KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Molnár Gál Péter: Katherine Hepburn (1907-2003)

• Takács Ferenc: Az újbeszéltől a reality show-ig George Orwell és a film
• Varró Attila: Hitlergyőz Náci disztópiák
• Kolozsi László: Hivatali apokalipszis Kultuszmozi: Brazil
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Talált bűn Beszélgetés Janisch Attilával
• Muhi Klára: Képfaragók kalandjai Operatőr kerekasztal

• Fekete Ibolya: Mamma Kuba Kubai filmek
• Kriston László: Don Quijote Kubában Beszélgetés Oliver Stone-nal
• Epres Tamás: Betiltott forradalom Soy Cuba
• Tanner Gábor: Afro-brazil misztika Glauber Rocha
• Mátyás Péter: A Vakond Árnykép: Alejandro Jodorowsky
• Nánay Bence: A legújabb hullám Argentin filmek
• Szilágyi Ákos: Szovjet Hollywood Sztálin mozija (2. rész)
• Sumjackij Borisz: Sumjackij naplója II.
KÖNYV
• Forgách András: Előhívatlanul Kubrick könyvek
DVD
• Pápai Zsolt: Paradoxonok mozija John Boorman: Zardoz
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Fecsegés-fúga Rengeteg
• Báron György: Álmodozások sora Boldog születésnapot!
• Zoltán Gábor: Jött öt Jött egy busz
• Ágfalvi Attila: Sekély mélység A boldogság színe
• Nevelős Zoltán: Újabb jelenések a sötétségről Apokalipszis most – rendezői változat
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: Esküvő monszun idején
• Vincze Teréz: Magdalena nővérek
• Köves Gábor: Pokolba a szerelmmel
• Hungler Tímea: Az igazság órája
• Csillag Márton: Terminator 3.
• Vaskó Péter: A Karib-tenger kalózai
• Varró Attila: Sporttolvajok
• Herpai Gergely: Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője
• Varró Attila: Túl van a család
• Varró Attila: Segítség, hal lettem!

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Magdalena nővérek

Vincze Teréz

 

Peter Mullan rendező – akit számos brit produkcióból színészként ismerhetünk, például ő volt a Nevem: Joe főszereplője – filmjének nemzetközi hírnevét két esemény alapozta meg: a 2002-es Velencei Fesztivál nagydíja, illetve a Vatikán által kinyilvánított hivatalos elítélő vélemény.

A film a ’60-as évek közepén játszódik Írországban, egy úgynevezett Magdolna menházban, amilyeneket az Irgalmas Nővérek tartottak fenn szerte a brit szigeteken. Ezekbe a – XVIII. század közepétől egészen 1996-ig létező – börtönre és munkatáborra egyaránt emlékeztető intézményekbe zárattak (gyakran életfogytig) azok a nők, akik „bűnbe estek”, s így szégyent hoztak szűkebb-tágabb környezetükre. A film négy főszereplője az alapvető bűntípusokat jeleníti meg: egyiküket unokatestvére megerőszakolta egy családi összejövetelen, ketten házasságon kívül szültek gyermeket, a negyedik pedig egyszerűen csak túl szép és kacér volt, ekképp a bűnbeesésnek különösképpen ki volt téve, vagyis „megelőzési céllal” került lakat alá, hogy mindenféle hivatalos ítélet nélkül, de az állami hatóságok hallgatólagos támogatásával rabszolgaként dolgozzon egy mosodában, a külvilágtól hermetikusan elzárva. A film valós eseményekből, visszaemlékezésekből összeállított fiktív sorsokat beszél el, emléket állítva annak a körülbelül harmincezer nőnek, akiket hasonló menházakban tartottak fogva Írországban, s akik maguk már nem beszélhetnek a borzalmakról.

A megrázó tények mindazonáltal nagy veszélyt jelentenek a filmkészítő számára, amennyiben könnyen a gonoszok és ártatlanok kontrasztjának könnyfakasztó és leegyszerűsítő felmutatása felé terelhetik. Mullannek sikerül ezt a veszélyt elkerülnie, ami egyrészt a távolságtartó hangvételnek köszönhető (szépen példázza ezt a nyitó jelenet – az egyik hősnő megerőszakolása –, melyben az ünnep ritualitását és a bűnt követő absztrakt párbeszédnélküliséget ötvözi); másrészt sajátos, keserű humorának (ami olyan jeleneteket eredményez, mint az új mosógépek felszentelése). S természetesen mindennek a központjában végig ott munkál az alapfelismerés: az elnyomó rendszer így vagy úgy mindenkit deformál: valójában a részvétlenség, és a puszta túlélés érdekében felvállalt kompromisszumok tartják életben a rendszert, elpusztítva a személyiséget, mely a veszélyt jelenthetné. Mullan vállalására nagyszerű színészi teljesítmények teszik fel a koronát, lenyűgöző női alakításokat látunk, miközben talán azt a legfájóbb átélni, hogy mindezt többnyire – legalább is a hétköznapok szintjén – nők tették nőkkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/09 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2212