KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/november
KRÓNIKA
• Báron György: Charles Bronson (1920-2003)
FEDERICO FELLINI
• Bikácsy Gergely: Asa – nisi – masa Fellini Rómái
• Csont András: A jóízlés lovagja Nino Rota
• Ardai Zoltán: Most élünk Fellini démonai

• Ludassy Mária: Ellenforradalmi akvarell Egy hölgy és a herceg
MAGYAR MŰHELY
• Horeczky Krisztina: A szabadság fátuma Beszélgetés Fliegauf Benedekkel
• Muhi Klára: Fröccsöntött képek kora Operatőr-kerekasztal

• Vágvölgyi B. András: Kopár szigetek Japán ezredvég
• Kubiszyn Viktor: Az alvilág királya Teruo Ishii
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Szigetek a szárazföldön Karlovy Vary
KÖNYV
• Harmat György: Filmtörténet filmekben elbeszélve Kelecsényi László: A magyar hangosfilm hét évtizede …
DVD
• Pápai Zsolt: Téli álom Robert Altman: McCabe és Mrs. Miller
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A test testamentuma Táncalak
• Pápai Zsolt: Földalatti hullámvasút Kontroll
• Forgách András: Bovaryné, 1955, Connecticut Távol a mennyországtól
• Vaskó Péter: Berlini falfirka Good Bye, Lenin!
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Kegyetlen bánásmód
• Korcsog Balázs: Visszajátszás
• Békés Pál: Lélekszakadva
• Dóka Péter: Se ördög, se angyal
• Köves Gábor: Válás francia módra
• Csillag Márton: Tizenhárom
• Frecska Sándor: A nyugodt város
• Hungler Tímea: Birkanyírás
• Vincze Teréz: Tiresia

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lélekszakadva

Békés Pál

 

Az ember azt hinné, ha valaki, hát Carl Jung, Freud első számú tanítványa ismeri az alapszabályt: orvos és beteg, terapeuta és analízisbe járó páciens között mindenféle személyes érzelmi viszony tabu, jelesül: tilos a szerelem. És tessék: mégsem. Vagy nem ismerte a szabályt, vagy nem volt képes betartani, vagy éppenséggel a Sabrina Spielreinnel történtek kényszerítették arra őt és mesterét, Freudot, majd később az egész analitikus-társadalmat, hogy lefektessék az addig talán kimondatlan szabályt.

Spielrein kisasszonyt a XX. század eleji Oroszországból szállítják szülei Jung zürichi intézetébe reménytelennek tűnő elmebajjal, ahol az orvosi diadal – a skizofrénia gyógyítása ezúttal sikeres – a fent említett alapszabály áthágása miatt hamarosan magánéleti káoszba torkollik. A vonzó, fiatal nő gyógyulásának másik borzongató következménye, hogy Sabrina maga is kitanulja a pszichoanalízis csínját-bínját s a korábbi skizofrén utóbb gyerekeket kezel. Visszatér hazájába, a forradalom utáni Oroszországba, mely egy darabig minden merész kísérletnek természetes otthona, és saját gyermek-menhelyén kezeli pácienseit, mígnem a sztálini terror lecsap minden devianciára, beleértve a pszichoanalízist is, majd rövidesen utoléri őt a háború, és a Rosztovot elfoglaló német csapatok egyik rutinszerű tömeggyilkosságának áldozatául esik.

Sabrina Spielrein történetét azonban nem „egyenes adásban” beszéli el a forgatókönyvíró-rendező Roberto Faenza, hanem kerettörténetbe ágyazza: egy a pszichiáternő után kutató glasgow-i történész és az általa asszisztensként-tolmácsként alkalmazott moszkvai diáklány nyomozásának eredményeként bomlik ki előttünk a kalandregénybe illő mese. A két szálnak, az olykor erőltetett párhuzam-keresésen túl (mester és tanítvány bontakozó szerelme) kevés köze van egymáshoz, így inkább gyengítik, mintsem erősítik egymást.

Noha a jelenkori szálnak van némi hozadéka is. Amikor az angol történész és a diáklány megtalálják Sabrina Spielrein utolsó élő páciensét, és a nyomorúságos, vakolatvesztett bérleményben cigarettázgató magányos öregember elmeséli, miként gyógyította meg őt az ötven éve halott pszichiáter, miként bontotta ki a valahai kisfiút reménytelennek tűnő bezártságából, s a ráncos arcon feltűnik az ötéves gyerek rajongó mosolya – az feledhetetlen. A háromperces jelenetben főszerepet játszó orosz epizodista alakítása a Sztanyiszlavszkij-iskola apoteózisa és a film legemlékezetesebb pillanata.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/11 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2161