KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Maurice Pialat halálára (1925-2003)
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Durva élet – kegyetlen színház Szenvedéstörténetek
• Bakács Tibor Settenkedő: Félrehagyott gyerekek Szép napok

• Szilágyi Ákos: Halálpanoptikum Szokurov, a nekrorealista
• Trosin Alekszandr: A kaukázusi fogoly Ifj. Szergej Bodrov
• Bikácsy Gergely: A köd másik oldalán Amnézia a moziban
• Hungler Tímea: Vírus az emlékezetben Cyber-memória
• N. N.: Cyber emlékezet
• Varró Attila: Kaidan a vásznon Japán kísértetfilmek
• Nevelős Zoltán: Vérfrissítés A kör
• Karátson Gábor: Mosolygó lány hun-lelke a sötétben Kínai kísértethistória
• N. N.: Pu Szung-ling adaptációk
• Schubert Gusztáv: Szellem a fürdőházban Chihiro
• Beregi Tamás: Be vagy a két toronyba zárva… Gyűrűk Ura 2: A Két Torony
• Ardai Zoltán: A király részideje Tolkien és Hollywood
• Zachar Balázs: Filmszínház – függöny nélkül Beszélgetés a pesti mozikról
• Zachar Balázs: Odeon-Lloyd
• Dániel Ferenc: Mozi minden mennyiségben A Regétől a Diadalig
KRITIKA
• Muhi Klára: Aszfaltpréri Rinaldó
• Korcsog Balázs: Titanisz az égben Solaris
DVD
• Pápai Zsolt: A kép csele A láthatatlan ember
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Dina vagyok
• Takács Ferenc: Szövevény
• Köves Gábor: Himalája – Az élet sója
• Jakab Kriszta: Miranda
• Hungler Tímea: Charlotte Gray
• Csillag Márton: Én, a kém
• Mátyás Péter: A muskétás

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tolkien és Hollywood

A király részideje

Ardai Zoltán

A mitikus nem az ostoba szinonímája: a Gyűrűk Urában a jóság is vet árnyékot.

 

Flaubert-nek csak írói programja volt aszketikus, ő maga fiatalságától fogva pompaimádattal küszködött. Stendhal a maga számára írói tilalom alá helyezte, egyszerűen nem tematizálta a melankóliát, holott ez az egyik legmélyebb alapélménye volt. Dosztojevszkij prófétikus parasztmániájáról regényei mit sem árulnak el; Nietzschét súlyos nyavalyák gyötörték, de nem szűnt meg azt hirdetni, hogy a kacagó egészségesek csak rúgjanak minél nagyobbakat a betegeken. Ami már J. R. R. Tolkient illeti, ő elszántan úgy írta meg főművét, hogy a cselekményt még félig-meddig se lehessen analogikusnak tekinteni a második világháború esemény-együttesével, pedig szerzői lendületét, inspirációját az író részben ennek átéléséből merítette. Csak az elvonatkoztatás nem akármilyen kedvével követhette fő ambícióját: beérni és több tekintetben felülmúlni a boszorkánymester kezű Richard Wagner mítosz-gyuradékát, a XIX. századi Ring-operaciklus káprázatos szüzséjét. Mégis, a trilógikus regény lírai csúcspontjain ott rezonálnak Tolkien valahai közvetlen átélései is. Például amikor az odaveszettnek hitt Gandalf mágus a második kötetben visszatérvén elmondja, hogy bénult kábultságában egyszerre meghallotta a Föld összes hangjait „a rügyfakadástól a zokogásig”. Vagy, amint a végső csata közben a haldokló Théoden király felkiált: „Elejtettem a fekete kígyót. Komor a reggel, boldog a nap, arany a napnyugta!” Mitikus évtizedek sorának átérzése hevíti ezt a hattyúdalt, de éppen mert ez hevíti, a kiáltás nem kiáltóan illuzórikus. A király tud egyet-mást Középfölde történelméről, így nem hiheti, hogy a mégoly mitikusan felfogott Gonosz csak kívülről jövő és nyílt formákban érvényesülhet, illetve, hogy a Rossz léte kizárólagosan kötődik a most felszámolt mordori hatalomhoz. Hiszen korábban is – csak nem a harmadkorban, hanem még az elsőben – esett már ilyen győzelem: a Morgoth fővárosú Thangorodrim letörése. (Weöres Sándor az 1950-es években a Mahruh veszéséhez ötlött ki ilyen neveket; „Szügyedben három kő-lándzsa, fekete Kartiabh-todarh!… eres bányáid mélyében salakká rémül az arany”.) Théoden mindössze az öröklét ízét ünnepli, csupán azt, hogy az ő élete a maga idejében felnőtt annak bizonyságáig, hogy „munkálkodnak más erők is a világon nemcsak a Gonosz”.

Az adaptáló Peter Jacksonnak kétszeresen volt fölöttébb feladva a lecke: az egyes, roppant képzetes regény-jelenetek filmi látványhatása dolgában, és az egész cselekményt átjáró költői huzatot illetően. Mármost aki olvasta, és viszonylag lelkesen olvasta az eredetit, az a Jackson-féle Ring-ciklus első darabját nézve megörülhetett igen sok részlet ihletett mozi-kidolgozásának, amúgy pedig olvasmány-élményéből merítkezve hozzáérző módon kipótolhatta a látottakat. Úgy is hihette – a mese hátralévő sűrűjére gondolva –, hogy A Gyűrű Szövetsége-film kezdetnek pazar, és a továbbiakban a műfajnál szokatlanul jelentős irodalmi és látványszervezési muníció át fogja törni vagy olvasztani az előadásmód típusosan holywoodiánus/szovjetes formakereteit. A második rész felől nézve az első rész fogyatkozásai is inkább szembetűnnek már, de ezekről olyasvalaki fogalmazhatna a legjobban, aki nem olvasta Tolkient. Itt legyen elég annyi, nem volt mindenképp jó előjel az elején, ahogyan a hobbitvidék bemutatásakor a kameramozgás hajlamai, együtt a snittezés dialektusával, ódon mozi-musicaleknek meg az Óz smaragdvárosi részének szemléletmódját reprodukálták. Azóta aztán bőven elég lett már egyebek közt abból, hogy a fenséges soundtrack sohasem várja meg, amíg netán kiérdemlődnék, hanem beveti magát minden távlati képnél, és amúgy is szíre-szóra. Vajon tilos másként bánni a zenével ennél a filmfajtánál? Hogy a hősök vándorlása kevésbé tűnik múlt-terhesnek és kétes jövőjűnek, mint a szövegben, és a jók közt kevésbé érezni a bujkáló sajátlagos rosszat (már a hobbit-vidéki részből is kimaradt a kedélyes-rettentő természetű Fűzfa-apó epizódja), ezt nem ellensúlyozza akár még a 2000-es olimpiai gála teljes zeneanyagának leadása sem. De Mória sötét tárnái, Vasudvard világító bányaüzeme, a Helm-szurdok ostroma, meg az entek fellépése (mármint Jacksonnál) arra int, várjunk még az adaptáció minősítésével, várjuk meg a gyűrűhordozók befordulását a finisbe, majd Théoden elestét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/03 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2114