KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Jean-Jacques Jelot-Blanc: Louis de Funès, a színészlegenda

• Hungler Tímea: Özönvíz Hollywoodból Öko-horror
• N. N.: Öko-horror
• Bori Erzsébet: Gátszakadás Magyar ökofilmek
• Karátson Gábor: Meggyűlöltem az aranyat Új Eldorádó
• Győrffy Iván: Már rád tört a vég Katasztrofizmus és televízió
• Beregi Tamás: Noé valóságshow-ja Biohorror
• Tóth András György: Az ökoanarchizmus láncos szamara Zöldmozi: filmek kétkeréken
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: A képek háborúja Média és manipuláció
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Múltvonat, jövővonat Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Varga Zoltán: A vadnyugat sikolya Western-thriller
• Géczi Zoltán: A civilizáció peremvidéken Kult-western: Férfi Laramie-ből
• Nevelős Zoltán: Spagetti a havon Kult-western: A halál csöndje
MEDIAWAVE
• Varga Balázs: Szellem a palackból Mediawave
• Kemény György: Zog-film Mediawave animációk
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mozi-archeológia Magyar filmtörténetírás

• Dániel Ferenc: A fényképmoly Szilágyi Lenke fotókiállítása
KRITIKA
• Csillag Márton: Nincs kontroll Nomen est omen
• Békés Pál: A kviddics nemzedéke Harry Potter és az azkabani fogoly
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Drogtanya
• Köves Gábor: Édes álmok
• Vajda Judit: Maradok!
• Mátyás Péter: A tűz óceánja
• Hámori Dániel: Zsernyákok
• Pápai Zsolt: Pókember 2.
• Kovács Marcell: Megtorló
• Tornai Szabolcs: Bajos csajok
• Tosoki Gyula: Függőség

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Drogtanya

Varró Attila

 

John Holmes neve manapság nem sokat mond még a legtájékozottabb filmbarátoknak sem, noha a maga kétezer nagyjátékfilmet meghaladó színészi életművével minden bizonnyal magasan túlteljesíti Lugosi Béla, Ernest Borgnine és Jackie Chan összesített eredményét. Az a cseppet sem apró mellékkörülmény, hogy mindez főként a nevéhez fűződő másik világrekordnak (kb. 35 cm) és elképesztő munkabírásának (14 ezer szexpartner) köszönhető nemcsak arra ad magyarázatot, hogyan maradhat valaki ennyi főszereppel háta mögött viszonylag ismeretlen, de egyesek szerint azt is megmagyarázza, minek köszönhető az utóbbi években iránta feltámadó hollywoodi érdeklődés. Holmes, miként ez a Boogie Nightsból is kiderült, nem csupán legendás célszerszáma révén vált a pornó Elvis Presley-jévé: nevéhez kötődnek az első kísérletek, amelyek a pornófilmet koherens és élvezetes narratívával próbálták szalonképesebbé tenni, köztük a híres Johnny Wadd-széria neo-noir szexfilmjeivel, vagy a Kettős kárigény pornóátiratával (Eruption, 1977). Paul Anderson életrajzi sikerfilmje, az ennek nyomán készült dokumentumfilm (Wadd), vagy a frissen bemutatott Wonderland természetesen sokkal nagyobb érdeklődéssel fordul a sztárcsődőr infernális magánélete, mintsem több szempontból örökérvényű szakmai érdemei felé: utóbbi opusz például a leghírhedtebb incidensre, az 1981-es Wonderland-gyilkosságokra fókuszál, amelyekből az addigra már impotens és drogfüggő Holmes előbb elsőszámú gyanúsítottként, majd felmentése után mindössze bűntárs/résztvevő szerepkörben vette ki a részét.

James Cox rendező (Highway) az új trend hasonszőrű filmjeihez igazodva (Szexfüggő; Egy veszedelmes elme vallomásai) megható lelkesedéssel és erős stilizálási hajlammal vetette bele magát Holmes zavaros magánéletébe, dicséretes módon azonban meg sem próbálta a nagyközönség töretlen azonosulási vágyához igazítani (ne adj isten, áldozatként feltüntetni) ízig-vérig visszataszító hősét. A Wonderland egyszerűen dokumentál, látványos formai külsőségek közepette, ám a lehetőségekhez mérten elfogulatlanul (ennek köszönhető például a nem túl szellemesen megoldott többszempontú cselekményvezetés, amelynek hála három verzióban is megkapjuk az elképesztően brutális négyes gyilkosság éjszakájának eseményeit). A meglehetősen lapos párbeszédeket és a sablonhelyzeteket azonban nem is annyira a néhol már idegesítő stíljátékok, mint inkább a meglepően színvonalas színészi játék teszi egészen élvezhetővé: az erős mezőny még a főszerepet Jim Morrison-os manírjait felelevenítve megformáló Kilmerből is kihozza rég látott legjavát. Cox láthatóan tisztában van azzal, hogy Hollywoodban a jó életrajzi film épp olyan, akár a jó pornó: nem próbál meggyőzni arról, hogy a hamisítatlan valóságot nyújtja, beéri annak látványos, érdekfeszítő, ám teljességgel nyilvánvaló pótlékával.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/08 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1982