KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Gyermekjátékok Jeles András
• Forgách András: Eleveny kollégák József és testvérei

• Kovács Marcell: Türelemjáték Monte Hellman indie-westernjei
• Strausz László: A reklám a lényeg! Exploitation - a rosszízlés diadala
• Zoltán Gábor: Lopott kameraidő Kávé és cigaretta
• Kolozsi László: Harisnyanesz Truffaut és a nők
• Ardai Zoltán: Felismerni Doinelt Újhullámos Gil Blas
• Kubiszyn Viktor: A Gutenberg-galaxis ég-e? Kultmozi: 451° Fahrenheit
CYBERVILÁG
• Géczi Zoltán: Flash-köztársaság Animáció a neten
• Berta László: Macromedia Flash
• Sebő Ferenc: Kíméld az ajtófélfát Magyar net-animáció
• Varró Attila: Digitális paletta CGI és fantasztikum

• Gelencsér Gábor: Beszédes csend Bergman Trilógiája
• Kúnos László: Bergman estéje Sarabande
MAGYAR FILM
• Szlanárs Emese: Ugrás az ismeretlenbe Beszélgetés
• Pápai Zsolt: Tűzkeresztelő A restaurált Ludas Matyi
KÖNYV
• Zalán Vince: Képkrónika Sára Sándor, a fotográfus
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Egy alvezér gyermekkora Che Guevara – A motoros naplója
• Kolozsi László: Van másik Világszám
• Vaskó Péter: Szabadság, szerelem Nyócker
• Lajta Gábor: Nun vagy Sin Csoda Krakkóban
• Szőnyei Tamás: Ajvé Yiddish Blues
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Könyörtelenek
• Nevelős Zoltán: Ördögűző – A kezdet
• Köves Gábor: Young Adam
• Kis Anna: Kóristák
• Vaskó Péter: Zuhanás a csöndbe
• Kolozsi László: A pityergő teve története
• Hideg János: Sírhely kilátással
• Pápai Zsolt: Kidobós
• Csillag Márton: Orion űrhajó – A visszatérés

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kultmozi: 451° Fahrenheit

A Gutenberg-galaxis ég-e?

Kubiszyn Viktor

Bradbury és Truffaut víziója a könyvmáglyák társadalmáról, a hypertext és az eBook korában is vérforraló látvány.

 

Narancsvörösen izzó lángok töltik be a képet, a tűz-örvény közepén könyvek, megfeketedő papírlapok, végül pernye – a tűz elemészti a tudást és az emlékeket. 451° Fahrenheit – az a hőmérséklet, amelyen a könyvnyomó papír meggyullad – 451° FahrenheitRay Bradbury kultikus antiutópiája a tűzőrökről, akik a könyvektől óvják a társadalmi békét, és egy másik 451° Fahrenheit: François Truffaut kongeniális adaptációja 1966-ból, főszereplő Julie Christie, a Jules és Jimből ismerős Oscar Werner, valamint maga a Gutenberg-galaxis – legalábbis ami megmaradt belőle. A regény és a film alaphangon ugyanarról a témáról szól, de ha közelebbről vizsgáljuk a két alkotást, rögtön feltűnnek a különbségek, az eltérő hangsúlyok. Bradbury filozofikus sci-fije kegyetlen diagnózis és jövő-vízió, míg Truffaut filmje stilizált hommage, de a tiszteletadás tárgya nem egy film, rendező vagy műfaj – hanem egy halálraítélt médium.

 

*

 

„Égetni: gyönyörűség volt.” – kezdődik Ray Bradbury 1951-ben írott könyve. A kisregény egy antiutópikus társadalomban játszódik, ahol a hivatalos szórakoztatóeszközökön, a televízió különböző mutációin kívül minden médium be van tiltva: a legerősebb tiltás a kollektív emlékezet papírra nyomott relikviáit, a könyveket sújtja. A 451° Fahrenheit főszereplője, Montag, tűzőrként dolgozik, feladata, hogy felkutassa és elégesse a még fellelhető könyveket. A szervezet a mai tűzoltók groteszkül kifacsart tükörképe: a tűzőrök nem a lángoktól őrzik a lakosságot, hanem a tiltott tudástól – eszközük a tűz, amely felperzsel mindent. Bradbury sci-fije a kortárs (már akkor!) átmediatizált és agymosott amerikai társadalmi rendszer szatírája, amelyben a tiltott, a hivatalostól eltérő információ természetesen a társadalom érdekében van elzárva annak tagjaitól: mint általában, az állam jobban tudja, mi kell a nép boldogságához, mint a szerencsétlen, eszmék és gondolatok közt tévelygő egyedek. A szabad választás joga és a szabad tájékozódás joga rossz vért szül – boldogtalanságot, őrületet és halált. Mi vezetett a könyvek betiltásához a regény világában? „A színes bőrűek nem szeretik a Kis fekete Sambót. El kell égetni. A fehérek szemében szálka a Tamás bátya kunyhója. Azt is el kell égetni. Valaki írt egy könyvet arról, hogy a dohányzás tüdőrákot okoz. Sírnak a cigarettagyárosok? El kell égetni ezt a könyvet. Fő a jó kedély.” Vagyis a PC, a politikai korrektség. A tűz – mint gyógyító erő – eltünteti a világ testén burjánzó fekélyeket, az embert összezavaró gondolatokat, a nyomtatott izgatószert, vagyis a könyveket. Bradbury antiutópiájában a „rendszer” saját védelme érdekében száll rá az egyetlen potenciális veszélyt jelentő médiumra: a könyv hősei azonban a történet végén felismerik, hogy a Gutenberg-éra termékei csak hordozók, a forma nem fontos – a lényeg a tartalom. A könyvekben felhalmozott ismeret átmenthető, és a főszereplő Montag – aki időközben tűzőrből könyvrejtegető renitens, majd menekülő földönfutó lesz – tevékeny részt vállal ebben. A némely könyv által hordozott pozitív tudás megmentésére egyetlen módszer lehetséges, memorizálni kell az első betűtől az utolsóig. Bradbury művének végén beteljesedő nukleáris apokalipszis után a „könyvemberek” – akik memóriájukban tárolják az általuk olvasott művek szavait – abban bíznak, hogy eljön az új középkor, ahol újra lesz nyomtatás, és eljön majd az „új ember” is, aki talán megérti majd a valaha papírra nyomott szavak üzenetét.

 

*

 

A könyvégetés vissza-visszatérő barbár rítus a történelem folyamán. A diktatúrák kedvelt közösségi játékai közé tartozott az – általában felülről szervezett – máglyarakás, amelybe a hatalom által kiközösített, indexre tett, eltörölni kívánt szerzők könyveit hányták. A nácik a zsidó (vagy annak gondolt) írók műveit vetették tűzre, a kommunista Mao Ce-Tung „kulturális forradalma” idején pedig gyakorlatilag minden olyan könyvet pusztítottak, amit nem a nagy vezető írt. A könyvégetés olykor lehet a tiszta elkötelezettség példája is: a diktatúra elleni 1956-os magyar forradalom idején MarxEngelsLenin összes műveinek lángjainál melegedtek a felkelők. A könyvégetés rítusának egy célja van: eltörölni, kiégetni az emlékezetből és elűzni a tudatból – nem magukat a könyveket, hanem az általuk hordozott gondolatokat. Mint a primitív mágia: ha megsemmisítem a jelképet, elpusztul maga a tárgy is. Vagyis, ha elégetjük a hordozót, meghal a gondolat. Semmi sem marad utána, csak szennyes, szürke por.

 

*

 

Truffaut filmje az adaptációk szokásos „hiányosságai” – elhagyott cselekményszálak, kimaradt szereplők és jelenetek, kiszórt motívumok – mellett másban is megváltoztatja Bradbury mondandóját. A regény hideglelős antiutópia egy velejéig elidegenedett és szellemileg leépült társadalomról, ahol a könyvégetés már csak tünet. A filmben viszont a főszereplő maga a médium – a nyomtatott kultúra szivárványos sokszínűsége. Ezek a színek a tűz vörösében egyesülnek: lángol a Don Quijote és lángol a Bovaryné, lángol a Cahiers du Cinema (a francia újhullám emblematikus folyóirata, amelyben maga Truffaut is dolgozott), lángolnak Salvador Dalí lágy órái, lángol Máté evangéliuma és lángol a Mein Kampf. A könyveknek kultúrahordozó funkciójuk van: bennük testesül meg mindaz az emberi kreativitás és tudásvágy, tehetség és butaság, jó és gonosz, amit a faj eddig felhalmozott. A bábeli könyvtár mindent tartalmaz az emberről, jót és rosszat is: épp ezért a Mein Kampfot ugyanúgy bűn elpusztítani, mint az Ószövetséget. Truffaut ezt az új hullám eszköztárából ismerős, képi idézetekkel és kiemelésekkel húzza alá – a film több pontján időről időre visszatérnek a különböző címlap-közelik, kiemelt szerzők és könyvek a nyomtatás évszázadaiból. Nem véletlen, hogy Truffaut mit mutat, és nem mindegy, hogy miért. A sokszínűség bemutatása mellett a megjelenő címek olykor a történetet is értelmezik és ellenpontozzák: az első megjelenő könyv például a Don Quijote – bájos áthallás Montag későbbi szélmalomharcára a tűzőrség ellen.

 

*

 

A Montagot alakító Oscar Werner mellett a filmben hangsúlyos szerepet kap az akkori idők egyik legnagyobb női sztárja, Julie Christie is – olyannyira, hogy Truffaut egyszerre két szerepet is eljátszat vele. Ő Linda, a lázadóvá váló tűzőr agymosott felesége, a tévéfalakból ömlő szappanoperákba bódult, tablettákon élő társadalmi zombi prototípusa. És ő Clarissa, a filmben meglehetősen kékharisnyásra sikeredett anti-techno lányka, aki rajong a könyvekért, az esőért és olyanokat kérdez, hogy „maga boldog?”. Julie Christie színészi kvalitásai ma már nehezen felfedezhetők, de mentségére szóljon, hogy gyönyörű – Truffaut is ezt a tulajdonságát használja ki, amikor a feleség szerepében gyakrabban mutatja profilból, a kékharisnya szerepében pedig gyakrabban szemből. Hatalmas szemek, szoborszerű arc, elefántcsont-szín bőr. Bábu és talány. Truffaut nemcsak színészeit stilizálja át hús-vér alakokból marionettfigurákká, hanem a szín- és díszlethasználattal is a túllép a futurisztikus realizmuson. A 451° Fahrenheit Truffaut első színes filmje, és egyetlen sci-fije. Számára a sci-fi nem egy jövőbeli állapot aprólékosan megmutatandó színtere, hanem elrugaszkodási pont a stilizáció felé – a tűzőrök felszerelése, a lakásberendezések, vagy a vissza-visszatérő magasvasút inkább eltávolít a történettől, mintsem hihetővé teszi azt. Éppígy a színhasználat: sok kép átszínezett, de ha ez nem lenne elég, ott a mindenhol jelenlévő tűzvörös és különböző árnyalatai. A filmben meglepően sok a montázs és a villanásnyi időre feltűnő, gyors snitt: mielőtt a tűz elemésztené a nyomtatott lapokat, képük beleég a retinába. A 451° Fahrenheit ugyanúgy szerzői film, mint Truffaut minden alkotása, csak itt éppen a sci-fi kelléktárát használja fel a maga céljaira. Épp ezért a zsáner rajongóinak furcsa lehet egy-két filmes és történetvezetésbeli megoldás, amely, a sci-fi elvárások szemszögéből nézve kifejezetten szerencsétlennek tűnik. De ugyanez igaz megfordítva is: a megszállott Truffaut-rajongók furcsállhatják a rendező engedményeit a hollywoodi elvárásoknak, amely furcsaság persze főleg annak köszönhető, hogy a filmet az Universal Pictures gyártotta. De Hollywood szeret biztosra menni: 2005-re várható Frank Darabont színes, szagos, akció-dús 451° Fahrenheit-je. Bizakodásra ad okot, hogy az új adaptáció munkálataiba Ray Bradbury is beszállt.

 

*

 

„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” François Truffaut szerint nem baj, ha nem. Elég, hogy a könyvekben dokumentálódott a faj tapasztalata, lenyomat készült az emberi szellem eredményeiről. A Gutenberg-galaxis amúgy is végóráit éli. A könyvnyomtatás nem egyidős az emberiséggel: el fog múlni ez is, új, egyszerűbb és talán hasznosabb technikák váltják majd fel a nyomtatott papírlapokat. Az eBook, a hypertext és egyéb gyerekcipőben járó könyvmutációk egyelőre nem jelentenek reális veszélyt a nyomtatott papír szerelmeseinek – de ami késik, az mindjárt itt van. Mai szemmel nézve ezért is különleges a 451° Fahrenheit című film gesztusa: a Lumicre-univerzum hódolatteljesen tiszteleg benne a Gutenberg-galaxis előtt. Ezer év múlva, amikor már sem a nyomtatott könyv, sem a vetített kép nem tartozik majd az uralkodó médiumok közé, erre a gesztusra azért emlékezni fogunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/12 32-34. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2389