemzeti Filmarchívumban nemrég fejeződtek be az első színes magyar játékfilm, a Ludas Matyi (1949) digitális restaurálási munkálatai. A negatív már az ’50-es években elveszítette színeit, eredeti hangja használhatatlanná vált. Az elmúlt negyven évben Csíkos Gábor hangján szólt Soós Imre, fekete-fehér filmképen. A felújításról az archívum munkatársával, a restaurálás vezetőjével, Fazekas Eszterrel beszélgettünk.

 

– Mit jelent ebben az esetben a digitalizálás?

– A digitalizálás általános bűvszó a szakmában és a médiában. Értik alatta azt is, ha valaki egy húszezer forintos digitbeta kazettára átír egy átlagos minőségű filmpozitívot, vagy DVD-t csinál, optimális esetben filmnegatívról, vagy duppozitívról. Míg ezeknél videófelbontásról beszélünk, a Ludas Matyi esetében 2K – tehát filmes pixelszámú – felbontásban kellett a régi, gyúlékony nitroanyagot beszkennelni, azért, hogy megfelelő új, színes negatívot lehessen a munkálatok végén előállítani róla. Erre a fázisra van szükség azoknál az új filmeknél is, ahol digitális trükköket alkalmaznak, s ezeket összemontírozzák a leforgatott, friss negatívval. A beszkennelt anyagon a Magyar Filmlabor szakemberei elektronikusan fölerősítették és korrigálták a színeket, ezt követte a kép és hang szintén digitális zajszűrése, a képremegés stabilizálása, a digitális összefényelés, majd a restaurált kép levilágítása színes felvételi nyersanyagra. A digitális technikára azért volt szükség, mert 1949-ben lejárt szavatosságú, kísérleti nyersanyagra forgatták a filmet. Mára csak három százalékban, nyomokban maradtak meg benne a színek, leginkább a bíbor. Ennek oka, hogy a filmet alkotó három színkomponens egyenlőtlenül bomlik el. Legelőször a kékeszöld, aztán a sárga és végül a bíbor tűnik el.

– Hogyan zajlik a kép restaurálása?

– A szoftver képen belül szétszedi az elemeket, külön kezeli a fények és a színek elemeit, kiegyenlíti a színharmóniát. Erre csak úgy volt lehetőség, hogy az emberi arc színét támpontul véve elemenként korrigálták a szélsőségeket. Hagyományos labortechnikával nem lehet a képen belüli korrigálást megoldani. Itt nagyon fontos, mivel restaurálásról beszélünk, nem lehetett szó kiszínezésről, elemek hozzáadásáról, arról a technikáról, amely mondjuk egy rajzfilmre jellemző. A cél az eredeti verzió megközelítése volt. Nem lehettek a mai ízlés szerint harsányak, kemények vagy élénkek a színek, hanem az ’50-es évek filmjeinek lágy, meleg, barnás-sárgás ORWO ízlésvilágát kellett tükrözniük. Szécsényi Ferenc, a Ludas Matyi akkori másodoperatőre segített a színfölerősítő korrekció után meghatározni a megfelelő árnyalatokat, majd az összefényelésben a fényértékeket. Amennyiben van rá lehetőségünk, mindig operatőrök bevonásával végezzük a rekonstrukciót.

A színkorrekciót követő digitális képjavítást az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) és a Veszprémi Egyetem Képfeldolgozási Tanszéke közösen végezte. Speciálisan a filmre készített, és menet közben is alakuló szoftverrel dolgoztak. A program eleinte még nem volt elég okos, és a képben levő zajok közül kiszedte a piactéren kavargó port is. Az anyag villódzott, tele volt belepréselt szennyeződésekkel és a szokásos erős képhibákkal: karcokkal, foltokkal, ragasztásnyomokkal vagy begyűrődésekkel. Ezeket a problémákat gyakran egyedileg kellett kezelni, kockánkénti, kézi javításokat végezni. Rendkívül kényes kérdés a filmszalag remegése is. Általában úgy fixálják, hogy számítógép segítségével egy picit belenagyítanak a képbe. De figyelembe kell venni, hogy a restaurálás nem alakíthatja át a képkivágást. Mindig mérlegelni kell, mit nyerünk, és mit veszítünk a megjavított minőséggel. Inkább remegjen egy kicsit, vagy maradjon egy-két karc az archív filmben. Ezeket az apró turpisságokat szemre nem lehet észrevenni, csak mikor a „régit” és az „újat” szemléltető osztottképes demoanyagon kicsit elcsúszik a kép.

– A sérült hangot hogyan lehet helyreállítani?

– Nem is annyira a ropogó hang, mint inkább az élőhangos, felvételből fakadó torzítás volt a probléma. Soós Imre fékezhetetlen őserőt sugárzó hangja volt a legtorzabb. Már 1961-ben, mikor az ötmilliós közönségsikerre való tekintettel felújították a filmet, emiatt szinkronizálták újra. Addigra a két főszereplő is halott volt. Soós Csíkos Gábor, Solthy György pedig Greguss Zoltán hangján szólt. A restaurálás célja itt is az eredeti, a „Soós-verzió” helyreállítása volt . Az MTA Sztaki és Dr. Erdélyi Gábor hangmérnök által kifejlesztett speciális digitális hangátíró és zajszűrő rendszer a korrekciót a hang grafikus görbéinek módosításával végezte.

– Miért van szükség a régi filmek digitalizálására?

– A digitális restaurálás Európában nem különösebben kedvelt dolog. Ha megfelelő biztonsági kellékanyag és élvezhető vetíthető kópia állítható elő hagyományos labortechnikával, akkor inkább azt alkalmazzák. A régi filmek olyan diszken történő átmentésére, amiről jó minőségű negatívot lehet előállítani, persze nagy szükség lenne. De ez még a jövő zenéje, mert nagyon drága és még a gyerekkorát éli e technika. Viszont úgy fejlődik, hogy a mai húsz diszken tárolt Ludas Matyi öt-tíz év múlva tán semmilyen hardveren nem lesz kezelhető. Akkor sokkal olcsóbban, egy CD nagyságú lemezen lesz teljes negatív-felbontásban a film. Ekkor lesz igazán értelme a tömeges „negatív-minőségű” digitális archiválásnak. Addig viszont nagyon gondosan kell felújítani és tárolni a filmnegatívot.

Hogyan illeszkedik ez a projekt az archívum felújítási tevékenységébe?

– 1989-ben, teljes szakmai összefogással hoztuk létre a Magyar Film Múltja és Jövője Alapítványt a nemzeti filmkincs megmentésére. Ekkor kezdődtek állami támogatással a tervszerű felújítási munkálatok, addig csak esetleges átmentések folytak. Ma éves és speciális támogatásokkal 30-35 milliós keretből dolgozunk. Durván 450 hangosfilm, 40 némafilm, 30 töredék, közel 100 dokumentumfilm, és Európában is egyedülálló, hogy 40 évfolyamnyi filmhíradó restaurálása fejeződött be. Ezek bármikor hozzáférhetőek.

Európában nemzetközi díjakkal elismert a tevékenységünk: Korda Az aranyemberét a Lumicre Alapítvány; egyetlen Janovics-filmünk, Az utolsó éjszakát a Haghe Film díjának elnyerésével restauráltuk. Felújítottuk az 1945-80 közötti időszakból többek között Máriássy, Bán, Keleti, Nádasdy, Jancsó, Makk, Szabó, Fábri, Huszárik, Bódy, Erdély életművét, Jeles, Gothár, Gaál, Mészáros, Sára, Bacsó, Szomjas, Révész és mások filmjeit, az Elégiát, a Büntetőexpedíciót, az ötórás Psychét, Banovits Tamás nitróra forgatott táncfilmjeit, a „Lumicre Lánchidat”, Bodrossy Félix plasztikus filmjeit, vagy az 1956-os dokumentumanyagokat. A Ludas Matyi nem unikum ilyen értelemben, hanem azt a „kezelést kapta”, amire szüksége volt, hogy feléledjenek a régi színek.

– Minden esetben a film életkora támaszt technikai nehézséget?

– Nem feltétlenül. A technikai állapot; a zsugorodás, a felületi problémák, s az anyag bomlása függ a nyersanyagtól, a gyártások számától, de főleg a tárolás módjától. Nagyon sok film került be hozzánk vizes padlásról, pincéből, magángyűjtőktől. A Lumicre Lánchidat, vagy az Emberek a havasont könnyebb volt restaurálni, mint a Ludas Matyit . A Ludas Matyi a belga Gevaert cég első tesztje volt, zavaros közvetítéseken át került Magyarországra, nem is garantálták egy éven túl a színtartósságát. A színes technikához röptében kellett megteremteni a forgatási és laborkörülményeket. A Hegyi Barnabás vezette operatőrgárda az ismeretlenbe ugrott, Döbrögi piros mentéje például minduntalan lilára váltott a tesztelésekkor. Szécsényi Ferenc elmondta, hogy mikor a hatalmas szeneslámpákkal bevilágították a vacsorajelenetet, hogy színhelyes legyen, a gyertyák elolvadtak a hőtől. Szerinte mi, a restaurálók ugyanígy ugrottunk az ismeretlenbe. Az éjszakai nádas-jelenetben, a tűz mellett felvett arcok fénylettek az izzadságtól. Ezt a digitális színfelhúzó technika annyira fölerősítette, hogy Soós arca beégett, villogott, mint egy kísérteté. A háttérben meg nem látszott részlet. Ezért kellett külön kezelni a kép elemeit.

– Milyen felújítási munkálatok szerepelnek a terveik között?

– Elsőbbséget élveznek az átmentésre váró némafilmek, töredékek. Most ilyenek az Ikrek, a Yamata, az Utolsó hajnal, a Nevető Budapest, vagy a Párizsi emlék. A következő nagyobb szabású digitális tervünk a Különös házasságnak és a Civil a pályánnak Ludas Matyihoz hasonló színrekonstrukciója. Ezek egyenként megközelítőleg 20-30 milliós nagyságrendű projektek, 3-5%-os színtartalmukkal ezek a filmek az utolsó pillanatban vannak. Aztán foglalkozunk olyan nagyon megfakult ’70-es évekbeli színes filmek hagyományos felújításával, mint például a Jutalomutazás, Zolnay Sámánja, a Csárdáskirálynő, a Legato, vagy a Veréb és madár.

– Hol lehet látni a felújított filmeket?

– A Ludas Matyit havonta egy-két előadásban az archívum saját mozijában, az Örökmozgóban, az MTV-ben pedig majd karácsonykor. Terveink között szerepel a film DVD-kiadása is, a restaurálás extráival. Az Örökmozgó tematikus, angolra is fordított magyar filmtörténeti programjaiban mindig felújított kópiákat vetítünk. Ezenkívül külföldön, restaurálási fesztiválokon jelenünk meg velük. De míg a filmjogokat kezünkbe adó filmtörvénynek nincs a forgalmazást is rendező végrehajtási utasítása, addig a nézők silányabb, nem tőlünk kapott műszaki állapotban láthatják a nemzeti filmgyártás értékeit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/12 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2394