KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/december
KRÓNIKA
• N. N.: 13. Európa Filmhét
• Báron György: Elia Kazan (1909-2003)

• Földényi F. László: Női Krisztusok Lars von Trier hősnői
• Varga Balázs: A kolorádói krétakör Dogville
• Kriston László: Színpadra húzva Beszélgetés Lars von Trierrel
• Vágvölgyi B. András: Az életműépítő és a szerelmes Kill Bill
• Forrai Krisztián: Bang, bang Tarantino-zene
• Strausz László: Hongkongi kapcsolat Kelet, nyugat akcióban
• Strausz László: Ázsia idézőjelben
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellemmozi Velence
• N. N.: A 60. velencei filmfesztivál díjai
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A megtalált idő
• Pápai Zsolt: Anya
• Köves Gábor: Grazia szigete
• Vaskó Péter: S.W.A.T.
• Kis Anna: Tokiói tortúra
• Kovács Marcell: Volt egyszer egy Mexikó
• Hungler Tímea: Holdfényév
• Köves Gábor: Kapitány és katona
• Vajda Judit: A tenger
• Csillag Márton: Igazából szerelem

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Anya

Pápai Zsolt

 

A forradalomban Nagy Imre közeli munkatársaként jelentős szerepet játszott, 1958-ban kivégzett Gimes Miklós egyetlen fia két évvel ezelőtt filmbe kezdett az édesanyjáról, azzal a céllal, hogy közvetve a történelmet fogja vallatóra. Noha ifjabb Gimes Miklós alig ismerte a mozgókép médiumát elhatározása megszületésekor – első dokumentumfilmjét 1997-ben készítette –, izgalmas művet forgatott, olyan filmet, amely nem elsősorban témájának exkluzivitása, hanem személyessége és hangvételének őszintesége miatt érdemes a figyelemre.

Gimes 1950-ben született Budapesten. Édesanyjával apja szigorú felszólítására hagyta el az országot 1956 végén, és csak 33 évvel később, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor lépett ismét hazai földre. A jelenleg is Zürichben élő rendező Magyarországhoz és a magyar történelemhez fűződő speciális és ellentmondásos viszonya – mély személyes érintettsége, illetve kívülállása – lehetőséget kínált számára a mások által már annyiszor leírt történelmi események részlegesen újszerű megközelítésére.

Ugyanakkor nem az volt Gimes fő célja, hogy a forradalomról forgasson filmet, vagy édesapjáról készítsen portrét, hanem az, hogy édesanyja, e ritka erős és ritka érzékeny, túl a nyolcvanon is rendkívüli szellemi frissességű asszony kezdetben napsugaras, később tragédiákba futó életútjának tükrében a történelem önmozgásáról tudósítson. Gimes Lucy kronologikus rendben elősorolt és általa folyamatosan kommentált élettényei szolgálnak a film vezérfonalául, de a rendező a család legközelebbi rokonait és barátait is meginterjúvolja. A film – néha naivitásig vitt – személyességének záloga, hogy társszereplőkként kizárólag ők szólalnak meg, egykori politikusok vagy a történelmi események más tanúi nem tűnnek fel. Végeredményben sajátos tónusú történelmi portrédoku született, legnagyobb erénye, hogy a rendező megtalálta a személyes sorsba kódolt univerzális üzenetet: a történelem mindig ellentmondásos – addig jó, amíg az –, de épp e látszólag rideg tény elfogadása vihet minket közelebb a megértéséhez.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2018