Lengyel filmA gdynai fesztiválonAhol a szakma élKézdi-Kovács Zsolt
A gdyniai filmszemle, amelyen a nagy öregek s a „fiatal farkasok” egyaránt nagy számban jelentkeztek új művekkel, irigylésreméltóan pezsgő filméletet jelez. A magyar filmesek számára többé-kevésbé mindig mérce volt a lengyel film. 1956-60 körüli első nagy sikereik, a nehéz időkben tanúsított morális tartásuk és szakmai tudásuk több generáció munkáját meghatározták itthon is. Wajda, Kawalerowicz, Zanussi, Kie¶lowski, Majewski, Bajon, Falk, Kutz, Hoffmann: barátaink és harcostársaink voltak negyven éven át. „Nagy ínségünkben” ezért is izgalmas ellátogatni most nemzeti fesztiváljukra, hogy meglássuk: hol tartanak ők?
A nagy nevek
A gdyniai fesztiválpalotában mintha megállt volna az idő: egy nyüzsgő, életerős szakma, 28 játékfilmmel, a régi rendezőbarátok és a nagyszerű filmszínészek változatlan jelenléte, és főként a közönség néha szinte hisztérikus ünneplése a nagy lengyel filmek korszakát idézi. A filmek egy része – tegyük hozzá: nagyobb része – követi azt a Közép-Kelet Európában kialakult filmtípust, melyet annak idején valamennyien szerettünk és csináltunk: társadalmi érzékenység, a történelem számbavétele és újra- és újra megkérdőjelezése, a „gondolkodó” film továbbélése, a hétköznapi élet ironikus ábrázolása jellemezte és jellemzi még mindig a lengyel filmet. Mindezt változatlanul magas szakmai színvonalon. Közben pedig felnőtt több új generáció, és a közönség hálásan fogadja ezeket a hatásos, sokszor talán túl hatásos közönségfilmeket, melyek legnagyobb része azonban távol áll az olcsóságtól és a giccstől.
Mielőtt a tisztelt olvasó azt gondolná: tollamat elragadta a kritikátlan rajongás, szögezzük le: a lengyel filmszemlén nem volt egyetlen olyan maradéktalan, vitathatatlan remekmű sem, mint, mondjuk, a korábbi Wajda- vagy Kie¶lowski-művek, az Illumináció, vagy a fiatal Polanski filmjei. A változatlan színvonalra is van magyarázat, de erről később.
A „nagy nevek” Zanussi és Kie¶lowski kivételével valamennyien filmmel voltak jelen a fesztiválon, többnyire versenyen kívül. A nyitó film Andzej Wajda Nagyhét című filmje Jerzy Andrejewski regényén alapul, a varsói gettólázadás alatt játszódik, szerelmi történet egy varsói intellektuel és egy zsidó lány között. Akik látták (én később érkeztem Gdyniába), főként a témaválasztás bátorságát dicsérik: szokatlan nyíltsággal beszél a lengyelek viselkedéséről a gettó falának másik oldalán, a nehéz időkben.
Kawalerowicz történelmi témát dolgoz fel: Tolsztojnak egy kevéssé ismert elbeszélésére alapozza filmjét: a Miért? témája az 1831-es lengyel felkelés elbukása, benne egy nemesi család sorsa. Világos, arányos, kicsit nehézkes és hideg filmet csinált az öreg mester, de kérdései az örök lengyel dilemmák: mi a lengyelség, mi a hazafiság, meddig érdemes?
Agnieszka Holland hosszú utat tett meg (legalábbis földrajzi értelemben) a fiatal Szolidaritás-aktivistától a Teljes napfogyatkozásig. Jónéhány világsiker áll mögötte, ez a film – sztárjai, amerikai világforgalmazója, nemzetközi témája dacára – kellemetlen kudarc. Rimbaud és Verlaine botrányokat kiváltó kapcsolatáról többen próbáltak már beszélni, kérdés: lehet-e hagyományos játékfilmet csinálni róla? Holland a lehetetlent kísérelte meg: egy extrém, magasan intellektuális, irodalmi témát próbál amerikaiasított történetmeséléssel, hollywoodi színészi játékkal és díszletekben előadni. Talán ő maga sem hisz egészen a vállalkozás sikerében: szinte mindenben a köztes megoldás, a sablonok, a szürke középszer uralkodik. Jóformán semmi titok nincs a filmben. Ez pedig baj, mert a két „elátkozott költő” egész életműve, kapcsolatuk (mely ezeknek az életműveknek szerves része volt) teli van titokkal.
Joggal sorolhatjuk a nagy nevek közé Mészáros Mártát (Hetedik szoba című filmjét szintén versenyen kívül mutatták be), hiszen őt Lengyelországban megkülönböztetett tisztelettel kezelik. Filmje olasz, lengyel, magyar, francia koprodukció, Edith Stein, a német-zsidó filozófus, a katolikussá (sőt, karmelita apácává) konvertált, az auschwitzi mártíriumot tudatosan vállaló asszony története. A rendező rendkívüli igényességgel, és a filozofikus tartalmak ellenére helyenként (főként a film második részében) magas érzelmi töltéssel készítette művét. Fiatal operatőrje, a lengyel Piotr Sobocinski egészen csodálatra méltó munkát végzett: ez a film Mészáros Márta életművének legszebb, legegységesebb képi világú darabja.
A múlt
A múltról szóló lengyel filmek láttán az az ember érzése, hogy a lengyelek valahogy egészségesebben, természetesebben, nyíltabban élnek együtt a múltjukkal, mint mi. Jónéhány olyan kérdést tesznek fel önmaguknak és nézőiknek, melyekről nálunk vagy nem illik beszélni, vagy ha beszélnénk is róla, csak elfogultság, rosszabb esetben érdektelenség fogadná. A zsidósághoz való viszony csak az egyik ilyen kérdés. A századfordulós, leigázott Lengyelország (az oroszok és mi, a Monarchia uralkodtunk rajtuk), az első világháború utáni lengyel szabadságharc, az 1945-öt követő néhány év, a sztálinizmus újra és újra előkerülnek. A történelmi témájú filmek közül mindenképpen említésre érdemes Krzysztof Lang Provokátor című műve: a századfordulón egy veszélyes anarchistát (Boguslav Linda) az orosz titkosrendőrség beszervez. Morális vívódása, feloldhatatlan dilemmái, látszólag véletlen, valójában tudatos halála erős, képileg és szerkezetileg is nagyon pontos történetben jelennek meg.
Kazimierz Kutz a Wajdát követő nemzedékhez tartozik. Nagyon sok baja volt a cenzúrával, számtalan témája vérzett el az elmúlt 40 év során, mindössze tíz filmet készített. Kwiatkowski ezredes című filmje a második világháború végén játszódik: egy egyszerű katonaorvos, véletlen folytán, betekint az NKVD és a lengyel kommunista kormány belügyi szerveinek munkájába, módszereibe: először akaratlan, aztán egyre tudatosabb hősként teszi lóvá az oroszokat és az éppen szerveződő (pontosabban Moszkva által szervezett) lengyel kommunista hatalmat. Sorsa a bukás, de ez a Don Quijote (Sancho Panzája is ott van mellette) a néhol hallatlanul mulatságos, néhol megható filmben végülis felmagasztosul.
E sorok írója az idén Gdyniában bemutatott filmek közül Barbara Sass A kísértés című művét tartja a legjobbnak. Az alaphelyzet egyszerű, ismerős: 1953-ban egy különleges börtönben papot tartanak fogva. Behoznak mellé egy fiatal, beszervezett apácát, akinek az a dolga, hogy lebuktassa a (hatalomnak láthatólag fontos) püspököt, hogy aztán az az egyik konstruált per fővádlottja legyen. De a két ember nem ismeretlen egymás számára: a fiatal lány szolgált a pap mellett, és az iránta érzett szerelem vitte a rendbe is. A lánynak (a nagyon tehetséges és szép Magdalena Cielecka megkapta a legjobb női alakítás díját) egyszerre emberfeletti öröm és emberfeletti fájdalom az együttlét: láthatja, megérintheti szerelmét – bár egyháza, elhivatottsága tiltja is ezt a kapcsolatot. A papi hívatását fel nem adó férfi látszólag nem is viszonozza szerelmét. A lány áruló lesz: a börtönparancsnok manipulációja és a szerelmi féltékenység végül rábírja a férfi leleplezésére, azután összeomlik. Arányosan szerkesztett, hiteles film, a lengyel film legjobb hagyományait követi költői realizmusában, az egyszerre pontosan realista és mégis „elemelt” stílusban.
A történelmi filmek közé sorolhatnánk, de már jócskán a mában játszódik, a mának szól Ryszard Bugajski A játékosok című igen provokatív, igen éles filmje. Az 1990-es elnökválasztásról szól, az eredeti szereplőkről, a hatalomért harcoló különböző csoportokról, Moszkva és a tömegtájékoztatás szerepéről. (Teljesen szürrealista élmény: a moziból kilépve a mostani elnökválasztási kampányt láthattuk a televízióban, élőben. Ugyanazok a módszerek, ugyanazok a mondatok, az arcok...) Bugajski krimit konstruál az esemény köré, terroristákkal, titkosszolgálattal, manipulációkkal. Mindenképpen bátor vállalkozás (pontos politikai jelentését a kívülálló nehezen fejti meg), nem véletlen, hogy egy olyan rendező csinálta, aki 1983 óta külföldön él (látszik is stílusán az amerikai film hatása).
A fiatal farkasok
Ez a címe az elsőfilmes díjat megosztva kapott, Jaroslaw Zamojda által rendezett műnek. De illik ez a kifejezés mindazokra a rendezőkre, az 1955 után születettekre, akik egészen másfajta filmeket csinálnak, mint a fent elemzettek. Machulski, Zalewski, Kolski, Trelinski, Zamojda, Slesicki: számukra a közönségsiker láthatólag legalább olyan fontos, mint a gondolati tartalom vagy az erkölcsi tartás. Filmjeik, ha rosszkedvűek is, teli vannak közönséget vonzó elemekkel: izgalom, vér (sok vér!), erőszak, ital (a filmek fiatal szereplői szinte szüntelenül a vodkásüveget emelgetik), drog, szép autók és lányok, és persze zene, zene. És érzelmek. A közönség hosszú percekig felállva tapsolta a Papa című filmet, a harmincéves Slesicki első filmjét, amely egy, mentálisan beteg felesége ellen kislányáért harcoló férfi (ezt is Linda alakítja) érzelmes, izgalmas drámája. A közönségdíjon kívül ez a film kapta a legjobb rendezés, a legjobb színész (megosztva), a legjobb epizodista díját is, jelezve: a klasszikus stílusú, gondolati filmek helyett a közönség és a zsűri is a televízió-drámákhoz hasonló, népszerűbb műveket részesíti előnyben. Julius Machulski (ne feledjék: a 80-as évek nagy sikerfilmjeit , a Va bankot, a Szexmissziót ő csinálta) Girl Guide címen forgatott filmet: a nagyszabású bűnügyek szövevényébe keveredő, és onnan természetesen győztesen kikerülő slemil fiatalember története hatalmas közönségsikert aratott, megnyerve a fesztivál nagydíját is. Krystyna Janda (a Wajda-filmek legendás főszereplője) is pszichológiai drámával mutatkozott be rendezőként: sikeresebben, mint saját filmje főszereplőjeként. Bár a filmforgalmazás Lengyelországban is bajban van ( a mozik szinte kizárólag amerikai filmeket játszanak), a rendezők fiatal generációja, akiket láthatólag kevésbé nyomasztanak a történelmi vagy sorskérdések, a televíziós tapasztalataik nyomán közel kerültek a közönséghez. De ez a megállapítás már átvezet a gdyniai fesztivál legfontosabb tanulságaihoz.
*
A lengyel film változatlan sokszínűsége, műveik gazdagsága (műfaji és kiállításbeli gazdagságra gondolok) számomra két dolgot bizonyít. Egyrészt: évente legalább 20-25 film elkészülte kell ahhoz, hogy a szakma életben maradjon. Hogy többféle irányzat, többféle szándék, többféle ízlés érvényesülhessen. Lehetséges (sőt, mint a példa bizonyítja, valószínű), hogy évi két tucat film nem produkál automatikusan remekműveket. De lehetővé teszi a filmszakma és a közönség közötti állandó dialógust, a tehetségek folyamatos munkáját, a színvonalas profizmust, amely ma minden siker alapja. Micsoda színészek és színésznők, milyen kiváló operatőrök nőttek fel ebben a folyamatos munkában! Másrészt: a televízió aktív közreműködése nélkül ma nem létezhet nemzeti filmgyártás. A lengyel filmek mindegyikében – így vagy úgy – részt vesz a televízió. Külön televíziós filmgyártási alap van. Ezen felül a tévé rendszeresen készít úgynevezett tévészínházában fikciós műveket, ahol a lengyel film összes személyisége lehetőséget kap. (Nem csak a lengyel: Mészáros Márta itt már több filmet rendezett.) A tévé ugyanis nem kizárólag anyagi forrást jelent. Azt is: a lengyel filmek többsége számunkra elérhetetlen gazdag kiállításban készül. De ami még fontosabb: kapcsolatot jelent a közönséggel. A közönség ízlésének alakítását, és az alkotók szemléletének alakítását is. Végülis egy televíziós megjelenés több millió nézőt érint: az ő reakcióik, tetszésük vagy érdektelenségük jelzés szerkesztők, producerek, rendezők számára is. Ottani barátaink nem élnek légüres térben.
Megint van miért a lengyelekre irigykednünk.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1029 átlag: 5.61 |
 |
|
