KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Molnár Gál Péter: Katherine Hepburn (1907-2003)

• Takács Ferenc: Az újbeszéltől a reality show-ig George Orwell és a film
• Varró Attila: Hitlergyőz Náci disztópiák
• Kolozsi László: Hivatali apokalipszis Kultuszmozi: Brazil
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Talált bűn Beszélgetés Janisch Attilával
• Muhi Klára: Képfaragók kalandjai Operatőr kerekasztal

• Fekete Ibolya: Mamma Kuba Kubai filmek
• Kriston László: Don Quijote Kubában Beszélgetés Oliver Stone-nal
• Epres Tamás: Betiltott forradalom Soy Cuba
• Tanner Gábor: Afro-brazil misztika Glauber Rocha
• Mátyás Péter: A Vakond Árnykép: Alejandro Jodorowsky
• Nánay Bence: A legújabb hullám Argentin filmek
• Szilágyi Ákos: Szovjet Hollywood Sztálin mozija (2. rész)
• Sumjackij Borisz: Sumjackij naplója II.
KÖNYV
• Forgách András: Előhívatlanul Kubrick könyvek
DVD
• Pápai Zsolt: Paradoxonok mozija John Boorman: Zardoz
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Fecsegés-fúga Rengeteg
• Báron György: Álmodozások sora Boldog születésnapot!
• Zoltán Gábor: Jött öt Jött egy busz
• Ágfalvi Attila: Sekély mélység A boldogság színe
• Nevelős Zoltán: Újabb jelenések a sötétségről Apokalipszis most – rendezői változat
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: Esküvő monszun idején
• Vincze Teréz: Magdalena nővérek
• Köves Gábor: Pokolba a szerelmmel
• Hungler Tímea: Az igazság órája
• Csillag Márton: Terminator 3.
• Vaskó Péter: A Karib-tenger kalózai
• Varró Attila: Sporttolvajok
• Herpai Gergely: Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője
• Varró Attila: Túl van a család
• Varró Attila: Segítség, hal lettem!

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Apokalipszis most – rendezői változat

Újabb jelenések a sötétségről

Nevelős Zoltán

Coppola 22 év gondolkodás után újravágta kultuszfilmjét. Még több dzsungel, playboy nyuszi és borzalom a vietnámi háború poklában.

 

A Szárnyas fejvadász 1991-es rendezői változata óta nem övezte ilyen izgalom egy eredeti verziójában is sikeres film átdolgozásának bemutatóját, mint az Apokalipszis most esetében. Ez volna a végleges változat – olvashatjuk a hivatalos kísérőszövegben, de miként Ridley Scott tette jövővíziójával, Francis Ford Coppola is háborús látomásának csupán egy újabb változatát teszi le elénk a lehetségesek és a valóban elkészítettek közül.

Az Apokalipszis most már papíron is sokszoros átváltozáson ment keresztül. Joseph Conrad A sötétség mélyén című kisregénye adta az ihletet, a cselekmény vázát, néhány jelenet történetét, pár konkrét mondatot és Kurtz nevét. A forgatókönyv írói a gyarmati kizsákmányolás témáját egy technikai nagyhatalom harmadik világban folytatott háborújának nem kevésbé embertelen tébolyára, Belga Kongót Vietnamra cserélték. A fegyvermániás John Milius 1969-ben írt, korai forgatókönyv-verzióiban a film a vietkongokkal való hatalmas összecsapással ért véget, amelyben Kurtz az amerikai képregények izmos szuperhőseinek divatja szerint kiöltözve vezényli a visszavonulást lövészárokról lövészárokra, Willard pedig vállvetve harcol mellette. Coppola azonban gyökeresen más kicsengéssel akarta zárni élete főművét. Hogy pontosan hogyan, azt nehezen tudta eldönteni, 1979-ben több különböző befejezésű változat futott a világ mozijaiban. Az egyik 35 milliméteres kópián a stáblista alatt a szentély felrobbanásának képsora pergett. Végül az alkotó döntött: Kurtz (Marlon Brando) meghal, Willard (Martin Sheen) pedig – noha lehetősége volna Kurtz helyébe lépni – távozik, vissza a civilizációba.

Miután Coppola tizennyolc hónapig forgatott a Fülöp-szigetek őserdejében, miután a tervezett többszörösére rúgó költségek fedezése érdekében kockára tette saját vagyonát is, miután legyűrte a maláriát, miután a díszleteket romba döntötte a tájfun, miután Martin Sheen kiheverte szívrohamát, az 1979-es Cannes-i filmfesztiválra sikerült összeütni egy bemutatható produkciót, amely úgy is megkapta az Arany Pálmát, hogy alkotója folyamatosan hangoztatta, a mű még nincs készen. A film mégis nagyjából úgy maradt, ahogy akkor volt 22 teljes esztendeig. A Coppola által késznek nevezett változatot 2001-ben ismét a cannes-i közönség láthatta először. Az új Apokalipszis most a szokásos képi- és hangbeli felújításon túl csaknem 50 percnyi új jelenettel is bővült.

Az első adalékok a helikopteres támadás jelenetének végéhez kerültek: Kilgore ezredes (Robert Duvall) egy sérült vietnami kisbabát a mentőhelikopterhez kísér, majd egy beosztottja tiltását felülbírálva megengedi, hogy az anya elkísérje. Ez a közjáték csupán a figura jellemét színezi, az ezt követő szörfepizód azonban ennél jóval sokrétűbb. Kilgore azt szeretné, a szörfbajnok Lance (Sam Bottoms) menjen ki a hullámokra, a napalmrobbanások azonban lecsendesítik a vizet, így Lance kihúzhatja magát a felkérés alól. Távozás előtt a fiúk még elemelik Kilgore kedvenc szörfdeszkáját, amit aztán egy néhány perccel később beillesztett jelenetben keresni is fog a kétségbeesett ezredes, helikopterről hangszórón szólítgatva az elrejtőzött hajósokat. A hozzáadás itt egyrészt kerekké teszi a Kilgore-epizódon végigvonuló szörftémát, másrészt egy olyan közös balhét mesél el, amely kezdi közösséggé kovácsolni Willardot és a legénységet. Komoly koncepcióváltás ez, a személyesebb hangvétel növeli az elkövetkezendő tragédiák súlyát, másrészt a bajtársiasabbra vett hangulat oldja az eredeti változatban megfigyelhető rideg, feszült légkört, ami az egész út alatt megüli a hajót.

A Playboy-epizód az új változatban nem merül ki a botrányba fulladó revüben, az csak a kiindulópont. A továbbindulás után Chef (Frederic Forrest) Miss Május poszterét bálványozza, mire Miller (Laurence Fishburne), a bronxi vagány elmesél egy esetet arról, hogyan lehet becsavarodni az említett folyóirattól. Ez a felvezetés ahhoz a tízperces Playboy-nyuszis jelenethez, amelyet a tájfun miatt nem is tudtak teljes egészében leforgatni, de amely ebben a formában is fontos kulcs a filmhez. Egy vihartépte állomáson azt ottrekedt Playboy-helikopterre akadnak, Willard üzemanyagot cserél a lányokkal töltött órácskáért. Míg Chef Miss Májuson igyekszik beállítani a kedvenc poszterén látható pózt, addig Lance az év szépének siralmait hallgathatja, mennyi olyan dologra kényszerítették, amit nem akart megtenni. Lance mintha nem is figyelne oda, közben álcafestékkel kezdi kikenni a lány arcát. E képsorban egyrészt az erőszak értelmezéséhez nyíltak új távlatok, másrészt a maszk motívumának bevezetését láthatjuk, amelynek kiteljesedésére Kurtz táborában kerül sor. A festett arc kezdetben csak védelem a személyiség számára, biztonságos védőfal, ahogy azonban egyre mélyebbre jutunk az őserdőbe, amely – mint Conradnál – elevenen falja fel az embert, a maszk az átalakulás eszközévé válik. Kurtz fehér agyaggal bevont harcosai egyéniség nélküli gyilkolórobotok. A borzalom élménye által átváltoztatott Kurtz teljesen befestett koponyával tűnik fel a megkötözött Willard előtt, akinek foglyul ejtése után a bennszülöttek sárba mártották az arcát, és aki a gyilkos tett elvégzésére maga is a felismerhetetlenségig átfesti ábrázatát.

Egy apró jelenet, amelyben a fiúk a Rolling Stones Satisfaction című slágerét hallgatják a rádión, az út elejéről az új változatban a revüjelenet mögé került: eredetileg a legénység bemutatása volt a funkciója, itt csöppnyi megtalált boldogság néhány felkavaró kaland után.

A legvaskosabb újdonság a francia ültetvény 24 perces jelenete, amelyet az utolsó amerikai helyőrség elhagyása és a célhoz érkezés előtt láthatunk. A hajót ért támadás során lelőtt Miller temetése után Willard heves hangulatú vacsorán vesz részt az ültetvényes család társaságában. Párbeszédekre épül az epizód, amelynek tanulsága: a franciák a dzsungelben a saját munkájuk által megteremtett világot védelmezik, míg az amerikaiak „a nagy semmiért” harcolnak. A zárás – Willard ópiumfüstös együttléte Roxane-nal (Aurore Clément), az ifjú özveggyel – kissé irracionális, de gyöngédsége miatt a film e pontján igen jóleső pillanatokat szerez. E betét a Hubert de Marais (Christian Marquand) hosszú monológjában kifejtett politikai üzeneten túl újabb stációt jelent az utazók számára: a feldúlt ország gyarmati múltja érinti meg őket. A részlet a folyó feletti ködben kezdődik, és végül oda is tér vissza. Ezért lehetett zökkenőmentesen kihagyni az eredeti változatból, e ködös hangulat ezen túl azonban a jelenet álomszerűségét is fokozza. Noha túlzás volna úgy értelmezni, Willard csak álmodja a látogatást, az epizód előkészít bennünket arra a minden józan értelmen túli világra, ami az út végén fogad majd.

Kurtz egyetlen újabb lehetőséget kapott az ékesszólásra, méghozzá napvilágnál, amire az eredeti változatban nem volt példa. A konténerbe zárt Willardnak a Time magazin egyik Vietnamról szóló cikkéből olvas fel – célirányosan politikus monológ, újabb kirohanás a hazugságok ellen, amely a Kurtz által emlegetett „borzalom” hátteréhez ad hozzá.

Coppola és Walter Murch vágó beavatkozása nyomán dramaturgiailag folyamatosabbá vált a film, ám ez nem feltétlenül erény. A céltudatosabb építkezés csökkentette azt a bizonytalanságérzést, amelyet a hirtelen befejezett jelenetek, a váratlan hangulatváltások keltettek, és amely erősen hozzájárult a film sokkoló hatásához.

Ennyivel lett hosszabb utazásunk a sötétség mélyére, ám a legenda szerint van pár kaland, amiből még így is kimaradunk. Sokgenerációs kalózkazettákon, az internet hommályos zugaiban létezik egy öt és félórás munkaverzió, amelynek több részlete ugyan nézhetetlenül szerkesztetlen, más pillanatai az alkotó zavaró határozatlanságáról tanúskodnak, de olyan kiváló DVD-extrának való jelenet is akad közte, mint például a Willard előtt odaküldött Colby (Scott Glenn) szöveges szereplései, leszámolása a fotóssal (Dennis Hopper), vagy az a sokkoló képsor, amelyben Kurtz megölése előtt Willard egy védekező testőrt a maga elé tartott gyerek testén keresztül szúr le dárdájával. Bár az is lehet, hogy jobb, ha egy legendás film körül nem akarunk minden legendát felszámolni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/09 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2222