KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/december
• Schubert Gusztáv: Gaia-rabság Zöldmozi
• Sipos Júlia: A flamingó nézettsége Beszélgetések a természetfilmről
• Bóna László: A konfekció mámora Technika és idill
• Turcsányi Sándor: A vak asszony fia Bűnfilmek
• Ardai Zoltán: A feledtetés mesterfoka Árnyékzóna
• Muhi Klára: Koldusbögre Beszélgetés Gombár Csabával
• Kövesdy Gábor: Recept nélkül Beszélgetés Tímár Péterrel
• Turcsányi Sándor: Egy rendes üzem Beszélgetés Andrew Vajnával
• Bihari Ágnes: Vándorgépész Csenyétén Beszélgetés Czabán Györggyel és Pálos Györggyel
• Bikácsy Gergely: Az álom szabadsága Szürrealizmus és szerelem
• Schubert Gusztáv: Puhafedelű breviárium Tarantino-éra
HORROR
• Farkas Jenő: A magyar Drakula Nosferatu előtt
• N. N.: Két jelenet a Drakula halálából
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Cyber-szkepticizmus Baudrillard, Virilio
MÉDIA
• R. Hahn Veronika: A BBC és a többiek Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
• Róka Zsuzsa: Francia multicolor Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
• Szabó Márta: Itália holdra száll Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
• Vida László: Cirill és katód Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
FESZTIVÁL
• Báron György: Még itt vannak, már itt vannak... Montreal
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Kutyavilágaink A világ legkisebb alapítványa
• Csejdy András: Reszkírotott hányavetiség Bukfenc
• Erdélyi Z. Ágnes: Eltörölt évek „Semmisnek kell tekinteni...”
• Kis Anna: Hó és mű hó Jeruzsálem. A hó hatalma
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Halálhajó
• Bori Erzsébet: Lesz-e hó karácsonykor?
• Hungler Tímea: Kinek a papné
• Csordás Lajos: A félelem országútján
• Mátyás Péter: Álljon meg a nászmenet!
• Csejdy András: A pénz beszél
FILMZENE
• Fáy Miklós: James Dean felfedezettje Leonard Rosenman

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Média

Euromédia – Magántévék, közerkölcsök

Cirill és katód

Vida László

Közszolgálat? Kereskedelmi televíziózás? A különbségtételt talán csak az angolok veszik igazán komolyan, a kontinensen szabadabb a pálya, államtévék kereskednek, haszontévék szolgálnak. Dúl a médiaháború, a reformáció kora óta nem folyt ekkora csata a lelkekért. Európai médiakörkép.

 

Oroszországban a megszámlálhatatlanul sok regionális és helyi tévé mellett jelenleg öt országos tévécsatorna működik: az állami RTR1 és RTR2, a félig magántulajdonban lévő, de közszolgálati funkciókkal felruházott ORT, és két kereskedelmi tévé, a posztszovjet televíziózás legnagyobb sikertörténetét író NTV és a nézettségben egyelőre riválisától messze lemaradó, 1993-ban felerészt amerikai tőkével létrehozott TV-6, amely családi, szórakoztató csatornaként igyekszik eladni magát. Szakértők szerint ez a vadkapitalizmus kaotikus jogviszonyait tükröző struktúra – amely nem valamiféle tudatosan kidolgozott koncepció, hanem pillanatnyi politikai célszerűségen alapuló döntések eredménye – időre megszilárdult: a piac telített, az elektronikus sajtó iránt vonzódó befektetők ma már inkább a regionális, helyi tévékben látnak fantáziát.

November 1-jétől immár két csatornán sugározza műsorait az egyetlen állami kézben lévő orosz televízió, az RTR. Augusztus végén az Oroszországi Állami Televízió és Rádió Társaság (orosz rövidítéssel: VGTRK) megkapta a szentpétervári tévé frekvenciáját, s RTR2 néven egy új kulturális-művészeti csatorna kezdte meg a műsorsugárzást. Az új tévécsatorna viszonylagos önállóságot élvez majd a VGTRK-n belül, s főszerkesztőjévé Borisz Jelcin elnök Mihail Svidkoj leköszönő kulturális miniszterhelyettest nevezte ki. Egyelőre nem tudni milyen lesz a külsőleg is megújuló RTR1 és RTR2 műsorstruktúrája, az azonban valószínűnek látszik, valamelyest megerősödnek az állami tévé piaci pozíciói. Az állami vállalatként működő, mintegy 40 százalékban a szűkös költségvetési forrásokból finanszírozott VGTRK ugyanis egyre nehezebben állja a versenyt legfőbb konkurensével, a vegyes tulajdonú, de szintén közszolgálati feladatokat ellátó ORT-vel.

Az önálló orosz televíziót 1990-ben hozták létre. A megkövesedett, közvetlen pártirányítás alatt álló Osztankino csatornához képest a pártnómenklatúrával szembeszálló Jelcint támogató RTR akkor már-már ellenzékinek számított. A Szovjetunió felbomlása után a helyzet némiképp megváltozott: miközben az utódállamok az Osztankino további sorsán vitatkoztak, az RTR hivatalos orgánummá vált, majd az 1993. októberi politikai fordulat, az elnök hatalmát kiterjesztő új alkotmány elfogadása után végérvényesen az államfő, illetve a kormány ellenőrzése alá került. Az idei költségvetésben a tömegtájékoztatási eszközöknek szánt csaknem 3000 milliárd rubelnyi állami dotációból a VGTRK hasította ki a legnagyobb, 882 milliárdos szeletet. A tetemes állami segítség ellenére azonban a VGTRK bevételeinek több mint 60 százaléka a hirdetésekből folyik be. A többszöri létszámleépítés ellenére folyamatosan pénzügyi gondokkal küszködő vállalat alacsony hatékonysággal gazdálkodik, kénytelen külső műsorgyártókra hagyatkozni, ami viszont melegágya a visszaéléseknek. Noha a kormány anyagi szempontból meglehetősen mostohán bánik az orosz televízióval, ragaszkodik a klasszikus „kézi vezérlés” fenntartásához, s a magyarországi médiatörvényhez hasonló átfogó törvényi szabályozás híján ezt akadálytalanul meg is teheti. (A médiát – így elsősorban az állami tévét – a tavasszal átalakított Csernomirgyin-kormány kulcsembere, Anatolij Csubajsz első miniszterelnök-helyettes s egyben pénzügyminiszter felügyeli, állítólag vasmarokkal.)

Az átmenetiség jegyeit viseli magán a neve szerint „társadalmi” televíziót kínáló ORT, amely a harmincas években alapított (a Szovjetunióban 1934-ben indult el a rendszeres televízióadások sugárzása), majd 1995 októberében megszüntetett Osztankino tévétársaság helyén, az egyes csatornán sugározza műsorát. Az ORT ily módon „lefedi” az egykori Szovjetunió területének 98,8 százalékát. Az 1994 októberében létrehozott ORT részvénytársaság, melyben az állam 51 százalékkal részesedik. Az alaptőke fennmaradó 49 százalékát konzorciumba tömörült magáncégek – főként bankok – dobták össze. Tulajdonosi szerkezeténél fogva az ORT pénzügyileg sokkal szilárdabb, mint a VGTRK, ami elsősorban a magánbefektetők bőkezűségével magyarázható. Ennek azonban megvan a maga ára: az államnak többségi részesedése ellenére viszonylag korlátozott a beleszólása az ORT műsorpolitikájába. Az ORT szürke eminenciásának az üzletemberből egy éve politikussá, az elnök melletti nemzetbiztonsági tanács titkárhelyettesévé, a szakadár csecsen kormánnyal folyó gazdasági tárgyalások egyik főszereplőjévé avanzsált Borisz Berezovszkijt tartják, aki vállalatain keresztül állítólag a tévétársaság részvényeinek 16 százalékát birtokolja.

Az állami többségű tévécsatorna „magánosítása” persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne alakulhatna ki érdekközösség a mindenkori kormány és az ORT mögött álló pénzügyi csoportok között. Ezt kiválóan példázta a tavaly nyári elnökválasztás, amikor Gennagyij Zjuganov kommunista jelölttel szemben az ORT és az addig magát „független televízióként” definiáló NTV vállvetve kampányolt Jelcin mellett. A két tévének óriási szerepe volt Jelcin második fordulóban aratott biztos győzelmében. A „kommunista reváns” veszélyére hivatkozva a Vlagyimir Guszinszkij nevével fémjelzett Moszt vállalatcsoporthoz tartozó NTV feladta függetlenségét, és teljes mellszélességgel Jelcin mellé állt. Ezt nem csak a korábban objektivitásukról ismert hírműsorainak a hangváltása mutatta, hanem az a tény is, hogy Igor Malasenko, az NTV elnöke tevékenyen részt vett Jelcin választási stábjának a munkájában.

Az NTV szolgálataiért hamar elnyerte jutalmát: 1996 szeptemberében Jelcin rendeletben adta át az úgynevezett 4-es országos csatornán való sugárzás jogát a tévétársaságnak. Addig az a frekvencia csak este hat órától volt az NTV-é, napközben a VGTRK sugárzott rajta oktató és ismeretterjesztő programokat, melyeknek minimális volt a nézettsége. Az NTV természetesen mindenféle pályáztatás nélkül kapta meg ezt a lehetőséget, akárcsak 1994 januárjában a részleges sugárzás jogát. Az NTVből tehát 1996 novemberében teljes értékű országos csatorna, az ORT és az RTR méltó ellenfele lett, ami komoly kihívás elé állította a társaság vezetését. Míg korábban ugyanis az NTV inkább az értelmiségi elithez szólt, a közönség kibővülésével ez a stratégia tarthatatlanná vált. Az NTV tulajdonosai a hitelvesztéssel fenyegető, s ráadásul üzletileg sem túl kifizetődő politizálásról, az egyebek mellett a nyugati filmművészet legkiválóbb alkotásainak a bemutatásával vállalt kulturális misszióról a pénzcsinálásra helyezték át a hangsúlyt. A tömegigények kielégítése azonban azonnal visszaütött az NTV műsorainak általános színvonalára. A fanyalgó moszkvai kritikusok szerint a nézők kegyeiért és a hirdetők pénzéért folytatott harcban az NTV-nek éppen azok az értékei – a hírműsorokra és az igényes kulturális programokra való orientáltság – estek áldozatul, amelyek az állami RTR-től, a félállami ORT-től előzőleg oly markánsan – és persze előnyére – megkülönböztették.

 

Vida László (Moszkva)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1720